Minden nap többször is meghallgattam az utóbbi két – három hónapban a Abraham üzeneteket
Nem értettem teljesen.
Azokat a részeket, amit nem tudtam mihez társítani az agyamban, egyszerűen nem hallottam.
Amiről nincs képanyag az agyban, amit nem tudok lehozni a tudathálóról, azt nem tudom értelmezni.
Így volt ezzel az amúgy így részben értelmezve is sokat segítő Abraham szöveggel.
Nem tudta az egom elfogadni ezt áramlásban maradást, hogy nem kell szembe evezni az árral. Félreértelmezte. Mert az EGO a fizikai szinten él…az ember isteni mivolta nem fizikai. Ha megérti ezt valaki, nem evezni fog a sodrással szemben, hanem a lapátot csak arra használja,hogy kormányozza a hajóját.evezni sem kell, visz az áramlat magával.
A mindennapjaimban olyan események zajlanak, ami felett nincs hatalmam, viszont a lehetőségekhez képest eddig sikerült a hajómmal elkerülni a zátonyokat.
Most hallottam meg először a szövegben,amit vagy 50x hallgattam, hogy nem érdekes az, hogy mi volt. Az az érdekes ami most van, az vagyok aki most vagyok, és most kell a.hajóm óvatosan a vízre ereszteni és nem keresztbe fordulni, nem visszafelé kavarni, hanem haladni amerre a folyó visz, mert mindig oda visz, ahová kell, ahol fejlődés, tanítás, bőség, gyarapodás van.
Ma ELŐSZÖR éreztem magam az áramlatban orral a sodrás irányában.
Ma nem érdekel először ,hogy kinek mi vagyok, és az jó vagy sem. Ma vagyok először az aki vagyok aneélkül, hogy szégyelleném.
Mélyen belül ugyan érzem még a fájdalmat, hogy kevésnek érzem magam abban a környezetben, amiben létezem, de sokkal erősebb bennem a vágy arra, hogy szabaduljak a negatív gondolatoktól, mint az az érzés, hogy szeretetet , figyelmet, támogatást, együttérzést kunyeráljak bárkitől,aki ezt velem kapcsolatban spontán nem hivatott érezni.
Ma a pozitív gondolkodás projekt 28. napján .
Szép Mostot!
