Nos nagyon egyszerű volt a szituáció. Kevés ember áll közel hozzám, mert az idők folyamán ugye többször utaltam rá, hogy nekem igazából már fogalmam sincs arról,hogy melyik szerepkörben mi a feladatom (mások szerint) de többnyire az nem szokott tetszeni, ami mások szerint az, mert abból egy valami hiányzik. Én
Történt az a múlt héten, hogy elmaradt egy összefutás, mert a másik félnek kevésbé fontos ez a pillanat. Most jöttem rá, hogy az alapvető probléma velem az, hogy nekem is volnának ” igényeim” ( amik nem elvárások) másokkal szemben és mivel kevés kivétellel egyirányú a dolog, én ezen olykor egóztam kicsit.
Hálás vagyok, hogy felismertem a problémám gyökerét, megoldást meg már amúgy is tudom.
…nem nagyon izgatott ez az opció, mivel lusta voltam aktiváltatni az E személyim így csak személyes megjelenés után lehettem volna szájbertagja a Digiverzumnak.
Engem viszont két dologtól ráz a hideg, az egyik a bárminemű ügyintézés, a másik meg a telefonálás. ( Itt jegyezném meg, keresem azt a kedves és kevésbé kényszermosolygós pszichiáterem, aki ad arról papírt, hogy pszichés okokból nem veszek fel telefont. Ez alól egyedül a cégem azon vezető vagy fölém rendelt illetve munkatársi jogviszonyban lévő egyedei kivételek, akik tisztességes kommunikációra képesek az alatt és mellettvalóikkal szemben. Mivel emberi sorsunk maximálisan érdekorientált, és mert nem vagyok őrült, tudom hogy mely hívásokban van érdekem, a többi viszont frusztrál..ennyi)😆
Hogy mégis DigiTücsiMücsi lettem annak az az oka, hogy bazi balfasz vagyok és egyszer Budapestre , ma meg dolgozni mentem el az irataim nélkül. 🙃
A budapesti pillanat elég tanulságos és mélyen elgondolkodtató volt, hogy ki milyen szinten kezeli a problémát, és valójában mi a probléma. Első körben elcsesztem, mert megosztottam az aggodalmam Apával, midőn leszállva a troliról a jól megérdemelt koffeinmentes – igen! mert nem az a kibaszott szívdobogás hiányzik, hanem, hogy együtt üljünk egy kávéillatos rezgésben…- kávénkat megigyuk a Jászain a Mekiben, hogy nincs meg a kártyatartóm.
Apa relatív higgadtan, de mégis rosszul reagálta a helyzetet. Mert mit tudok tenni? Ha kiesett a zsebemből, akkor kiesett…de lehet benne sem volt. Jól elcseszte a pillanatot és megállította az időt ez a bejelentésem.
Rá is jöttem, hogy nem az a probléma, hogy minden kártya benne figyel, hanem Én… -jó, hogy a Fiam otthon volt és hogy közel lakik ( igen, papucsos otthonka távolságban, mégsem járok át.Nincs otthonkám ..🤟) és megtalálta a kijelölt helyen.
Kávé lett, meg tanulság…Mivel elég dagadt vagyok és olyan szűk a farmerem, mint egy jó visszérharisnya, abból semmi nem esik ki,mert mozdulni sem tud… egyszerűen hallgatni kell, ha bajom van, és nem leszek probléma. Lesz kávé, meg jó hangulat, max belül esz a rossebb, hogy mi van ha…
Erre ma reggel megyek be a szolgálati helyre, hogy iszom egy kávét , viszem a kis fahéjas tejem, nyúlok a zsebembe, nincs kártya..nincs lové …
Jó dühös lettem, a családot immár nem avattam be, nem bírja már el a lelkem a lecseszést, a kioktatást, a degradáló stílust. Lehetséges, hogy megunták a fájdalmam, lehet bármi, hogy miért nem lehet engem elfogadni a fasz döntéseimmel, vagy a hülye vágyaimmal, hogy tartoztak valahová, nem kell segíteni, megoldom vagy elengedem.
Sejtettem, hogy kiesett a vállfára fektetett nadrágból. De azt megfogadtam, ha hazamegyek és ott lesz, akkor megyek vissza a Kormányablakba és megcsináltatom azt a szart, mert egy dolog biztos nálam van, akkor is ha nem használom arra amire eredetileg teremtették, a mobil ..
Így bevonultam, kb 7,5 perc alatt kész és innentől a kártyák zárolva a szekrényben. Nem kell ..nem hagyom el…ha a mobilt hagyom el, semmihez sem férnek hozzá nélkülem..így akkor ez rendben.
Ja hogy akkor most ki fog használni a Rendszer? Mert eddig nem azt tették amit akartak ugye? Itt jelzem a kioktatásra készülőknek, hogy ha majd ültetik be a mikrochipet, én leszek az ELSÖ! És akkor telefon sem kell 😉
Ja..igen… A csendet tanulom. Hogy fogjam be. Mert olyan lesz a holnap, amiben én már csak statiszta leszek. De sosem hittem volna, hogy nem fog fájni, ha társszereplő helyett csak egy probléma leszek ..nem az én problémám…fájjon másnak.
Tegnap dühös voltam, mert megint felültem egy “pletykára” ami nem kis mértékben fogja befolyásolni a hangulatom, ha bejön… Persze szél zúgtalan nem indul, és ismerve a benne szereplő emberkéket (vagyis nem kevés megtapasztalással mögöttem az emberek lelkének és elméjének programjai témakörében) nem is olyan hihetetlen, hogy emberek a saját jónak képzelt érzéseik vagy anyagi stabilitásuk miatt kicsesszenek másokkal azzal a felkiáltással, hogy “én csak neked akarok jó”.
Tegnap a Telihold támogatásával dühös voltam magamra azért is, mert annyira szerettem volna MÁV-os lenni és most, hogy az vagyok lassan másfél hónapja, kezd ködbe veszni a március elején betöltendő 29 évem a Volánnál… Nem így képzeltem azért… De mit nekem képzelet…Az viszont bizonyos, hogy ha a jogutód semmibe fogja venni a konzervatívok hűségét, akkor én fél lábbal már nem is vagyok itt. —> DE MIÉRT EZEK AZ ÉRZÉSEK?
Tegnap este a Lajosbirodalomból ( idetévedő bekukkantó még itt nem járt lélektársak kedvéért, Lajos egy -illetve bocsánat -A KECSKE) az ablakon át látom ám, hogy apu egy zseblámpával a kezében ( bent égett a lámpa szerintem az összes helységben) kutatást végez. Ahogy beértem kiderült, hogy engem keres, mert fáj a gyomra és kell neki fájdalomcsillapító. Majd elkezd úgy tenni mint aki szédeleg, majd nehéz légzést is produkál mellé… Mint frissen gyógyult “infarktusné” nagyon képben vagyok már a tünetekkel, és azért megkérdem, hogy nem kellene-e bemenni az ügyeletre. Persze tiltakozás és neki csak gyógyszer kell, kap , plusz egy gyomorvédőt – a bor ivása mellett és kajamentes sztrájk esetén ugyan tök mindegy- majd bekísérteti magát a szobájába. Még itt is jelzem, hogy beviszem az ügyeletre, ha rosszul van, mert nem fog az én lelkemen száradni ha valami komolyabb baja van, mint amit a masszív alkoholfogyasztás, az ételmegtagadás és az életutálat egyben okoz. Elutasítja és kiküld….menjek ki, nem kell itt nézzem, reggelre úgyis meghal. Mondom rendben…
Egész éjjel ültem… 21 órától 24-ig a hálószobánkban az ágyban, majd kimentem az étkezőbe és ott ültem 3-ig… Füleltem, mikor kell segítség, vagy most mi fog történni. Olyan gyomorgörcsöm lett, hogy hiába volt minden fájdalomcsillapító azt hittem megfulladok menten. Gondolat gondolat hátán.. magam előtt láttam anyut, ahogy ott fekszik a padlón és körülötte mentősök csomagolnak, aztán azt, hogy mi lesz ha apám ez egyszer betartja az ígéretét és reggel nem jön ki, hogy kaját vigyen a kutyáinak. Nem mentem be hozzá éjjel, mert a kutyák elkezdnenek ugrálni az ágyán és amilyen nehezek ha ráugranak a mellkasára, még a végén csontját törik…
Csak ültem és gondolkodtam, hogy mi a franc van itt? Mit kell tenni, mi a jobb? Ha akarata ellenére elvitetem? Az influenza miatt lezárt kórházban pár nap és tényleg meghal. Mit tesznek egy 82 éves lázadó beteggel? Aki erőtlen, de ahhoz elég erős, hogy kitépjkedje az infúziót? Láttam én … Ne merüljünk bele. Tudom, hogy apu szervezete elkezdte feladni az alkohol miatt.. egyszer mindennek vége és ennek is lesz, de nekem miért kell ehhez asszisztálni?
Próbáltam felkészülni a legrosszabbra, erre elkezdett az agyam tovább gondolkodni, hogy mit kell tenni, hogy kell tenni, nem emlékszem mi volt anyu távozásakor, tudom, hogy tettem a dolgom, de zárolja az agyam az emlékeket. Nem akarom én ezt újra. Miért kellett nekem megszületni? MIT AKAR NEKEM TANÍTANI EZ A HELYZET?
Aztán reggel három lett, megfőztem a teát, kitettem a kutyák kajáját , hogy ha apu felkel tudja nekik majd adni, megcsináltam a Merci szendvicseit , tettem magot a cinkék etetőjébe és 24 óra fentlét után elindultam a buszhoz. Majd ha lesz egy kis szünet hazajövök és szembesülök a tényekkel.
Apa jött értem és hazahozott. Itthon minden ahogy volt… Apám reggel szépen felkelt, semmi gyomorfájdalom, sem szédelgés, már hiányzik a napi borból, a kutyák ettek én meg összeomlottam. Szétfolytam mint a hígszar az árokparton…
Annyira fáradt vagyok, annyira utálom ezt az egész helyzetet és annyira nincs kinek elmondani ezt, aki nem fog ítéletet mondani a döntéseim miatt. De mit számít már mások ítélkezése?
Ahogy itt ücsörgöm az udvaron , vagy 15 füstölő léleknyugtató és harmonizáló, simogató füstjében, rájöttem, hogy mi a baj, miért vagyok dühös, miért ölöm meg magam lassan a gondolataimmal és azokkal az érzésekkel amik belőlem áramolnak.
Azért okoz fájdalmat ez a helyzet , és az összes helyzet, amiben más emberek is szerepelnek az életemben, mert nem vagyok képes természetesnek és hozzám méltónak érezni a döntéseim, a gondolataim. Mert folyamatosan szégyellem magam már magam előtt is a gondolataim miatt, mert szégyellem, hogy utálom ezt az egészet, és szégyellem, hogy nekem nem okoz örömöt, hogy az apám itt van, az az apám ,akiről azt hittem, hogy ismerem semmi szeretetet nem képes adni nekem, és hogy már én sem érezek semmi jót iránta , csak fájdalmat, undort és csalódottságot.
És szégyellem, hogy ötven éves koromra egy magányos ember lettem, aki elbujdokol a személyes kapcsolatok elől, mert érzi, hogy mindenki más szeretettel van a körülötte lévő világgal szemben, csak én vagyok ilyen nyomorék, akit gyerekként sosem öleltek meg, sosem mondták, hogy szeretik és nem tanultam meg mit jelent az, hogy jól szeretni, hogy szerethető lenni.
Nagyon fáradt vagyok és nagyon csalódott és elegem van. Nem akarok itt lenni. Nem akarom ezt csinálni és utálom magam, hogy mindezek ellenére én megfőzöm reggel a teát, összesöpröm a kutyaszőrt, cserélgetem az ágyneműjét a kutyák miatt, és naponta 5x megkérdezem az apám, hogy mit hozzak neki, és ő 5x elmondja, hogy neki semmi nem kell… semmi nem jó… csak arzént akar, meg kés a mellkasába meg azt, hogy az én kezembe legyen az a kés, mert ő ehhez is gyáva.
De tudod…én vállalom a döntéseim. És nem viszem be apám az ügyeletre amikor épp kedve van azzal sokkolni, hogy reggelre meghal, mert nem fogom elmondani, hogy már egy éve tudatosan építi le magát, és gondosan mérgezi a szervezetét a borral, amit nem lehet megvonni tőle, és elutasít minden segítséget és tett róla, hogy én már soha se tudjam meg, milyen az, ha egy gyereket szeretnek a szülei… és ha reggelre tényleg meghal, akkor én nem halhatok vele, hibába is akarja már két évtized és hat év óta ezt ..
Már magamtól sem bírom el a vádaskodást, hogy nem vagyok hajlandó teljesen feláldozni az ő oltárán azt, ami én vagyok.
És én már nem akarok inkább senkit soha többé (meg)szeretni, hiszen az én szeretetem tele van aggodalommal és megfelelési kényszerrel, és próbálkozással és nagyon akarással hogy én is okosan , jól legyek része mások életének, de én vagyok aki végül képtelenné teszi magát arra, hogy része legyen, mert NEM TUDOM, hogy HOGY KELL SZERETNI és NEM TUDOM, hogy HOGY KELL RÉSZE LENNI MÁSOK ÉLETÉNEK ÚGY, hogy ne legyek benne sokk, hogy ne szólaljak meg, ha nem kérdeznek. Hogy ne csak tárgy legyek, hanem része lehessek az örömöknek is…
Mert a szüleim életének nem lehettem része… és soha annyi gyomorgörcsöt nem éreztem még, mint az utóbbi 5 évben, amióta apám masszívan elkezdett inni… Én nem akarok meghalni még… akkor sem, ha nincs miért élnem.
Mit tanít nekem ez a helyzet?
Önmagam elfogadását az összes döntéssel,amit hozok és annak az elfogadását,megértését, hogy mások hozzám fűződő kapcsolatát nem befolyásolhatom, mert minden törekvésem ellenére nem rajtam múlik. Én meg mást nem tehetek,csak elfogadhatom ,hogy a gondolataimmal és az érzéseimmel együtt vagyok az, aki… És ha egyedül maradok,akkor sem tehetek semmit, nem tudok más lenni,mint amivé lettem.
…van egy olyan szituáció nálunk, hogy amikor eladták a buszok kereke alól a telepet a cég visszabérelte azt gondolom jó pénzért, hogy legyen hol állni éjjel, és bérli gondolom a helységet ahol napközben pihenhet az aki nem talál rést a pajzson és nem lép le míg nincs rá szükség. Persze senki nem lép le, de ugye boltba reggeliért olykor menni kell😁
Ehhez a helységhez van egy mellékhelység, ami koedukált, ami annyit tesz, hogy a bevállalósabb hölgyek is tocsognak a semmivel sem überelhető szagú férfi vizeletben és szarpöttyös ülöke felett guggonak, én még azt sem,mert a térdem miatt olyat nem tudok.😑
Nos ennek a helységnek a takarítását teljesen önkéntes alapon és eddig kevés ember tudtával magam végzeztem egy ideje, mert bár nem vagyok pedáns kicsit sem, mégsem tudom elnézni, hogy hugyban toporog az is aki elvileg intelligens szemben azon emberkékkel mellécsövelnek, vagy lendületből fossák le a falat.
Régen volt itt személyzet erre a feladatra de ahogy minden másnak sem, ennek sem van most asztala, nincs senki aki rendben tartaná a helységet. Nos én is csak addig, míg teljesen nem undorodom meg a kollégáktól.
És itt van a lényeg amiért soha nem leszek takarítónő. Mert azok akik oda járnak többnyire tudják,hogy én vagyok aki rendben próbálja tartani a helységet. Ennek ellenére bent dohányoznak, ( erről eszembe jut amúgy a balatonfüredi szívkorház wc-jében lévő felirat,amin arra kérik a használóját, hogy ne a wc mellé ürítsen…mi van ezzel a világgal?😡)a padlóra hamuznak, mellé vizelnek, szanaszét fosnak mindent. Szerintem ezzel azt alázzák meg aki utánuk takarít.
Ma is azt mondom, hogy egy ember onnan ismerszik meg, ahogy bánik a másikkal. Aki bárkit is szolgának, cselédnek néz maga körül, aki a mocskát másra hagyja az nem érdemelene többet ,mint egy fasza klozetkefét fejjel előre a segglikába …
“-Jól van lányom, tudatosság nulla, leülhetsz egyes!”
Nem szoktam, de mégis kiírtam a Faszbukra a dühöm reggel, aztán töröltem, de akkor is leírom, mert bennem maradt.
Amióta apu itt él velünk , elég rosszul reagálok arra, ha valaki utasítgat, vagy kérdés nélkül hoz olyan helyzetbe, amiből relatív vesztesként jövök ki, ha szívességet teszek.🤔
Bár mindig azt keresem, hogyan tudnám mások életét megkönnyíteni, vannak olyan szituációk, amik még bennem is kiverik a biztosítékot.
Nekem ugyan természetes dolog mások számára a segítségnyújtás, meg is teszem ezt kérés nélkül. Az is természetes, hogy a kényelmüket is figyelembe veszem. De valami miatt nem természetes, hogy ezzel visszaélnek
Van konkrét szituáció, ami napi szintű. Szívességet teszek, és nem mondhatom el, hogy azért tenném mint a legutóbbi “baráti” kapcsolatban, ahol a nárcisztikus rezgésű embertől való félelmemben megtagadtam önmagam, nem félek senkitől és nem várok senkitől semmit, de azt nem tudom kezelni, ha valaki kérdés, kérés nélkül olyan helyzetbe hoz, amiben nem hagy szabad döntést, hanem kiköveteli a saját érdekének az érvényesítését.
Részemről ott a hiba, hogy ha erre azt mondom, hogy NEM, akkor úgy érzem bunkó vagyok. Viszont megdöbbentő megtapasztalás, hogy ha az ember egyszer azt mondja NEM, akkor a másik fél azonnal elfordul és úgy marad
Tegnap azt mondtam nem. Egész éjjel fent voltam és próbáltam megfejteni, hogy miért érzem magam egy kupac szarnak ez miatt?
Tegnap ki lettem “zavarva” a saját házamból. Nyilván nem vettem zokon apám kommunikációját, de nagyon kezd tele lenni az a bugyor, ő is olyan ember, aki kérni nem tud ( de csak tőlem nem) csak utasítgat.
Nekem nagyon furcsa ha valaki kérés nélkül utasít. 29 éve dolgozom ” utasítás” alapján, de SOHA nem fordult elő, hogy ne kérték volna a feladat teljesítését. Sem a munkahely sem a maganéletem nem zajlik a fegyveres testületek egyikében sem, és nincs ” parancs, értettem” hanem “légyszi,vagy nem lehetne-e megoldani van és persze természetesen igen” van.
Mégis van egy két úriember aki valamiért úgy érzi, hogy kihagyhatja ezt lépést. Hát nem… Mert a gyomrom nem veszi be
Furcsa azt érezni, hogy szégyellenem kell(ene) magam azért, mert így 50 éves koromra kialakult bennem az igény arra, hogy ha valaki szeretne valamit, azt közölje és ne hozzon olyan helyzetbe, amiben nem ad lehetőséget arra, hogy döntsek a saját életem pillanatairól.
Ez van.
Kezdem úgy érezni, hogy kívánok már sokáig semmilyen közösség része lenni,mert a magamfajta ott nem tud más lenni csak kapcarongy.
Akármilyen életét is éltem a múltban úgy érzem elég sokat vezekeltem a bűneim miatt , elég volt ebből. Nincs tartozásom már senki felé.
Apa kétszázadszor nézte meg a Top Gun: Maverick-et és én ennek legalább a feleszer vele láttam, úgy hogy nem is nézek tévét. ( közös hálószoba előnyei ötven felett)
A filmben többször elhangzik a jótanács, miszerint “ne gondolkodj, csináld” és én egyszer sem éreztem magaménak a mai nap ezelőtt két percelig, mikor rájöttem, hogy az összes feladatot az életemben attól a pillanattól éltem meg problémának, ahonnan egyfolytában a következmények lehetőségein gondolkodom.
Már az utolsó Mavericknél feltettem a kérdést, hogy minek kell nekem ezt ennyiszer megnéznem? Sosem volt Tom Cruise az esetem a vigyora mindig is irritált, ha már az eseteimet kellene latba vetnem, akkor Charlie Sheen lenne az első, a Fantom című filmben lett a szívem csücske.
Volt egy doki a sebészeten, ahogy gyakszin voltam, aki pont így nézett ki fejre, csak kicsit pocakos volt 😛 , hát nagyon tudtam szeretni a közös munkát vele, pedig egy önelégült pacák volt, akinek a kukiján valószínűleg végig rúdtáncolt a sebészet összes üdvöske nővérkéje a viselkedésük alapján, persze mint taknyosorrú tanuló szóba sem jöhettem 😛 , pedig gyúrtam rá, a másik lieblingem meg Kenneth Branagh volt a Sok hűhó a semmiért című filmben 😛 😛 😛 ( meg a Frankensteinben 😛 )
Hát na.. szóval kicsit elkanyarodva a lényegtől, összeszedem a gondolataim, mert meg akarom osztani az örömöm.
Ma oktatáson voltam- ez nem öröm, ez inkább valami kivégzése az agynak- és már odafelé menet jelezte a Belső Hang, hogy nekem ez a nap is egy TESZT lesz. Egy ideje- amióta kisebb ( hatalmas ) segítséggel visszaadtam magamnak a szabadságom – blokkolom azokat a gondolatokat, amelyek az aggodalom rezgése van.
A “de mi lesz ha” jövőbe vetített rémképhívó kérdés már nem hangzik el. Amikor eljutottam oda, hogy képes voltam elfogadni azt ami vagyok, aki vagyok, hogy nem tiltakoztam az ellen, hogy én mindig a legjobb tudásom szerint hozok döntéseket, akkor is, ha ez a döntés mások szerint rossz, onnantól fogva nem aggódom azon, hogy a viselkedésem vagy a döntéseim másoknak kárt okoznának, mert bennem a károkozás szándéka maximum egy gondolatban elkövetett gyilkosság végeredménye, azaz azon kívül, hogy pár embert már kiírtam a történelemből a gondolatok szintjén én mondhatni SOHA nem ártottam ártó szándékkal senkinek. Ha ártottam is, az tudatlanságból vagy balfaszságból adódhatott.
Ma csak ültem és néztem , hogy milyen furcsák is az emberek. Szerencsére olyan Kolléga mellett ültem, akik hasonlóképp érezhette mások megnyilvánulását, és csak néztünk és mosolyogtunk. a tudatos, spirituális utam járván először éreztem, hogy nekem nincs dolgom ezzel. Hogy még csak fel sem kell háborodnom azon, hogy valaki hülye. 😀 Nagyon elfáradok a közelükben, de nem veszem magamra a működésüket.
Sokat gondolkodtam azon, hogy hol csesződik el az ember élete, miért van az, hogy a gyermeki boldogságot megöli a felnőtt világ felelősségének súlya. Hova tűnik a boldogság? Aztán rájöttem, hogy gyerekként addig súlykolják a “tetteid következményét”, hogy nem mersz a végén kockáztatni. Nekem minden rémálmom az, hogy azok akiket szeretek megharagudnak rám. Nagyon szerettem volna nagy családot, de mégis az én lelkemen szárította el ez a nagy család a családi békét. Onnantól fogva rettegtem attól, hogy az igazságérzetem és a szeretetem tukmálása miatt elfordulnak tőlem az emberek.
Igy 50 körül már kicsit másképp gondolom. Nem tartom magam sokra, de biztosan vannak értékeim. Ha valakinek ez derogál, azt hagyni kell menni. Ha valakinek szüksége van az én őrült és “valóságomhozhű” rezgésemre akkor is marad , ha én nem akarom. Nekem minden csak jó. Az is ha megy valaki, mert egy felelősséggel kevesebb és az is ha marad, mert nagyon szeretek szeretni ❤ Igaz, hogy mindig azt mondom, hogy nem tudom hogy kell… de azt tudom, hogy én magamból ha a legtöbbet adom, amit adni képes vagyok, az már szeretet.
Az autó(busz) vezetés megtanítja az embert arra, hogy nincs idő gondolkodni bizonyos (közlekedési) helyzetekben. Nincs idő fejben előszedni a fizikaórán meg nem tanultakat, nincs idő matekozni, hanem cselekedni kell és ehhez a legtöbb amit az ember tehet az, hogy hisz magában. Hinni kell, hogy a legjobb döntést hozzuk. Akkor is, ha ezzel lehet, hogy kárt okozunk, akkor is, ha a bíróságon majd a sok szakértő hónapok alatt más eredményre jut, hogy akkor ha akkor ha…
Ha cselekedni hív a Belső hang, akkor nincs sem szabály, sem következmény, csak a cselekvés maga. Az, hogy ezt mások miképpen értékelik majd, az az ő dolguk, de az biztos, hogy ha valaki felettünk a legjobb tudásunkkal meghozott döntéseink miatt ítélkezik, az akkor is ezt fogja tenni, ha gondolkodunk és nem cselekszünk a várható következmények miatt. Mert következménye mindennek van. Nem a mi dolgunk ezen merengeni. A következmény új tanítást hoz, és ha éppen életfogytig ülünk egy börtönben miatta, nos az sem egy utolsó megtapasztalása lesz rövidke kis életünknek.
Totál örömteli vagyok most, pedig külső nézőpontból semmi okom rá. Belülről viszont nagyon is, hogy van..
Nem vagyok nagy kertész, csak olyan kontár mindenben, de a szándék a szépség megteremtésére mindig megvolt. A magam módján. Mert utánajárni, hogy mit hogy is kell már lusta vagyok. De én így vagyok mindennel. Egyedül a csirkevágást néztem a Youtube-n, amikor egy egyszer egy pipike megsérült és muszáj volt az életére törni, mert a többiek végezték volna ki. Nos akkor sem követtem a lépéseket, mert az általam humánusabb megoldások híve vagyok. ( rossz megfogalmazás, nem vagyok a tényleges gyilkosság híve, csak fejben szoktam kivégezni a számomra kártékonynak ítélet alakokat , de ott sem vizualizálom a folyamatot, csak a végeredményt.) 😀
Szóval a fókusz az “önmagam megajándékozása az örömmel” projekt keretén belül a hortenziák kiürült cserepébe vettem krizantémot a szomszéd falu kertészetében, mert mindig elmegyek mellette a busszal és csodálom a három színből egy cserébe ültetett kreációt. Vétek ezeket a gyönyörű virágokat rátenni cserepestől a betonlapú sírokra és hagyni meghalni a télben, mikor minden évben újra hajt és újra gyönyörű. Amúgy annyira igénytelen növény, nekem van olyan krizantémom cserében, amiről azt hittük rég nem él, ki volt dobva, és tavasszal láttam, hogy a téli fagy ellenére újra hajt. Így került vissza a földbe és most virágzik nekem és gyönyörű.
Szóval vagy 20 éve szeretnék krizantémot ültetni, de sosem volt ilyentájt rá pénz. Most volt. Most muszáj volt lennie, mert az a feladat, hogy örömteli legyek, és nekem a virágok örömöt okoznak. Szóval vettem. Még veszek árvácskákat a Mama fája köré, mert szerette ő is és én is az árvácskát. Anyai nagyszüleim kertjében a sövény mellett virított az árvácska, a neve kiejtése is azt a világot hozza vissza, és a reggeli párás levegő illatát a nagy szilva alatt rohadó millió szilva fanyar bűzével.
A kertben kontárkodó kutyák miatt nem nagyon lehet virágot a földbe ültetni, mert mindent kiásnak és kitaposnak, ezért az ajándékba kapott nárciszok is a cserepekbe kerültek, mert a krizantémot vissza kell majd vágni a tavasszal… Majd meglátjuk mit sikerült varázsolni és mi lesz a végeredmény. A krizantémok még nem nyíltak ki, olyan választottam, ami még bimbós… Van ideje, ha nem fagy meg, mert ma reggel bizony kint a határban deres volt a föld.
🩷🩷🩷
A nyáron kihalódott ablakláda tartalma helyett is új kreáció került egy ládába. A többiek jobb fekvésben túlélték a nyarat.
Tegnap a dió kivételével, amiről nem tudtam, hogy csak novemberben kezdik árulni, elültettük családi program keretén belül a gyümölcsfákat. Soha ilyen szép nem volt mögöttünk a föld, mint most. Apa a szíve csücske Duanjáró hajójából kistraktor lett, így nincs gaz csak gondozott föld, amiben bármi is lehet, ha az egészség és az időjárás engedi. Egyenlőre megalapozva a holnap pálinka, bocsánat lekvár és befőtt termését, a gyümölcs került előtérbe. Alma, körte, szilva , cseresznye, meggy… A barack az utóbbi idők tapasztalata miatt kimaradt.. és lesz a dió, mert azt mondják abban van a jövő…főleg ha nem pusztul meg, mint manapság a termése.. Régen nagyon szerettem volna egy nagy díszkertet. De nem volt támogatva az ötletem, így kis díszkertem van, amiben semmi sem díszes ugyan, kínlódom a Hortenziákkal, gond, hogy eltűnt és csak soká lesz újra árnyék ott és egyéb, de alakul, sokkal szebb, mint volt és látom benne jövőt.
Jelenleg a kismadarak uralják. Nyáron inni és fürdeni jöttek el, most beindult a téli etetési szezon, és rengeteg nyári vendég jött el az etetőhöz. Kíváncsi lennék, hogy miből vették észre, hogy már ki van téve az eleség. Lehet őrszemet állítanak a közelbe, hogy mikor sántikál már ki az zöregasszony azzal a szotyival. Remélem sikerül feltölteni a szotyolás bödönöket és egy újabb télre megint megnyugszik a lelkem, hogy van mit ennie a madaraknak.
Nekem a pár virágom locsolgatása és a kismadarak etetése- itatása is öröm. Amíg a panelben laktam is etettem a madarakat és bizony a cinege ott is odatalált a harmadik emeleti ablakba. Lehet a lelkük érzi, hogy valaki gondol rájuk. 🙂
Nekem az is öröm, ha a boltból hazafelé nem a rövidebb úton autózom Földvárról visszafelé, hanem eljövök a hatoson.. GPS bekapcsol, hogy mutassa merre figyel a szemfüles Yard, és ha nincs trafi és “seholsenki” akkor szépen hazarepcsizek a napsütésben a kisforgalmú úton. Ha kicsit szomorú lennék, akkor elmegyek Újvárosig a boltba, és a pályán röpcsizek.. zene és sebesség… Fura ezt nekem így most “bevallani” de valahogy van benne valami szabadság érzés. / persze igen igen.. csakis a megengedett sebességhatáron belül /
Most öröm, hogy végre kicsit ülök, és klimpírozom itt a betűket. Az is öröm, hogy tiszta lett a lap a kapcsolataim terén. Megértettem, hogy mindenkinek van vágya, magánélete és nem biztos, hogy beletartozik az örömébe, hogy megossza velem ezt. Azt sem szabályozhatom, hogy ki mit akar nekem adni magából, így én megosztom amit megosztani vágyok, fogadja vagy nem aki felé küldöm, nem az én dolgom. És elfogadok mindent, amit felém küldenek. Mert minden megosztás a bizalom jele… régen arra mentek rá a kapcsolataim, hogy elvárás volt, hogy személy szerint nekem vagy tőlem neki(k) menjen át az infó , ne a közösségi oldalról kelljen megtudni dolgokat. Mára megértettem, hogy nem lehet ilyesfajta elvárás, mert olyan barátságok mint régen nincsenek.. De lehet nem is baj. Az egónak van csak olyan vágya, hogy kisajátítson magának embereket. A mai világban a szabadság vágya erősebb, mint a hovatartozásé, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki értéktelen lenne, inkább azt, hogy senkit nincs joga az embernek magához kötni. Sem társat, sem gyereket, sem barátot. Öröm ha együtt vagyunk… Öröm ha megosztanak valamit, öröm ha vesznek a tálból amit kirak az ember az asztalra.. Öröm, hogy mindig van valaki aki szívesen csemegézik belőlünk, de még nagyobb öröm annak a képessége, hogy ezt lehetővé tesszük mindenki számára… …illetve majdnem mindenki számára. 🙂
Amire még rájöttem az az, hogy nem foglalkozom már a negatív gondolatokkal. Feltűnt, hogy mielőtt panaszkodni kezdek, megállítom. Nincs miért panaszkodnom. Tényleg nincs. Minden a maga útján halad tovább. Köszönöm, hogy eljöttél és itt vagy, ez is öröm nekem Hálás vagyok!
“Görcsösen kerestem helyem a Világban, millió gondolat között cikáztam, szerettem volna valaki más lenni, szerettem volna máshogyan szeretni . A baj ott van ebben, hogy nem tudom hogy kell, hogy ne öljek meg senkit a szeretettel. Hogy ne legyek teher, hogy ne legyek átok, hogy legyünk mégis a legjobb barátok. Hogy legyek jó anya, anyós, társ és ember, hogy legyek ajándék a szeretetemmel? Bölcs tanács volt hát a számomra, rávezetett engem a helyes útra, hogy magamból akkor adom a legtöbbet, ha önmagam adom, nem is kell többet. Akkor adhatod legtöbbet másnak, ha tudod az utad, tudod mi a vágyad hogyha teszel érted, tudod mi a lényeg, ezzel leszel része egy kerek egésznek. Megtaláltam magam elhoztam hát Nektek, én vagyok a fotók, én vagyok versek, én vagyok az ősz, a kertben a virágok, a buszon a sofőr, aki olykor átok, de higgyétek el, ez a szeretetem, hogy a lapjaim mindig nyitva teszem mindenki elé, de nem tukmálom már, megtanultam hála, kinek éppen mi kell, mi a boldogsága, mit kell tanulnia, mire van szüksége, válogasson bátran, s ha kedve tartja, a saját lapjait hagyja itt kinyitva. Megtanuljuk egymást helyesen szeretni, nem lesz több feszültség, nem ért félre senki. Köszönöm hogy itt vagy köszönöm, hogy látlak boldogságot hoztál a Tücsimamának.” 😆😆😆
És a másik:
“Azt kérded: “- Hogy lehet, hogy Te mindent előre látsz?” A válasz egyszerű, jól figyelj ha a Napnak háttal állsz s az árnyékod előtted, egy lépéssel a titkokba beleles, s készséggel átéli előtted mindazt, ami rád vár s ha befogadod, nem lesz meglepő, hogy mit tartogat számodra a jövő. Előre, látni, tudni nem kiváltság, csupán nézőpont kérdése, hogy magadat kívülről engeded-e látni, s ha igen legyen a kérdésed bármi a válaszokra nem kell sokáig várni.”
…napok óta itt van Medve, a Medvénk, a mi Medvénk aki verseket írt, akinek borzasztó bonyolult és magányos lelke a hatvanadik földi szülinapján elhagyta a Földet.
Emlékszem Sanyi olyan szépen írta neki mindig, hogy “Medvém”. És Medve boldog volt ettől. Mégis elment és most visszajött,mert őt küldék a hajóval, ő most a Révész, talán mert az ő lelke darabja az enyém azon része, akinek elég volt ebből a világból.
Először össze szerettem volna foglalni az elmúlt ötven évet. De ötven évet nem lehet egy blog posztba összesűríteni, így rövidebbre fogom.
Ma 50 éve lesz fél kettő és fél három között,hogy újra ezen a Földön találtam magam. Mától a B oldal forog, mától kicsit más lesz minden . Igaz, hogy nincs sem dátumokhoz, sem időhöz kötve egy változás, de ha ma nem szállok fel a Hajóra és nem visz el a Medvénk oda,ahol minden szép és boldog,akkor itt kell azzá tenni a hátralévő 10-20 vagy 30 évet. Minden kerek évfordulón eljön majd a hajó ⛵ ha hívom a Révészt, addig míg el nem jön az idő, amikor nem lesz többé választás, és menni kell
50 éves lettem.
Hogy ki voltam mára már nem fontos. Kivé váltam az elmondom most Neked. Mától nem az a fontos, hogy mit nem szeretek, hanem az, hogy mit igen. Az határoz meg engem ami boldoggá tesz.
Engem boldoggá tesz(nek):
A Párom, mert a világ legbonyolultabb lelke vagyok és ő kitart mellettem . ( Nem tudom kinek ki a büntetése 🤫🫢)
A Gyermekeim , Lányom, a Fiam, a Fiam Párja Kismenyem. (Nekik sem könnyű ilyen anyával😁/anyóssal 😈)
A Barátaim, azok a Barátaim,akik elfogadtak olyannak,amilyen vagyok. Akik elfogadták,hogy nem vagyok már társas lény, hogy kettesben/ hármasban vagyok jól, hogy szeretem az egyszerű dolgokat, hogy szeretem az egyenes szót, hogy túl becsületes vagyok, hogy nem játszom csapatban, furcsa vagyok, hogy néha csak a csend beszél helyettem… Barátaim itt és a kinti világban. Nincsenek sokan és mindig rajtuk múlik, hogy vannak- e nekem vagy nem, mert én sokszor elmenekülök. De vannak, akik ezzel együtt mégis kitartanak mellettem. Köszönöm Nekik, Nektek!
A Poppym, a Ninim, a Csigám, a két kis Unokakutyám: Kokó és Zokni, Lajosom és Lujzám a 🐐-k , Gizella, Ludmilla, Eufrozina, Georgina,Eszmeralda és Paulina a tyúkjaim…
A zene, a musicalek és az operettek. Imádom őket. A nosztalgia zenék…
A színek, hogy láthatom a színeket ez nagy boldogság nekem. Nincs kedvenc színem. Minden színnek van helye, minden szín a helyén szép.
Az utazás. Imádok utazni. Főként városi turista vagyok. A magas régi házak szerelmese vagyok.
Az ízeket…nagyon szeretek enni. A sors fintora hogy a testem kevésbé örül ennek. 🫢 Én a hideg kaját, vagy az ipari hulladéknak számító gyorskaját szeretem…nem eszem édességet, csak nagyon ritkán és egyre kevesebb főtt kaját eszem. Nem szeretem az éttermeket, kivéve ha svédasztalos…
A fák,a virágok. Szeretem a Természetet.
A gombák. 🍄🍄🟫🍄
Az apró állatok, bogarak pókok világának nagy tisztelője vagyok
A kismadarak. Szeretem a kismadarakat.
A fotózás, fotókon megörökíteni azt ami nekem boldogság.
Vonat. Vonattal közelebb lehet menni a természethez.
Patak, szeretem a kis patakot, a kis patak felett átívelő rozoga hidat.
A munkám. Engem boldoggá tesz a munkám, mert adhatok. Már nem baj, hogy amit én adok,az nem kell senkinek ott ahol épp dolgozom.
Az írás. Boldoggá tesz, hogy lehettem pár évig egy spirituális, belső utazást átadó megosztó. Már nem vagyok az, de írni még szeretek.
Mosoly, amit elfogadnak az idegenek… És az Idegenek, akik nyitottak az energiámra.
A nyugalom. Boldoggá tesz a nyugalom. A csend. A kötelező illem kerülésének joga. A bátorság, felvállalása az egyedüllétnek akkor, ha ez az ára annak, hogy ne legyünk mások játékszerei. Ez mára már boldogság. Az, hogy kiállok magamért és a fent leírtakért. Bármi és bárki árán. Ez a szabadság. Ennél nem kell több.
Ez vagyok én ötvenévesen.
Medvém! Most nem megyek Veled. Írd tovább a szép verseket, aztán úgyis találkozunk. Veled, Elkével, Elvírával, a Palkó Ágival és mindenkivel,akik előre mentek.
Jó utat Mindenkinek a maga útján. Ha kell, úgyis találkozunk! Köszönöm Mindenkinek aki velem tart az elkövetkező 10 évben is.
🍁soulleaderdemon🍄 