Mivel nem tágít az éjszaka képe, biztosan van feladat vele, így tollat ragadok, hogy nyoma maradjon mielőtt elillan.
Álmomban – éjszakai utazások során– alig akad olyan képsor, megélés, ami pozitív érzelmekkel ébreszt.
Rendszerint elkések a munkából vagy kimarad egy járat, rosszabb esetben az iskola padját koptatom és persze nem készültem, ahogy szinte soha.
Vajon miért probléma nekem ez?
Bizonyára nem tanultam meg még veszíteni, ha visszatekintek az életemre,
bárhol emelek ki egy – egy időszakot azt kell mondjam,
hogy szuper életem volt, de ha az utóbbi pár évet emelem ki,
akkor nincs semmi csak a küzdelem.
Egy furcsa belső harc, amit saját magam ellen folytatok.
Kompromisszumok, melyekben mindenhol én vagyok, aki feláldozza önmagát.
Ez nem jó így.
Miközben másoknak osztom az észt
hogy hogy kellene kilépniük a saját teremtéseik csapdájából,
én mozdulatlan ülök benne(m).
Ez tényleg nem jó így.
Álmomban egy hatalmas luxus szállodának az udvarán találtam magam.
A szálloda a Balaton partján állt és saját stég és mellette egy vízi ösvény (a sporteszközöknek ) vezetett ki a nádason keresztül a nyílt vízre.
A szálloda ívesen fogta közre az udvara középen álló medencét, ahol rengeteg ember szórakozott.
Ami furcsa volt , mindenhol ki volt jelölve piros kötéllel az út, ahol közlekedni lehetett , de én az alacsony “kerítésen” átmászva jutottam el a célomig.
A szállodába az álmom során egyszer sem léptem.
Az udvaron az emberek harsányan és illetlenül viselkedtek.
Parancsot osztottak a személyzetnek, akiken egyforma -fehér alapon piros kiegészítőkkel ellátott uniformis- formaruha volt.
Állandó készenlétben várták a zajos, többnyire fiatal vendégek kívánságait.
Kétféle érzelem jellemezte ezt a képet.
Az egyik az öröm:
” Nézd Apa, lehet kajakozni, van saját part…., kár hogy nem hoztam kajakot, de lehet bérelni itt nézd van több személyes is…”
Valószínűleg egy vágyam teljesült , amikor olyan helyen lehettem, ahol rólam is szól a történet.
A másik viszont egy negatív érzés volt.
Mi alázatos emberek szépen beszéltünk a személyzettel, akik cserébe nem is hallottak minket, szemben azokkal, akik alázták , ugráltatták őket alpári stílusban, ott hajlongtak, hajbókoltak.
Mi ránézésből is szegények voltunk, az alázatos, empatikus viselkedés ezek szerint egyenlő volt az anyagi bőség hiányával, míg a gazdag és szemtelen emberek viselkedése mégis kívánatosabb volt, mert ebben a világban a bőség egyenértékű
a lenézéssel és az arroganciával.
Magam is megfigyeltem már, többször voltam olyan közegben, ahol vagy sokkal okosabb, vagy sokkal gazdagabb, vagy mindkettő emberek voltak és nem ők voltak akik lenéztek engem hanem én nem éreztem magam jól a jelenlétükben,
mivel én vagyok aki különbséget tesz önmagában a bizonyos társadalmi szintek között.
Igaz azt is megfigyeltem, hogy kétféle “gazdag” ember létezik, az én megélésemben.
Az egyik beleszületett és ehhez “tartja” magát. Mivel lehetősége van rá, így tanul, fejleszti magát és utódait is ebbe az irányba tereli. Van tartása, művelt, és kedveli vagy legalábbis státusz szimbólum a műveltséget ápolnia.
A másik “gazdag” jól játszik. Taktikai gazdag, más a műveltségi szint, a tradiciót a pénz diktálja, szórja a pénzt, amit megszerez, mégis van helyette mindig amit szórhat, mert jól játszik…
Én mindegyikhez túl ostoba vagyok.
Nem születtem gazdag családban, okos sem vagyok, így nem is kerülhettem volna tradicionális közegbe. Viszont nem vagyok játékos sem, így abba a közegben sem állom meg a helyem.
Én ha egyszer gazdag leszek valószínűleg “magányos gazdag”, aki kertet építtet és madárodúkat szereltet a fákra, aki a spirituális fejlődésére fordítja a vagyona egy részét, támogatja azokat, akik ezen a fronton segítik az emberek ébredését.
Én nem leszek sem tradicionális sem játékos..
Én egy másik világot képviselek.
Erőt kell “vennem” magamon vagy magamnak azzá engedni magam,
aki vagyok…
….és vízre teszem a kajakom, de nem a szálloda vizére…hanem kicsit arrébb, ott a nádfedeles kis takaros nyaraló saját stégjénél a Balatonon.
🍁soulleaderdemon🍄 