Napok óta azon gondolkodom, hogy miképpen fogalmazzam meg, hogy célba értem.
Az élet egyetemén a következő tantárgyakban feleltem meg a továbblépés elvárásainak:

Elengedés – avagy elengedtem mindent (és mindenkivel szemben) az elvárásaim, a vágyaim és azon terveim amik megvalósítása másokon múlik.

Elfogadás – avagy elfogadom azokat a történéseket, amik tőlem nem közvetlenül függve történnek. Elfogadom az emberek döntéseit , kommunikációját olyannak amilyenre képesek- ez nem jelenti azonban, hogy egyetértek velük.

Belső Hang vezérelt döntések – kizárólag és csakis a belső hang dönti el, hogy IGEN vagy NEM.

Az EMPÁTIA nem egyenlő a ZSAROLHATÓSÁGGAL – avagy az empária nem egyenlő az együttérzéssel kontroll nélkül, hanem az empátia az az átok, ami annyit tesz, hogy érzem, amit a másik ember érez, de nem érzem feltétlenül azt, hogy meg kell mentenem ezért. SENKIT NEM LEHET MEGMENTENI aki önerőből képtelen a változásra…

Az EGO és a LÉLEK egyensúlya- harmonikus együttműködés jött létre köztem és köztem, ami annyit jelent, hogy képes vagyok TÜRELMESEN és CSENDBEN ( ez utóbbiból csak kettest kaptam 😛 ) kivárni,hogy az adott helyzetet az EGOm miért akarta volna azonnal rosszul reagálni, és a

TÖBBNÉZŐPONTÚSÁG tökéletesedésének köszönhetően megértem a szituációkat, hogy mi miért akkor és úgy történt, és milyen konzekvenciát kell belőle levonni.

A HÁLA képessége a legjobb ami a SZABADSÁG érzése mellett velem történhet. ISzonyú hálás tudok lenni minden pozitívumért, ami ér. Nagyon HÁLÁS tudok lenni mindenkiért, akivel kapcsolódhatom, aki szeretettel van irántam. Borzasztó jó érzés, hogy képes vagyok hálás lenni. A világ legjobb érzése… 🙂

Van egy kollégám, aki szétcsattan az önbizalomtól és ezért sokan orrolnak rá, de én tőle tanultam valami nagyon fontosat. Az ember legyen tisztába a képességeivel, azzal, hogy mit akar, legyen tisztában azzal, hogy milyen erősségei és gyengeségei vannak és igenis legyen önbizalma. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy állandóan lehúzom, leszólom magam, mire jó ez a taktika? Amikor elkezdtem jobban megélni ,érezni, hogy az emberek akikkel kapcsolódott a lelkem úton -útfélen milyen küzdelmeket, belső harcokat vívnak, rájöttem, hogy végeredményben mindannyian az ember programot futtatjuk és senki itt, aki emberi ruhában éli a mindennapjait, senki sem tökéletes, hanem mindenki egy vonal mellett halad a megszületésétől a távozásáig, különböző feladatokat végezve azért, hogy visszataláljon az EGÉSZHEZ, és így senki előtt nincs miért szégyenkezni hiányosságnak gondolt “nem létező” képességeink vagy tudásunkért.

Én minden olyan lépésemmel csak magabiztosabb lettem, ami szemben állt mások akaratával. Mert képes voltam önmagam lenni, amikor a belső hangomra hallgattam és nem a sok – igazából “vak” – külső hangra, akiknek semmi más nem vagyok csak eszköz a továbblépéshez vagy tükör.

Rövid életem során szerintem az ÖSSZES!! emberi érzelmet és tulajdonságot megtapasztaltam. Szerettem, gyűlöltem, imádtam, utáltam, csaltam, hazudtam, loptam, eladtam magam és elvettem másokét, voltam hálás, öntelt, irigy, önző, voltam alázatos, voltam kedves, bunkó, voltam mocskos és tökéletesen tiszta. Nincs olyan emberi érzés, érzelem, amit nem ismernék, nincs üres folt , amit nem éltem meg az életvonalamon, és meg kellett volna, nekem nincs miért más ide visszajönnöm. Nincs karma, nincs több vezeklés. Nem akarok senkitől semmit, és nem akarok már senkihez tartozni része lenni görcsösen. Nem akarok oktatni, tanítani senkit, nem akarom már átadni azt a tudást, megéléstömeget, ami nekem van, de nem is akarok elmenni már, nem akarom lezárni, lehúzni a rolót.

Egyszerűen elértem oda, ahol mindig is vágytam lenni, a tiszta megélések világába, a tiszta kapcsolódások , a tiszta kommunikációk szintjére, ahol nincs érdek, ahol nincs semmi más csak az az ÉN aki vagyok és azt nyújtom, amit tudok és az vesz belőle aki akar.

Ahol nem érzem jól magam, oda nem megyek. Aki nem kedvel, elkerül, akire rálelek éppen, azt ölelem, ha nem hagyja nem fáj már. Elmondani nem tudom micsoda megkönnyebülés nekem, hogy az utolsó pillanatban értem el erre a “szintre”, hogy időben tudtam mindenhonnan egy lépést hátralépni ahol fojtogatott addig az EGOm.

Az összes lecke között a legnehezebb a TÜRELEM leckéje. Hogy képes lettem kivárni … a hála érzése után ez adta nekem a legtöbbet.

Az én világom megélése mindenkinek mást fog hozni, de azzal nekem nincs feladatom. Nagyon boldoggá tesz, hogy már az vagyok akinek jól esik lennem és nem érdekes, hogy ezért mennyire vagyok népszerű vagy kinek mit jelentek, mert számomra csak a lényeges, hogy olyan kapcsolódások legyenek a lelkem és a mások lelke között, ami minden oldalról ajéndékot jelentenek.

És őszintén? Nagyon sok embert szeretek. Mindenkit szeretek aki befogadja azt , ami én vagyok. Egy mosoly, egy jó reggelt, egy pár szó egy “de jó, hogy itt vagy” egy rezgés, egy pillanat…és mára eljutottam oda, hogy nem tukmálom, hanem csak szórom magam köré, akinek épp van egy szabad csatlakozási pontja erre a rezgésre úgyis tölt “bennem” egy pillanatot.. És ez a pillanat annyi energiával tölti a csatalakozó feleket fel, amivel újabb és újabb csodák felé fognak a földi életükben nyitni…

“röviden ennyit”… a többit meg majd ahogy érkezik…

Ölelés!