egy újabb têveszme került megértésre

Nem új gondolat, vagyis nem új felismerés, és nem tudom jól megfogalmazni miről is van szó, de mindenképpen megpróbálom, mert kívül akarom tudni

Az életem több pontján jöttek olyan gondolatok, amiben én egy közösség vagy egy személy számára akarok egy szerintem jobb életet teremteni.

Például terveztem egy közeli kastélyban  nevelőszülősdit játszani, hogy majd ha sok pénzem lesz én sok gyereknek adok otthont. Aztán terveztem idősek otthonát, luxus körülményekkel kizárólag szegény időseknek . Aztán terveztem nagy Facebook találkozót, terveztem nyaralókat telepíteni a hátsó kertbe és vendégük láttam gondolatban az összes kedves akkori ismerősöm.

Terveztem Osho nyomában kommunát létrehozni…

Kisgyerekkorom óta “emberkézem” aztán a virtuális világ beköltözésével Sims világot építettem.

Minden próbálkozásom elbukott azonban. Nem csak azon, hogy ezek fikciók voltak , nyilván nincs hozzá anyagi háttér. De nem csak anyagi háttér nincs.

Én nem vagyok vezető típus, mégis meghatároznám mások életét. Pontosabban túlságosan is empatikus vagyok és jobban figyelem mások igényeit, mint a sajátom, de nem biztos,hogy mások igenye az amit én neki elkepzelek. Bazi nagyot hibáztam.

Amikor apám ide hoztam elképzeltem, hogy majd ő miképp illeszkedik be a családba. Hogy majd eteti a piciket, mert szereti, a madarakat, hogy majd megteremtem a kényelmét és majd apám az én elképzelésem szerint ettől jól érzi magát.

De nem így lett. Semmitől nem akarja jól érezni magát..

Elfelejtettem hogy az embereknek van saját akaratuk, a szabad akaratuk.. Én totál azt hittem, hogy az én jó akaratom, jó szándékom elegendő lesz másoknak és elfelejtettem, hogy ők nem én.

Hiába egy mindenki. Az ego nevű program nem más mint maga a szabad akarat. És én ezt nem vettem senkinél figyelembe.

Eddig.

Eljött az ideje,hogy hagyjak mindenkit úgy élni ahogy akar. Annak az ideje, hogy ne másoktól függjön az én boldogságom. Ne másokat akarjak megmenteni, hanem magamat.

Nem hittem volna, hogy egyszer kimondhatom, hogy nem érzek kényszert arra, hogy bárki számára jó legyek. Biztosan közé van ennek az elengedésnek ahhoz, hogy elfáradtam, belefáradtam azokba a gondolatokba, amik kétségbeesésbe kergettek, amik megkérdőjeleztek.

A mai nap volt az utolsó kérésem apám felé. Nem teljesítette. Elengedtem. A többieket már rég.

Én semmi többet nem szeretnék már ebben az életemben, csak megélni a világot magam körül.  Azt a világot, ami szívesen veszi tőlem, hogy megélem.

Az este feküdtem a sok plédem és takaróm alatt, és igen nagyon hálás voltam azért, mert ágyban fekszem, egy relatív meleg házban ( a hálóban 18 C fok van.. ez elég relatív meleg, de több mint egy aluljáróban, vagy híd alatt) és van puha plédem, meleg takaróm. Ez nem nyálas szentimentalizmus, hanem mélyről feltörő megélése annak, hogy birtokában vagyok a legjobb dolgoknak ( mint a hála érzése, a nyitottság, az egyenesség, a megélés képessége, az, hogy szeretni is tudok, és már érzem ha valaki szeret stb, stb) és nagyon jó az irány, folytatom tovább a világ megélését immár “lélekmély szabadon” .