Egy ideje kerülöm a gondolatot, ami arról szól, hogy egyszer ki fogom mondani, hogy sajnálom, hogy nem fiatalabb koromban jutottam el erre a tudatosság szintre, ahol most vagyok.
Azt mondtam, hogy soha nem fogom ezt kimondani.
( A SOHA teremtő ereje ugyebár)
Ma kimondom, hogy nagyon sajnálom, hogy nem harminc esztendeje volt az az idő, amikor a jelen tudatosságában evickélek a sodrásban, és hagyom, hogy a világ nélkülem is megtörténjen.
Mennyi fájdalommal, mennyi könnyel, mennyi haraggal, gyűlölettel és félelemmel lennék most kevesebb.
Tudom, tudom, hogy ahhoz hogy a MOST ilyen halálosan, már már gyilkos módon ne érdekeljen, ahhoz minden Poklon át kellett haladni. De őszintén sajnálom már azokat a pillanatokat, amit mások miatt féltem és fájtam. Nagyon sajnálom, hogy időt pazaroltam , kuncsorogtam, csúsztam másztam azért, hogy mások még csak a lábukat sem töröljék belém, mert még annyira sem méltattak, és én mentem és akartam, hogy szeressenek, mert míg szeretnek, talán nem bántanak.
Olyan embereket próbáltam mindig szeretni, akik nem képesek a szeretetre és mindig azt hittem, hogy én csinálok valamit rosszul. Nem csinált senki semmit rosszul. Pontosan ott tartok, ahol lennem kell, és ki kellett mondani hangosan, hogy bizony elpocsékoltam több mint kettő évtizedet az életemből a téveszméim miatt.
Sajnálom… Ne haragudjak már miattam légyszi…had menjünk tovább immár ezzel a megélt bölcsességgel a tudatosság útján, hogy legalább annyira tiszta legyen a tudatom ha eljön a búcsú ideje, mint amennyire tiszta lett a sötét lelkem az elmúlt három évtized alatt…
Amikor a vízen voltam a kajakkal, megéltem az Abraham könyv egyik tanítását, miszerint hagyni kell magunkat sodródni az árral.
A Duna békés volt, lehetett ugyen felfelé evezni, de nyilván több erőt fejtettem ki és a figyelmem is jobban lekötötte az evezés, mint maga a táj. Aztán jöttek hajók, csónakok akik hullámokat generáltak . A szemfüles ember felülteti a hajóját egy hullámra és hatalmas távolságot képes megtenni erőfeszítés nélkül. De a legjobb mégis az volt, amikor visszaereszkedtem …nekem csak annyi a dolgom, hogy fogjam a kormányt (lapátot) és vigyázzak az épségemre.. minden mást elvégez a víz.
Ilyesmi lehet az élet is.
Nem kell mindenáron szembe fordulni az árral…
Nem kell mindenáron irányítani vágyni…csak pont annyi a dolgunk, hogy saját hajónk egyenesbe tartsuk és segítsünk megtanulni másoknak is ugyanezt…
Én nagyon szeretem megfigyelni a világot, csak nem volt erre addig időm, míg egyfolytában szembe eveztem az árral…
Most megfigyelek és élvezem, hogy visz a víz…
🍁soulleaderdemon🍄 