Tegnap feldobott egy videót a YouTube, egy kis spirituálisnak ható, de mély és igen egyszerű tanítást tartalmazót. Nem szoktam már ilyeneket hallgatni ezt most mégis meghallgattam. Aztán még egyszer meghallgattam. Aztán boldogan vettem tudomásul,hogy én mindent tudok erről az egész létezésről csak nem foglalkoztam azzal,hogy szavakra fordítsam.
Ma hajnalban gondoltam megnyitom a YouTube oldalát és hallgatok zenét a buszon míg beérek, de egy újabb videó várt erről a témáról, ami adott nekem valami pluszt ezért ezt most belinkelem:
A srác stílusa nem az enyém, de a mondanivalója rávilágított arra, hogy volt egy pillanat az életben, amikor spontán, mindenféle külső instrukció nélkül belső vágyra reagálva elkezdtem emelni a saját rezgésszintem azokkal a dolgokkal amiket itt felsorol.
Én jó ideje mindenért nagyon hálás vagyok és ennek nem csak hangot hanem melyről kitörő érzést is “adok”. Jó ideje érzem és kommunikálom,hogy milyen szerencsés vagyok, mert ezt a hatalmas fejlődést megéltem és átlátom,ami megintcsak hálássá tesz. Hogy rendszeresen tartózkodom az udvaron, a zsályás füstölőmmel, hogy mennyiszer “földelem” magam a Hortenziák között…hogy megéltem nemrég azt a fájdalommentesen állapotot, amiről így utólag derül ki, hogy egy nagyon magas frekvencia ajándéka volt.
Elhagytam a Facebookot, bevállalva azt hogy elveszítem az ismerőseim, de abban a pillanatban ahogy elhagytam megemelkedett a rezgésem, mert boldog és szabad voltam egy abszolút alacsony rezgéstartományban működő rendszer fogságából szabadulva. Magamért teszem, a belső vágyam volt ,hogy szabad legyek 🙏
És hogy mit jelent mindez?
Azt jelenti, hogy sikerülni fog megélni annyira a rezgésem,hogy én döntsem el,hogy.mikor innen menni kell, merre és hogyan tovább…hogy ha nem.akarok.tobbet emberi formában tükröződni, nem fogok! Bennünk van az összes tudás! És előjön csak nyitni kell a saját jóérzésünk felé 🙏
Szombaton azon szerencse ért, hogy elkísérhettem a csajokat a Budapest Parkig, ahol egy számomra ismeretlen ( és ismeretlen is marad) előadó koncertjére igyekeztek.🤗
Én bár borzasztóan csúnyán beszélek, mégsem viselem a trágár szavakkal önkifejező dalszövegeket. Viszont nekem a koncert ideje- a becsekkolástól a végéig 6 óra– bónuszidő, és Budapesten nekem már csak egyetlen helyszín, ami számít, a Margitom szigete, ott is a kolostor romjai és mellette a Szent Mihály kápolna, melynek fala mellett szoktam a tömegből kivonva magam kicsit megpihenni.
Terveimben szerepelt, hogy nem gyaloglok a Jászaitól a romokig, hanem busszal megyek, mert nem szűnik a fáradtságom és a térdem sem bírja már a terhelést, de nyilván nem közlekedett a busz egy rendezvény miatt.
Kicsit kétségbeesve, de mégis vonulásra adva a fejem becsatlakoztam a tömegbe és próbáltam nem figyelni a sípcsontomtól a csípőmig vonuló olykor már elviselhetetlen fájdalomra. Rengeteg ember volt, hatalmas rezgéstömeg.
A kolostor romjai között mindig tiszteletem teszem a síremléknél. Én nem kérni, hanem megköszönni érkezem. Nincs mit kérnem az egészségen kívül mindenkimnek és nekem, én inkább megköszönöm, hogy ennyi tanítást meg tudok élni, és minden helyzetben meglátom a helyzet kialakulása mögött álló okot, illetve a rejtett célt.
Most is hagytam itt egy füstölőt, de nem maradtam, mert volt aki itt piknikezett, mások a falon mászkáltak ( amit sosem fogok érteni, főleg azért sem, mert ez már rongálásnak minősül) Itt a síremlék mellett hajnalban, a felkelő ☀️ sugarait között jó ücsörögni, mert nem jön ide senki, lehet kicsit eggyé válni a hely szellemével.
Többek között azért is szeretek itt lenni, mert olyan környezet, mint az én lelkem.. a kőfalak, a borostyán, a árnyékliliom, a fák lombján csak átszűrődő napsugarak, árnyék, kismadarak, mókusok, szellő és a hajnali harmat… Ez mind én vagyok❤️
Itt a kegyhelynél mindig meghatódom azon, hogy legyen bármilyen évszak, itt a vázákban mindig friss virág várja a hazalátogató királylány energiáját. Itt is hagytam egy füstölőt, de a látogatók miatt inkább tovább mentem a kápolnáig, kicsit bízva abban, hogy nyitva lesz. Persze nem volt. Pedig még nekem is,ki nem tartozik semmilyen karám juhai közé, nekem is szokott adni valami pluszt az az egyszerű kis templombelső, a mécses,amit Margitnak és Szent Mihálynak gyújthatok. Hát ez ma is elmaradt.
🙏🤍🌷🤍🤍
Legutóbb Apával és Mercivel jöttem el a Szigetre, meg szeretettem volna mutatni Apának, hogy hova járok, amikor eljövök, hogy kicsit összeszedje magát a Lelkem. Akkor is itt pihentünk meg kicsit a kápolna fala mellett és most is úgy találtam jónak, hogy itt maradok, míg a rendezvény miatt nem közlekedő buszjárat újra fel nem bukkan a szigeten.
🤗🤗🤗
Ez a hely olyan, hogy ellaknék itt, ha nem lenne nyilvános. Még a templomban is ellaknék, bár nem szeretem a templomokat, nem is éreztem még egyben sem jól magam, kivéve ezt. Itt megnyugszik az ember. Olyan, mintha lenne benne egy öreg lélek, egy lélekőrző, aki arra vigyáz, hogy a belső utazásunk alatt a testünket ne háborgassa senki. Itt ücsörögtem egy órácskát , a meleg ellenére fel kellett vegyem a pulcsim, mert többször átjárt rajtam a hideg fuvallat. Érdekes, hogy először voltam úgy itt, hogy ekkora tömeg hömpölygött mégis el tudtam csendesedni annyira, hogy megpihenjek a rezgésben. Gondolattalan létezésemben egy madárka alsószoknyájának darabkája hullott a nadrágomra… Talán jel volt, talán nem…
Itten van a Tücsimamiiii 🥹Egy jel🤍
A szigetről busszal jöttem ki végül, majd a Lányok bulijának végéig még elvillamosoztam a Keletihez, mint MÁV dolgozó használhattam a MÁV mellékhelységét 400 forintért, ittam egy lóhúgy kólát a Mekiben, mert a hidegrázás mellett hányinger is kerülgetett, mikor elhagytam a szigetet, majd visszazötyögtem a Közvágóhídhoz ahol a Budapest Parkban még nagyon ment a buli, ahonnan visszavillamosoztunk a Csajokkal Kelenföldre a parkolóhoz a kocsihoz, és hazaereszkedtünk a teremtett valóságunkba.
Sokszor leírom, mert magam is megdöbbenek olykor azon, hogy mekkora utat tettem meg az öntudatra ébredés útján, az önismeret útján, az emberi kapcsolatok átértékelésében, az önelfogadásban, mások elfogadásában és az állandó irányítási és felügyelési kényszer letételében. Egy ideje nem kuncsorgok már azért, hogy bárki beengedjen az életébe. Már nem vágyom része lenni ennek a kirakósnak. Bár az én utazásomban a fizikai és lelki kimerültség inkább áldást hozott, és letisztította számomra a helyem és feladataim ebben a létezési ciklusban, mégis tény, hogy egyre keserűbb vagyok attól, hogy kezdek képtelenné válni már azon vágyaim megvalósítására is, amihez nem kell anyagi háttér. De mindig volt valahogy. Megoldom.
…éjszaka elég rossz rezgésű álmom volt, ritka, ha nem jövök rá, hogy álmodom. Azonban az éjszakai álomképben volt egy érdekes pillanat, amiben én magam figyelmeztettem magam arra, hogy “nem szabad beleszólnod mások életébe”. Elfogadni másokat, mások döntéseit, mások kommunikációjának minőségét nem azt jelenti, hogy egyet is értek vele és azt hiszem itt volt egy kis félreértés az életem folyamán, mert azt hihettem ( de nem is tudom már mit is gondoltam régen erről) hogy ha elfogadok egy ember minden rezgésében, akkor ezzel támogatom benne, egyetértek azzal, amit képvisel, ám az elfogadás inkább azt jelenti, hogy ” nem akarom megváltoztatni a saját elképzeléseim, érdekeim szerint” .
Tegnap egy rossz hírt kaptam egy olyan ismerősömről, aki rendszerint bosszúságot okoz nekem. Én nem kedvelem őt, mert a viselkedésével és a kommunikációjával rendszeresen megalázott a múltban, de sosem gondoltam arra, hogy rosszat kívánjak számára, a sors mégis olyan lapot osztott neki, ami elég kegyetlen és én borzasztóan sajnálom őt és elgondolkodtatott ez a helyzet.
Minden misztikum és túlzás nélkül állítom, hogy eddig minden olyan emberrel, aki számomra érthetetlen módon engem megszégyenített, vagy általam nem látott ok nélkül “bántott” csúnyán elbánt a sors. Én soha nem átkozódom, ha tenném, akkor sem okozna senkiben kárt, mert ha igen akkor azt sokszorosan kapnám vissza, azonban ez a helyzet felhívta a figyelmem arra, hogy igyekezzek ne reagálni senkire , aki számomra kellemetlen helyzetet akar teremteni, mert ezzel én akaratlanul fogom őt majd büntettetni az Őrzőkkel. Még egyszer mondom, hogy minden képzelgés és túldramatizálás nélkül állíthatom, hogy védelem alatt állok, ám arra nem készültem fel, hogy pajzsomról visszapattanó lövedék ölni is tud és hiába engem akartak eltalálni, a visszapattanó lövedék annak okozza a sérülést, aki ezt elkövette. Tegnap óta érzem, hogy ez a helyzet most nagyon sok felkiáltójel és ma reggelre, a rossz éjszakai képek megélése után azt a választ kaptam erre a Belső Hangtól, hogy tanuljam meg kezelni az érzéseim a tőlem különböző rezgés/ tudatszintű emberekkel szemben, így a felém küldött haragjukat, mert valószínűleg nem nekem szánják, hanem a mintának, amit képviselek és nem fér össze ez a minta az övékkel, s mivel alacsony rezgésszinten élnek, így számukra a fizikai vagy verbális agresszió az egyetlen eszköz, amivel kifejezhetik magukat. Ezért nekem, aki már egy kicsit fejlettebb, a felőlük érkező lövedékekkel szemben nem páncélt kellene alkalmaznom, hanem egy olyan hatástalanító mezőt – ami megsemmisíti azt amire hozzám elér… Ezzel a küldő nem éri el a célját, de nem is kapja vissza, mert az agresszív viselkedésre nem válasz a visszatürözés, de nem válasz az sem, ha sérülünk és ezzel a sérüléssel az agressziójának az értelmét fogjuk erősíteni, sikerélményt okozva benne és motiválva egy következő hasonló pillanatra.
Én nem akarom, hogy miattam valakinek orcájára kamikus csókot leheljen a Sors, inkább azt szeretném, ha valahogy rádöbbenjenek az emberek, hogy ha valaki máson próbálják a dühük, a fájdalmuk levezetni, azzal önmagukban fognak kárt okozni, pont úgy ha valaki valaki felé figyelmet és szeretetet sugároz, ez a figyelmet és szeretetet fogja majd visszakapni az útján. Ritkán emlékszünk rá, hogy egy kedvesség egy idegentől egy életszituációban már válasz egy korábbi kedvességünkre, de arra még ritkábban emlékszünk, hogy ha valahonnan negatívum érkezik felénk, az is egy korábbi , tőlünk származó energia épp körbe érve….
A ma reggel itthon talált. Apámon kívül mindenki a munka frontján teljesíti a kötelességét. Még hajnalban Apa egy filmen ébredezett, ami így április másodikán épp aktuális : Egy csók karácsonyig címet viseli. A reggeli kávé és szendvics készítés közben csak részleteket hallottam belőle és nem értettem a lényeget, ezért megkerestem, még fent van a neten. ( a cím linkelve) . Mivel nem nagyon tévézek, és mivel tegnap óta nagyon erősen érzem, hogy MINDENBEN LÁSD MEG A TANÍTÁST! megnéztem újra, hogy miért kell nekem ez most? Nagyon aranyos kis film. Végére semmi agresszív nincs benne, amire nekem most nagyon nagy szükségem van. Nem kívánom leírni a sztorit, akit érdekel megnézni. A lényege számomra most azt, hogy felmerült bennem, hogy én mit tennék, ha lehetőségem lenne megélni egy másik életet, amit mindig mondogatok elkeseredésemben?
És tényeg. Ha a technika fejlődése majd engedi, biztosan lesz olyan lehetőség, amit már sok film is előre vetített, hogy emlékeket ültessenek be vagy akár egy konkrét történetet élhessünk át anélkül, hogy elmozdulnánk arról a helyről. Mi van, ha tényleg létezik több párhuzamos dimenzió, amiben a karakterünk egy másik utat jár? És mindenki aki a mostani életünkben is szereplő ott van, csak épp olyan státuszt tölt be, amilyennek abban az életünkben van szerepe? Mi lenne ha a filmből idézve, mi a másik liftbe lépünk ott? Ennek az egésznek a csak akkor van értelme, ha a jelenlegi életünkre is emlékszünk, miközben a másikban is tudatunknál vagyunk, és tudjuk, hogy bármikor visszatudatosulhatunk a régi (megszokott) életünkbe.
Kicsiben és egyszerűen ez a nap délelőttje is ilyen. Itthon vagyok és olyan dolgokat teszem, amit nem tehetek, ha itthon van a családfő, mert nem szereti… Például kinyitok minden ablakot, füstölőket égetek és gyertyát, hangosan szól a zene, és ezer dolgot teszek egyszerre, élvezem a szabadságot, ami ezzel jár. De tudnám -e ezt a fajta életet élvezni minden nap abban a tudatban, hogy nem jön haza hozzám senki, aki mindent besötétít, bezár, lekapcsol és sötét szobában bújva a sokadszor látott sorozatán pihen? Szívesen megnézném hogy meddig szabadság a szabadság?! Valójában nem bánnám, ha a sok párhuzamos élet között lehetne tudatosulni, mikor melyikre vágyik épp az ember, de ebben nem tudom lenne- e motiváció arra, hogy akarjunk változtatni azon, amiben épp létezni tudjuk magunkat? Mert nem fejlődés az, ha mindig lelépünk onnan, ahol épp valami kezd szorítani, inkább csak tanulási céllal lenne jó átlibbenni egy másik dimenzióba és megnézni, hogy mit tudnánk jobban csinálni a jelenlegiben ahhoz, hogy még többet adhassunk magunkból a világnak úgy, hogy mindig jobban érezzük magunkat ettől mi magunk is.
Egy kedves Úr utasom volt az áldozata a reggeli eszmefuttatásomnak, szerintem elértem, hogy ne üljön többet előre 🙂 Arról eszmecseréltem magammal hangosan ( ő meg illemből ühümözött), hogy vajon honnan került elő ennyi hülye egyszerre a világban? Aztán kifejtettem, hogy ez az internet átka, mert hát biztosan eddig is voltak, csak nem volt ez ennyire átlátható és érezhető.
Az emberek többnyire elégedetlenek a sorsukkal és mindig másra vágynak, de én már többször éreztem, hogy tök jó minden ahogy van velem, nem baj, hogy nem lettem okosabb, tanultabb vagy bölcsebb, nem baj, hogy a társadalmi piramis alsó szintjének felsőbb fokán, míg a munkahelyi hierarchia piramis alsó szintje alatt tengődöm, mert a szabadság valahol ott kezdődik, ahonnan ezek az embereket besoroló piramisok csak távcsővel láthatók.
A mai ünnepi alkalomból- mivel ma viccelődhetünk büntetlenül– azért megkérdezem viccbűl, hogy hogy lehet, hogy emberek sorsa felett döntő pozíciókban olyan dedós, az óvodásokra nézve is sértő “ovis” szinten hoznak törvényeket, vagy döntenek emberek, munkahelyek sorsa felett? Én, aki nem vagyok a legélesebb kés ebben az embereket kategórizáló fiókban is erősen csóválom a fejemet, amikor olyan szituációkba küldenek bele, amiben a működő dolgokat is működésképtelenné tesszük.
Érdekes “fejlődésen” mentem keresztül az évek alatt. Lassan teljesen távolmaradok mindentől, amiben felmerül a manipuláció . Régóta nem hallgatok olyan rádiót, amiben híreket mondanak. Bár illene napra késznek lenni a tragédiákból, a politikai mocskolódásból, a reklámokból, amiből már normálisat nem is képesek készíteni, mind csapnivaló hányingerkeltő és minden alkalommal összenézünk , ha az este véltelen úgy sodor az ágyba, hogy Apa még az aktuális sorozatán kókadozik, hogy vajon mit szívnak azok a reklámokat készítő “szakemberek” és vajon milyen tudatszintű embereknek készítenek a televízióban műsorokat? Nyilván vannak nekem való műsorok is és lehetséges, hogy fizetnénk is azért, hogy ne tegyenek 90 perc műsorba legalább 45 perc reklámot, de ha én egyedül élnék, az első amit nem fizetnék többet az a kábeltévé lenne.
Miközben ezen gondolkodom felmerül bennem, hogy valószínűleg nagyon keveset tudok a világról, mert csak az én szintemre befutó információkból tudok képet alkotni, ráadásul azokat is korlátozom. Nem tudtam mi lesz ami végleg elvisz a Facebook oldalról, mert folyamatosan menekültem, nem vitt el sem a covidos szarakodás, sem a háború, viszont elvitt a sok “tartalomkészítő” álprofil, amit az algoritmus a saját ismerőseim helyett elém tolt. Anyu halála óta mindenhonnan elmegyek ahol erőszakkal, erőszakos fellépéssel, agresszióval találkozom. Ezért jöttem el. Nem tudom kezelni, belerogyott a lelkem a monoton alacsony rezgésbe. Lassan semmi más nem érdekel csak a virágok, a kert és személyes kapcsolódás, ami nem fizikait jelent, hanem aki kapcsolódik most is hozzám, azt tudja miről beszélek. Hálás vagyok az Internetnek mert nagyon sok lélektársat találtam. Aki velem akar megosztani bármit is megtalálja a módját. Én írok tovább, aki olvasni akar, idejön. A privát csatornák nyitottak, de csak az érdekel, ami magával az emberrel történik, ami ő maga, amit átél, amit teremt, aminek örül vagy amitől épp szomorú. De nem érdekel az, hogy mi volt a vacsoracsatában… sosem értettem hogy lehet erről beszélgetni, vagy egy műsor függőjévé lenni, nem baj ha valakinek ez a téma, én kukát rakok ki vagy esernyőt bontok, mindenkinek más amiben örömét leli, de nem kell senkire ráerőszakolni a sajátunkat vagy illemből bármilyen kommunikációban is részt venni.
Mivel a viccelődés napja van, viccből elmondom, hogy bár olyan a tudatszintem amilyen, én baromi jól látom ezt a világot és semmiképp sem hiszem, hogy én tévednék amikor azt mondom, hogy itt azok , akik máig megmagyarázhatatlan okból olyan szabályokat, törvényeket, vagy körülményeket hoznak létre, ami minden józan paraszti ész felett áll, azok nem kimondottan azért teszik ezt, hogy ezzel önmaguknak okozznak bármi “jót”, hanem valami ismeretlen hatalom csicskái, akik /amik valamiért arra törekednek , hogy az emberektől elvegyék a gondolkodás, a gondolat szabadságát és vegetáló lényekké alakítsák át őket, akik vakon teszik, amit beléjük programoznak.
A kérdés az, hogy miért?
Mert mi mindig csak olyan hétköznapi problémákkal foglalkozunk, ami nem mutat túl azon a szűk látómezőn, amit magunkénak élünk meg, pedig az élet sokkal több ennél. Valószínűleg én már nem fogom megtudni, hogy miért hoztak minket létre, és azt sem, hogy mi a célja az életnek. Azt viszont tudom, hogy míg ebből a szögből kell nézzem, azt kell tennem, ami nekem is jó. És semmi olyat, ami nem… Mert akkor már egy picivel közelebb kerülök a válaszokhoz.
/ Tegnap a A Da Vinci-kód ment a tévében (ezredszer), amit Apa nézett és megállapítottam, hogy engem mindig vonzott a misztikum, az okkultizmus. Sosem lennék semmilyen társaság , sem kör, sem szekta tagja, mivel én nem vagyok kötelékbe való, folyamatosan lázadok azon szabályok ellen, amit ember emberek korlátozására hoz, de nagyon jól olvasom a jeleket és tudom hogy az ember és az emberhez hasonló lények okkal vannak teremtve ( létrehozva) és vannak közöttünk olyanok, akik ismerik az okát, de nem fogják átadni a tudásukat olyan tudatszinten lévőknek, akik nem tudják azt még feldolgozni. /
A mai napra húzzunk kártyát Dudustól. Itt jegyezném meg, hogy nagyon régi követője vagyok a Lótuszvirág Pagodának, ahol Dudus rengeteg gyönyörű kártyát ismertetett meg a világgal nem kis munkával és térítésmentesen kínálva a lehetőséget, hogy a kártyák útmutatásával megkezdhessük a belső utazásunkat, ám az Ő munkásságát is megtámadták azok a kiadók akik jelenleg nyerészkednek a kártyák értékesítéséből.Bár a Pagoda jó reklám lenne a kiadóknak, mert az ember előbb utóbb megveszi a paklikat- most már nem, azért sem- mégis szem elől veszítettünk jó pár paklit , nem beszélve a munkáról, amit Dudus belefektetett.Nekem szívszorítást okoz látni ezt és kevés kell hogy ne átkozzam azokat, akik ezt ésszel nem érték fel. Ha minden az üzlet, akkor jöjjön a lekükért Lucifer és vigye őket az örök üzlet és pénz mocskába a Pokolba…-persze ez nem átok volt, elvégre bolondok napja van. 😉 Az én kártyám:
Ma nagyon nehezen keltem. Öregszem is, meg az a kurva óraállítás, na azok napja is ma van akik ezt kitalálták. Bár az “én szintemen” nem érdekes, hogy az ember mennyire egészséges, mert tömegárú vagyok, simán pótolható minden szinten, mégis itt jegyezném meg hogy este nem tudok “időben” aludni, ezért a reggel kicsit előbb jön… eddig 2-kor ébredtem, most 1-kor és eddig legkésőbb az NCIS utolsó reklámjánál kapcsolta le az ébrenlétet biztosító fényt a tévéről félálomban az “Ember” most nem is tudom mi megy még utána a reklámok között 😀 😀 :D. Szóval ez az időmanipuláció is nem több, mint az emberi szervezet szándákos terhelése… Erről meg rólam is vélhetőleg mára ennyit! Legyetek boldogok… amíg nem büntetik az is.
( jaj erről jut eszembe, hogy bár én abszolút nem alkoholizálok, már két hete vágyom nagyon arra, hogy két lélegzetvétel között leeresszek egy üveg tojáslikőrt a torkomon. Nem tudni miért azt, talán mert az jó sűrű és legalább valami elnyomja a szar vodka íztelen ízét benne, ám a SORS minden olyan napomra tervez valamit, amin ezt megtehetném… erről ennyit. 😛 Nem lesz detox… valószínűleg ennek is az az oka, hogy az én “problémám” az alkohol nem oldja meg. Mert amit én szeretnék, arra kábítószer sincs igazán… marad a tudatosság és a gondolatok kizárásának gyakorlása, míg nem ringatja a hamvaim a Balaton)
…a minap rádöbbentem,hogy én hajlamos vagyok megmondani mindenkinek körülöttem, hogy mit gondoljon, mit csináljon, mi a feladata. Ebből rendszerint konfliktus adódik.
Volt egy szituáció, ami erre a rossz tulajdonságomra rávilágított. Már majdnem kinyitottam a szám, hogy jelezzem a nemtetszésem, amikor hirtelen fény gyúlt az elmém sötétjében, és mielőtt megszólaltam volna elzártam a szócsapot. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy sokkal könnyebb az élet mások állandó basztatása nélkül.🤣🤣🤣 Egyszerűen jó lenni csak úgy és hagyni mindenkit azt csinálni amit akar.
Persze nem mindegy, hogy az akarata esetleg nem okoz -e bennem közvetlenül vagy közvetve kárt. Nyilván velem nem csinál azt amit akar ..a többi nem érdekes. 🫢😀😁🤗🤗🤗🤗🤗
Szerintem nincs ember a Földön, aki képes lesz átérezni a mostani posztom mondanivalójának nagyságát, mert annyira személyemre vonatkozó. De ennek ellenére mégis itt hagyom, hátha valakinek segít.
Aki régóta követi a szófosásaim, a külső-belső harcaim, a folyamatos kínlódásom a világban elfoglalandó helyem miatt, azt tudja, hogy kemény és kimerítő értelmetlennek látszó harc ez.
Közel 20 éve komolyan próbálom megérteni, hogy mi változott meg bennem akkor, amikor a spirituális utat választottam, de azóta egy belső “lélek-ego” harc az életem. Kijelenthetem, hogy hatalmas út van mögöttem, hatalmas tudás és megélésanyag van a birtokomban, mégis komoly elakadásom van az emberi kapcsolatokban, legfőképp a közeli kapcsolatokban, mert megszületésem óta egy olyan elvárástömeg nehezedett rám, amivel nem tudatam megküzdeni.
Az utóbbi évben nőtt a nyomás, és ez a nyomás olyan kimerültséget hozott, ami már kezd veszélyt jelenteni az életemre.
A bennem lévő feszültség két dologból tevődik össze:
1. a teljes káosz az emberekkel való kapcsolódásban, avagy teljesen mindegy ki mit vár tőlem, ha nem értek egyet az elvárással, nem teszem, de bennem marad a “bűnös vagyok” tudata, hogy nem vagyok képes az lenni akiknek mások akarnak hinni.
2. nem a saját életem élem, hanem mindenki másét…
Az utóbbi napokban megtapasztaltam valami “újat”. A hallgatás művészetét. Ugyanis ha akarattal ha nem, itthon felhívták rá a figyelmem, hogy hülyeségeket beszélek, kérdezek. Ezen jól megsértődtem, pedig a többnézőpontúságomnak és annak a képességemnek köszönhetően, hogy képes vagyok önmagam kívülről semleges érzelmi szintről figyelni , nagyon is jól tudom, hogy elég hülye és fárasztó egó dumát vagyok képes nyomni, nem szándékosan, de nagyon is annak tűnően bántok a szavaimmal másokat, főleg azokat akiket szeretek. Ez kicsit hajaz a “figyelemhiányos kisgyerek” rosszalkodására, hogy minden faszságot elkövetek, az sem baj ha bántanak majd érte, de addig sem a tévét bámulják vagy ráznak le, míg kiosztanak a hülyeségemért.
Ma volt egy tiszta pillanata az agyamnak, amikor több majdnem elkezdett okosságot sikerült visszafojtanom, és elkezdtem érteni hogy a hallgatás bölcsessége jótékony hatással van az emberi kapcsolataimra.
Van 50 évnyi és 200 előző életinek hitt tapasztalatom, de nem az én dolgom kiválasztani, hogy kire zúdítsam ezt átokként, hanem a SORS a kezembe adta az írás készségét, és itt fogok hagyni mindent, ami eszembe jut, és ha valakinek pont erre lesz szüksége, úgyis valami úton- módon elé fogja tolni az Univerzum, de semmiképp nem lesz a kéretlen jótanácsok és tukmált megélések között.
Most hogyan tovább?
Hallgatok… -nem nem azt jelenti, hogy nem írok blogot vagy nem válaszolok ha kérdeznek. Ez azt jelenti, hogy akkor beszélek, ha kérdeznek. Oda adom magam ahol kérik, és nem tukmálom ott, ahol nincs rá igény. Nem kell megsértődnöm azon, hogy az én rezgésem nem mindenhol kívánatos. Azt is tudomásul kell venni, hogy MINDENKINEK meg kell másznia a megtapasztalás Mount Everestjét! Hiába minden jószándékú tanács, ha a valakinek buknia kell, akkor fog… Ha valaki kéri a tanácsot vagy kéri a nézőpontot, ami másik embernek másmilyen lehet, akkor viszont azt tiszta szívből , lélekből és elméből a rendelkezésére kell bocsátani. A Az egy dolog, hogy van aki azt hiszi mindent tud, legyen hite szerint…
A saját életem kell élnem. Most elkedztem megtapasztani, hogy amúgy az mit is jelent. Például a saját éltem a buszozás… vagy a saját éltem a Szent Margit látogatása, vagy autókázás az autópályán céltalan, vagy ülni a Balaton parton, vagy tyúkokat etetni vagy papírpohárból lattét inni, blogot írni vagy beszélgetni azokkal akik szeretik a társaságom, képet tenni a napomba, vagy zenét hallgatni és énekelni a fürdőkádban… A saját éltem utazni és utazni és utazni és finom kaját enni és szeretni a családom, a barátaim.
De nem a saját éltem mások élete, mások vágyai, mások küzdelme… Az nem az enyém… abban csak annyira vehetek részt, amennyire mások megosztják velem önszántukból. De állandóan mások dolgán aggódni, mások dolgát megoldani kéretlen, mások kénye kedve szerint önmagam szembeköpni vagy megszakítani, na az nem az én életem… nem is fogom többé- legalábbis nagyon figyelni fogok rá- másokét élni a sajátom helyett.
Most nagyon hálás vagyok… Megint… Köszönöm! Bár elég sok sértődés és önsajnálaton, mások bántásán és veszteség árán jutottam el ehhez a felismeréshez. (is).
A troli beállt a megállóba, mi felszálltunk és a busz hátuljába húzódtunk. Egy kettes ülés volt szabadon a végén, mögöttünk egy talán velem egykorú, kedves arcú, olyan mesebeli tündéranyu tekintetű néni nagy cekkerrel…
A busz még várta az indulást, egyszer csak rengeteg galamb repült a megállóba. Láttam, hogy magokat esznek. Mondtam is Apának, hogy valaki magot szórt a galamboknak.
Ó, rokon lélek lehet, egyszer így télvíz idején én egy fél reklámszatyor szotyit etettem meg a Szent Gellért tér galambjaival míg vártam a Mercit az egyetemről.
Ahogy boldogságos hangulatban figyeltem az ajtó üvegén át a csipegető madárkákat, a néni (aki lehet Malvinka volt a Kincskereső Kisködmönből), rám mosolygott, majd jelölve elmutogatta hogy ő eteti a galambokat, mert sajnálja őket ebben a hidegben ..
Aztán a busz innentől minden megállóban megállt, mert ő nyomta a gombot, és amikor nyílt az ajtó, kidobott rajta egy jó bögrényi takarmányt, amire menetrend szerint érkezett is a csipegetők csapata.
A néni többször rám mosolygott és én-mintha négy éves kislány lettem volna,- csillogó szemekkel biztatóan és lêlekkarjaimmal magamhoz ölelve mosolyogtam vissza.
Apa szerint bolond volt a nő, szerintem meg csak olyan mint én… A troli tele volt szórva árpával ( talán, mert nem búza és nem is zab volt) nem tudom a sofőr sejtette-e mi történik hátul, de olyan jól esett a lelkemnek, hogy része lehettem ennek az apró, tündér arcú kedves néni csodájának, hogy eltörpült mellette minden, ami azután következett ❤️
Tegnap dühös voltam, mert megint felültem egy “pletykára” ami nem kis mértékben fogja befolyásolni a hangulatom, ha bejön… Persze szél zúgtalan nem indul, és ismerve a benne szereplő emberkéket (vagyis nem kevés megtapasztalással mögöttem az emberek lelkének és elméjének programjai témakörében) nem is olyan hihetetlen, hogy emberek a saját jónak képzelt érzéseik vagy anyagi stabilitásuk miatt kicsesszenek másokkal azzal a felkiáltással, hogy “én csak neked akarok jó”.
Tegnap a Telihold támogatásával dühös voltam magamra azért is, mert annyira szerettem volna MÁV-os lenni és most, hogy az vagyok lassan másfél hónapja, kezd ködbe veszni a március elején betöltendő 29 évem a Volánnál… Nem így képzeltem azért… De mit nekem képzelet…Az viszont bizonyos, hogy ha a jogutód semmibe fogja venni a konzervatívok hűségét, akkor én fél lábbal már nem is vagyok itt. —> DE MIÉRT EZEK AZ ÉRZÉSEK?
Tegnap este a Lajosbirodalomból ( idetévedő bekukkantó még itt nem járt lélektársak kedvéért, Lajos egy -illetve bocsánat -A KECSKE) az ablakon át látom ám, hogy apu egy zseblámpával a kezében ( bent égett a lámpa szerintem az összes helységben) kutatást végez. Ahogy beértem kiderült, hogy engem keres, mert fáj a gyomra és kell neki fájdalomcsillapító. Majd elkezd úgy tenni mint aki szédeleg, majd nehéz légzést is produkál mellé… Mint frissen gyógyult “infarktusné” nagyon képben vagyok már a tünetekkel, és azért megkérdem, hogy nem kellene-e bemenni az ügyeletre. Persze tiltakozás és neki csak gyógyszer kell, kap , plusz egy gyomorvédőt – a bor ivása mellett és kajamentes sztrájk esetén ugyan tök mindegy- majd bekísérteti magát a szobájába. Még itt is jelzem, hogy beviszem az ügyeletre, ha rosszul van, mert nem fog az én lelkemen száradni ha valami komolyabb baja van, mint amit a masszív alkoholfogyasztás, az ételmegtagadás és az életutálat egyben okoz. Elutasítja és kiküld….menjek ki, nem kell itt nézzem, reggelre úgyis meghal. Mondom rendben…
Egész éjjel ültem… 21 órától 24-ig a hálószobánkban az ágyban, majd kimentem az étkezőbe és ott ültem 3-ig… Füleltem, mikor kell segítség, vagy most mi fog történni. Olyan gyomorgörcsöm lett, hogy hiába volt minden fájdalomcsillapító azt hittem megfulladok menten. Gondolat gondolat hátán.. magam előtt láttam anyut, ahogy ott fekszik a padlón és körülötte mentősök csomagolnak, aztán azt, hogy mi lesz ha apám ez egyszer betartja az ígéretét és reggel nem jön ki, hogy kaját vigyen a kutyáinak. Nem mentem be hozzá éjjel, mert a kutyák elkezdnenek ugrálni az ágyán és amilyen nehezek ha ráugranak a mellkasára, még a végén csontját törik…
Csak ültem és gondolkodtam, hogy mi a franc van itt? Mit kell tenni, mi a jobb? Ha akarata ellenére elvitetem? Az influenza miatt lezárt kórházban pár nap és tényleg meghal. Mit tesznek egy 82 éves lázadó beteggel? Aki erőtlen, de ahhoz elég erős, hogy kitépjkedje az infúziót? Láttam én … Ne merüljünk bele. Tudom, hogy apu szervezete elkezdte feladni az alkohol miatt.. egyszer mindennek vége és ennek is lesz, de nekem miért kell ehhez asszisztálni?
Próbáltam felkészülni a legrosszabbra, erre elkezdett az agyam tovább gondolkodni, hogy mit kell tenni, hogy kell tenni, nem emlékszem mi volt anyu távozásakor, tudom, hogy tettem a dolgom, de zárolja az agyam az emlékeket. Nem akarom én ezt újra. Miért kellett nekem megszületni? MIT AKAR NEKEM TANÍTANI EZ A HELYZET?
Aztán reggel három lett, megfőztem a teát, kitettem a kutyák kajáját , hogy ha apu felkel tudja nekik majd adni, megcsináltam a Merci szendvicseit , tettem magot a cinkék etetőjébe és 24 óra fentlét után elindultam a buszhoz. Majd ha lesz egy kis szünet hazajövök és szembesülök a tényekkel.
Apa jött értem és hazahozott. Itthon minden ahogy volt… Apám reggel szépen felkelt, semmi gyomorfájdalom, sem szédelgés, már hiányzik a napi borból, a kutyák ettek én meg összeomlottam. Szétfolytam mint a hígszar az árokparton…
Annyira fáradt vagyok, annyira utálom ezt az egész helyzetet és annyira nincs kinek elmondani ezt, aki nem fog ítéletet mondani a döntéseim miatt. De mit számít már mások ítélkezése?
Ahogy itt ücsörgöm az udvaron , vagy 15 füstölő léleknyugtató és harmonizáló, simogató füstjében, rájöttem, hogy mi a baj, miért vagyok dühös, miért ölöm meg magam lassan a gondolataimmal és azokkal az érzésekkel amik belőlem áramolnak.
Azért okoz fájdalmat ez a helyzet , és az összes helyzet, amiben más emberek is szerepelnek az életemben, mert nem vagyok képes természetesnek és hozzám méltónak érezni a döntéseim, a gondolataim. Mert folyamatosan szégyellem magam már magam előtt is a gondolataim miatt, mert szégyellem, hogy utálom ezt az egészet, és szégyellem, hogy nekem nem okoz örömöt, hogy az apám itt van, az az apám ,akiről azt hittem, hogy ismerem semmi szeretetet nem képes adni nekem, és hogy már én sem érezek semmi jót iránta , csak fájdalmat, undort és csalódottságot.
És szégyellem, hogy ötven éves koromra egy magányos ember lettem, aki elbujdokol a személyes kapcsolatok elől, mert érzi, hogy mindenki más szeretettel van a körülötte lévő világgal szemben, csak én vagyok ilyen nyomorék, akit gyerekként sosem öleltek meg, sosem mondták, hogy szeretik és nem tanultam meg mit jelent az, hogy jól szeretni, hogy szerethető lenni.
Nagyon fáradt vagyok és nagyon csalódott és elegem van. Nem akarok itt lenni. Nem akarom ezt csinálni és utálom magam, hogy mindezek ellenére én megfőzöm reggel a teát, összesöpröm a kutyaszőrt, cserélgetem az ágyneműjét a kutyák miatt, és naponta 5x megkérdezem az apám, hogy mit hozzak neki, és ő 5x elmondja, hogy neki semmi nem kell… semmi nem jó… csak arzént akar, meg kés a mellkasába meg azt, hogy az én kezembe legyen az a kés, mert ő ehhez is gyáva.
De tudod…én vállalom a döntéseim. És nem viszem be apám az ügyeletre amikor épp kedve van azzal sokkolni, hogy reggelre meghal, mert nem fogom elmondani, hogy már egy éve tudatosan építi le magát, és gondosan mérgezi a szervezetét a borral, amit nem lehet megvonni tőle, és elutasít minden segítséget és tett róla, hogy én már soha se tudjam meg, milyen az, ha egy gyereket szeretnek a szülei… és ha reggelre tényleg meghal, akkor én nem halhatok vele, hibába is akarja már két évtized és hat év óta ezt ..
Már magamtól sem bírom el a vádaskodást, hogy nem vagyok hajlandó teljesen feláldozni az ő oltárán azt, ami én vagyok.
És én már nem akarok inkább senkit soha többé (meg)szeretni, hiszen az én szeretetem tele van aggodalommal és megfelelési kényszerrel, és próbálkozással és nagyon akarással hogy én is okosan , jól legyek része mások életének, de én vagyok aki végül képtelenné teszi magát arra, hogy része legyen, mert NEM TUDOM, hogy HOGY KELL SZERETNI és NEM TUDOM, hogy HOGY KELL RÉSZE LENNI MÁSOK ÉLETÉNEK ÚGY, hogy ne legyek benne sokk, hogy ne szólaljak meg, ha nem kérdeznek. Hogy ne csak tárgy legyek, hanem része lehessek az örömöknek is…
Mert a szüleim életének nem lehettem része… és soha annyi gyomorgörcsöt nem éreztem még, mint az utóbbi 5 évben, amióta apám masszívan elkezdett inni… Én nem akarok meghalni még… akkor sem, ha nincs miért élnem.
Mit tanít nekem ez a helyzet?
Önmagam elfogadását az összes döntéssel,amit hozok és annak az elfogadását,megértését, hogy mások hozzám fűződő kapcsolatát nem befolyásolhatom, mert minden törekvésem ellenére nem rajtam múlik. Én meg mást nem tehetek,csak elfogadhatom ,hogy a gondolataimmal és az érzéseimmel együtt vagyok az, aki… És ha egyedül maradok,akkor sem tehetek semmit, nem tudok más lenni,mint amivé lettem.
…van egy olyan szituáció nálunk, hogy amikor eladták a buszok kereke alól a telepet a cég visszabérelte azt gondolom jó pénzért, hogy legyen hol állni éjjel, és bérli gondolom a helységet ahol napközben pihenhet az aki nem talál rést a pajzson és nem lép le míg nincs rá szükség. Persze senki nem lép le, de ugye boltba reggeliért olykor menni kell😁
Ehhez a helységhez van egy mellékhelység, ami koedukált, ami annyit tesz, hogy a bevállalósabb hölgyek is tocsognak a semmivel sem überelhető szagú férfi vizeletben és szarpöttyös ülöke felett guggonak, én még azt sem,mert a térdem miatt olyat nem tudok.😑
Nos ennek a helységnek a takarítását teljesen önkéntes alapon és eddig kevés ember tudtával magam végzeztem egy ideje, mert bár nem vagyok pedáns kicsit sem, mégsem tudom elnézni, hogy hugyban toporog az is aki elvileg intelligens szemben azon emberkékkel mellécsövelnek, vagy lendületből fossák le a falat.
Régen volt itt személyzet erre a feladatra de ahogy minden másnak sem, ennek sem van most asztala, nincs senki aki rendben tartaná a helységet. Nos én is csak addig, míg teljesen nem undorodom meg a kollégáktól.
És itt van a lényeg amiért soha nem leszek takarítónő. Mert azok akik oda járnak többnyire tudják,hogy én vagyok aki rendben próbálja tartani a helységet. Ennek ellenére bent dohányoznak, ( erről eszembe jut amúgy a balatonfüredi szívkorház wc-jében lévő felirat,amin arra kérik a használóját, hogy ne a wc mellé ürítsen…mi van ezzel a világgal?😡)a padlóra hamuznak, mellé vizelnek, szanaszét fosnak mindent. Szerintem ezzel azt alázzák meg aki utánuk takarít.
Ma is azt mondom, hogy egy ember onnan ismerszik meg, ahogy bánik a másikkal. Aki bárkit is szolgának, cselédnek néz maga körül, aki a mocskát másra hagyja az nem érdemelene többet ,mint egy fasza klozetkefét fejjel előre a segglikába …
Mai program az édes semmittevéses utazgatásos míg a Gyermek az oskolában okosodék. 😁
Ébresztő 4 óra. A családfő felkészítése erre a csodálatos napra.
Kávéfőzés, szendvicskészítés, a papa reggeli megszokott ellátmánya összekészítése ( 3 dupla kávé, egy kupica jó kis házi 🍒, egy nagy bögre tea, az egy vérnyomás szabályzó és a tucatnyi placebo vitaminok melyek hozzájárulnak ahhoz hogy még húsz évig károgja, hogy milyen szar az élet)a bőr a hűtőbe és a kaja a gömbkutyáknak. Megetetem az én kutyám meg a macskát. Milyen jó, hogy csak begyűrűzik a családba az én gyerekem te gyereked duma, csak gömbkutyák formájában.
Indulás Budapestre 6:00
A GPS az érkezést 7:22-re taksálja. el fog késni ez a lány. Kicsit kiakadok, hogy mi van ha dugó lesz, erre máris több kerülő útvonalat dob fel a Waze, mert torlódik a Balatoni út.
Nekem ne mutogass kerülőket gépember, mert amúgy sincs jogsim Budapesten belülre! Maradok a torlódásban. Csak beérek az Eteléhez időben… Nagyon rákaptunk erre a kelenföldi P+R parkolásra … Egész nappalra csupán 475 forint .. applikáció fizet, szinte dolgom sincs vele. Ebből a pontból egész Budapest megközelíthető a BKKval , az már csak bónusz, hogy ha pénze is van az emberek ott a parkoló mellett a pláza. ( A wc minden esetre a legigényesebb a többi plázához képest és ingyen van)
Merci elment a Metróval , én berongyoltam a plázába a WC-re,mert épp elég volt nekem gyomorilag a forgalom. Amúgy meglepett, hogy nagyon előzékenyek a Pesten autózók, és minden probléma nélkül megy a sávváltás a beállt kocsisorok között is. Ez mifelénk nem így van. Talán ezért is vagyok rugalmatlan Pesten, pedig könnyebb itt közlekedni kocsival, hiszen teszik ezt millióan ha kell ha nem. Én azért maradok a BKKnál. ( Van rá bérletem😁)
Etele pláza a gyorsuló villamosról 😅
Szóval klozet…majd 1-es villamos…időmből futja végig utazni a vonalon. Még ébred a város…megvizslatom Pestet.
Bécsi út – Vörösvári út mint tudjunk villamos fan vagyok 😁
Szóval most a budai oldal jön a 19-es villamossal a Margit hídig. A pesti oldal nem túl érdekfeszítő látvány ha nem a Duna partján megy az ember. Az Árpád hídról lestem a szigetet, jól visszament már a víz. Valószínűleg nem fogom ma meglátogatni Margitot, nem hoztam sem füstölőt sem mécsest. 😔 Igazából nem is tudtam meddig maradunk Pesten. Szóval nem készültem. De ha készültem volna sem tudtam volna lemenni, mert még le van zárva.
A lezárt sziget
A budai oldalon arra haladt a villamos, ahol egyszer kinéztem magamnak egy lakást. Sosem fogok Budapesten élni, de attól még álmodozni lehet. Más kocsikat nézeget vagy kurvákat. Egy dologban egyformák vagyunk se pénzünk se teljesítményünk nincs a vágyainkhoz.🤣
És közben megérkeztem a Jászai Mari térre.
Mindig le akartam fotózni itt a virágos bódét, nagyon tetszik. Igaz iszonyú drága itt minden, de biztosan van vásárlóköre, mert fent tudja magát tartani.
A Jászain van egy Meki itt “szoktam” inni egy lattét. ( Mandulatejest😀)
Bementem és nem szokott ilyen lenni, de egy hölgy fogadta az érkezőket és segítette a tanácstalanokat. Megdícsérte az angyalszárnyakat a fülemben ( érdekes választás részemről,mert nem vagyok angyalhívő, kizárólag Lucifer jöhet szóba 😚😝😝😝😝🤤😏🫢, de ezt választotta a Belső Hang a sokból ) szóval elég furcsa volt a nagy figyelem, plusz a mekiben figyelő biztonsági őr, amiből volt kettő, plusz pár érdekes kinézetű alkalmazott. De a lényeg:
Innen már szervezem az utat a Merci sulijáig, hogy odaérjek 11-ig. A 6-os villanyossal elgurigázom a Boráros térig, onnan séta a Petőfi hídon át a BME kijelölt épületéig. ( sajnos nem a Mikszáthon van a szak, pedig imádtam ott várakozni …ennek a szakasznak is vége nemsokára)
Átballagok a Petőfi hídon…
és lövök pár képet 😁.
Egy rólam is..hogy ne felejtsük el, milyen voltam 50 évesen 😅🫢
😁😈🤗
… és várom a Lányt! Innen vissza az Etele plázába, veszünk Padthai kaját aranyárban és imádkozom, hogy mások kevésbé zavarása nélkül visszajussak az M6-ra…onnan már hazai vizeken evezem.
Mai budapesti megélések:
nagyon jó az idő…🍁🍂🍁 Igazi csodálatos ősz van. Ez már alapból jó hangulatot teremt.
Kevés ember van az utcán és a tömegközlekedésen sem volt tömeg ami furcsa is, de talán jó időben vagyok itt. Vagy mindenkit elvitt az árvíz.
Nem botlottam szélsőségekbe, avagy nem voltak az irányban hajléktalannak látszó kéregetők, vagy mutatványozó brazilok. (Lehet tényleg elvitte őket a víz?)
Egyszerűen jól érzem magam. Tegnap is jó volt. Ma is… Úristen mi történik itt!
Én már annyira elfáradtam abba, hogy nem olyan az életem, amilyennek szeretném, hogy nem küzdök az ellen ami végül mégis van. Néha felmerül, hogy úgy tűnik feladtam és már csak a halált várom. Lehetséges, hogy így van. Én teljesen realista ember vagyok, aki tisztában van azzal, hogy egyedül nem képes megvalósítani az álmait. Ám azzal is tisztában van, hogy senkit nem teremtett arra a Teremtő, hogy az én szolgálatomba álljon. Nem hittem volna, hogy akkor leszek majd boldog, ha tudok majd örülni annak ami épp van. Nem sokkolom magam azzal, hogy másokhoz képest nekem milyen jó, mert mindenki olyan életet kapott, amilyet választott. Senki sem oka annak, hogy valaki másnak szar, de annak se, hogy vannak viszont olyanok, akiknek látszólag sokkal jobb. Az ember legyen realista és legyen képben azzal kapcsoltban, hogy milyen lehetőségekkel nem élt vagy mivel igen, hogy a karaktere mit volt képes kihozni abból ami a rendelkezésére állt, hogy megtett-e mindent azért, hogy jobb legyen? És azzal is legyen képben, hogy bármit megtehet, de azért tenni kell, azért feladni kell, azért, elengedni kell, azért, meghalni és újjászületni kell, azért bevállalni kell, azért harcolni, küzdeni, szenvedni , majd felemelkedni és büszkén győzni kell. Ülve, másokra irigykedve, másokat a sikereikért lehúzva nem lehet fejlődni, sem teremteni.
Jó volt ez a Budapest ma… sikerült egy picit élnem.. hálás vagyok érte.
🍁soulleaderdemon🍄 