Reggel felébredtem…
Milyen furcsa is örülni ennek, hogy reggel felébredtem ott, ahol este letettem pihenni a testem. Sosem gondoltam volna, hogy lesz, hogy örömöt fog jelenteni egy ez az egyszerű pillanat.
Élek. Élek?
Bizony élek, most épp újabb nézőpontváltásban vagyok, és nagyon koncentrálok arra, hogy csak a pillanat és az azt követő lehetősége maradjon a fókuszban, felhasználva persze minden apró momentumot a múltba révedő idővonalon.
Apa lelkesen sorolja a jövőbe tervezhető programokat, amikre aztán sosem megyünk el, és én az elmúlt pillanatig bizony ennek hangot is adtam, de most megálljt parancsolt bennem a fáradság és csak figyeltem a lelkesedését, és nem mondtam neki, hogy “úgyse…..”
Ki vagy mi is vagyok én , hogy elvegyem mások lelkesedését?
Nem az a fontos, hogy bekövetkezzen egy jövőbe álmodott kép, hanem az a fontos, amit nem nagyon látunk meg, hogy az álmaink folyamatosan töltenek bennünket és segítenek reggel ott ébredni, ahol este lefeküdtünk.
Sok furcsa és negatív dolog történt velem az életem során (amit persze magamnak teremtettem) de egyetlen egy van közöttük, ami szétbombázta a lelkem, az a pillanat, amikor a (volt) barátnőm, akire ráterheltem a lényem, az életem , bevallotta, hogy sosem gondolta komolyan, amit én a jövőbe velük együtt tervezgettem, csak nem akart megbántani azzal, hogy letöri a lelkesedésem.
Ezek a szavak megöltek. közel másfél évtizedig voltam halott, és vágytalan.
Aztán jött Apa realizmusa az “akkor tervezz, ha lesz rá pénzed” márványból faragott halott lelkem köré feltörhetetlen sírboltot.
Elvenni valaki álmait a száraz realizmussal gyilkosság.
Van, hogy egyetlen vékony szálon függ az élet, pont egy irreális szálon, egy álmon, egy balatoni házon, egy tengerparti úton, egy szelet zsíros kenyéren paradicsommal, és jönnek emberek, akik nem gondolkodnak és közlik hogy neked olyan sosem lehet…Mert szegény vagy…mert balfasz vagy…mert mit képzelsz takarodj a hamuba és válogasd tovább csak a magokat… Aztán magad sem hiszed már, hogy bármi járna neked… Aztán egy éjjel úgy döntesz, hogy nem jössz vissza…mert minek.
Most döbbentem rá, ahogy hallgattam a lelkes szavakat, hogy mindent támogatni kell. Mert lehet nem is fontos az egész holnap, de amit ma a támogatás nyújtott, pont az az energia kell ahhoz, hogy holnap újra itt legyünk, és egyre jobban teremtsük a vágyaink alapjait, hogy felépülhessen rá mindaz amit vágyunk.
🍁soulleaderdemon🍄 