Észreveszed?

Észreveszed, ha negatívan gondolkodsz?
Vagy már megszoktad teljesen?
Tanultad vagy engedted, hogy mások rádragasszák a negativizmusukat?
Esetleg Te vagy aki másokra erőszakolja a folyamatos rosszérzését, a politika mocskát, a teremtett valóságának árnyoldalait?
Olyan vagy mint én nem akarok már lenni?

Mielőtt sértődötten elvonulsz, és azt gondolod, hogy “ na ennek sem lehet mondani semmit” és, hogy “majd meghallgat más” , nem erről van szó. Nem arról van szó, hogy nem lehet kibeszélni a fájdalmat, nem lehet őszintén válaszolni arra a kérdésre, hogy hogy vagy. De mindennek megvan a helye, a módja az ideje, és megvannak erre az “emberek”.

Úgy gondolom, hogy a szar szintje, amit magunknak teremtettünk vagy örököltünk őseinktől csak akkor fog apadni ha az ember megérti, hogy maga teremti vagy tartja fent és tudom, mert élem, hogy vannak azok az emberek, akikkel meg lehet beszélni, hogy most ez van és hogyan tovább. Ez nem az az “állandó panaszkodás” , amit a magyar nép igen jól mível, hogy egyfolytában károg , egyfolytában vészjóslón visít, nyilvánosan fáj és félelmet generál, közben pont az a réteg panaszkodik állandóan akiknek valójában semmi baja, csak élvezi vagy azt hiszi ezt várja tőle a világ, hogy mindenben a rosszat lássa..

Tudom, mert ilyen vagyok én is.

Azt hittem elvárják tőlem, hogy szolgáltassak én is valami rosszat, hogy
illeszkedjek a társadalom ezen a szinten leledző rétegéhez, akinek mindig
van valami baja és ezen lehet sajnálkozni.

De én látom, hogy ez nem jó és minden hálám,
köszönetem és tiszteletem azoknak az Embereknek ,
akik hisznek bennem annyira, hogy tudják, hogy nekem sikerülni fog kimászni ebből, és egyre inkább a pozitív dolgok felé fordítani a figyelmem.

A problémákról beszélni kell…
De ez nem azt jelenti, hogy mindenkire aki útba esik -értsd ez alatt, hogy tényleg mindenkire válogatás nélkül- rápakolok mindent.

Hibáztam ott én is, hogy ha nem is negatívumokat, de a megéléseimet ráerőszakoltam mindenkire, mert azt akartam, hogy nekik ne kelljen már a Pokol ezen részén áthaladni, de mindenkinek megvan a saját tanösvénye, amin ha akar ha nem végig fog ballagni.
A szerencsés és bölcs ember, az olvassa az “útikalauzokat” és ha nem is tudja elkerülni a szakadékokat, legalább fel lesz arra készülve, hogy hány féle módon tud onnan kimászni.

Ha egy 100-as skálán mérni kellene, hogy mennyire voltam és vagyok most “pozitívan gondolkodó” akkor a kamaszkorom 100%-áról szinte nullára esve most jó 70 %-on kapaszkodom felfelé.

NEM IGAZ, hogy mindenkinek vannak problémái. Problémája csak annak van akinek a nézőpontja nem illik ahhoz a képességhez és tudáshoz amit önmagában hordoz.

Az emberek az életüket mások felé mindig a számukra legkedvezőbb módon tálalják, van, hogy önmagunknak is megmagyarázzák a saját “szegénységüket” vagy mozdulatlanságuk okát.

Lényegtelen, hogy másokra, családra, genetikára, a Teremtőkre, Programozókra, vagy a szomszéd Mari nénie fogjuk , vagy azért nyomorúságos az életünk, mert rossz csillagzat alatt pottyantunk ki az anyaméhből, ez mind ego. Az embernek felelősséget kell vállalnia és büszkén felvállalni a döntéseit. Senki nem kötelez senkit semmire. Minden ami velünk történik az saját döntés. Mindennel szembe lehet menni és mindent el is lehet fogadni, de arról károgni, hogy szar az egész felesleges… ahhoz nem társaság kell, hanem egy tükör…hasznos dolog.

Én gondoltam egy nagyot.
Nem panaszkodom többé.
Tények vannak, képességek vannak, tudás van (vagy nincs), helyzetek vannak és
haladunk előre… Nincs megállás.
Még több tudatosság, még több kockázat, még több elköszönés, mások feláldozása, de megéri…
Senki nem ér annyit, hogy megrekedjünk vele a sárban.. Menni kell.
Emelt fővel és mindig jobbat teremtve.

A hogyan legyünk pozitívak, boldogok és vidámak alapfeltétele az, hogy saját magunkkal legyünk tisztában. Ismerjük meg magunkat, a vágyainkat. Ne másokkal foglalkozzunk, illetve ne másokhoz viszonyítsuk a tudásunk, képességeink, hanem önmagunkhoz. Mások felé szeretettel nyitni és szeretettel zárni lehet csak.. nyitni ha segíteni tudunk és zárni, ha mások bennünk magukat kezdik el zaklatni.
Nyitni kell, hogy megosszuk a világunk csodáit és zárni, ha mások ezt meg akarják fertőzni az állandó negatív megnyilvánulásaikkal.

Mindenki keressen a saját szintjén társakat magának, azok akik a szemétben szeretnek turkálni, maguk is oda valók.

Pont olyan szituációban vagyok, ahol “gondot okoznak” a vágyaim.
Senkinek nem kell részt vennie a vágyaimban.
Lehetőséget biztosítok arra, hogy megosszam őket,
de már nem fáj, ha ezzel valaki nem akar élni.
Megosztom a világgal..
Nekem szükségem van a megosztás lehetőségére, akkor is, ha ez nem jó irány.
Mert nekem is boldogság, ha valaki megosztja magát velem. Vannak olyan BARÁTAIM itt az internet világában is, akik megosztják az örömüket és megosztják
a valóságos világukat akkor is, ha az esetleg fájdalmas. Bizalmat szavaznak…
Nem a sokadik vagyok , hanem egy azok közül, akiknek bizalmat szavaztak.
Tőlük minden ami érkezik pozitív, akkor is, ha maga a tartalom fájdalmas, mert
az a bizalom amivel felém fordul a legtöbb, ami adható embernek.
Számomra többet jelent a szeretetnél.
A szeretettel nem tudok mit kezdeni.
De a bizalommal igen.

Legyetek jók..
Gondolkozzatok pozitívan.
Mindegy mi történik, menni kell tovább az úton,
és a legjobb az a tudat, hogy nem vagyunk rajta egyedül.
Soha nem vagyunk egyedül.
És mindig akad valaki aki együtt tud örülni vagy imádkozni velünk.
Ez már olyan, mint “otthon”.. az egységben…