Hát (háttal nem kezdünk mondatot) az októberembe előreláthatólag belecsúszott kettő olyan “probléma” ami nekem már NEM TETSZIK .
Ezzel a ” NEM TETSZIK” dologgal van feladatom. Nem az a lényeg, hogy mi nem tetszik. Nyilván nem vagyok abban a helyzetben, hogy egy felülről jövő döntést megkérdőjelezzek.
Én egy olyan ember döntését, akinek csak köszönetet tudok mondani azért, mert nem bánik velem úgy, ahogy azok bántak akik már hála istennek nincsnek, nem fogom megkérdőjelezni, és nem szólok bele abba, ami nem az én dolgom, teszik mások elegen, csak vannak “dolgok” amik rosszul jöttek ki, és elgondolkodtam azon, hogy miért nyomja a SORS a legszebb és legkedvesebb hónapomba a (szerintem) szart.
Azon gondolkodtam, hogy ideje engedni, hogy megtörténjenek azok a dolgok is, amiket nem szeretek, mert hiába küzdök ellene, úgyis megtörténnek. Általában soha nincs semmi probléma, nekem szinte soha nem volt semmi “problémám” csak előre hisztiztem mindenért. Túldramatizálok pedig nagyon jól tudom, hogy mindent meg tudok oldani, minden helyzetben feltalálom magam és mindig mellettem áll egy egész angyalsereg, ha bárki ok nélkül bántani akarna, hamar homlokon csókolja a karma.
Az is eszembe jutott, hogy bár – leszámítva azt a pár nem szeretem napot a munkahelyen- a többi ott töltött napom tökéletes, mégsem érzem magam “otthon” benne úgy mint amikor helyijáratoztam. Folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy vajon a helyemen vagyok-e? Vannak olyan momentumok, melyeket megalázónak , nem “hozzám méltónak” érzek. Ezek a momentumok kezdtek arra ösztönözni, hogy ledobjam a megalázkodó, lábtörlő énem, és felvegyem a valódi alakom, azt legyek, ami nekem a legjobb érzés, azt tegyem minden helyzetben, amit vágyom és ne is gondoljak mások véleményével. Ha nem tetszik a világnak ez az ÉN, a valóságom, akkor majd eltávolít magából a saját eszközeivel, egy amit biztosnak érzek az, hogy én sem Istenért, sem emberért, sem eszközökért nem harcolok. Amire és akire “szükségem” van, vagy akinek rám az úgyis a közelemben marad.
Pénteken telik a Hold… és felerősíti a gyengeségeim.
Felerősíti bennem azokat a negatívumokat, amelyeket mások önzősége okoz és én fájdalmat generálok belőle.
Felerősíti a kiszolgáltatottság érzését.
Felerősíti azt a tényt, hogy vannak akik rendelkeznek felettünk, akik elveszik azt, ami nekünk jár, mégsem tehetünk ellenük semmit, mert nem ők vannak rossz helyen, hanem én választottam ezt az alacsony tudatszintet , ahol a sok ÉN magának akar mindent bármi áron.
Felhívja a figyelmem a saját felelősségemre, arra, hogy nekem kell lépnem onnan, ahol nem tudok kiteljesedni és megkeresni azt amiben igen.
Rádöbbent arra, hogy valójában nincs semmi vágyam, hiába a sok “terv” nem tudom őket teremteni, mert nem tudom megfogalmazni, hogy az anyagi függetlenségen és a belső békén kívül ugyan vágyom-e még valamire ami emberi?
Ha nem tudom mit akarok, nem fognak segíteni azok akik megtehetik, hogy segítsenek….
Amúgy teljesen nyugodt lettem, ahogy leírtam ezeket a sorokat.
Bármi jön, megoldom. Felveszem az igazi alakom és nem fog érdekelni többé, hogy karmát rajzolok a tükrömbe, ha kontroll nélkül írok ki valakit az életem történetéből. Annyira már vagyok bölcs, hogy tudjam, amig dolgom van egy karakterrel, az addig marad is, akkor is a más jelmezbe (emberbe) bújik, de ha rájövök miért kísértenek a tolvajok, a csalók, az önző ének, akkor el fognak tűnni és csak azok maradnak akik olyanok mint én… ( szerintem ez is inkább fenyegetés 😛 )
Bánom is én, jöjjön az október. Azért is szép lesz!
🍁soulleaderdemon🍄 