új projekt

…mivel nagyon keveset alszom és nagyon sokat próbáltam egyensúlyozni
– teljesen feleslegesen, de hát mint tökéletes mérleg mi mást is tehetnék-
nagyon nagyon elfáradtam és megérkeztek az első testi tünetei a megváltozott helyzet feletti lázadásomnak.
Mivel nem engedhetem meg magamnak a fizikai amortizáció gyorsulását
a Belső hang, a Felsőbb Én Szelf, az Őrzők, a bennem lakó Isten 😛
tegnap csodát tett a hülye agyammal és hirtelen kiemelt önmagamból, szembe fordított azzal az “énnel” aki mint Sziszüphosz egy bazinagy (a múltbéli összeharácsolt nyomorúságos túldramatizált balfaszságokból kreált) sziklát görget a hegy csúcsa felé, abban a reményben, ha felér vele végre leteheti ezt a terhet, de mire felér a kő nyilván visszagurul, magával sodorva engem is és kezdődik minden elölről. Ennek semmi értelme.

Én ezt a múltgöngyöleget már régen megfejtettem.
Egy feladatsor volt az adott tudatszinten elkövetett legjobb döntések folyamata, akkor is a legjobbak, ha most nagy f@szságnak tűnnek.
Mindig csodálkozom azon, hogy nem kaptam igazolást arról,
hogy értelmileg fogyatékos vagyok, mert nagyon messze állok a társadalom azon szintjétől, ahol a “normális” embereket jegyzik.
Őszintén mondom, hogy beszerezném a sárga könyvem, de ennek egyetlen akadálya miatt sajnos nem élvezhetem az “”előnyöket” amik a fogyatékossággal járnak,
mert ahhoz, hogy ezt igazolják, kell egy orvos, nekem évi szinten az az egy alkalom, amit az üzemorvos kitesz bőven SOKK… Így kénytelen vagyok elviselni a normális emberek közötti létezés kicsit sem felemelő pillanatait és nem élvezhetem a békénhagyás és a mai világ nagy “látszatelfogadásával” járó nyugalmat.

Szóval.
Felébredtem pedig nem is aludtam.
Apám játszik velem.
Eljátssza az elesett öregembert,
közben nagyon is toppon van én figyel.
Figyeli mikor miért lehet megsértődni,
puffogni, megtagadni az ételt, megharagudni,
belekötni, elégedetlennek lenni.
Jó tükör.. ha tetszik, ha nem kurvára hasonlítok az apámra,
mert én is ezt csináltam évekig..
Semmi sem volt elég jó, és mindenki hibás volt, csak én nem.

Aztán mikor jött a nagy spiro rezgés, akkor a paci másik oldalára kerültem..
Én voltam a hibás mindenért. Az egóm jót szórakozott az önpusztítás lassú halált okozó programján, és én meg kellett, hogy állapítsam,
hogy milyen nyomorék is már ez a program, amit én itt mint Z73657292-es próbaverziós humanodroid futtatok,
lassan öngyilkolok a virtuális infúzióval bekötött negatív frekvenciákkal.

És mivel nem vagyok hatékony, mivel már majdnem rájöttem, hogy lehet lecsatlakozni erről a nyomorék rendszerről, idevarázsolja nekem édesanyám az ő távozásának gyorsítóját a drága férjét, gyereke apját, hogy az én csodálatos önmegismerő, felemelkedő, fényt termelő, másokat segítő rezgésemre sötét fátylat borítson és elzárjon a földiélet legfontosabb táplálékától a FÉNYtől.

HÁT NEM.

Ezen pár apró megvilágosító gondolatfoszlánytól felpaprikázódva ébredvén
a nem alvásból új projektet kezdeményezek,
mert beleuntam, elfáradtam, elkezdtem nem emészteni az ételeket és csúnya sebes heges lett a fejem, pontosan mint sok sok éve, amikor is szintén mérgező kapcsolódásom volt.

Azon elhatározásra jutottam,
hogy nem engedélyezem nekem a negatív rezgést befogadni.
Amikor ezt eldöntöm, mindig megjelenik valaki, aki mint kedvenc növényem borostyánom rámtekeredve
igyekszik minden irányból megfojtani a saját negatív teremtésével,
de kértem életemben először egy jó kis sikosító védelmet a felsőbb Én energiahalomkupac Istenfoszlányától,
hogy aki nem építkezni jön és fejlődni vágyik, hanem lehúzni akar,
mert a mocskában unatkozik egyedül, az csússzon már le rólam, mint vizes szappan a kövön , és keressen a másokon fogást,
mert én megfogadtam, hogy a közeljövőben nem halhatok meg,
mert nem kívánok azzal a hajóval eltávozni innen, amin bármilyen, magát engem rokonnak tartó létező emléke utazik,
én egy másik hajóra vettem jegyet, pontosan arra, ami jó messzire elkerüli a földi dokkot, egy olyan dimenzióközi hajóra, amiről majd én is segíthetem az utazókat,
de nem kell elhagynom többet, mert az örök utazás örömére vágyom
és leszek segítő azon hajó fedélzetén, ami ide-oda szállítja a lelkeket a saját választásuk szerint 🙂

Nem hibázhatok többet…
Nincs több ejtőernyő a hátizsákomban…
Nem ugorhatom többé…
Nézőpontot váltok. Megint.
Egy olyan nézőpontot, amiből mindig látszik a FÉNY!