Nem nagyon bírom ezt a meleget, eléggé kimerít egész nap a Nappal szemben vezetni. Ha fogy az energiám és nem veszem észre időben, elkezdenek befurakodni a furcsa gondolatok, aztán ha nem vagyok éber, akkor lerántanak a mélybe.
Most azonban fura megéléssé vált bennem ez az érzés.
A gyomoridegem hétfő óta nem tért vissza. Semmiképpen sem akarom túllihegni a hétfői megéléseim ( ezért lásd előző posztot ha érdekel) mert akinek szüksége volt rá, hogy tőlem kapjon ihletet egy másfajta életre hangolódásra, az úgyis eljut a posztomhoz, én inkább tovább folytatnám a megéléseim publikálást, mert ma megdöbbentem azon, hogy végre sikerült kimondani a nevét ( és remélem úrrá is lenni felette) a több évtizedes, de lehet az egész ezéleti problémámnak, ami számomra eddig a pillanatig hatalmas problémát jelentett.
Én “kóros” (vagy káros) érzelmi kötéseket kreálok , függő leszek az emberek érzéseitől majd rendszerint “megölöm” őket azzal, hogy elvárom tőlük a folytonos kapcsolódást.
Az anyagi függéstől (kiszolgáltatottság) milliószor rosszabb, ha valaki mások szeretetére, figyelmére éhezik és ha nem kapja meg akkor szenved, fenyegetőzik, zsarol….és én pont ilyen vagyok. (b@sszam meg)….
Ültem ma a buszban és figyeltem, hogy válik egy gondolat bazinagy szörnyeteggé…
Szeretsz? Nem szeretsz? Mit tegyek, hogy szeress? De ha netán szeretsz? Akkor futás baszki, mert tuti akarsz valamit, amire képtelen vagyok…. HAHAHAHA……
Atya ég. Ebből annyira elég már.
Ki@szott ördögi kör ez, és a gyökere szépen visszanyúlik a gyermekkorba…. Olyan voltam mint a szivacs, elnyeltem a világ összes szeretetét , persze mindig onnan akartam, hogy szeressenek, ahol képtelenek voltak rá… Számomra kihívás volt megtanítani az embereket szeretni, éppen ezért kevés kivétellel olyan emberekkel küzdöttem, akik önmagukon kívül másokat képtelenek voltak szeretni.(most sem képesek amúgy mert fekete lyukak, akik elnyelik a fényt, nem tükrözik vissza)
Ma megvilágosodtam .
Nem tartok igényt sem figyelemre, sem szeretetre, sem semmire amiért többet kellene tennem annál, hogy létezem. És pont. Nincs mit ezen magyarázni, Nincs múlt, nincs jövő…. Nem ölhetek meg mindenkit az állandó aggódásommal, hogy mit hol rontottam el, azon kívül, hogy valószínűleg ez számomra egy berögzött motívum és észre sem veszem, hogy pont ezért menekülnek el az emberek a környezetemből.
Mindenki azt csinál amit akar… Azzal akivel akar… Én is azt csinálok amit akarok.. de nem másokkal. Nem kell mások állandó jóváhagyása az érzéseimre. Tudniuk sem kell róla.. Én csak megölelem gondolatban az egész világot és ha valaki ezt “érzi” az úgyis megjelenik a fizikai világomban is egy igazi ölelésért… 🙂
Kétféle érzés van bennem az emberek iránt.
Az egyiket nevezhetjük úgy, hogy ” szeretem őket”… a másikat meg úgy, hogy díszletek az életem mozifilmjében. De bennem semmi negatív érzés nem lehet többé sem mások, sem önmagam felé… Semmi jó nem származott a negatív gondolkodásból. Ideje élni….
Zavaros szavak, de tisztán érzem, hogy most jó….itt az ideje egy másfajta nézőpontnak.
🍁soulleaderdemon🍄 