A sok információ, a sok kérdés, a sok előszedett “múlt” hozadéka lehetett az éjszaka (kicsit sem) ajándéka. Meleg is van és kezdődik újra a munka, így nem nagyon alszom éjjel. Tegnap szintet léptem a MOSTban, a mínusz végtelenről a mínusz ezerre fel… Bár igen jó lennék papnak, mert nagyon jól megy nekem a most, a jelenlét igéjének hirdetése, mégsem élem százszázalékosan, mert vannak helyzetek, amikor beleszomorodom egy-egy oda nem illő , vagy oda nem kellene, hogy illő legyen gondolatba. Tegnap ki kellett mondjam, bár tagadtam mindig magam előtt is, hogy nekem halálfélelmem van. Ez persze így ebben a formában nem igaz. De valahol ez a neve és most, hogy végre ezt fel tudtam vállalni előttem, remélem el is engedem, mert nekem nincs halálfélelmem, inkább attól tartok, hogy olyan betegségem lesz idősebb koromban, amivel teherré válok a környezetem számára.
Annyiban ki tudok egyezni a Sorssal, hogy ha olyan betegségem is lenne, amivel kinyírom a családot, legalább az eszem is vegye el, hogy ne vegyem észre, hogy probléma vagyok.
Arra is rájöttem az éjjel, hogy nekem állandó lelkiismeretfurdalásom van, ami megint csak az én hibám, mert nem kellene, hogy bármiéért is legyen. Mindenki olyan amilyen, azt csinál amit akar vagy tud és ennyi.
Rövid és tömör és semmitmondó bevezetésem után a lényeg.:
Az éjszaka egyszer csak egy buszon ültem és az első tanításai napra indultam valószínűleg a régi középiskolámba, legalábbis az iskola belülről pontosan ugyanolyan volt. A ruházatommal volt egy kis probléma, azon rágódtam, hogy nem vettem fel melltartót és átlátszik a pólóm , a vizslafülek szanaszéjjel repkednek , ahogy megyek fel a lépcsőn.
A táskám első zsebébe pár darab kakaós csiga olvadt
csak úgy natúr szanaszét, összekenve az egész táskát.
( nem ettem jó ideje kakaós csigát, de nem is vágyom rá)
Kicsit bejátszott a tény, hogy alapból vészcsengő kapcsol be bennem az éjszakai iskolalátogatások miatt, mert ezek a soha meg nem szűnő rémálom kategória nyertesei. Álltalában negyedikes vagyok és újra kell majd mennem érettségizni, amit nem igazán szeretnék, és ébresztésig képes szólni a vészjelzés a fejemben, hogy kiemeljen ebből a képsorból. Most is elkezdtem alkudozni magammal, de közben folytak az események. A tanárok szaladgáltak fel és le, az osztályokat próbálták beterelni a termekbe.
Én a régi szekrényem kerestem, mondván, hogy úgyis trehány vagyok, hátha van egy itt felejtett póló a szekrényben, amit még felvehetek. Közben az agyam folyamatosan küldte a jeleket, hogy ne lehetsz már iskolás, mert 6 (!!!) éve már buszt vezetsz (ami 27 az általam ismert valóságban) és menj ki innen.
A folyosóról eltűnt mindenki. Kerestem az osztálytermem, de nem tudtam azt sem megmondani, hogy 4as vagy 4bés vagyok-e? (cés biztos nem, bár őszintén nem emlékszem milyen betűjelű osztályban fejeztem be a középiskolát)
épp meggyőztem magam, hogy elhagyjam az iskolát, amikor odalépett egy volt osztálytársnak azonosított lány ( nem tudom ki volt) és annyit mondott, hogy valaki küldött nekem valamit.
A tenyeréből lila füst szállt felém és borzasztó kellemesen, minden bajtól és hülye gondolattól mentesen kezdtem magam érezni. Aztán leballagtam a lépcsőkön, kijöttem az iskolából, kint ősz volt, kellemes hűvös idő és sárgultak a falevelek a platánon.
Nagyon nem szeretem az iskolás álmokat.
Nem is engedtem meg, hogy elfelejtsem, mert akarom tudni, hogy miért jönnek vissza, és vajon mi lenne, hogy újra ott lennék a padban? Vajon többet foglalkoznék-e a tanulmányokkal vagy ugyanolyan trehány lennék újra és újra?
Egy biztos, ha újra ott lennék, hogy leérettségiztem, teljesen más életem lenne, mint most. Az is igaz azonban, hogy bármikor újra kezdhetek egy új nézőpontból élt életet. Hogy miből csinálok magamnak lelki problémát, az egyedül az én bajom.
Ahogy megy az idő, már csak azok a dolgok zavarnak, amiből miattam esetleg másoknak kára származott vagy származik.
Például a gyerekeim sorsa… Választhattak volna jobb szülőt maguknak, vagy rosszabbat… Mindegyikkel előrébb lennének…
De ez van. Én is azt kaptam, amit adni tudtak, és azt vettem el belőle, amire képes voltam.
Nem csinálok semmiből már ügyet, le kell tenni mindent, ami teher, mert tudom, hogy rossz szándék tudatosan sosem vezérel, az önzőségemnek meg úgyis meglesz minden szinten az ajándéka…
De gyorsan tanulok.
Az iskoláslás álmokat azért ha lehet hanyagoljuk.
🍁soulleaderdemon🍄 