…áh…
… nagyon gáz, hogy ennyi emberi évet végigjátszik az ember úgy,
hogy fogalma sincs arról, hogy mit miért úgy csinál.
Aztán valami történik.
Elkezd kételkedni mindenben.
Mindenben, mindenkiben, önmagában, az egész létezésében.
Hatalmas utat tesz meg, belső utazásokat az önvalójában,
külső tükröt tartó kapcsolatokon keresztül próbálja megérteni mi ez az egész, ki ő, mi a célja azzal, hogy egy fizikai világnak látszó illúzióban ember formában, bizonyos programot futtató emberi létezőben tudatosul.
Évekig, hosszú évekig vergődtem partra vetett halként
és képtelen voltam visszatérni a sodrásba. Küzdöttem, fájtam, féltem , akartam lenni minden és semmi, emberek, emberi programok írtak nap mint nap felül mint egy agyonkarcolt lemezt, azt sem tudtam végül létezem- e egyáltalán.
Aztán jött egy tragédia, ami azzal a lendülettel amivel felszabadított egy önmegsemmisítő béklyóból egy másikat csatolt bilincsként a lelkemre és ez a végzetes döntés gyújtott végül fényt, húzta el a függönyt és kiáltott jó reggeltet,
hogy ideje felébredni a végtelen körforgás álmából!
2002 óta kezdett érdekelni a spirituális világ és 2025-öt írunk mikor először képes vagyok kimondani, hogy akarattal semmi nem ment. Minden “tudást” amit összeollóztam az évek alatt, a több tucat könyv a témában olyan, mintha egy hangszigetelt üvegen át próbálna valaki életmentő tanácsokat adni a fal mögött álló embernek, aki egyedül a hallására hagyatkozhat… susogás…értelmetlen szavak tömkelege, hatalmas adatmennyiség, amiből csak ismerős rezgések csengenek át olykor a fátylon, de semmi nem tud vele kezdeni az ember, csak egyre nyomorultabbul érzi magát, amikor felismeri, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket futja és nem jut sehova..
Mindig csak küzd és fél és fáj és retteg és megalázza magát mások szavaival, és mindig elmondja, hogy már mennyit változott és lehet , hogy változott de nagyon kicsi a spirál felfelé ívelő szárának szöge, mert mindig hasonló a bukás és mindig csak remény van a felemelkedésre.
Másfél év után ma volt az első nap, amikor nem volt lelkiismeretfurdalásom azért, mert munkaidőben az első utam nem haza vezetett az apám miatt, hanem lemosattam a buszt, rendeltettem hozzá alkatrészt, kitakarítottam, és még boltba is volt időm nézelődni, mielőtt hazamentem, ahol nem éreztem bűntudatot azért, mert élek és valami hirtelen fény gyúlt bennem. Az egész onnan indult, hogy a minap kicsit felcsesztek a munkahelyi témában, olyan kicsit, hogy már végrendeletet kezdtem fogalmazni és ásni a sírom a kert végében, s a vén Halál nem tudta eldönteni, hogy a pánik vagy az önsajnálat nevű kaszájával látogasson meg szerény otthonomban.
Aztán jött a helyreigazítás és én nem megkönnyebbülést éreztem,
hanem dühöt és haragot. Aztán feltűnt, hogy apám itteni életművészte nem is olyan nagy tragédia egy esetleges életminőségváltozás miatt, ami bármikor megtörténhet, mert az is feltűnt, hogy nem az emberi való írja a sorsát hanem az valami amiből ered, avagy kurvára mindegy, hogy a Gipsz Jakab mit akar, ha már “eleve elrendelte” magának a dolgait erre az úgynevezett életciklusra és nem ő mint Gipsz Jakab fogja ezt megváltoztatni mert Ő maga nem is létezik , csak egy szar odavetített tintafolt a fehér vásznon…
A lényeg odaát van… és azt ami odaát van csak odát lehet megváltoztatni a megéléseink tisztasága által visszatükrözött rezgésekkel… (nem én találtam ki, igy sikerült fordítani ez van..)
Sokadszor élem meg, hogy a “FÉNY” ami az elmémben gyúl, nem az én művem, hanem
“neszebaszdmegittegykisfényéldmármeg” pillanat és onnantól minden megváltozik.
Nem meditáltam, nem csináltam semmit, illetve nyilván folyamatosan elemzem a reakcióim de már nem megváltoztatni akarom őket és nem ítélkezem felettük, egyszerűen csak figyelem őket és érdekes módon maguktól kezdenek időben “felismerődni” (bazi jó ez a nyelvújítós projekt) és önmagukat kezdik úgymond “korrigálni”.
A változást nem kell “csinálni” , a változást engedni kell… ilyen egyszerű ez Máté fiam.. logikus ( Apa Kisvárost néz...) Minden egyes megvilágosodási pillanatom előtt ugyanaz a szituáció. Beledöglök egy felismerésbe. Felülünk minden pletykára, ami egy egész életet képes úgy tönkre tenni, hogy lehet nem is igaz. Egyetlen szar gondolat képes megszüntetni az embert… EGY GONDOLAT, egy bolha, amiből elefánt lesz attól, hogy toljuk bele a saját félelmeink vagy dühünk vagy akár örömünk energiáját..
Ki meri azt mondani, hogy ez a világ valódi, ha egy kurva gondolat, egy elbaszott szó képes egy egész család életét örökre megváltoztatni? Ez az egész világ is egy szar gondolat csupán 😉
Iszonyú, iszonyú fáradt vagyok… hulla fáradt, de kezdem kapisgálni már a lényeget.
Nem gondolkodom többet olyan dolgokon, amik nem rajtam múlnak.
És nem gondolkodom olyanon sem ami rajtam múlik.
Senkinek semmivel nem tartozom sem magyarázattal sem elszámolással.
Döntéseket hozok, ahogy tudok.. jókat, vagy rosszakat? Lényegtelen…
Emberi lényben tudatosuló kitudja mi vagyok.. nem tudok másképp létezni, mint amit kivetítenek abba a szerepbe amibe szerződtem.
És Te sem tudsz.. apám sem tud, és mindegy mit érzek ( már semmit ) mert semmin nem fog változtatni. Mindenki csinálja amire képes..És ennyi.
És én hagyom a mindenkit is azt csinálni amit akar,
és nem érdekel, hogy kinek tetszik vagy nem, hogy
én mit akarok vagy mit nem, mert
azzal sem tudok mit kezdeni.
Én csak néző vagyok..
A saját moziban .
Is.
🍁soulleaderdemon🍄 