az i-n a pont…

Egy átlagos nap, ami nem munkanap Puruttyafalván.
Papa is korán kel, mint Anya, aki készíti a reggelit a családnak.
Mindig frissen szokta, mert ha egy éjszakát áll a hűtőben,
az már nem olyan finom másnap.
És ő ha nem szívesen enné a tegnapit, másnak sem csomagolja oda.
Apa fürdik, a Nagylány várja a sorát, ma mindenki útnak indul, csak Papa és Anya a Papa már az öregedésbe induló B oldalas leánya maradnak meg a kutyák, macskák…

A Papa megitta a reggeli kávét, majd letolta a rövidet. Jár neki. Igaz kevesli, megalázónak hat, hogy nem maga dönti el miből mennyit vesz magához, de sokkal erősebb a bóditó pillanat vágya, mint az egó sértődése, az mindig kicsit később ébred, bő másfél óra múlva…
Vidámnak látszott, mint minden reggel. A korai időpont miatt elvonult a szobácskájába, Anya fáradtan dőlt vissza a párnájára, hogy ha nem is alszik már, de pihenne még egy kicsit.

Talán másfél óra telt el.
Kint már világos volt, a fekete rigó hímje,
a gerle és a sok cinege reggelt köszöntő éneke hallatszott be a házba.

Anya a konyába indult, hogy Papának teát melegítsen és kivigye az asztalra a sokmindent is amit a hűtő rejt,amit amúgy maguknak sosem vett meg, hogy a Papa kedvére válogathasson. Éppen a teával fordult, mikor a Papa megszólalt:

“- Ezt a szart meg vagy vidd innen vagy dobd a kutyának!” – mutatott a tömlős sajttra.

“- Ne edd meg Papa ha nem szeretnéd, de azért nem dobom a kutyának,mi szeretjük.” – mondta Anya

“-Mi a picsának veszel sajtot ha nem eszed? Minek teszed ezt ide? Mondtam hogy ez a szalámi is egy nagy szar! Nem kell.” – dünnyög a Papa tovább.

“- Jó, ha nem kell, van ott más azt egyed, de nem kell mindent fikázni, nem rossz szándékkal van előtted..
Mondd meg mit hozzak a boltból azt hozom, de nem mondasz semmit.” – mondta a lánya egy mély sóhaj kiséretében.
“- Megmondtam már, arzént, meg sült fácán combot…nem kell nekem semmi úgyis közel a vég.” .
A Papa nyers volt és cinikus és nem fejezte be a dünnyögést.
És Anya, aki egyébként tudatosságot gyakorol elveszítette a kontrollt az egoja felett.
Hirtelen fájdalmat érzett a szívében, hasogatott a lelke mélye, és hiába próbálta meggyőzni magát, hogy a Papa csak a saját belső tehetetlenségét vetíti ki rá, nap mint nap megalázva a szavaival, és hogy biztosan nem direkt csinálja, hisz a feleségével sem direkt csinálta, és természetesen mindenki más türelmetlen és hibás, csak a Papa nem. Ő az áldozat. Ő az akinek- szerinte- rég nincs értelme az életének és csak küzd ellene, miközben minden rezdülésébe görcsösen kapaszkodik.

Jó a programja… Tudja jól, hogy depresszív, és hogy segítségre szorul, de nem megy el, nem lehet elcibálni őt egy orvoshoz, mert őt senki nem fogja leszedálni, ugyan hogy szekálná akkor szét a családját, aki kedvét keresi, hanem emlékszik eme tevékenység örömére?

A Papa tovább dünnyögött Anyában elszabadult a keserűség és mint egy vulkán kitört. Ordított, és mindent amit meg talált fogni a földhöz vágott minden egyes cinikus megnyilvánulása után a Papának.

“-Mondd meg miért csinálod ezt velem?
Miért bántasz nap mint nap a szavaiddal? Miért nem veszed észre , hogy mennyire igyekszem, hogy jól érezd magad, miért nem segítesz? Mit akarsz még? Meg akarsz ölni engem is, mint az anyám? – kiabálta vérben forgó szemekkel miközben megszakad a szíve az idős megrogyott ember láttán, aki mégiscsak az apja. Az Öreg csak ült…
“-Mik kiabálsz? Neked zárt osztályon a helyed! Mit kiabálsz?
Csak annyit mondtam, hogy nem kell a sajt. Nem lehet megmondani? – mondja szarkazmussal a hangjában.
– Meglehet, de nem így….. Nem értem mit vétettem én Teneked?
Nem teszek semmi mást csak igyekszem mindent megadni a családomnak! – kiabálta a Lány a dühtől összeszorította a kezeit és igyekezett nem maga ellen fordítani a haragját, mert a Papát soha sem bántaná, hiszen nem így nevelték. Nem ezért ütötték vágták, hogy ne legyen alázatos rabszolgája a szülői önkénynek.

Erre a Papa cinikusan elhúzta a száját…ez a mozdulat egy késszúrás volt.
Kegyelemdöfés. Kiszakította a Lányából a lelket….

A Papa nem demes… a Papa nem fogyatákkal élő, nem sérült, semmi baja azon kívül, hogy idős és utálja az életet. A Papa depressziós hullámok áldozat, amit alkohollal kezelt, annyira jól sikerült, neki, hogy a végén a felesége is vele tartott.. Frontin + pezsgő…ez volt a napesti menü, hogy elviseljék egymást.
De a Mama szíve nem bírta tovább.
Most a lánya jön … vagy nem… vagy megtanul a lány kiállni önmagáért, és mérlegre teszi mi is a fontos számára, vagy jön a rák és bekebelezi, és a Papa majd csak nézi és cinikusan elhúzza a száját majd megtömi a pipáját dohánnyal, a kövér kutyáját jutalomfalattal és elégedetten pöfékel a halált várva, aki már háromszor eljött érte mégsem vitte el soha. Mert a Papa őt is elüldözte…

Anya, akinek már lassan a B oldal forog elcsendesedett.
Nem fog ebbe belerokkanni, megkeményedik és minden Papát aki az útjába kerül le fog dózerolni. Minden Papát, aki nem becsüli, aki csak az érdeket látja benne, aki nem azért segít rajta, ha látszólag úgy is tűnik, hogy boldogságot adjon, hanem azért, hogy még több bőrt lehúzhassanak róla. Ez az Anya többet nem fogja felemelni a hangját, nem kiabál és nem kérdezi meg, hogy mit is csinálhatna jobban, mert mindent a legjobban csinál és sokan még ennyit sem tennének másokért mint ő úgy, hogy ő, semmit nem várva érte cserébe, csak annyit, hogy hagyják végre békén élni.
Ez az Anya megtanulta, hogy senkitől semmit nem várhat, és ha önmagáért nem teszi meg más nem fogja megtenni helyette azokat a lépéseket, amik a Önmagához vezetnek, a csodához, amit ebben az életében sikerült megismernie.
Igazán lehetne jobb is magához.
Mert megérdemli.
Lehetséges, hogy addig lesznek ilyen Papák míg vannak olyan Lányok, akik nem képesek kiállni önmagukért.

Pedig tegnap olyan szép volt minden.. Sütött a Nap, és a Papa este, mikor Anya elköszönt tőle jó éjt puszit nyomva a homlokára, mint minden este, azokon az estéken is, amikor bántja, kezet csókolt. Olyankor felébred a remény, hogy sikerül
emberségesen , szeretetben leélni azokat a napokat, heteket, hónapokat és éveket, amik még meg vannak írva a Sors Nagykönyvében, ám minden reggel megöli ezt a reményt és plusz egy lépéssel közelebb hozza a távozás időpontját, mert így nem érdemes élni.
Vagy dönteni kell…