Hét nap pokol

Egy “hajnali reggel”, amikor a kukoricát vittem a Lajosék alattvalóinak leültem kicsit a lámpafényben, néztem, ahogy a pipikék pikpikelik a kukoricaszemket.

Egyszer csak a romos vájogfalból mintha áradás lett volna elkezdtek szó szerint kifolyni a patkányok. Szépen körbeülték a kukoricát vagy negyvenen és halálos nyugalommal ettek a tyúkokkal.

Mind a szomszéd udvarból jött, az időzítőre kapcsolt hátsó udvari világítással óramű pontossággal egy időben.

Nálunk hosszú évek óta nem volt kihelyezve patkányméreg, mert a Poppy kutyám egyszer bekajálta és megküzdöttünk akkor az életéért.

Ennek ellenére mégis beszereztem a jól bevált zselés cuccot, a kudarcba fulladt emberségesebbnek ítélt azonnal ható légpuskás lövöldözés után, és kimondottan a patkányok járatai , a padlás lett megszórva a kevésbé humánus halált okozó méreggel.

El is fogyott, nem is jönnek azóta a vendégek. A maradék pépes zacskókat egy kevésbé jól záró dobozba tettem a garázsba. A tudat is zavart, hogy egyáltalán van otthon, és kétszer léptem vissza, hogy a dobozt olyan helyre tegyem, ahonnan nem esik le. A garázst becsuktam. Hiába.

Sok hiba lett elkövette a folyamatban. Egyrészt régen a mérgező dolgokat, permetszer, sósav, egerméreg, gyógyszerek mindig zártuk. Feliratozva volt minden duplán zárható üvegben, zárható szekrényben. Most ez nyilván elmaradt. Mint ahogy minden más is az életemben, ami mellett ott volt a felkiáltójel, hogy mit ne, mit hogyan.

Egy hete, hétfő este amikor hazaértem a garázs nyitva volt. A kutyák az udvaron. Másnap reggel kerestem a dobozt, nem találtam. Ahogy jobban körbenéztem, meghűlt bennem a vér. A doboz leesve, a tető mellette, a pépek félig kint a dobozból.

Azt hittem elájulok. Még a hasmenés is rám jött ijedtemben, közben indulni is kellett volna a buszhoz. Szólni illett a Gyerekeknek, hogy mi történt, hogy LEHET, hogy a kutyák hozzáfértek a méreghez, figyeljék az “Unokám”.

Hatalmas sokk volt, az amúgy is más téren sokkos napjainkban olyan intenzív pánik lett úrrá rajtam, hogy megfogadtam, ha bármi baja lesz a Kismenyem kiskutyájának miattam, én világgá megyek. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, mert felelőtlen voltam.

A saját kutyáim is fontosak, de ha valaki megbízik benned , s rád bízza, ami neki sokat jelent, s te abban kárt teszel, az nem bocsánatos bűn…örök tüske marad. S nekem már nem hiányzik senkinek a rossz érzése irántam, elég már a negatív rezgésekből.

Szerencsére a kritikus 7 nap eltelt és mindenki jól van , levontam a rám vonatkozó tanulságokat

Egyrészt a Belső hang figyelmeztetett.(mint mindig és megint elsiklottam felette, mint mindig)

Másrészt a méreg tárolása és lehelyezése témakörben pont én osztottam az észt előtte pár nappal.

Kurvára be kéne fognom a pofám és hagyni magam körül mindenkit azt és úgy csinálni ahogy akarja, mert bármibe okoskodtam eddig bele, mindig én lettem aki jól beégett abban a témában végül.

Pedig esküszöm soha rosszat nem akarok. De mégis, ideje visszavonulnom az emberek világából és csak akkor megszólalni, ha kérdeznek. Abból soha nem volt baj, csak abból ha kéretlenül ontom magamból a megélésimet. Erre itt van a blogom. Ide úgyis csak az jön, akinek dolga van velem .