151. nap… TELIHOLD

Mindjárt 11 és nekem mindjárt vissza kell indulnom a buszomhoz.
Éjjel, talán éjfél volt, amikor ki akartam paterolni a kutyákat dolguk végezni, ha már felébredtem, de nem akartak kimenni, mintha valami energia vette volna birtokába Tücsökfalvát. A kutya sem akart kimenni, a macskák is elbújtak, csak a Hold világította be az udvart a késő őszi délután öregesen baktató napfény erejével.

Felnéztem, s megállapítottam, hogy a közeljövőben lehet, hogy teli lesz a Hold, s ha nem is néztem volna rá a telefonomra, hogy az a közeljövő pont ma van, ma délután 15:53-kor lesz kerek majd indul fogyásnak.

Napok óta énekelek. Többnyire kabarékból származó zenés poénokat. Több napja elengedek mindent és mindenkit, több napja nem idegesít már, hogy vannak, akik még mindig nem hisznek nekem, pedig az “”Úr” beszél -olykor-belőlem””, de több napja nem fontos semmi sem. Elég volt a mindenből is.

Vasárnap elértem egy újabb mélypontot, mondhatnám, hogy amióta ilyen “magasan” vagyok nem voltam ilyen mélyen, de még előtte sem nagyon. Vasárnap annyira elfáradtam, hogy e jótékony fáradság utolsó lélegzetével minden vágyam, és minden másokhoz intézett kérésem a semmibe futott és elköszöntem tőlük.
Porrá váltam, majd hamvaimból újra építettem a semmit.

A világ pontosan a jól kifundált program szerint halad. Megállíthatatlanul elembertelenedtünk. Figyelem miképp váltunk eszközzé, miképp lettünk a mesterséges intelligencia áldozata. Mindezek ellenére viszont az is észrevettem, hogy aki képes arra, hogy meglelje örömét a mobiltelefonja vonzáskörzetén kívül, annak van esélye még emberként végigélnie ezt az “életciklust” amit választott/ak neki. A többiek már nem emberek… kinövések a mobiljuk alján.
Nem vagyunk többek csak érdekek… családérdek, cégérdek…Amig van mire használni minket, addig megtartanak, aztán ha már nem vagyunk elég mobilak, vagy nincs energiánk akkor kuka. Régen mennyit aggódtam a holnapon. Most mit aggódjak? A mindennapjaim is kinyírnak, nem kell ide jövő.

Itthon. Itthon is telik a Hold.
Árnyak suhannak el a konyha ajtaja előtt, emberi alakok, macskák.
Emlékszem, azon a napon, amikor anyu végül elment, 151 napja, azon a napon épp a Mátrába tartottunk, amikor az út mellett macskák néztek rám a sötétben. Csak én láttam őket. Fekete és fekete-fehér macskák. Most is egy fekete-fehér macska alakja suhan el olykor az ajtó előtt.. Mindig kilépek utána, de nem a Csiga, mert mire kinyitom az ajtót, nincs sehol.
Salalalala….
Énekelek és kimondok szavakat.
Kimondok dolgokat, amit rögtön rámcáfolnak, mert az okosak, a nálam okosabbak megmondták, hogy nincs igazam? NEKEM? Nekem nincs is, de aki rajtam keresztül üzent, annak mindig. Sebaj, nem nekem szólt, s kinek üzennek nem érdekel. Senki sem érdekel..és én se legyek már fontos senkinek, sem embernek se cégnek ne legyek érdeke. Semmim sincs csak fájás a testemben, de a lelkem az szabad.

Lassan teljesen szabad.
Nem leszek többet kedves.
Nem leszek többet csendes.
Nem leszek több(et) …nem leszek kevesebb(et)!
Telik a HOLD!
Ma értem telik…
Ma mindent feladok..
Ma mindenkit feladok…
Ma mindent elengedek…
Ma mindenkit elenegedek…
Vége van…
Mindennek is….

Apám itt van. A szobája lassan készül. Vasárnap úgy voltam, ha megint nekem jön a negatív energiáival akkor teljesítem az amúgy nem komolyan gondolt, de kimondott szavait és visszaviszem a házba, ahol anyám fogja a földön fekve látni minden pillanatban. Nem fogja elengedni ezt a képet. Ez a kép öli meg minden nap benne a holnapot. Látom, amit lát. Olykor eljön hozzá az anyja, hogy menjen vele, a jó Teréz mama, aki pont úgy hagyta itt ezt a szolgavilágot, mint az anyám. Elege volt a papából, az igazi sváb nárcisztikus bolond vénemberből aki kitagadtatta az apám, mert el merte hagyni a szülőföldjét, hogy ebben az atomvilágban szerencsét leljen. A mama elalud…még mielőtt eljött volna az ideje. A nagyapám nem sokkal élte túl őt… Apám pontosan azt tette az anyámmal, amit az apja az anyjával. Jó kis családi minta ez, szeretetlenség, a szeretetéhség, a kiszolgáltatott szolgaság és viszi is tovább szinte minden unoka ezt a sorsot.
Apám retteg a Haláltól.
Minden nap imádkozik érte, de feltételeket szab a Halálnak is.
Csak álmában érheti, nem akarja látni ahogy belép az ajtón és meglengeti a kaszáját, majd előveszi a filmet, az élete filmját és együtt megnézik, hogy s mint is volt ez az élet.
Látom, hogy fél.
Sajnálom őt.
De nem fogok vele menni, ahogy szeretné. Én egyedül megyek .Értem ne jöjjön az anyám, én senkivel nem megyek el. Engem csak kutyák macskák és virágok várhatnak odaát, ember egy se várjon, nincs dolgom nekem már se itt se ott senkivel. 😦
Majd eljön egyszer az én időm is, de még van pár dolog, amit szeretnék látni.
Bár nem fontos már, mert tudom, hogy igazam volt.
Mindenben.