A mai nap a Sors nagy művészete volt számomra. Ami fontos volt, azt végrehajtottam. Igaz ha kértem volna segítséget felé ennyi energiát igényelt volna a nap, és nem ülnék még fél órát egymagamban a buszmegállóban, hogy a húsz kilométerre lévő autóm hazahozzam
Van akitől azért nem kértem segítséget,mert annyit sem ér a szememben a lénye,hogy szívességet kérjek tőle. Volt akitől azért nem kértem,mert ezer más gondja volt és inkább nekem kellett volna neki segítenem, és van akitől azért nem kérek,mert a lénye csípőből elutasítja az enyém és körülbelül úgy érezhet irántam mint egy darab 💩 iránt.
Szóval magam maradtam és amit főztem ma,azt eszem épp.
Ma majdnem megszöktem a vonattal. Egyszer örökre elmegyek innen. Nem érzem jól magam itt, elfáradtam abban, hogy nem tudom valójában mit hogyan kellene tennem. No de most itt ülök a padon várom a buszt, a vonat most elsuhant nélkülem.
Tök jó az idő, fújdogál a hűvös szellő, kóbor autósok suhannak át a falun .Egy pók matat az ingyen alatt. Remélem nem fekete özvegy… …idézeteket olvasgatok és találtam egy igen jót,ami úgy illik is a mai nap végére.
Weöres Sándor nagy koponya volt. Spirituális lény,mint mi (én meg te). Tőle származik ez az alapvető igazság,amin húsz perce sírok itt a padon magamban… Velem nevetnek az angyalok
“Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világból való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon elkísérni, ahol az ismeretlen kezdődik.”
🍁soulleaderdemon🍄 