Lezárult megint egy szakasz az életemben,
elértem a kitűzött célokat és újakat ezen a területen már nem tűzök ki, mert bármikor vége szakadhat ennek az utazásnak és mert nem okoz már örömöt.
A munkám területén két mérföldkő van, amit jegyeznek, az egyik a cég életében eltöltött idő, a másik a balesetmentes kilométerek száma.
Az idei évben átléptem a 750.000 balesetmentes kilométert,
amihez el kellett töltsek ennél az állandó változó cégnél 28 évet.
Hogy itt leszek-e a 30. évben?
Nem tudom.
Nem tervezem a váltást, de terveznek helyettem mások,
igy nem célom már a 30. év magányos ünneplése,
ahogy elképzelhetetlen, hogy elérjem a 1.000.000 kilométert,
mert kevés a havi megtett kilométerem
és mert nem csak rajtam, hanem az Őrangyalokon is múlik,
hogy mikor leszek én egy baleset okozója bármilyen okból.
Amióta a vadgázolás önhibás balesetnek számít,
itt mifelénk, ahol több őz él szűkre korlátozott területen mint ember,
minden induláskor hatványozottan benne van ez a lap a pakliban.
Éppen ezért én nem terveztem már több célt itt elérni.
Hálás vagyok, de büszke nem,
hogy idáig megúsztam, nem rajtam múlott.
Kétféle érzés van bennem most.
Egyrészt üresség.
Amikor vége van egy feladatnak,
és nincs, vagy nem látszik még az új kihívás, ürességet érzek.
Céltalanságomban régen depresszívvé váltam,
mára szerencsére csak várakozó álláspontba süllyedek.
A másik érzés viszont a végtelen lehetőség és szabadság érzése, ami
kicsit kontrasztos az üresség mellett, de talán kell is a hely az újnak,
és erre a legjobb ha nem foglalja semmi fogadalom a helyet bennem.
Az a vicces, hogy ahogy elérek egy-egy célt,
addigra a közösség szemszögéből az a cél értéktelenné válik.
Azaz én soha nem leszek egy közösség hasznos tagja sem, mert a tudásom és a képességem ( legfőképp az együtt bólogatás képessége a szent kuki előtt mélyen meghajolva) sosem éri el a közösségét
vagy túlmutat rajta ami miatt kirekesztődöm.
Sosem egy a célom, nem egy az érdekem, nem egyforma a nézőpontom.
A mai világban nem dicsőség,
ha valaki egy cégnél eltölt 5 évnél több időt.
Az sem dicsőség, hanem elvárás,
ha próbálja megbecsülni, karbantartani/ -tartatni
a munkaeszközét, mégis ezért nevetik ki.
Nem dicsőség ha becsületes,
ha tud helyesen írni, fogalmazni,
ha olvasott már könyvet,
ha kiáll önmagáért,
ha nem iszik, nem dohányzik,
nem csapong (már), nem füvezik,
nem játszik, nem bassza el a pénzét önmagára.
Ebben a világban semmi sem dicsőség.
Csak a falkaszellem, az esztelen vonulás egy ismeretlen célért,
a seggnyalás, a kukiszopkodás a nagy semmiért.
Én 28 éve vagyok autóbuszvezető, de nem vagyok jó sofőr.
Én nem tudok olyan jól vezetni mint mások,
nem tudnék kamera nélkül (kamerával sem)
rámpa elé tolatni még kocsival sem, nemhogy póttal,
nem tudok utánfutóval sem tolatni, mert hülye vagyok az irányokhoz,
és 28 év után is inkább csak előre megyek a csuklós busszal mint hátra.
Azért voltam eddig balesetmentes, mert utascentrikus vagyok.
Nekem az az egy célom van,
hogy az utasokat biztonságosan eljuttassam A-ból B-be úgy,
hogy ne rontsam a komfortérzetüket a vezetési stílusommal.
Ettől még nem leszek jó sofőr.
Nem is akarok az lenni.
Az emberek miatt vagyok még itt és nekem borzasztó kellemetlen,
amikor az emberek ellen teszünk egy-egy intézkedéssel.
Amikor nekik okozunk kényelmetlenséget azért,
hogy nekünk (szolgáltatóknak) “jobb” legyen.(?)
Én ezeket a döntéseket egyre nehezebben tudom kompenzálni
és sajnos személyes ügynek tekintem , illetve személyes sérelemnek,
ha egy felsőbb döntés miatt engem támadnak.
Ebből következik, hogy nem tudom mennyit bír még el a lelkem.
hogy lesz-e még a további hónapok , évek alatt olyan utasom,
aki miatt érdemes lesz szolgáltatni akkor is,
ha egyre lehetetlenebbek a körülmények erre.
A nem azonos cél az, ami eltávolított a közösségtől,
amibe soha pont ezért nem is tartoztam bele.
Mind ettől függetlenül mint embert, (majdnem) mindenkit kedvelek
magam körül és végtelenül tisztelem azokat,
akik nyíltan, tiszta lapokkal játszanak
és van önálló véleményük egy- egy helyzetről.
Erről az egészről akkor ennyit.
A buszos téma itt végérvényesen lezárva bennem.
Innen megyünk, most már a mindegy hova tovább.
🍁soulleaderdemon🍄 