Kedves Én!
Vétkeztem.
Nem kell, hogy feloldozz, az sem, hogy megérts, én sem értem, de már nem is akarom mi zajlik itt bennem, benned, bennünk….
Csak szétfeszít.. kiteszem.
Tegnap szép egy banális elbaszott pillanatra reagálva apámra zúdítottam az utolsó két esztendő keserű próbálkozásában, majd ennek elbukásában és a gyermekként betöltött szerepem közben számomra értelmetlenül elszenvedett sérelmek tömkelegét.
Mindezt úgy, hogy közben az én szívem szakadt meg.
( a 150-es pulzusomat nézve, szó szerint, de most kapott egy kávét, hogy nyugodjon meg 😛 )
Apám megözvegyült, és mivel igazi sváb + alkoholfüggő ember, aki világ életében ki volt szolgálva, aki nem tudja milyen pénznemek vannak épp, aki egy pohár vizet nem töltött magának, levest ki nem mert, aki nem képes magát ellátni az egyszem gyermeke és annak családjának eleinte még szerető gondoskodásába került, ahol az elmúlt pontosan két esztendő alatt mindent elkövetett, hogy maga körül mindenkit maga ellen fordítson.
Én – az egyszem lánya- két tűz közé kerülve, a mérleg jegyének köszönhetően nagyon egyensúlyoztam, hogy sem a családot, sem apámat ne bántsam meg,
de elfogyott az energiám és összeomlottam, amikor apám egy fadarabbal verte szét épp a jeget a kis tó tetején , amiben még a nyáron megölte a halaim,, annak ellenére, hogy el lett szépen is, csúnyán is mondva, hogy kerülje a tavat, nem fagy be, mert megy benne a levegőztetés és mozog 4 helyen a víz… stb, stb….
Miközben elcsigázva kértem, hogy fejezze be, és mondtam volna az okát huszonegyedszer, hogy nem kell a közreműködése ezen a vonalon, bebaszta az orrom előtt az ajtót. Épp nem vágta nekem.
És akkor én utána léptem, és azzal a lendülettel, ahogy utána léptem ,
rázúdítottam az elmúlt évek fájdalmait, plusz mellette azt, amit anyámmal tett. Apám megsemmisült.
Én is.
A családom nem bocsájtja meg ahogy apu velem viselkedik.
Én nem haragszom senkire csak magamra.-
Bár nem facebookozom, ha valaki küld valamit megnézem és ezzel a lendülettel dobott elém egy posztot a FB, amiben éppen hőssé avatták azt a nőt, aki mindent feladott, hogy a nagymamát, aki demenciában szenved, ápolja. Én bármit megadnék, ha apám nem lakna nálunk tovább.
És baromira szégyellem magam ez miatt.
Annyira szégyellem, hogy minden kapcsolatom lassan lezárom, mert azt hiszik rólam a barátaim, hogy én jó ember vagyok, de ez hazugság.
Én nem vagyok jó ember.
Apám fegyverét ellene fordítva pont úgy bántottam őt a szavaimmal, mint ahogy ő anyámat üldözte végül halálba. A szavak is ütnek, jobban mint egy pofon. A fizikai fájdalom feledhető, a szíven ejtett szúrások helyén hegek maradnak , és a sok hegtől a szív egyszer majd nem lesz képes tovább dobogni.
Előttem van mindig a Vörös Oroszlán, az örök élet itala ára a halál volt, s a megszabadulás is pont úgy kellett, hogy eljöjjön, ahogy annak idején az örökkévalóság is. Erőszakkal.
Vagyunk olykor tükrök…
Sokszor fordulnak el tőlünk, mert visszatükrözzük mindazt, amit a belénk tekintő maga adott másoknak. Nem szándékosan tesszük. Nem ítéletből, hiszen ember ember felett nem alkothat ítéletet és nem büntethet.
Ha apám is anyám is én magam vagyok, akkor én most anyunak elégtételt szolgáltattam, de magam bűnösnek tartom, mert pont olyan ócska és átkozott vagyok , gyenge és gyáva mint az apám.
Elfáradtam.
51 szar döntésekből álló év.
Semmi értelme ennek az egésznek.
És őszinte leszek.
(mindig az vagyok, nem kéne)
Nem, hogy nincs jövőképem, nem is akarom már, hogy legyen.
Minek? Már nem akarom tudni, hogy egy-egy szerepben
( feleség, anya, anyós,mama, barát,munkatárs, kollága, gyerek,beteg,vásárló stb)
mi a feladat, ki mit képzel nekem ebbe a szerepbe, mert olyan rohad fáradt vagyok, hogy nem érdekel már.
Semmi.
Ennyi volt(am).
És nem akarok más sem több, sem lenni.
🍁soulleaderdemon🍄 