81. nap… a minden mindegy projekt bebukott így csak félárvaságom tartom számon, igaz nem tudom minek, mert semmi értelme számolni a napokat…Főleg nekem, aki amúgy sincs túl jóban a számokkal.
A Papa még meg van sértődve az én igazságom kissé vulkanikus kitörése miatt. Nincs, mert nem lehet hozzászokva ahhoz, hogy a lánya mint egy őrült ordibál vele, mert soha nem emeltem fel a hangom míg anyu élt, de mióta nincs köztünk már harmadszor hozza ki belőlem az állatot, pedig nálam ez nem új dolog, szoktam ilyet csinálni régen, üvöltöttem már kedves utassal, kevésbé kedves kollégával is. Nem mondom, hogy méltó egy spirituális úton baktató fényhozóhoz az ordibálás, de még mindig szerencsésebb mintha nem szólok többet semmit.
Képes vagyok a halálos közönyre is.
A családom csendben de nem tétlenül figyeli hová fajulnak a dolgok. Miattam nem avatkoznak még közbe, mert mérlegelnek szerintem, hogy mi árthat nekem jobban, az, hogy apám kiemeltetem a családból és sorsára hagyom egy intézményben ( mert én nem megyek be látogatni, ez biztosan így van, mert képtelen lennék szembesíteni magam ezzel) vagy az ahogy küzdök vele nap mint nap.
Azért elég nagy tanítás, hogy rám még a családom sosem figyelt ennyire és valahol mélyen igen jól esik,
mert sosem éreztem a figyelmet és szeretetet (?) még így. ❤
( lám ehhez is ennek kellett történnie,
nyilván minden tragédia mögött van egy esély a változásra)
Mivel a Papa meg van sértődve, nem eszik normális kaját.
Tegnap korán lefeküdt (sztrájkol) nekem meg bűntudatom volt, mi lesz ha reggelre nem ébred fel, mit fog gondolni a világ, miféle ember vagyok én, hogy a kiabálok az apámmal ( aki azon dolgozik, hogy megszüntesse maga körül az életet) és ezzel átűzöm dimenziókapun.
Este lefekvés után rémálom volt. Apa rázott fel belőle… A régi lakásunkban volt a szobában és magamra zártam az ajtót. Apám közeledett, tudtam, hogy bántani akar és ütöttem a falat, hogy valaki segítsen a szomszéd szobából, és ordítottam volna, csak nem tudtam, nem volt hangom….ebben a nagy erőlködésben sikerült megébredni . Gondolom a 81 napos küzdelmem energialenyomata … nem gondolkodom amúgy ezen, csak nincs jó hangulatom. Ehhez még társul a munkahelyi totális fordulat, ami megint csak bizonyította egy-két ember “emberségét” és intelligenciáját.
Reggel hoztam a Papának reggelit, hátha eszik… evett… de már a vacsorát hiába főzöm, megissza a borát és elfekszik. Egyre többet alszik és egyre kevésbé kommunikál velünk. Engem büntetni próbál a viselkedésemért, de igazból amiért kiakadtam rá, azon nem változtatott, ha bármit szól is hozzám, abból árad a gúny vagy a gyűlölet.
Ezt nem tudom megérteni ez olyan csapás, amit soha nem gondoltam volna róla. Apámnak én voltam az élete értelme . Miattam nem váltak el a válságuk idején ( akkor kellett volna) de amikor részeg volt én voltam aki minden baja okozója volt. Én voltam akinek a “hülye buszozása miatt” mindenkinek haptákba kellett állnia, hogy a “hülye gyerekeire” vigyázzon, mert nekem a munka volt az első. Amikor részeg volt, anyám parasztpicsa volt, én meg ribanc. De mégis ezek ellenére állítólag szeretett. Nem tudom miért is vagyok meglepve, hogy nem tudom mit jelent szeretni… vagy miért kerestem görcsösen valakit, aki szeret, aki igaziból szeret… egyáltalán az milyen ha valakit igaziból, érdek nélkül szeretnek.
Én csak úgy tudok, de nem tudom hogy engem szeret-e valaki csak úgy… ezt nem tudhatom, mert nem tudom mihez viszonyítani. 😦
Az én esetem nem egyedi..
Máshol, másoknak sokkal rosszabb. Borzasztóan rosszul esik, amikor nekem támadnak, hogy örülj, hogy él az apád, mert annak akinek nem, annak bezzeg milyen szar. Örülönék, ha élne az apám, mert akkor mi is élhetnénk. De ő rég nem él.. csak vegetál.
És én most eldöntöttem, hogy felülemelkedem ezen.
mert ez az egész történet most arra jó, hogy elveszi a figyelem a céges változások terhéről és nem öl meg az ami a munkahelyen zajlik épp… Mert ha nem volna elég ami itthon van, akkor az van, hogy én nem azért, hogy másokkal kicsesszek olyan fordára ( napi feladatok összessége) kértem magam februártól, – ha lehetséges volt megoldani- ahol haza tudok ugrani ránézni a papára elé tenni a reggelit, a gyógyszereket… mivel ez megoldható volt, sajnos csak más ember mozgatása árán, meg is oldották. Nekem tökéltes volt az a megoldás. Annak nem akivel megcseréltek. Ez azóta is bánt, nem akartam senkinek rosszat.
Nekem tetszett az amit kaptam helyette.
Nem bántottak azok a kollégák sem akikkel együtt dolgoztam.
Ám közben a másik falubeli járaton hirtelen üresedés lett,
pont azon, aminek nem szeretem a járatait, mert hazai vonal.
Mégis amikor megkérdezték, hogy elvállalom-e HA az üresedés fennmarad,
én igent mondtam.
Egyetlen egy okból azon kívül, hogy haza tudok ugrani a papát rendezni … 28 év után először lehetne “saját buszom”, ami azt jelenti, hogy 90%-ban én dolgozom vele egyedül. Nekem ilyen sosem volt. Én mindig második, sokadik voltam. Tudom, hogy ha áprilisban úgy is lenne, hogy lenne egy buszom , nem sokáig lesz így.
Valami újra történni fog és én leszek aki alól majd kiveszik a járatot a buszt vagy az életet de nem baj, mert egy picit lehetek én is egyedül, ahol nem kell senki előtt szégyenkezni ha valamit esetleg elcseszek, mert csak magammal tolok ki… annyira jól esne egy kis nyugalom. De magát azt amit most csinálok vagy csinálhattam volna a jövő hónaptól azt nagyon sajnálom, mert nem szeretek az erőműbe menni, mert engem ott nem szeretnek, ott én “csak egy nő” vagyok és egy nő soha nem lesz jó buszvezető ebben a férfivilágban….
Nem akarok már többé szomorú lenni.
Nagyon sokat változtunk mindannyian. Sokkal erősebbek vagyunk de egyúttal sokkal gyengédebbek is vagyunk egymással.
Én végtelenül toleráns ember vagyok, de a hiénákat nem viselem.
Nem viselem a rosszindulatot és elég kontrasztos, de a tudatosságom agresszióban nyilvánul meg azokkal szemben, akik belegázolnak a becsületembe. Azt mondtam eddig, hogy apám az egyetlen akit elfogadok mint verbális bántalmazót mert idős megkeseredett ember, de már őt sem.
Senkinek nincs ehhez joga.
Sem neki, sem a kollégának, sem az utasoknak… sem embernek, sem isteneknek.
Én egy boldog ember vagyok.
És ezt nem veheti el tőlem senki,
nem is értem, miért adom fel mindig.!
🍁soulleaderdemon🍄 