Soulleaderdemon
…megvonja a vállát, akkor kimarad egy járat,meg még egy és még egy……Kit nem viszünk majd el? Mi alapján döntünk?
Majd amikor egy mentőre két hívás érkezik.. és nem a tiéd mellett döntenek, akkor rájössz, hogy hol cseszted el… te…aki mindezt előidézted…ti…akik ezt vigyorogva (nem) teljesítettétek…
Drágáim!
Végre eljutottam oda, hogy elköszöntem a Facebook szerepléstől. Hatalmas megkönnyebbülés ez számomra, persze kompromisszumot azért kötöttem. Marad a Messenger felülete, mert vannak akik…szóval ennyi volt a kék lélekgyilkosnak….
Írni akarok, minden is… Tele vagyok feszültséggel, és nekem ez jó, hogy itt mutogatom a megoldást. Hol érdekel, hogy mit gondol erről a pszichológia. Írok és megkönnyebbülök. Nekem ez jó.
Iszonyú fáradt vagyok, nagyon kellene pár nap totális máshollét, eldöntöttem, hogy elkezdem megírni az életem történetét egy word dokumentumba és mielőtt elmegyek innen, a virtuális világból, átadom azt a virtuális barátaimnak. Hogy értsék,ha akarják, hogy miért lettem ilyen, honnan indultam és hová tartok.
Most lepihenek, mert szó szerint jártányi erőm sincs. Aztán ha holnap még élek, akkor folytatom ..
❤️
Rengeteg mondanivalóm, megélésem van, de energiám az kevés az írásra. Van ami még érik bennem.
Nagy felismerés számomra, hogy mi az egyetlen probléma az életemben.
Mert talán minden belső konfliktus gyökere innen indul.
Lehetséges, hogy mérleg mivoltomból fakad,
de én megbénulok attól, hogy nem lehet kimondani az igazságot, az én igazságom!
Hosszú évek alatt megtanultam, hogy ahány gondolkodó, érző lélek a Mindenségben,
annyi nézőpont és annyi igazság van, ez nem jelenti azt,
hogy egyik igazabb a másiknál és azt sem, hogy az egyik fontosabb lehetne a másiknál.
Én itt arról az igazságról beszélek, amit az adott ember átél és nem arról amit annak KELLene érezni, nem egy fikció, nem egy másik igazság ferdítése.
Az átélésünk minősége nyilván a saját megélési szintünk határozza meg, mindenki másképp él meg egy helyzetet , pont ezért nem is lehetne összehasonlítani a helyzet okozta “tramuát” legyen az bármilyen minőségű.
Nagyon jó példa az, hogy én az idők folyamán egy önmagamban vesztett hitű emberré lettem alakítva. Nem önbizalomhiányos vagyok, hanem hitevesztett. Köszönöm ezt a családomnak, akik nem vették a fáradságot, hogy elfogadják a nézőpontjaim, vagy azt hogy másképp kommunikálom ezt a világot.
Azt nem tudom, hogy miért fontos, hogy mások tudják azt, hogy én mit érzek, azt sem tudom, hogy miért kellene megosztani ezt másokkal, de azt igen, hogy belül lassan felőröl…
Az utóbbi időben (években) egy többször ereztem magam tehetetlenek. Főleg a munkahelyen. És nincs kinek elmondani. Mert azt az igazságot amivel másokat kellemetlen helyzetbe lehet hozni azt üldözik. De attól még ott van. Attól még megbénít. És én ettől lettem befelé forduló és magányos.
Amikor olyan emberek vesznek körül, akiknek az igazsága nem mindig valósághű, hanem fikció, amikor olyan emberek vesznek körül, akik igazsága nem rezeg össze az enyémmel nem azért van konfliktus bennem, mert más a nézőpontjunk, hanem azért, mert az ő nézőpontjuk agresszív az enyémhez képest és erőszakkal próbálják másokra erőltetni.
Akárhogy is, érdekes módon a valóságot látókat mindig minden korban üldözték azok, akik érdekében áll folyamatosan elnyomni bennünk az igazság napvilágra hozatalának vágyát.
Személyes vonatkozásban annyit, hogy az én soknézőpontú vagyok, de tisztán látok és érzékelem az emberek valóságát. Eddig érdekelt, hogy ki milyen, ma már nem. Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, de távol maradok azoktól, akik nem veszik a fáradságot ugyanígy tenni felém.
Napok óta azon gondolkodom, hogy miképpen fogalmazzam meg, hogy célba értem.
Az élet egyetemén a következő tantárgyakban feleltem meg a továbblépés elvárásainak:
Elengedés – avagy elengedtem mindent (és mindenkivel szemben) az elvárásaim, a vágyaim és azon terveim amik megvalósítása másokon múlik.
Elfogadás – avagy elfogadom azokat a történéseket, amik tőlem nem közvetlenül függve történnek. Elfogadom az emberek döntéseit , kommunikációját olyannak amilyenre képesek- ez nem jelenti azonban, hogy egyetértek velük.
Belső Hang vezérelt döntések – kizárólag és csakis a belső hang dönti el, hogy IGEN vagy NEM.
Az EMPÁTIA nem egyenlő a ZSAROLHATÓSÁGGAL – avagy az empária nem egyenlő az együttérzéssel kontroll nélkül, hanem az empátia az az átok, ami annyit tesz, hogy érzem, amit a másik ember érez, de nem érzem feltétlenül azt, hogy meg kell mentenem ezért. SENKIT NEM LEHET MEGMENTENI aki önerőből képtelen a változásra…
Az EGO és a LÉLEK egyensúlya- harmonikus együttműködés jött létre köztem és köztem, ami annyit jelent, hogy képes vagyok TÜRELMESEN és CSENDBEN ( ez utóbbiból csak kettest kaptam 😛 ) kivárni,hogy az adott helyzetet az EGOm miért akarta volna azonnal rosszul reagálni, és a
TÖBBNÉZŐPONTÚSÁG tökéletesedésének köszönhetően megértem a szituációkat, hogy mi miért akkor és úgy történt, és milyen konzekvenciát kell belőle levonni.
A HÁLA képessége a legjobb ami a SZABADSÁG érzése mellett velem történhet. ISzonyú hálás tudok lenni minden pozitívumért, ami ér. Nagyon HÁLÁS tudok lenni mindenkiért, akivel kapcsolódhatom, aki szeretettel van irántam. Borzasztó jó érzés, hogy képes vagyok hálás lenni. A világ legjobb érzése… 🙂
Van egy kollégám, aki szétcsattan az önbizalomtól és ezért sokan orrolnak rá, de én tőle tanultam valami nagyon fontosat. Az ember legyen tisztába a képességeivel, azzal, hogy mit akar, legyen tisztában azzal, hogy milyen erősségei és gyengeségei vannak és igenis legyen önbizalma. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy állandóan lehúzom, leszólom magam, mire jó ez a taktika? Amikor elkezdtem jobban megélni ,érezni, hogy az emberek akikkel kapcsolódott a lelkem úton -útfélen milyen küzdelmeket, belső harcokat vívnak, rájöttem, hogy végeredményben mindannyian az ember programot futtatjuk és senki itt, aki emberi ruhában éli a mindennapjait, senki sem tökéletes, hanem mindenki egy vonal mellett halad a megszületésétől a távozásáig, különböző feladatokat végezve azért, hogy visszataláljon az EGÉSZHEZ, és így senki előtt nincs miért szégyenkezni hiányosságnak gondolt “nem létező” képességeink vagy tudásunkért.
Én minden olyan lépésemmel csak magabiztosabb lettem, ami szemben állt mások akaratával. Mert képes voltam önmagam lenni, amikor a belső hangomra hallgattam és nem a sok – igazából “vak” – külső hangra, akiknek semmi más nem vagyok csak eszköz a továbblépéshez vagy tükör.
Rövid életem során szerintem az ÖSSZES!! emberi érzelmet és tulajdonságot megtapasztaltam. Szerettem, gyűlöltem, imádtam, utáltam, csaltam, hazudtam, loptam, eladtam magam és elvettem másokét, voltam hálás, öntelt, irigy, önző, voltam alázatos, voltam kedves, bunkó, voltam mocskos és tökéletesen tiszta. Nincs olyan emberi érzés, érzelem, amit nem ismernék, nincs üres folt , amit nem éltem meg az életvonalamon, és meg kellett volna, nekem nincs miért más ide visszajönnöm. Nincs karma, nincs több vezeklés. Nem akarok senkitől semmit, és nem akarok már senkihez tartozni része lenni görcsösen. Nem akarok oktatni, tanítani senkit, nem akarom már átadni azt a tudást, megéléstömeget, ami nekem van, de nem is akarok elmenni már, nem akarom lezárni, lehúzni a rolót.
Egyszerűen elértem oda, ahol mindig is vágytam lenni, a tiszta megélések világába, a tiszta kapcsolódások , a tiszta kommunikációk szintjére, ahol nincs érdek, ahol nincs semmi más csak az az ÉN aki vagyok és azt nyújtom, amit tudok és az vesz belőle aki akar.
Ahol nem érzem jól magam, oda nem megyek. Aki nem kedvel, elkerül, akire rálelek éppen, azt ölelem, ha nem hagyja nem fáj már. Elmondani nem tudom micsoda megkönnyebülés nekem, hogy az utolsó pillanatban értem el erre a “szintre”, hogy időben tudtam mindenhonnan egy lépést hátralépni ahol fojtogatott addig az EGOm.
Az összes lecke között a legnehezebb a TÜRELEM leckéje. Hogy képes lettem kivárni … a hála érzése után ez adta nekem a legtöbbet.
Az én világom megélése mindenkinek mást fog hozni, de azzal nekem nincs feladatom. Nagyon boldoggá tesz, hogy már az vagyok akinek jól esik lennem és nem érdekes, hogy ezért mennyire vagyok népszerű vagy kinek mit jelentek, mert számomra csak a lényeges, hogy olyan kapcsolódások legyenek a lelkem és a mások lelke között, ami minden oldalról ajéndékot jelentenek.
És őszintén? Nagyon sok embert szeretek. Mindenkit szeretek aki befogadja azt , ami én vagyok. Egy mosoly, egy jó reggelt, egy pár szó egy “de jó, hogy itt vagy” egy rezgés, egy pillanat…és mára eljutottam oda, hogy nem tukmálom, hanem csak szórom magam köré, akinek épp van egy szabad csatlakozási pontja erre a rezgésre úgyis tölt “bennem” egy pillanatot.. És ez a pillanat annyi energiával tölti a csatalakozó feleket fel, amivel újabb és újabb csodák felé fognak a földi életükben nyitni…
“röviden ennyit”… a többit meg majd ahogy érkezik…
Ölelés!
– Az utóbbi napok megélései alapján kijelenthetem, hogy az Univerzum, a Teremtés, Isten, az akármi vagy bármi minden olyan szándékomban vagy tevékenységemben maximálisan támogat, amiben én önmagam akarom adni.
-Oké Tünde ( hé,utálom a Tünde nevet,hívj csak “az én kis elbaszott de imádott emberkísérletemnek”, ahogy szoktál) de mondj példát,hogy más is értse!
Például ha nem megfelelni akarok, hanem örömöt okozni,-mert én szeretek úgy örömöt okozni hogy nem hivalkodom vele, sőt úgy még jobban hogy nem is tudják én voltam..- de például időzavarba kerülök, vagy nincs kocsim, de nagy a távolság, akkor tegnap is, ma is spontán megjelent Valaki, aki anélkül, hogy kértem volna rendelkezésemre állt.
Komolyan, sírva fakadtam az örömtől – és a korral előbújó szentimentális rezgéstől- mert annyira hálás vagyok, hogy a terveim kivitelezésében segítséget kapok. ÉS mindig…
Ha magam adom,azt nagyon támogatja a Felsőbb Én, mivel csak akkor szolgáltatom vissza a belém feltett energiát.
És ami a lényeg, a “magam adom” sosem a mások szerinti én, hanem az aki belül 50.eve imádkozik azért,hogy ebben a teremtett létezésében ne csesszem megint el. Pusztán azért,mert valakiknek nem oké az amivé válok.
Én annyira elfáradtam abba, hogy azért vagyok más, mert ciki vagyok a világ számára.hogy elengedtem az egész világot értem. És most nagyon jó.
Kicsit sem túlzás, hogy ami én vagyok, az másoknak lehet sok vagy kevés vagy ciki vagy teher. De ahogy nekem nem kell ragaszkodom olyan emberekhez, akiknek nem okozom örömöt, úgy nekik sem hozzám.
Ilyen egyszerű…
Reggel még kitart a Tél, de délután már csiripel ezerrel a Tavasz ❤️
Tavaly igen nehezen jött az enyhülés kegyetlen napokat éltünk, s bár kegyetlen most is, de nem annyira intenzív már a szavak okozta pofon ereje. Igazából nincs is ereje. Fájdalom nincs bennem, szeretetet meg már csak nyomokban tartalmazok.
Feladtam már, nem harcolok senkivel. Elfogadok és örülök ha van aki gondol rám. Nincs igényem a csoportos jelenlétekre, arra főként nincs, hogy bárkinek ugródeszkája vagy katalizátora legyek. Már nem okoz örömöt a létra szerep. Tök jó így azon pár emberke társaságában akik elfogadták ezt az én furcsa mindig jobban szűkölőnek látszó ám egyre szabadabb világom.🤗
Bár nem hittem, hogy lesz idén Tavasz, napok óta hangos rigóének kelti a megmaradt fák között a Napot! Már láttam sok citromsárga pillangót, és ma tiszteletét tette az idei első katicabogár is, így ha hiszem, ha nem hivatalosan is beköszöntött a Tavasz.
Újra és újra ismétlem ugyanazt, nagyon hálás vagyok azért az útért amit megtettem, a szabadságomért,ami egyre nagyobb méreteket ölt bennem, a.lassan kiteljesedő elfogadásért, amivel szépen útjára engedem azokat a vágyaim, amik megvalósításához egyedül kevés vagyok.
Ez volt legnehezebb.Elengedni mindent.😘
Kérj és megadatik – mondja az Univerzum ránk ( emberekre) vonatkozó törvénye.
Én ritkán kérek és ha falba ütközöm, akkor oda nem megyek többé.
Az utóbbi időben többször előfordult, hogy segítségre szorultam, mert haza kell nézzek munkaidőben az apura, és ehhez nekem el kell érnem a buszt. Loholok folyamatosan, nem szeretek szívességet kérni, annak ellenére sem, hogy én kérés nélkül is igyekszem mások életét a magam módján megkönnyíteni.
Mivel én ritkán kérek, így nem tudhattam, hogy vannak akiknek probléma segíteni.
Természetesen nem KELL segíteni és ezért senkit nem érhet vád, csak többszörösen meg szoktam lepődni, egyrészt azon, hogy mennyire furcsa lett ez a világ, másrészt meg azon, hogy szó nélkül vissza tudok lépni és megoldom egyedül ( ahogy rendszerint) a problémám. Nem egózom, nem sértődöm, nem haragszom, de nem felejtem. Én nem tagadok meg segítséget senkitől, de nem kérek többet ott, ahol nem természetes a segítségnyújtás öröme.
Ami érdekes, hogy ha elutasítanak azok az emberek, akikre számítottam az Univerzum szinte rögtön küld helyettük valakit. Kerültem olyan helyzetbe például a munkahelyen, hogy épp nem tudtam ráállni a lábamra és nagy kínok árán bicegtem a gázolaj kúton tankoló munkatárshoz ( nem kolléga, a kolléga szó feltételezi a kollegalitást alapszinten, akkor is, ha én nem tartozom a pörkötszaftos klikkbe) hogy ha végzett megy -e a pályaudvar felé. Közölte, hogy megy, persze, kivisz. Erre még eltöltött 20 percet egyéb dolgokkal és pont úgy értünk ki, hogy szembe velünk kanyarodott az a járat, amivel haza kellett volna ugorjak az apámhoz. Ezen jót nevettek, hogy nem értem el a buszt. Én nem adtam jelét annak, hogy ez a mutatvány amúgy mennyire fájt, és megvártam a következő buszt. És akkor felteszik a kérdést, hogy én miért nem ülök be közéjük, mert én “nagyra tartom magam”…
Hát nem éppen, én csak nem tartozom olyan közegbe, ahol más nyomorán jót szórakoznak, vagy- és itt inkább a sok leskelődő és rosszindulatú ember miatt inkább nem folytatom, hogy még mire nem képesek….
Tegnap nekem jött egy másik ember, hogy milyen jó lesz nekem, mert van két gyerekem, és szarrá fogom keresni magam, ha a Viktor betartja az újabb agyhalott ígéretét, hogy adósmentessé teszi az “anyákat”. Én nem követem a híreket és pont leszarom, de ha igaz akkor épp most ássa a többgyerekes dolgozó nők sírját ezzel, főleg azokét, akik alacsony tudatszintű lények között dolgoznak, akik az irigységtől nem látva és logikájukat elvesztve ki fogják űzni maguk közül azokat, akiket ezzel inkább elátkoz a kormány, minthogy segítené….
Már most utálkoznak a férfiak, és a gyermektelenek. Eddig az volt a baj, ha oltott voltál vagy ha nem, vagy ha 25 év alatt voltál és többet kerestél pályakezdőként mint Pista bácsi a negyven év után, most az lesz a baj, hogy nő vagy szültél legalább kettőt.. HÁHÁJÁJ… őszintén mondom, hogy én nem hiszem, hogy akarok ilyen világban bármilyen közösség része lenni.
Én többet amúgy embertől nem kérek semmit. HA kell valami, majd felnézek az égre és mondom a csillagoknak, hogy ugyan mi is lenne jó, aztán ha úgy érzi a Teremtés, hogy megérdemlem, akkor majd valaki öntudatlan is hozzásegíti a kérésem a megvalósuláshoz.
Egy biztos, jótett helyébe jót ne várj….
Csütörtököre olyan fáradság ért el, hogy nem tiltakoztam, amikor a Kollégáim felajánlották a szállításom az otthonom és a munkahely között. Nem csak lelkileg, már fizikailag is rottyon vagyok, ennek ellenére teszem a dolgom, mert nincs más opcióm. Illetve lenne. Mindig van, csak az ember hisz abban, hogy van ahol még számít, van ahol hiányzik vagy még van akinek lenne hozzá egy jó szava, ahol szükség van arra amit ő tud, amit megélt, megtapasztalt.
Nagy tévedés ez részemről.
Ha “szoknék” csúnyán beszélni, akkor azt mondanám, hogy a lófaszt van rám szükség. A világ olyan ütemben fejlődik, hogy az én generációm tudása, az én megélésem, az én tapasztaltom már nem jelent semmit, nem jelent megoldást, nem követendő.
Az új generáció már nem illemkockák között nevelkedett, míg mi tágra nyílt szemmel hallgattuk elődeink történeteit, megoldásait bizonyos helyzetekre, vagy tűrtük anyánk “bezzeg a mi időnkben” kezdetű kissé olykor irigyen hangzó véleményeit az újdonságok által már megkönnyített életünk miatt, a mi megtapasztalásinkat már senki sem kéri, s nem is fogadja, helyettünk ott van az internet és minden kérdésre a válasz.
Mondhatni nincs ránk szükség..
Én egész életemben vágytam azt, hogy része lehessek a világnak, ám a világ nem akarta, hogy hozzá tartozzam, mert bár mindenki egyedi, de a csordaszellem hamar bekebelezi az azonos érdekű embereket és mivel én az egyediségem nem adtam fel a közösség érdekiért, nem tudtam azonosulni semmilyen érdek körüli gyülekezéssel.
Az “új” életünkben bekövetkező változások egyre inkább arra kényszerítenek, hogy hallgassak.
Elég szomorú, hogy 50 év tapasztalta, munkája és a spirituális út tanulási, önmegismerési és az egész világmindenséget elfogadó létezésemben oda kellett jutnom, hogy a fizikai világ hallgatásra kényszerít. Illetve nem látok más opciót, csak azt, hogy itt lényegében idegen emberekhez szólok nap mint nap, mert akik a közelemben vannak nem vágynak a kapcsolódásra velem.
Valamit mindig elcseszek. Talán, hogy nincs kontrollom és azt mondom mindig, ami bennem van.
Félreértés ne essék, ez nem mások hibája, de nagyon nehezen és sokáig tartott nekem elhinni, hogy az enyém sem.
A legnehezebb dolog számomra elfogadni, hogy mindaz ami én vagyok nem kellhet, nem elég oda, ahová olyan szívesen adnám.
Azóta vagyok tanácstalan és zavart az emberi kapcsolatok terén, amióta megszakadt egy hosszú, gyermekkorban kialakult és két évtizedig tartó mély barátság, aminek a végén a másik fél kimondta, hogy “csak a kedvemért” vett részt az álmaimban, mert nem akarta elveszteni azt a rajongást, figyelmet, szeretetet, amit felőlem kapott, de lényegénben mindegy is, hogy kitől kapja- avagy ÉN MAGAM sosem számítottam, csak az amit nyújtok.
Innentől fogva, nem tudom, hogy aki tőlem bármit is elfogad, az valójában miért teszi és a folyamatos kétely miatt állandóan loholok a szeretteim után, állandóan fárasztom őket azzal, hogy “nem rontottam-e el valamit” vagy “mit tehetnék”, és közben nem veszem észre, hogy meguntak és elegük van ebből az energiából, ami belőlem árad.
Szóval nagyon elcsesztem mindent.
És most ott tartok, hogy vissza kellett lépjek, mert ha kérdezek, vagy valamihez hozzászólok mindenki ingerülten és egyértelműen úgy válaszol, hogy ha nem lennék fogyatékos észrevenném, hogy épp nincs arra szükség, ami az én zavartságom sugároz.
Sokszor eszembe jutott, hogy segítséget kellene kérnem szakembertől, de elvetem az ötletet, mert úgy gondolom, hogy inkább legyek magányos és bolond, mint kényszergyógykezelten hasznos tagja ennek a világnak.
(mert a legegyszerűbb dolog valakit, aki problémás kiiktani, mint megérteni, hogy mi mennyit teszünk ehhez hozzá, hogy valaki ilyenné válik 😉 Erről eszembe jutott, egy megtörtént eset, ahol egy nagyon képzett hivatali dolgozót a saját kollégái (kolléganői) addig zaklattak míg súlyos pszichés állapotba nem került, majd a munkavégézre alkalmatlanná nyilvánították, elfordult tőle a családja és megtagadták a gyerekei…. visszafordíthatatlan a folyamat. )
Mindent összefoglalva azért szerencsésnek érzem magam, hogy mielőtt valaki nagyon megorrolt volna rám, sikerült hátra lépnem. Még tettem egy utolsó kísérletet, még próbáltam közel maradni, de az egyértelmű jelzések most pihenőre tettek. Hálás vagyok hogy ezt minden hiszti nélkül sikerült elfogadni. Jó, szoktam sírdogálni , de már csak ha nem lát senki. Bizonyára fogok találni magamnak olyan elfoglaltságot, amihez nem kellenek társak, nem kellenek emberek és mindig lesznek akik a sok sületlenségem is örömmel fogadják !
🍁soulleaderdemon🍄 