…a hétvégén írtam egy pár sort a hétvégi események kapcsán, aztán töröltem. Nézelődtem kicsit mások világában és borzasztóan elszégyelltem magam, mert “a mások” világa olyan szép, olyan teljes. Mivel magamból indulok ki, feltételezem, hogy mindenki olyan mint én, és én olyan vagyok mint a soraim, akkor ők is olyanok amilyenek a megosztásaik. Csupa kellem, csupa rím, csupa tartalom, csupa ritmus, csupa tökéletesség… Hiszen ha valaki nekem “ismerősöm” és az is tudott maradni ennyi éven át, akkor ő olyan lehet mint én… őszinte és bevállalós…
Le akartam írni, hogy éppen mi a pálya Tücsökfalván, hogy mi a legújabb feladat, hogy merre tartunk a projektjeinkben, aztán ahogy lapozgattam, rájöttem, hogy én nem tudok szépeket szépen írni, csak szomorút kicsit talán viccesen. Van bennem valami furcsa fájdalom, ha arra gondolok, hogy mindenki játszik egy szerepet és én nem tudok játszani. Itt van ez a felület, vagy a közösségi háló, és az lehetnék akik akarok lenni. Irigylem azokat, akik a hétköznapok posványából ki tudnak emelkedni és ha az életben nem is, de legalább a virtuális világban királyokká és királynőkké emelkednek. Igen. Lehet tényleg irigy lennék? Pedig én is megtehetném..csak akkor elveszíteném az ami én vagyok. De megéri-e ebben a világban szürkének maradni a sok színes ember között? Magányosan, egyedül hirdetni az valóságot a megannyi nézőpontok összeségéből? És megéri -e játszani, ugyan mire jó a sok lájk, a taps? Mikor a függöny lehull, ott marad az ember mögötte egymaga.. a sminkje lassan lefolyik az arcán, a jelmezt a székre fekteti.. felveszi szürke ruháját és eloson a sikátorok sötétjében mikor elcsendesült már a város.
Én nem osonok, nincs sminkem…ott egy csiga nézd! És egy felhő, egy virág.. nem kell taps, nem kell színpad sem és függöny, nem kell tíz- húsz vagy ezer lájk, semmi sem kell csak nézd a csigát.. a csillagokat…nézd a felhőket mindnek ember arca van, mind mosolyog, mind nevet. Én is nevetek.
Apák napján minden holt apa díszfényben lebegett , közben az én élőnek látszó apám a kutyának adta a reggelijét, mert ezerfelé bomló agyam elfelejtette, hogy a papa melegen szereti a rétest. Sűrű füstöt pöfékelt a pipájából és egészen a kazánházban vergődő mosógépemig követett, hogy cinikus hangnemben közölje, hogy amúgy ízlett a kutyának a rétesem. Kérdeztem is tőle fagyos higgadtsággal, hogy miért nem szólt, hogy melegítsem meg? ” Mert neked tudnod KELL, mert eddig mindig tudtad, hogy én azt melegen szeretem” Papa a király.. ha valami nem oké, akkor a kutya kapja az ebédet. Megalázó is lehetne akár, de nem okoz bennem semmit. … Anyu ezt kapta nap, mint nap és én nem emeltem ki ebből a teremtett világából, ahogy magamat sem, igy megérdemlem ezt, mert ez a feladat. Sokszor eszembe jut, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, de senkit nem lehet megmenteni a sorsától. Engem sem. Engem szeret az apám. A maga módján, pont úgy ahogy megtanulta, de tudom, hogy szeret. Anyámat is szerette. Hogy miért bánt minket mégis? Mert szenved és a szenvedése ilyen formát ölt. Ezért nem bántom őt, igyekszem higgadtan kezelni és nem egózni azon amit tesz. Egyszer sem érte el az egóm a támadása. Mert tudom őt. Tele vagyok szép emlékekkel melyek elhalványítják a sok verést. Ő a szépre nem emlékszik, csak arra, hogy nem érdemli meg a törődést, pedig belül büszke rá, hogy egyszem lánya a nyakába vette ezt a terhet. Nem teher a papa, hanem feladat. Lehetne jobb is, de lehetne rosszabb is. Nem történhetett volna másképp, mert nem lett volna benne ennyi felismerés vagy tanítás. Ez van. Kurva nehéz, de hozzásegít ahhoz, hogy még tisztábban lássam önmagam és másokat.
Játszatok tovább, kinek mi a vágya.. legyen az ami, és mindegy mit is hisz róla a világ, úgysem számít. Ha elhisszük, hogy gazdagok vagyunk , hogy bölcsek, okosak, intelligensek, sokoldalúak, empatikusak és még el is tudjuk játszani, akkor csak azzá válunk egyszer. Én meg maradok aki voltam..
Szeretné elhunyt szeretteit újra megölelni? Akkor kérem juttassa el földi maradványait az OTP Bankhoz, majd ott feltámasztják csodatévő rendszereikkel!
Áprilisban elköszöntem az OTP banktól, ahol 27 évig voltam ügyfél. Azért köszöntem el,mert amikor az édesanyám távozott e földi porfészekből segítséget szerettem volna kérni a számlavezető fiókban,de kedves ügyintéző olyan alpári stílusban utasította el a segítségnyújtást, hogy megsértődtem.
Nyílván nem “csak ennyi” volt az okom rá. Vagy 15 évvel ezelőtt nagy szegénységben voltunk, hitel hitel hátán, amikor össze tudtam kaparni annyi pénzt,hogy a folyószámlához igényelt C hitelt meg szerettem volna szüntetni . Ezt a kérésem az Ügyintéző elutasította úgy, hogy kiabált a többi ügyfél előtt hangosan, hogy “miért akarod megszüntetni,mikor sosincs pénzetek, miből fogsz karácsonyi ajándékot venni a gyerekeidnek” . Ott álltam mint egy forró vízzel leöntött tyúk megszégyenülten. Mindezek ellenére ragaszkodtam ahhoz, hogy megszüntessem azonnal a C hitelt, hogy ne legyen többet tartozás a számlán. Akkor elméletileg a fiókvezető utasítására megszűnt.
11 évvel később,amikor egyedi mintás bankkártyát szerettem volna csináltatni a Bank megtagadta azzal az indokkal, hogy a BAR listás emberek nem igényelhetnek egyedi kártyát, akkor derült ki, hogy az a büdös kurva nem szüntette meg a számlán a hitelszámlát, hanem – 1 forint hiteltartozással fenntartva neki a jutalék tovább csilingelt. Én viszont adós voltam, sőt fekete listás adós… Ezt 11 évvel később elméletileg törölte a Bank. Ám most áprilisban amikor az incidens után egy másik fiókban megszüntették a számlám, akkor kiderült,hogy a C hitel továbbra is ott figyelt a számla mellett.
Ez vicc? Komolyan egy kis nyomorék ember pénze kell ennek a multibanknak?
Most jött a levél, hogy az amúgy április 22 óta megszűnt számla alapdíja nem lett befizetve és fizessem be. Nem vág földhöz 300 forint, de hova fizessem be? És minek? És meddig?
Miért nem lehet megszabadulni ezektől? Mi ez itt a Mennyország? Feltámadnak a C hitelek meg a folyószámlák? Nem hiszem el, hogy ezen a Földön nem lehet becsületes munkát elvárni senkitől.
165 nappal Édesanyám hirtelen távozása , és 150 nappal a haláleseti és hagyatéki ügyintézés elindítása után a mai nappal lezárult az ügyintézési procedúra.
Nézőpont kérdése, hogy ez a 150 nap sok vagy kevés. Inkább szerencsés vagyok , hogy csak ennyi, de ha azt nézem, hogy Anyu bankja mennyire rugalmatlan, akkor sok. Mivel nem az ügyintézőn múlott ( mert ő nagyon aranyos és segítőkész volt) nem panaszkodom. Vége.
Reggel gyújtottam Anyu fája mellett egy mécsest és két füstölőt… Sűrűn szoktam, de vasárnaponta és ha valami konkrétan vele kapcsolatos, akkor mindig. Ő volt a család ügyintézője, nem veszem át ezt a szerepet. Itt a vége. Mindenki intézze a maga dolgát. Meg persze az enyémet..😁
A lelkileg nehezebb rész az még hátra van, az ingóságok összecsomagolása, az emlékek méltó helyének kialakítása, az ingatlan sorsa és a Papa mindennapi negativitásának közömbösítése elég kemény feladat marad, de hát pont tegnap állapítottam meg, hogy amíg teheti az ember nem él, amikor meg korlátokkal veszi tele magát, mert ezt diktálja a lénye, akkor meg úgy érzi, hogy halott.
Életemben először érzem, hogy kockázatot vállaltam, és nem tudni mi lesz a vége ennek a történetnek. Apám ezelőtt 30 évvel , amikor lehetőségem lett volna megvásárolni a házat, ami a szomszédjukba állt azt a kijelentést tette, hogy ne merjek a közelükbe költözni, örülnek ha jövök, de jobban ha megyek. Most – ha akkor mégis megveszem a házat- semmi változás nem lett volna az életünkben, csupán annyi, hogy 5 métert sétálok napi 30x, hogy megmentsem önmagától. Ez utóbbi is elég nagy hiba volt… megmenteni. Nem hagyni, hogy kivégezze magát, beleírni a sorsába azzal, hogy a nyakamba veszem és cipelem és ezzel kockára teszem a kapcsolatom a párommal és a gyerekeimmel. De ott a másik oldal… ha ez a történet rombolja le a várunk, akkor nem állt stabil alapon. Akkor nem kár érte… Egy biztos, én többet várat nem építek. És az is, hogy ha a családom kivet magából, akkor elmegyek és nem jövök vissza soha többé. Lezárok mindent és mindenkit és eltűnök a világ szeme elől, mert elbuktam. Újra és újra és újra…
Most innen megyünk tovább. Nem gondolkodom a holnapon. Locsolom a virágokat és etetem a kecskét…tekerem a kormánykereket és csak a Lajos láthatja a könnyeimet.. abszolút lényegtelenné váltam az Isten/ Teremtő/ az EGÉSZ számára ebben a földi világban. Kiüresedtem. Vége(m).
Egy nagy tanulság a hagyatéki ügyintézés után:
Aki még él és netán van családja, az tegyen már rendet az életében, hogy ne hagyjon maga után szart. Legyenek a papírjai egy helyen és legyen tiszta minden, legyen korrekt az örököseivel. Ne a közjegyzőnél tudják majd meg, hogy mennyi adósságot halmozott fel vagy azt hogy hány helyről jönnek majd még az utódai és a lehetséges örökösök. Azt hiszem ideje megírjam a memoárom, régen is volt feljegyzésem arról, hogy mire lehet számítani ha feldobom a gumipapucsot… Ezzel legalább annyit érünk el hogy egy dologgal kevesebbért utál minket majd a család…
Reggel fedeztem fel az ágyam mellett a Metropolt amit a Merci hozott nekem tegnap Pestről. Senki se higgye, hogy a Garfieldon és a horoszkópon kívül bármi szennyet is elolvasok belőle,mert semmilyen olyan sajtó nem érdekel ami pocskondiáz. Továbbá senki sem érdekel aki bármit , bárkit pocskondiáz. Meg sem hallgatom a politikát, nem ítélem el azt akit ez érdekel, ahogy azt sem akit bármi más érdekel,ami engem nem, mert hát engem semmi sem érdekel csak a szépség, a virágok, fák, bokrok, apró állatok, az utazás és a lakberendezés,az emberi lélek, az egészből elkülönült egyéni sorsok, ( nem a közösségi csürhe programja)..ezen kívül semmi, így velem nem lehet miről beszélgetni (szerencsére), viszont szívesen hallgatom mások valóságát, és biztonságban vannak nálam a sorsok ..ez vagyok én
No de a Metropol.
Nekem a Metropol egy olyan rezgés képvisel, amit imádok. Azt a bizonyos füstös kocsmaszagú kávéházat, ahová Schumiczka bácsi minden reggel betért, ahol világmegváltó gondolatok születtek, ahol senki sem ismert senkit de mindenki mindenki része volt a hétköznapok szürkeségében… A Metropol illata a múltban rekedt remény, hogy csodálatos életem lesz, mert úgy történik minden ahogy én akarom.
És úgy történik. Sajnos. Nem tudatosan kimondott szavak , beférkőző gondolatok, sóvárgásból született megvalósulások. Lehet holnap tényleg villamost vezeték Pesten, mert minden második szavam ez…hogy jól van, hát majd elmegyek és villamost vezeték Pesten. De milyen tragédia hullám előzi ezt majd meg? Mert magamtól sosem állok fel a busz üléséből, csak a pörköltes kondér felett valaki elböfögi magát, hogy az én helyem kell, akkor holnapra tényleg mehetek világgá vérig sértve, s közben odaát a Teremtés Mennyei Kocsmájában a fejüket csóválják, hogy de baszki,ezt akartad, ott van a villamosod, most mi a baj ?
Emlékszem mindig irigy voltam a MÁVosokra,mert ott “rend” van. Most nem a késések, meg nem az egyéb- a közvéleménynek nem tetsző – dolgokra gondolok, hanem ott amit követel a cég azt be is tartatja. Nálunk a nyulak viszik a puskát, a nyulak lőnek a nyulakra, a vadász azt eszi amit a nyulak főznek neki…. Erre most mi történik? Lassan nem volán csiga díszeleg rajtunk, hanem a MÁV embléma és nem a rend gyűrűzik be a nagy cégből, hanem a káosz… Ezt megint kurva jól “megvágytam”.
Tényleg nem kellene semmi mással foglalkoznom, csak a pipikkel, a Lajossal meg a Hortenziák birodalmával.
Az egyetlen kendermagos öregasszony a főnök 🤣☺️ Háttérben a I.Lábszaggato Lajos király 🐐LujziA lelkem kivetülése képekben
Apropó Lajos … Nem tartottam be az alapszabályt,hogy nem fordítunk hátat a kecskének, így nem vettem észre, hogy egy pipiket épp a kecske kukoricáját próbálja elcsórni, amire a Lajos egy laza fejmozdulattal reagált. Csak nem a tyúkot találta el, hanem a térdhajlatom alatt pár centivel a lábam. Kb 5-6 centi hosszan és jó mélyen felrepedt. Ez volt vasárnap… még mindig próbál gyógyulni.. a Lányok szakszerű ellátásban részesítettek otthon.🙏❤️
Ja orvos..orvos azok után nincs, hogy Pakson kidobtak minket a sebészetről…hova is mehetne az ember ebben a világban? Max a sütőbe ..
Ezer téma merül fel bennem mikor hajnalban ballagok a buszhoz, de mire odaérek már más a feladat és nem jegyzetelek, így elmarad az írás. Pedig írnom kell…ki tudja miért is. Azt mondtam az őrzőknek a minap, hogy én mindegy mit csinálok itt,mert nálam mindenben mindenki jobb. Minek írjak vagy fotozzak? Aztán rájöttem, hogy nekem illetve jobb szó rá, hogy értem. Hogy legyen értelme az egésznek, mert ezt szeretem. Mit számít hogy értek-e hozzá? A politikához sem ért mindenki, mégis annyian művelik. Mindenki azt gondol rólam amit akar, az az ő dolga. A lényeg hogy a ☀️ felkeljen reggel, a többi meg majd magát.
Egy dolgot kell vágyni ezen a Földön!
Egészséget!
Ha valaki egészséges, az mindent úgy fog teremteni, ahogy KELL! Ahogy neki meg van írva. A szerzett betegség nincs megírva,azt a gondolatok hozzák létre. Hát erre koncentráljunk, hogy legyen bent rend…a házban is,de főleg a padláson. Akkor minden oké van!
A Sors úgy forgatta a ma reggeli lapokat, hogy meg tudtam állni sok percre a Lipóti előtt , és vettem neki négy hatalmas mignont, mert az a kedvence.
Aztán a dohányboltba egy kis üveg vodkát, de azt csak este a családdal együtt adjuk át, ha este még szóba áll velünk.
Megsértődött a mignonon, mert alkoholra számított. Mondtam neki, hogy van az is, de együtt adjuk oda.. mert mi egy csapat vagyunk, ha jó ha nem. 🤗
Igaz nem érdemli meg. Tegnap kiderült, hogy az éjszakai dühkitörése folyamán a Lánykám szobája ajtaját nézve dünnyögött neki, a mondanivalójában benne foglaltatott a “kurva” kifejezés is.
Nem mondták el nekem, mert kímélnek az azonnali dühkitöréstől, meg tudják, hogy kezd fogyni a türelmem és összepakolom a papát kutyástól és visszaviszem a házikójába. 😡
Apa nem akarja ezt az opciót ( akarja de tudja, hogy ez azzal jár, hogy még egy terhet pakol rám a helyzet és elég nyomorék vagyok már , nem biztos, hogy elbírom )
Kettő nap.. kettő nap és a papa az új helyén lehet. Már félig ott van. Kint ül, rádiót hallgat ( 150 napig nem kapcsolta be) látszik, hogy tetszik neki az új hely lehetősége, de megpusztulna ha ki kellene mondania, hogy itt valami jó.
Egész éjjel nem aludtam. Egyértelművé vált számomra, hogy elsősorban anya vagyok, nem gyereke valakinek. Akkor is anya vagyok, ha két nap múlva 21 lesz a Lány, a Gyerek meg lassan 26 ( igen Kisfiam 😉 ❤ ) És egy ANYA akármilyen szar is anyának, akármilyen balfasz is volt anyának, akármennyire is inkább buszt vezetett mint tutujgatta a gyerekeit, ölni tudna értük.
Megmondtam az Apámnak, hogy vigyázzon a szájára, mit mond ki rajta, mert ez nálunk nem divat.ITT SOHA nem hangzott el a “hülye vagy” kifejezés sem, soha senki a másikkal nem volt bunkó vagy tiszteletlen, és ehhez itt SENKINEK nincs joga, Ha 82 ha 100 éves akkor sem. Akkor vége van, Miattam nem, de a gyerekeim miatt bármikor összepakolom és megyünk és ott van vége mindkettőnk földi útjának, mert én ezt NEM CSINÁLOM… nem kell mindenkinek ebbe a helyzetbe belenyomorodnia…legalább a családom éljen akkor békében végre!
Az éjszaki gondolatokban azonban megjelent egy felkiáltójel is. Engem földi pap nem keresztelt semmilyen vallásra, de mint Csipkerózsikának nekem is van “tündérkeresztőrzőm” . Rajtam és a gyerekeimen VÉDELEM VAN.. Ha minket OK NÉLKÜL valaki bánt, azt kiemelik a világunkból záros határidőn belül. Megjelent a felkiáltójel az égbolton, és nekem nincs jogosultságom ezt eltörölni onnan.
A VÉDELEM jár.. ahogy a szeretteimhez eljuttatom a smaragdzöld fényét a gyógyítóknak, , ahogy csodálatos módon gyorsan gyógyulnak meg olykor halálos betegségekből ha bennük is ott a szándék rá, ahogy segíti őket a gyógyító rezgések hada úgy véd minket a védők serege…
Mert nem lehet megmenekülni attól amit magunk teremtűnk, de attól igen amit mások dobálnak ránk. Egy idő után visszahívják az entitást és megkérdezik tőle, hogy mi a f@szt csinál? Miért bánt, lop meg, csal meg, keserít meg, betegít meg stb. másokat? És ha nem tud válaszolni, ha nincs ennek karmikus (amiben nem hiszek) oka, akkor kiíródik a történetből… És lehet az 2 forintos kár vagy egy élet….mindenért jár a “büntetés”…
Eszembe jutott, hogy elég volt, mert meg vagyok már bűnhődve mindenért amit másokkal tettem . Inkább sose akarok többet embereket látni minthogy szívjak azért mert az egóm nem tud helyzetekkel mit kezdeni.
Tegnap este a Lányom is és én is ugyanazokat a képeket láttuk…Egymástól függetlenül.
A mai reggel úgy indult, amikor mentünk a buszhoz Apával, hogy az utca kereszteződésben ott feküdt egy idős ember a földön egy ilyen tologatós szék mellett. Gondolom az esti kocsmazárás óta… hajnali 4-ig ezek szerint senki nem ment arra addig,mert a madocsai nagyon büszke arra, hogy összetart. Főleg ha valaki ellen teszi.
Két házzal arrébb lakott (elvileg, mert oda ment be miután függőslegesbe próbáltuk állítani) Gyűlölöm az alkoholos befolyásoltság alatt állókat.. Büdös, beleken átfolyt kakis cefreszagot árasztott a bácsi, és elmondta, hogy ő bizony egyedül van. Mintha az apám láttam volna, akit összekapargatnak a szomszédok a földről mert részeg. A bácsi hazatértét a szomszédja a redőny résén át figyelte. De segíteni nem jött ki. 👌
Arról beszéltünk a Mercivel, hogy ha az ember bajban van, mindig megjelenik Valaki, aki segít neki. Vagy mi jelenünk meg másoknál.. ez olyan jó. Volt ma egy kedves példa is rá.
Az Aldiban kínlódtunk mert nem találtuk a brokkolit, 🥦S mivel hangosan kínlódtunk egy pasi mutatta nekünk hogy ott van fent csak azért nem látjuk mert kicsik vagyunk🤣 ( én a 170 centimmel is. ) Nagyon aranyos volt a szitu, hálából nagyon megköszöntük neki❤️🙏
Ma is pörgés van.😎 Meleg,🥵 viharjóslós.💨 Keleti szeles. 🌪️De jó! Jön a Mary Poppins..☔ legalább lesz egy jó napunk.
További támadások érnek a megszokott bejelentkezéstől való elköszönés miatt. 🤔
Nem értem mi a hiba, hiszen van aki sosem olvasta el mi volt a képre írva. Lényegtelen. Érdekes ez a világ. Nem zavar, ha nem oké ez így. Nekem most nagyon jó ez. Megmentő talán az összeomlástól. Mert inkább többet nem zavarok senkit azzal, hogy szóban mondom el neki a megéléseim. Próbáltam. Nem megy. Unalmas vagyok, másnak is nehéz. Nekem olyan partner kell a beszélgetéshez, aki nem elfogult, aki realista. Ha van is ilyen, nos őt meg nem terhelem ezzel. Mindenkinek megvan a maga baja.
🌞
Tegnap talán kicsit már jobban voltam fizikailag, mint az előtte napokban. Nem szabadna ennem.
Le kell szokjak az evésről, mert rosszul vagyok utána.
Stresszevő vagyok, a gyomoridegem átmenetileg oldja, ha tele a gyomrom. Viszont az emésztés több energiát vesz el tőlem, mint amennyit vissza tudok adni a tápanyagokkal, mégsem fogyok pedig az lenne a logikus.
Ráadásul nem is vagyok éhes. Szerencsés emberként nem is emlékszem éreztem -e valaha a fizikai testem táplálékra való éhségét. Ettől függetlenül mindig is zabálós voltam. 🍟🍕🥙🍔
Azt már megfigyelem, ha eszem akkor elfáradok. Mozgásképtelen és szomorú leszek, majd bűntudatos. Akkor, amikor az orvosi miatt nem ettem sokkal jobban voltam, pörgős energikus és lendületes, csak akkor az orvosi miatt pánikoltam . Úgy tűnik nekem mindig kell valami 💩 amin rezeghetek, amitől 💩 lehet a kedvem, amitől lefosott kilométerkő ábrázattal gyilkolhatom a környezetem. 😆
A tegnapi napba majdnem beköszöntött a csoda Apám beszélgetett velem. Először normálisan amióta nálunk lakik. Elkezdte tervezni, hogy a házukból milyen dekorációt szeretne elhozni, kezdett örülni a szobájának ami a héten végre lakható lesz. Még jó szava is akadt számomra. Már majdnem elmondtam az örömöm, amikor a kutya elkezdett vonyítani bent,mert amúgy nem szeret napközben bent lenni és a Lánykám kijött, hogy kiengedje.
A papát (de az összes nagyszülőt) irritálja a Merci karaktere. Ő az egyetlen a családban aki nem hajbókol senkinek, aki szabadnak született és nem akar (látszólag) megfelelni senkinek. Nyilván velünk szemben valamennyi blokk azért van benne, mert néha hozzám vágja, hogy miattunk olyan amilyen, de már elengedtem a lelkiismeretfurdalásom ebben a témában . Is. Egy biztos, a Merci egyik feladata az életben az, hogy tükröt tartson másoknak. Nem önző, egy végtelenül jó lelkű öreg lélek. A mi családunkban egyedül én vagyok alázatos. Semmilyen ágon nem lelhető fel az alázat visszamenőleg sem, akkor sem ha szegény sorból származom. Arra minden felmenőmnek volt energiája, hogy valakit megnyomorítson azzal, hogy létezik. Én nem akarom ezt a sort… én vagyok aki töri a mintát… ez is egy feladat. Nem kegyes.. de annál nemesebb.
A papa tehát átváltott megint bunkóvá és mondta a magáét. Semmi nem volt oké neki . Lényegében neki az lenne az elképzelése, hogy én legyek a kutya cselédje, és közölte, hogy nem lesz soha békém, meg nyugalmam, csak ha együtt távozom a három kutyával. És ő nem fogja nekem megadni azt az örömöt, hogy hozzájáruljon az én békémhez. Csodálatos. Amikor jól felb@szta a saját agyát, akkor közölte, hogy haza fog menni lakni, mert ez itt maga fertő. Nyilván nem veszem zokon a kirohanásait, dolgozik benne a keserűség, anyuról 157 napja, egy szót sem szól. Soha nem fogja ezt feldolgozni magában. Végülis a nagy puffogás és hazamegyek eredményeképp közöltem vele, hogy akkor indulunk… menjen szépen a garázshoz, megyek a kulcsokért és máris mehet haza.
Ó hát ő nem ér rá erre most… 😀 Majd… aha… hát persze.. miközben már agyban berendezte a lakot, a kutyákkal.. Egy dolog biztos, hogy ha nagyon elmegyünk abba az irányba, hogy én a kutyák cselédjének vagyok tekintve, akkor mennek a kutyák is.. a papa is…és én is…csak mindenki máshová… És akkor biztosan lesz nyugalom..
Ez volt a tegnap… Próbáltam volna megosztani a friss dolgokat este apával úgy ahogy volt minden szóról szóra, de ő már nem realista. Akkor felesleges. És ezzel együtt ahogy eddig is én is az vagyok ebben a játékban. Bazi nagy szégyen hogy a legnagyobb lúzer vagyok itt, aki nem tud kilépni abból a szerepből amit mindennél jobban utál és másokban sem fogad el. Ja.
Már megcsúsztam a reggellel így nem kell semmilyen napot kívánni, hogy ne legyek unalmas ezzel is. Egyszerűen csak helló, helló, ha idáig eljutottál akkor elmondom, hogy a három szekszárdi utasom szájhúzogatása sem tudta elvenni a reggeli szivárvány látványát a szekszárdi dombok felett… ja mert nem tetszett nekik, hogy 34,57 centit kellett lépkedni az ajtóig, mert véletlenül előrébb gurultam . ( először azt írtam, hogy túlgurultam rajtuk.. de akkor azt kellett volna írni, hogy átgurultam.. így máris jobban hangzik 😆😆😆)
Beteg az egész világ.. de mi azért legyünk jól benne ❤️😁🤗
Helló, szia, szevasz, viszontolvasásra! Ja és legyen ez a nap is apró élhető csodákkal tele 😉
Indulás előtt hat perccel rosszullét jött rám Olyan mentén elájulok. Visszaballagtam a buszhoz és indult a tudatos “jól vagyok, minden oké” mantra. Dolgom van, feladat van, hazafelé megyek nincs olyan opció, hogy nem viszem haza a rámbízottakat. Nem új élmény, tudom kezelni, nyilván megállok, ha nincs más opció,de ez az utolsó lehetőség.
Nyilván nem volt gond, minden és mindenki a helyén, ráfordítottam a buszajtóra a kulcsot. Ha reggelire esetleg meghalok,akkor aki beleül majd, mindent rendben talál Nekem ez fontos. Minden úgy legyen, hogy ne okozzak gondot .
Hazasétálni egy ,a házak mögött vezető földúton szoktam. Még gondoltam rá, hogy most jó lenne ha valaki hazavinne, mert nem érzem túl jól magam. De aztán csak a földút felé fordultam
Ekkor megszólalt a Belső Hang, hogy menjek csak a hosszabb,de forgalmasabb úton haza, mert ha rosszul leszek lesz aki segíthet.( Talán). Dünnyögtem egy sort és elindultam a betonúton. Talán tíz lépést nem tettem és megállt mellettem egy autó. Egy ismerős fiatalember mosolygott ki az ablakon és megkérdezte hazavihet-e?❤️
🙏
❤️Hát köszönöm !❤️
Reggelre jól kell lenni… rám ugyan nem,de a járatokra szükség van még holnap talán.
Mindjárt 11 és nekem mindjárt vissza kell indulnom a buszomhoz. Éjjel, talán éjfél volt, amikor ki akartam paterolni a kutyákat dolguk végezni, ha már felébredtem, de nem akartak kimenni, mintha valami energia vette volna birtokába Tücsökfalvát. A kutya sem akart kimenni, a macskák is elbújtak, csak a Hold világította be az udvart a késő őszi délután öregesen baktató napfény erejével.
Felnéztem, s megállapítottam, hogy a közeljövőben lehet, hogy teli lesz a Hold, s ha nem is néztem volna rá a telefonomra, hogy az a közeljövő pont ma van, ma délután 15:53-kor lesz kerek majd indul fogyásnak.
Napok óta énekelek. Többnyire kabarékból származó zenés poénokat. Több napja elengedek mindent és mindenkit, több napja nem idegesít már, hogy vannak, akik még mindig nem hisznek nekem, pedig az “”Úr” beszél -olykor-belőlem””, de több napja nem fontos semmi sem. Elég volt a mindenből is.
Vasárnap elértem egy újabb mélypontot, mondhatnám, hogy amióta ilyen “magasan” vagyok nem voltam ilyen mélyen, de még előtte sem nagyon. Vasárnap annyira elfáradtam, hogy e jótékony fáradság utolsó lélegzetével minden vágyam, és minden másokhoz intézett kérésem a semmibe futott és elköszöntem tőlük. Porrá váltam, majd hamvaimból újra építettem a semmit.
A világ pontosan a jól kifundált program szerint halad. Megállíthatatlanul elembertelenedtünk. Figyelem miképp váltunk eszközzé, miképp lettünk a mesterséges intelligencia áldozata. Mindezek ellenére viszont az is észrevettem, hogy aki képes arra, hogy meglelje örömét a mobiltelefonja vonzáskörzetén kívül, annak van esélye még emberként végigélnie ezt az “életciklust” amit választott/ak neki. A többiek már nem emberek… kinövések a mobiljuk alján. Nem vagyunk többek csak érdekek… családérdek, cégérdek…Amig van mire használni minket, addig megtartanak, aztán ha már nem vagyunk elég mobilak, vagy nincs energiánk akkor kuka. Régen mennyit aggódtam a holnapon. Most mit aggódjak? A mindennapjaim is kinyírnak, nem kell ide jövő.
Itthon. Itthon is telik a Hold. Árnyak suhannak el a konyha ajtaja előtt, emberi alakok, macskák. Emlékszem, azon a napon, amikor anyu végül elment, 151 napja, azon a napon épp a Mátrába tartottunk, amikor az út mellett macskák néztek rám a sötétben. Csak én láttam őket. Fekete és fekete-fehér macskák. Most is egy fekete-fehér macska alakja suhan el olykor az ajtó előtt.. Mindig kilépek utána, de nem a Csiga, mert mire kinyitom az ajtót, nincs sehol. Salalalala…. Énekelek és kimondok szavakat. Kimondok dolgokat, amit rögtön rámcáfolnak, mert az okosak, a nálam okosabbak megmondták, hogy nincs igazam? NEKEM? Nekem nincs is, de aki rajtam keresztül üzent, annak mindig. Sebaj, nem nekem szólt, s kinek üzennek nem érdekel. Senki sem érdekel..és én se legyek már fontos senkinek, sem embernek se cégnek ne legyek érdeke. Semmim sincs csak fájás a testemben, de a lelkem az szabad.
Lassan teljesen szabad. Nem leszek többet kedves. Nem leszek többet csendes. Nem leszek több(et) …nem leszek kevesebb(et)! Telik a HOLD! Ma értem telik… Ma mindent feladok.. Ma mindenkit feladok… Ma mindent elengedek… Ma mindenkit elenegedek… Vége van… Mindennek is….
Apám itt van. A szobája lassan készül. Vasárnap úgy voltam, ha megint nekem jön a negatív energiáival akkor teljesítem az amúgy nem komolyan gondolt, de kimondott szavait és visszaviszem a házba, ahol anyám fogja a földön fekve látni minden pillanatban. Nem fogja elengedni ezt a képet. Ez a kép öli meg minden nap benne a holnapot. Látom, amit lát. Olykor eljön hozzá az anyja, hogy menjen vele, a jó Teréz mama, aki pont úgy hagyta itt ezt a szolgavilágot, mint az anyám. Elege volt a papából, az igazi sváb nárcisztikus bolond vénemberből aki kitagadtatta az apám, mert el merte hagyni a szülőföldjét, hogy ebben az atomvilágban szerencsét leljen. A mama elalud…még mielőtt eljött volna az ideje. A nagyapám nem sokkal élte túl őt… Apám pontosan azt tette az anyámmal, amit az apja az anyjával. Jó kis családi minta ez, szeretetlenség, a szeretetéhség, a kiszolgáltatott szolgaság és viszi is tovább szinte minden unoka ezt a sorsot. Apám retteg a Haláltól. Minden nap imádkozik érte, de feltételeket szab a Halálnak is. Csak álmában érheti, nem akarja látni ahogy belép az ajtón és meglengeti a kaszáját, majd előveszi a filmet, az élete filmját és együtt megnézik, hogy s mint is volt ez az élet. Látom, hogy fél. Sajnálom őt. De nem fogok vele menni, ahogy szeretné. Én egyedül megyek .Értem ne jöjjön az anyám, én senkivel nem megyek el. Engem csak kutyák macskák és virágok várhatnak odaát, ember egy se várjon, nincs dolgom nekem már se itt se ott senkivel. 😦 Majd eljön egyszer az én időm is, de még van pár dolog, amit szeretnék látni. Bár nem fontos már, mert tudom, hogy igazam volt. Mindenben.
Régi vágyam vált valóra, amikor a minap felfedeztem, hogy fecskék repkednek az udvaromban, bár aggodalommal töltött el, hogy a nyitva hagyott garázs ajtaján is berepülnek.
A magasan futó tetőgerendán felfedeztem egy fészket és a fészekből kikandikáló csepp fekete fejecskét. (a képen épp nincs itthon)
Először pánik fogott el, hogy a zárt ajtó feletti apró résen hogy fognak közlekedni a fecskék ( gondolom, mint eddig, mert a fészek nem épül fel magától) aztán nagy pakolásba fogtunk, hogy a kocsi átkerülhessen a másik garázsba, ne legyen a fészek alatt kitéve a fecskekakinak 😆 ( és ne legyen vita ebből is, mert ami nem hiányzik ide pont a feszültség. Van belőle lízingelve mindenki számára bőven) Aztán Apát motiváltam a tavasztól őszig nyitva hagyható fecske-ablak kivágására az ajtón. Apa jó ember és a jó emberek szeretik a fecskéket így kivágta ..
Szóval bár a garázs is beázik mégis védett kis zugot választottak a kismadarak maguknak Tücsökfalván. És végre nekem is van fecském 🥰🤗🥰 Olyan megtisztelő, ha egy kis állat lakhelyet rendez be a közelünkben. Kevésbé igaz ez a patkányra, pedig ők is be vannak rendezkedve a szalma alatt 😛
Zajlik a papa szoba projekt. 87%-os készültségi fokon. Nem megy gyorsabban, a Fiúk dolgoznak, közben egyetemre járnak, mindenki ki van merülve a hirtelen jött feladatok sokaságától, de a cél energiát ad.
Jelenleg 6 négyzetméter területen van, az ajtó a spejzba visz .Ezt a kis zugot magamnak csináltattam tavaly. Itt laktak a gyerekjátékok és a mesekönyveim. És itt tudtam pihenni, elvonulni amikor elfáradtam a világ dolgaitól. Körülbelül kettő hónapig volt itt a kis kuckóm, azóta a papa lakja. A ház közepén van ez a szobácska, nincs ablaka sem ajtaja.Mögötte van a spejz az összes konyhai cuccommal, mert igazából mini konyhám van, semmi nem fér bele. Főleg most, hogy ajtót kellett vágni rá, hogy legyen bejáratunk nekünk is ha elkészül a papa szobája, mert ott volt a bejárat.Zajlik a szigetelés az új helyen.A leendő szobája 17 négyzetméter, háromszor akkora mint a hely ahol most van. Itt van ablak és közvetlen udvarkapcsolat, hogy a kutyákat majd ki – be tudja engedni magához, ahogy most is napi ötvenszer. Lesz mozgástér, levegő, fény…ajtó, ablak privát szféra és a lényeg, hogy a kutyák is kényelmesen elférnek akkor is, ha nem akarnak a papa közelében lenni. Mert nem akarnak… de nekik sincs más opció.
A papának nem tetszik ez a helyzet (sem). Az ő nézőpontja szerint kilakoltatjuk, kizárjuk az életünkből azzal, hogy az amúgy folyosóról nyíló, a mellékhelységhez közelebb eső ( tehát nem késik el ha siet) kényelmes nagy szobába kerül a zajtól nem védhető, szellőtlen lyukból, amin keresztül nem tudok szabadon átjárni a spejzomba. Volt egy igazán csendes elbeszélgetésünk ezzel kapcsolatban. Éppen meg volt sértődve, mert útban állt az építkezési területen és nem akarták megütni véletlenül a tetőléccel és megkérték, hogy álljon arrébb. Ezen felhúzta magát és közölte, hogy inkább máshol lakna, mert itt ő mindenkinek útban van. Ekkor tartottunk a 139. napon, és időszerű volt újra elmagyarázni neki, hogy 139 napja megállás nélkül dolgozunk azon, hogy őt beintegráljuk a családunkba annak ellenére, hogy mindent elkövet azért, hogy ez részéről semmiképp ne következzen be. Nyilván már változott valamennyit, azonban arról nem tud leszokni, hogy a kutyákat ne parancsolja be a házba, akik aztán öt perc múlva visítva vonyítanak, mert kint kellene már ugatniuk a kapuban az utca összes kutyájával… Elmondtam a papának, hogy itt bizony nem fognak bent lakni a kutyák a télig, nem jöhetnek be, mert térdig járok a homokban és a csomókban hulló kutyaszőrben. A papa, aki minden nap megsértődik azon, hogy nem adok neki munkát, amit amúgy nem tud elvégezni, mert gyenge mint a harmatos libafos, nem óhajt összesöpörni vagy a kutyagumit összeszedni az udvaron, ez is rám marad… igazából semmit nem csinál, amivel könnyebb lenne az élet vele… Szóval szépen elmondtam újra, hogy nem börtöncella készül számára, hanem a szabadság és NEKEM szükségem van arra, hogy a saját házamban szabadon mozoghassak, legyen szekrényem , mert most egy pici szobába vagyunk zsúfolva és kupacban vannak a dolgaim, hogy a papa ruháinak legyen helye. És ha tetszik ha nem, ez így lesz. és mivel meg sem próbálja jól érezni magát idestova 25 éve, teljesen mindegy, hogy a a kis lyukban dünnyög, vagy a 17 négyzetmétert dünnyögi be. Tudom, hogy sokkal komfortosabb lesz és ha nem is fogja bevallani, akkor is jobb lesz neki úgy. Biztosan fel kell még majd fognia, hogy nem jöhet be a kutya onnantól hozzánk ( csak az enyém, mert ő 12 éve bent van velünk, de ő sem velünk alszikéjjel, mert van helye és mert csámcsog és horkol.)
Vissza van a festés, az álmennyezet, az elektromosság, a bútorok, a tévé antenna stb…ennyi az ára a szabadabb légzésnek és a kevesebb konfrontációnak.
Talán most, így 20 héttel anyu halála után tudtam elfogadni a saját döntésem, hogy apám hazahoztam. Mindenki elfáradt , belefáradt.
Minden negatívum ellenére most is azt mondom, ami az elejétől fogva megtapasztaltuk, hogy nagy hatással van ez a helyzet a családunkra. Megtapasztaljuk önmagunkat és egymást.
Vannak olyan megtapasztalásaim, amik megerősítenek az érzéseimben a családommal kapcsolatban. Igazából nem csalódtam, mert mindenki úgy reagál, ahogy számítottam, talán Apáról nem hittem, hogy ennyi tolerancia és szeretet van benne, mert elég nehezen mutatta eddig ki (irányomba), bár a tolerancia már erősen inog benne, többször is elhangzott az utóbbi időben már, hogy ha nem működik együtt a papa akkor mennie kell. Ezzel semmi gond nincs, talán annyi, hogy a papa innen a jelenlegi állapotában velem együtt menne. Ezt kell mérlegelnie a családnak. Én nem fogom magára hagyni. Képtelen vagyok rá, pont mint az anyám. Sokszor elkeseredem, sokszor elfog a pánik, mikor felfedezem , hogy ugyanazok a motívumok szerepelnek az életemben, mint az anyuéban. Nekem még nem kellene meghalnom, még van sok írni s fotóznivaló, még nyílnak a virágok, még vannak akik szeretnek annak ellenére is, hogy mostanság nincs energiám a kommunikációra, nem nyitok senkire, nem érdeklődöm, csak hangtalan ölelem a világot és szavak nélkül sugárzom át a hálám, hogy köszönöm, hogy vagytok!
A helyzet nagy tanító, de koránt sem tragikus. A tragédia az, hogy az ment el, aki még élt volna és az maradt, aki meg sem próbál örömöt találni a napjaiban. De az én életem koránt sem tragikus. Időm sincs arra, hogy gondolkodjak. A hétköznapokon dolgozom, vagy 15 óráig vagy 19:15-ig. Minden nap hajnali 3-kor kelek, szendvicsket készítek apának és ha Merci itthonról megy az egyetemre akkor neki is, aztán ellenőrzöm, hogy a papának van-e bora a hűtőben, lefőzök neki vagy 4 adag kávét, közben apának is adok egyet, mert ő is kel… kitöltöm a papa felesét , adok enni a macskáknak, mert ők mindig ennének… Ha tudom, hogy napközben nem tudok hazajönni akkor kiteszem a szénát a kecskéknek és a kukoricát a pipiknek…és már 4 óra, ki a buszhoz, és indul a nap.. Ha haza tudok ugrani, akkor a telepen alvó kocsimba be, onnan a boltba, onnan haza, a papának friss pékárú, de ő már evett állítása szerint, gyógyszerosztás, aztán én gyors megfőzök, kimos a gép egy adagot és máris dél vissza a buszba és műszak végéig munka van.. Ha este végzek akkor már kicsit kimerült vagyok, ha nem akkor tudok a papának sajtos rudat sütni úgy három naponta, mert fogy… Öntözés és egyéb házimunka.. fürdés…és azt sem tudom hol vagyok.. ( bezzeg a 142 nappal ezelőtt lófaszt nem csináltam..lusta dög voltam és motiválatlan) A papa csak hétvégén fürdik, teljes ágyruha cserével mert ruhát sem hajlandó cserélni fürdésig, és mindennek dohány szaga van. Ha tudom, akkor titokban cserélem a ruháit míg kimegy…ha nem akkor csak fürdéskor. Egyedül már nem tud ki be szállni a kádból így azt is segítséggel teszi, dünnyög, de nincs vita ezen. Szót fogad. Apa szokta megfodrászolni. Ha nincs a papán az idegroham, olyan mint egy kisgyerek. Normális kaját nem akar enni, úgy kell beleimádkozni a levest, húst nem eszik ( a kutya mindenképp jól jár) inkább rágcsál egész nap. Kekszet, puszedlit és a sós rudat, arra a fröccsöt…és a napi 10 kávét… szerintem a koffein tartja szinten az amúgy nem mérhető pulzusát.
142 napja pörgés van… most merültem ki.
A klíma a buszon megint megfújta a jobb tüdőm felett az izmokat, még köhögni is fáj. Nem gondolkodom, nem tervezem, viszont nagyon örülök mindennek, ami kedves és szép. A virágoknak, az örömöt hozó képeknek, a jó zenének. Egyre inkább értékelem az élet szép oldalát. Locsolgatom a virágaim még akkor is ha el sem bírom épp a teli kannát, ücsörgöm a kecskéknél és hagyom, hogy a Lajos beleakassz a szarvait a combomba játszásiból. Körülöttem annyi a tragédia, annyi a beteg ember, annyi a negatívum, hogy nekem egyszerűen nem lehet probléma a saját döntsem, hogy ameddig erőm engedni gondoskodjak arról az emberről akit apámnak választottam 50 emberi évvel ezelőtt. Ha elfogy az erőm, ha nem bírom már akkor segítséget fogok kérni, de addig míg bírom nem tehetem meg vele, hogy magára hagyom, akkor sem, ha kifelé nem tud mást kommunikálni csak fájdalmat. Ez az ő keresztje, ezt nem viszem helyette egy centit sem, majd lerakja ha eljön az ideje, nekem csak annyi a feladatom, hogy nem nyomorodom bele. A családom, nos a családom ugyanúgy kiszolgálom huszoniksz éve, mint az apám. A családom ezt nem tudom mennyire látja, vagy érzi át, de kürülbelül annyi a különbség köztük és apám között, hogy ők nem bántanak a szavaikkal, de ugyanúgy elfogadják a gondoskodást. Nem hiszem, hogy joga lenne bárkinek engem válaszút elé állítani, hogy ők vagy apám… Nyilván van egy határ és amíg kezelni tudom , addig ez a felállás marad, és a papa be fog állni a sorba, mert tudja, hogy nincs más választása. Vagy beáll vagy elköszön a kutyától és bevonul egy szociális intézménybe, ahol nem teszik a hűtőbe a bort, ha elfogy a másik, nem öntik ki a pálinkát a reggeli dohány mellé és nincs ott vele a családja, akit épp most nem becsül. Nem mondom, hogy nem keseredem el azon, hogy Apa egyre nehezebben viseli a papa értetlenségét. Hogy nem okoz pánikot bennem annak a pillanatnak a lehetősége, hogy döntenem kell és nem lehet jól dönteni. De hiszem, hogy ahogy eddig is, ezután is velem lesz az Univerzum és a maga idejében minden úgy fog történni ahogy kell , mint ahogy eddig is úgy történt, akkor is, ha vannak benne olyan motívumok amik fájdalmat okoznak sokáig. Minden helyzetben van valami, ami okkal van ott és minden helyzet épp egy másiktól “ment” meg.. így vagy úgy…
A mai feladataim teljesítése közben elautóztam a mezei margarétával díszített pipacsmező mellett és eszembe jutott, hogy anyunak egyetlen dolgot lehetett úgy vinni, hogy nem akarta kifizetni , a virágcsokor amit úgy szedtem neki. És mindig szedtem. Pipacs, margaréta és az eltéphetetlen szárú szarkaláb… Mire hazaértem alig maradt a pipacson szirom, de anyu mindig örült és a vázába rakta. Most magamnak szedem a virágot… Az anyu fája mellé nem lesz virágcsokor téve vázába, ez nem temető… Ez az élet… itt csak élő dolgok lehetnek, mert Szepes Marika néni megmondta és a csúnya urnafalon kicsit sem díszes kemény márványtábla is mely méltatlan hozzá , azt hirdeti, hogy AZ ÉLET ÖRÖK… És valóban.. az élet örök , örök tanulás a végtelenségbe…
Én hálás vagyok az anyunak, hogy mégis meglépte ezt. Az apámnak, hogy megismerhetem magam és a környezetem általa… Apának, hogy minden baromságom ellenére képes mellettem kitartani, a Gyerekeknek, hogy nem fordultak el, az Úton társaimnak, a Lelkem testvéreinek, az egy rezgésből származóknak, azoknak, akik itt vannak velem minden nap és tartják bennem a lelkeket, akik minden nyomorom ellenére kitartanak, nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm, hogy nem vagyok egyedül. Majd egyszer valahogy mindenkinek egyenként meg fogom hálálni.
Legyen szép estétek…és legyetek egészségesek, mert az az egyetlen kincs a világon!
😌A kukac virág nálam sosem kel ki. Úgy kell vennem ha akarok..🤔Margaréta.. pirosban .🤗Három, de lehet négy éve a cserépben éldegél… télen -nyáron..A 25 éves futó rózsa. Szegény az örök átültetés miatt sosem tud futni…😆Folyton érő 🍓 szamóca…A 🍄 🍄- ként nő a szárzeller alatt ..van itt 🍓 is… már nem emlékszem hogy kerültek a cserépbe😁Nem télálló 🍌…egy kedves utasomtól kaptam, azóta sokat nőtt és már két helyen lakik. A tavalyi tátikák…köztük van új is, nem lett jó a kép..Két éves túlélő minirózsa Rózsaszín virágú bodza…Szintén mini…A “sárga” út ami fehér…a mini erdő ami épp túl próbálja élni a nagy 🌲 pusztulást.. A gumi nem éppen ideális kerti dísz,de majd alakul…majd valami talajtakaróval körbe futtatom. Addig is beborítja majd a borostyán…A gumiban. . körömvirág. Mert azt mondták túlélő. Nálunk az előny.Az árnyéklilom.. Nyárra valamit ki kell találni, hogy árnyékban legyen Amíg megnő a kis fa,ami majd takarja a ☀️-otHortenzia…nincs fagyásnyom már.Itt isznak és fürdenek a 🐦-ak. Kis Hortenziák…alakulnak . Az alig van száron a Rhododendron 1.A másik..A juhar…a sok árvácskával ❤️A harmadik Rhododendron épp nyílik..
A teljesség igénye nélkül…pár növényke, akik segítik a haladást és rögzítik a nézőpontom, mert most erre van szükség.
Pont azon gondolkodtam, hogy most értem el arra a “szintre”, ahol nem vágyom lépést tartani a világgal. Megálltam. Nézelődöm. Eddig is ezt ettem csak aggódtam, hogy lemaradok és ha lemaradok, akkor egyedül maradok. De már nem aggódom. Ha egyedül maradok, legalább senkinek nem fogok hiányozni, ha már nem leszek. ❤
🍁soulleaderdemon🍄 