Körülbelül négyszer hallgattam végig újra és újra a Megengedés művészetét a Youtube-on, és kezdem érteni, hogy miért kényszerít erre a Belső Hang.
Emlékeznem kell arra, amikor képes voltam teremteni a MOSTot az én szájízem szerint, és valóban minden úgy történt ahogy akartam.
Négyszer hallgattam és ebből háromszor mondtam morcosan, hogy “jó jó, nagyon jól tudom, tudom, tudom, de miért kell megint megint és megint meghallgatni. Hallom én, hogy ha 68 másodpercig képes vagyok egy irányba koncentrálni, azt látni, azt élni magamban amit szeretnék, akkor az elindul a megvalósulás útján.
Mi az a 68 másodperc?
Ó ne hidd ember, hogy képes vagy 68 másodpercig gazdagnak, egészségesnek vagy boldognak képzelned magad anélkül, hogy megszólalna a vészcsengő, hogy hülye vagy, mit álmodozol? Hiszen megtanultad hogy te szegény, beteg , öreg és lúzer vagy! Minek álmodozol ha úgysem, úgysem és úgysem…
De vajon az úgysem miért megy egy életen át és miért nem megy 68 másodpercig az az érzés, hogy minden jó és gazdag vagy és épp egy csodálatos balatoni nyaraló vagy a budai lakás kulcsát veszed át, vagy épp tetőt cserélsz a házadon és kis traktorral szántod a Lajos körül a földet és kezded az új életed az új álmaiddal?
Megtanultunk a társadalmi szintünk elvárásai szerint látni magunk körül a világot!
És azt látjuk, amit elvárnak mások és nem azt amit szeretnénk .
És azt látjuk, amit hiszünk..
És az válik valósággá amit hiszünk!
És ha nem tudjuk legyőzni a pesszimizmust azért, mert azonnal változik át a vágyaink szerintivé a világ, akkor a rossz belső érzés állandósítja a negativumot bennünk. Mert az van amit érzünk, az érzéseink teremtenek, a hitünk az érzéseinket, az érzésink meg a valóságot!
Emlékszem, nekem csak azok a gyerekek lehettek a barátaim gyerek koromban, akik a B szektorban laktak és pavos gyerekek voltak. Mert az A szektoros gyerekek szülei voltak a gazdagok, az értelmiség, az irányítástechnikai részleg… a B szektorosok a munkásosztály, a fizikai állomány… és akik nem a lakótelepi gyüttment patkányok voltak mint mi, hanem “a városiak”, ők alapból nem barátkoztak velünk…
Áldás, hogy bár jó lelkű gyerek voltam, de elég önző ahhoz, hogy lehettek saját álmaim. Igaz én is elkövettem azt a hibát, hogy az álmaimba kényszerítettem a gyerekeim, a családom, de ha nem így lett volna én már nem lennék. Vagyok elég önző ahhoz, hogy újra akarjak álmodni és legalább 68 másodpercen keresztül koncentrálni arra, ami szeretnék lenni, ami vagyok. Sokszor 68 másodpercig.
Vannak pillanatok, mint például ez a mostani, ami enged emlékezni. Talán mert beindult a szél és kezd végre másképp rezegni a világ, kicsit felszaggatja a letapadt gondolatokat és végre a sodrásban találom magam. Mert megengedem már nekem, hogy bármi történjen… itt az idő!
Kiemeltem egy idézetet az Abraham üzenetből:
Hogy működik-e nem kérdés.. senki nem hitte és anyun kívül senki nem támogatta, hogy buszvezető legyek. Tényleg senki nem hitte és sokan ellene is dolgoztak… mégis az vagyok. Mert én semmi mást nem láttam magam előtt és nem csak 68 másodpercig, hanem napokig, hetekig , hónapokig, csak azt, hogy vezetem azt az Ikarust…Aztán láttam a házam a fenyőfákkal… és meglett…nem engedtem el ezeket a képeket és minden alkalommal amikor erről volt szó én titkos borzongást és belső örömöt éreztem, szinte éltem a vágyaim… És minden megvalósult. Csak közben valami hiba lett a rendszerben. Elfelejtettem a vágyaim, mintha tematikusan kinyírta volna őket valaki…. de ennek vége… visszaszerzem az életem!
🍁soulleaderdemon🍄 