Nem kis lelkiismeretfurdalással küzdve de elindultam ma a Nagylányom kíséretében ” a Budapestre” , mert Apa nagyon rendes volt és vállalta a felügyeletet a Papa felett, bár igazából nálunk akkora felügyeletet nem igényel és szoknia is kell,hogy én nem mindig vagyok, mert vissza kell térni a munkába hamarosan.
Amikor a kisgyerekek mellett visszatértem dolgozni is félre kellett tenni a folyamatos aggodalmaskodást, hogy épp mi történik a távollétemben, most is így kellene tenni, de közben elmúlt majd két évtized és más az ember hozzáállása a felelősséghez.
Célirányosan megyünk a dolgunk után, de hétvégén hézagosabb a vonat is, nagyobb az idősáv amit nem otthon töltök és akármennyire is tudatos vagyok, zavar
A megváltozott életünk és egyéb dolgok miatt megváltozott bennem a kapcsolat a külvilággal, másképp látok és érzékelek, mást keresek a kinti világban mint eddig. Kizárólag a jó dologokkal próbálok együtt lélegezni.
Jelenleg nem vonz igazából semmi, csak a nyugalom, a csend, a magány, a lassú de folyamatos mozgás, a folyamatos tevékenykedés ami érdekel, és ami a legkevésbé sem vonz az a boltban tartózkodás, a vásárlás, a tömeg, a ricsaj, a gyors mozdulatok, az erős hangok ..
Fura kint lenni… mintha megszöktem volna. Bűnösnek érzem magam. De nemsokára visszatérek az önként vállalt küldetésembe. Ott a helyem. És egy ideig csak dolgozni szeretnék onnan kimenni..nem azért mert muszáj,hanem mert azt vagyok Én.
🍁soulleaderdemon🍄 