Életem közel felében- amíg nem volt internet– én egy szabad ember voltam.
Lehet, hogy nem én voltam a legélesebb kés a fiókban, de ezt addig, míg ez a nagy világháló nem kúszott be a számítógépembe nem tudtam. Addig a kortársaimhoz képest fejlettebb gondolkodású (és cselekvésű) emberként tartottak számon.
Aztán jött a világháló és kiderült, hogy valószínűleg rosszul választottam közeget magamnak, mert nem az én szintemen barátkoztam, hanem feljebb.
Az életem felénél derült ki, hogy én voltaképpen semmihez sem értek és ostoba vagyok.
Ezzel nincs baj.
Nem lehet mindenki diplomás, művelt, tanult, okos, bölcs és szép, magas spirituális rezgésű, befogadó és nyitott is egyszerre, nekem “csak” a soknézőpontúság képessége jutott és ahogy haladt az idő valami téves kapcsolódás miatt az agyamban a vidám, abszolút extrovertált személyiségem ambivertáltba váltott át.
Nem vagyok introvertált, mert még itt vagyok.
Aki introvertált nem küzd naponta azzal, hogy elhagyja a közösségi felületet vagy sem, mert nincs rajta.
Van egy kis gond a rendszeremben és próbálom megfejteni, hogy vajon mit is kellene tennem. Én borzasztó sokat “dolgozom” azon, hogy ne az aktuális nap legyen az utolsó számomra.
Ez nem hiszti, ez kurva kemény belső harc a rengeteg kompromisszum miatt, amit más emberek miatt kell meghozzak.
Azok miatt akiket kedvelek.
Mert akit kedvelünk, az miatt képesek vagyunk feladni önmagunkat.
Ez a legnagyobb hiba, amit folyamatosan és újra elkövetek.
Elkövettem.
Nem fogom többé…
Inkább nem kell senki szeretete, barátsága,
ha olyan nagy ára van, amit nem tudok megfizetni.
Feladni önmagunk azért, hogy ne okozzunk csalódást?
De nem is ez a legnagyobb probléma velem, hanem az, hogy nem bírom a konfliktust, és ezért hajlamos vagyok megtagadni magam.
Viszont abban a pillanatban,
ahogy megtagadom magam fulladni kezdek és rosszul leszek.
Nem tehetem meg, hogy megtagadom magam.
Ezért megtanultam elengedni.
Senki -SENKI- nem ér annyit, hogy az ember saját magát megtagadja érte, mert SENKI nincs a Földön, aki megérdemli azt, hogy érte az ember szembeforduljon az élete céljával, azzal a teremtett “énnel” aki arra hivatott, hogy az általa vállalt programot az ON-tól az OFF-ig lefuttassa..
Bazinagy lúzer vagyok…
Én senkit nem lökhetek ki a saját maga vállalt programjából azért, hogy magammal vigyem az úton, hiszen velem csak az jöhet, aki önként társul és csak addig, ameddig a hasonló megélésekkel dolga akad.
Semmi más bajom nincs, csak az hogy gyáva és ostoba vagyok az lenni, aki vagyok.
Mert aztán mi bajom lehet?
Egyedül maradok?
A legjobb, ami történhet, mert akkor nem bántok többé senkit azzal, ami én vagyok.
És nem bántom többé magamat, hogy nem tudok az lenni, akinek mások hisznek.
Amúgy milyen érdekes a világ.
Azt hangoztatják légy önmagad, de ha önmagad vagy akkor bunkó vagy.
Miért baj, hogy bunkó vagyok?
Miért nem hagy el, akit ez zavar?
Miért hazudik magának, hogy én kellek az életébe?
Nekem semmim sincs, amiért bárkinek is fontos lehetek..
Tartsuk ehhez magunkat..
Én én maradok és megyek tovább.
Mert ez a feladat, akkor is, ha nekem ez sem tetszik annyira már.
De talán, ha nem zavar, hogy csalódnak bennem mások,
akkor könnyebb lesz az út is.
Ja..és nagyon szép lesz az idő..ma már a Nap is ránk mosolyog és talán a valaha sok évtizede árvízben nyomorodott kis házukat sem viszi el idén sem a víz 🙂
De a csak a Lajos és a pipikék miatt ne.. mert a kecskék nem biztos, hogy tudnak úszni.. bár biztosan elácsorognak egy ideig a tetőn 🙂
Legyen meleg a fecskéknek, legyen most kicsit esőcsend, hogy levonuljon az ár,
legyen egy kis nyugalom…legyen igazi ősz.
Elég már a sok negatívumból.
Elfáradtam.
🍁soulleaderdemon🍄 