Sokszor meghallgatva a pozitív gondolkodásra ösztönző tanításokat már tudom a gondolataim helyes irányát, csak egyet “probléma” akad a “teremtés” gyakorlati részében és ezt most teljesen őszintén a szívem legmélyéről mondom:
Nekem nincs szükségem semmire.
Régóta “vágytalan” ( nem vágyom fizikai dolgokra, sem új megélésekre) vagyok.
Azért érezhetek így, mert bármire vágytam eddig is megteremtettem, ha valóban szükségem volt rá ( és akkor is ha nem)
Volt idő amikor a halálfélelem idejét éltem, és rettegtem attól, hogy ebben a Föld programban újra részt kell vennem a bevégezetlen vágyaim miatt, hogy direktben töröltem magamból minden fizikai vágyat.
Aztán átestem a ló túloldalára és nem csak vágytalan, hanem céltalan is lettem .
A céltalanság megrekesztett. Végül ezt sikerült egyensúlyba hozzam, de a vágytalanság befagyasztotta a teremtési vágyat és most a folyamatos (a gondolatok) pozitívba váltás(a) közben jöttem rá, hogy valószínűleg “szintet léptem ” és ez nem szomorú állapot, hanem áldott .
Nem ismerem, nem emlékszem innen az út folytatására. Hogy mi is jön most. A jelenlét , a most minden apró részletének megélése, anélkül hogy egyfolytában önsajnálkoznék .
Van igényem arra hogy a világ körülöttem szép legyen, de az én világom amiért felelős vagyok az amit magam köré teremtettem, és tisztában vagyok a lehetősegeimmel , mindennel ami vagyok és most semmi más célom nincs csak fejlődni tovább, megismerni még jobban a programot ami működtet és végérvényesen kikerülni belőle. De addig is semmi mást nem akarok csak az lenni akinek jól esik lenni, és nyugalmat. Bármi áron.
🍁soulleaderdemon🍄 