• Margitozásos

    április 27th, 2025
    A Margitom szigete ottand a hajó megett 😁

    Szombaton azon szerencse ért, hogy elkísérhettem a csajokat a Budapest Parkig, ahol egy számomra ismeretlen ( és ismeretlen is marad) előadó koncertjére igyekeztek.🤗

    Én bár borzasztóan csúnyán beszélek, mégsem viselem a trágár szavakkal önkifejező dalszövegeket. Viszont nekem a koncert ideje- a becsekkolástól a végéig 6 óra– bónuszidő, és Budapesten nekem már csak egyetlen helyszín, ami számít, a Margitom szigete, ott is a kolostor romjai és mellette a Szent Mihály kápolna, melynek fala mellett szoktam a tömegből kivonva magam kicsit megpihenni.

    Terveimben szerepelt, hogy nem gyaloglok a Jászaitól a romokig, hanem busszal megyek, mert nem szűnik a fáradtságom és a térdem sem bírja már a terhelést, de nyilván nem közlekedett a busz egy rendezvény miatt.

    Kicsit kétségbeesve, de mégis vonulásra adva a fejem becsatlakoztam a tömegbe és próbáltam nem figyelni a sípcsontomtól a csípőmig vonuló olykor már elviselhetetlen fájdalomra. Rengeteg ember volt, hatalmas rezgéstömeg.

    A kolostor romjai között mindig tiszteletem teszem a síremléknél. Én nem kérni, hanem megköszönni érkezem. Nincs mit kérnem az egészségen kívül mindenkimnek és nekem, én inkább megköszönöm, hogy ennyi tanítást meg tudok élni, és minden helyzetben meglátom a helyzet kialakulása mögött álló okot, illetve a rejtett célt.

    Most is hagytam itt egy füstölőt, de nem maradtam, mert volt aki itt piknikezett, mások a falon mászkáltak ( amit sosem fogok érteni, főleg azért sem, mert ez már rongálásnak minősül) Itt a síremlék mellett hajnalban, a felkelő ☀️ sugarait között jó ücsörögni, mert nem jön ide senki, lehet kicsit eggyé válni a hely szellemével.

    Többek között azért is szeretek itt lenni, mert olyan környezet, mint az én lelkem.. a kőfalak, a borostyán, a árnyékliliom, a fák lombján csak átszűrődő napsugarak, árnyék, kismadarak, mókusok, szellő és a hajnali harmat… Ez mind én vagyok❤️

    Itt a kegyhelynél mindig meghatódom azon, hogy legyen bármilyen évszak, itt a vázákban mindig friss virág várja a hazalátogató királylány energiáját. Itt is hagytam egy füstölőt, de a látogatók miatt inkább tovább mentem a kápolnáig, kicsit bízva abban, hogy nyitva lesz. Persze nem volt. Pedig még nekem is,ki nem tartozik semmilyen karám juhai közé, nekem is szokott adni valami pluszt az az egyszerű kis templombelső, a mécses,amit Margitnak és Szent Mihálynak gyújthatok. Hát ez ma is elmaradt.

    🙏
    🤍🌷🤍
    🤍

    Legutóbb Apával és Mercivel jöttem el a Szigetre, meg szeretettem volna mutatni Apának, hogy hova járok, amikor eljövök, hogy kicsit összeszedje magát a Lelkem. Akkor is itt pihentünk meg kicsit a kápolna fala mellett és most is úgy találtam jónak, hogy itt maradok, míg a rendezvény miatt nem közlekedő buszjárat újra fel nem bukkan a szigeten.

    🤗🤗🤗

    Ez a hely olyan, hogy ellaknék itt, ha nem lenne nyilvános. Még a templomban is ellaknék, bár nem szeretem a templomokat, nem is éreztem még egyben sem jól magam, kivéve ezt.
    Itt megnyugszik az ember. Olyan, mintha lenne benne egy öreg lélek, egy lélekőrző, aki arra vigyáz, hogy a belső utazásunk alatt a testünket ne háborgassa senki.
    Itt ücsörögtem egy órácskát , a meleg ellenére fel kellett vegyem a pulcsim, mert többször átjárt rajtam a hideg fuvallat.
    Érdekes, hogy először voltam úgy itt, hogy ekkora tömeg hömpölygött mégis el tudtam csendesedni annyira, hogy megpihenjek a rezgésben.
    Gondolattalan létezésemben egy madárka alsószoknyájának darabkája hullott a nadrágomra… Talán jel volt, talán nem…

    Itten van a Tücsimamiiii 🥹
    Egy jel🤍

    A szigetről busszal jöttem ki végül, majd a Lányok bulijának végéig még elvillamosoztam a Keletihez, mint MÁV dolgozó használhattam a MÁV mellékhelységét 400 forintért, ittam egy lóhúgy kólát a Mekiben, mert a hidegrázás mellett hányinger is kerülgetett, mikor elhagytam a szigetet, majd visszazötyögtem a Közvágóhídhoz ahol a Budapest Parkban még nagyon ment a buli, ahonnan visszavillamosoztunk a Csajokkal Kelenföldre a parkolóhoz a kocsihoz, és hazaereszkedtünk a teremtett valóságunkba.

    Sokszor leírom, mert magam is megdöbbenek olykor azon, hogy mekkora utat tettem meg az öntudatra ébredés útján, az önismeret útján, az emberi kapcsolatok átértékelésében, az önelfogadásban, mások elfogadásában és az állandó irányítási és felügyelési kényszer letételében.
    Egy ideje nem kuncsorgok már azért, hogy bárki beengedjen az életébe. Már nem vágyom része lenni ennek a kirakósnak. Bár az én utazásomban a fizikai és lelki kimerültség inkább áldást hozott, és letisztította számomra a helyem és feladataim ebben a létezési ciklusban, mégis tény, hogy egyre keserűbb vagyok attól, hogy kezdek képtelenné válni már azon vágyaim megvalósítására is, amihez nem kell anyagi háttér.
    De mindig volt valahogy.
    Megoldom.

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • 4:44

    április 26th, 2025

    4:44
    Kettő hete, hogy Anyu – Anyu energiája, a minta amit ő képvisel a fizikai életünkben- intenzív jelenlétet mutat. Nem csak hozzám, hanem a Nagylányomhoz is szinte ugyanabban az időben jelentkezik be. Ma hajnalra is így történt, de soha ilyen valóságos “álmot” nem láttam még, mint a mostanit, mert soha nem “álmondom” a jelenben főleg nem a ma körülmények között…

    Ma hajnalban abba a képsorba tudatosultam, hogy a Lányom szobái felújítási folyamatában vagyunk épp, ami egy jelen állapotú folyamat, és az ablakon kinézve látjuk, hogy Apa érkezik a kocsijával. Indulok is, hogy kinyissam neki a kaput, közben a Fiam is kijön a garázsból, ahol épp kocsit bütyköl, hogy üdvözölje az Apát, és mögötte megjelenik az Apám, a megszokott kék kabátjában és fején a zöld horgolt sapkával, amikor is nem Apa lép elsőnek be a házba, hanem Anyu.

    Megdöbbenve nézek rá, a Fiam is és Apa is megdöbbenve nézni, ahogy Anyu a világ legtermészetesebb módján, vidám arccal, soha ilyen erősen, mint most, egy piros kapucnis pulcsiban ( a piros a kedvenc színe) és egy kék farmernadrágban ( mert ő mindig sokkal fiatalosabban öltözött mint a korosztálya) belibegett az ajtón.

    “- Visszatértem Tücsikém” -mondta és mosolygott… Én csak néztem és valami olyasmi volt a fejemben, hogy tudtam én, hogy csak elmenekültél az Apám zaklató, kizsákmányoló, önpusztítása elől, és valahol most virágok és vidám emberek között élsz”
    Apám csak állt és nézte és nekem mutogatott, hogy ” -visszatért a Mamika , látod?” .

    Apám végtelenül alázatos volt Anyuval , olyan érzés volt, mintha megtörte volna a látványa.
    Majd, hogy a Mama bejött a házba és megnézte a Merci szobáját- pont úgy jött be, mint utoljára azon a decemberi napon- Apa jött oda hozzám, és közölte, hogy valami furcsa van, mert Anyu kért tőle egy kávét. Anyu sosem ivott kávét, mert a szíve nem bírta a koffeint..

    Én csak annyit láttam, hogy az órán pontosan 4:44 van és megpróbálok visszaaludni, mert akartam látni a folytatást, de nem engedték és vagy egy órát küzdöttem, hogy lássam mi fog most történni, hogy Anyu visszajött, de megszakadt a film és az óra folyamatosan 4:44-et mutatott.

    ( AI kép)

    Mostanában sokszor felugrott a 4:44 , és tudom hogy a szám üzenete a röviden a JÓ ÚTON JÁRSZ, illetve a TÁMOGATÁS a Felsőbb szintek felől… Belső vezetőre, belső hangra utal, amit nem árt követni. Illetve az önbizalom , a gyökércsakra erősítésére sarkall, itt megjelenik újra az Anyu által sugárzott -amúgy a fizikai életében ennyire erősen nem tapasztalt angyali erő- és a piros szín, ami a gyökércsakra színe.

    A Lányom álmában Anyu egyértelműen jelezte, hogy segíteni jött.
    Ma mikor Apám harmadszor jelezte, hogy készítsek neki egy bitófát, mert ő már megunta az életét ( a Merci említette mostanában többször, hogy a Papa mindig is fenyegetőzött, általában a vasárnapi közös ebédeknél azzal, hogy megtölt egy hátizsákot kővel és a Dunába fog vele sétálni, és majd ezzel jól kicseszik velünk ) akkor közöltem vele, hogy talán a Mama nem véletlenül tartózkodik már második hete itt… vele beszélje meg.
    Jelenleg Ő az egyetlen (és van ehhez “engedélye”), aki képes őt “átvinni” a kapun,
    pont az a Lélek, akit ő maga űzött el ebből a világból.

    Mostanában abszolút tisztán hallom a Belső Hangot.
    Folyamatosan jelen van a Segítő, és mondja, hogy
    “- ne szólj csak figyelj”
    “- ne ereszkedj le, mert nem győzhetsz az alsó szinteken, ne menj bele vitába”
    “-engedd el azokat, akiknek nem vagy önmaguknál fontosabb”
    “-engedd el azokat, akik nem mondanak le a magukéról másokért”
    ” -hallgass”
    “-figyeld a világot körülötted”
    “- ne fotózd le azt a lepkét, nézd őt..nézd,
    hogy milyen szép, nézd, hogy milyen szabad,
    nézd, hogy száll, ne rontsd el a pillanatot azzal,
    hogy rögzíted, az egy másik történt, most nem ezért vagy itt’”
    “-nem a te dolgod az ítélet kimondása, sem a végrehajtás”
    “-bízz bennem”
    “-bízd ránk”
    “-légy hálás”
    “-nem fontos jobbnak lenni senkinél”
    “-nem kell elsőnek lenni”
    “-nem kell viszonyítani, összehasonlítani”
    “-ne ítélkezz”
    “fogadd be, éld meg, lélegezz”
    stb.

    Mostanában sokat sírdogálok magamban a fizikai állapotom rohamos romlása miatt.
    Végtelenül kimerült vagyok mind fizikailag, mind lelkileg.
    Nincs erőm beszélgetni, nincs erőm emberek között lenni.
    Itt vagyok a kuplerájban, mire lettek álmaim, vágyaim a világommal kapcsolatban, elveszett az energia, hogy kivitelezzem. Sok fizikai munka van, amit képtelen vagyok elvégezni.
    Semmi mást nem szeretnék, csak annyi erőt, hogy minden nap picit tudjak mozdítani azokon a dolgokon, amik nincsenek a helyükön. Legyen hozzá egészségem, mert akaratom már van. Arra is kellett ugyan várni vagy 20 évet, hogy legyen, és szegény Anyunak el kellett mennie, hogy élete nagy szerelemét rám hagyva felébresszen az önsajnálatból és rádöbbentsen arra, hogy milyen kurva jó is volt az én semmitérő, unalmas életem, amiben fel sem tudtam fogni, hogy minek a birtokába vagyok, amíg el nem veszítettem azt.

    De meglesz…nincs más opció.
    A sok eltávozott spirituálisan önmagát nagyra tartó ember közül egy sem, egyedül Anyu jött vissza, aki nem élte, de hitte, hogy van másik világ , hogy segítsen, pont Ő akinek a magamfajta lények, mint én meg az Apám nem sok örömöt hoztunk az életébe, mert nem tudtuk becsülni azt a munkát, amit élete utolsó időszakában belefektetett abba, hogy sokkal több legyen emberileg is és lelkileg is annál ahonnan jött.
    Anyu tudta…
    Én hülye meg lenézem őt..
    Jó nagy marha is voltam én, de mindig tanul az ember, és szerencsére akinek nemesebb a lelke és más dimenzióból figyel az átlátja a lentebb evickélők világát és ha látják, hogy felnőttünk a feladatainkhoz, megbocsájtják a bűneinket.
    Ezt már nem visszük tovább…

    Én tudom, hogy Anyu már nem Anyu…
    Hogy ha innen elmegyünk, nem tartjuk meg a formánk, az energia olyan alakot ölt , amilyet csak akar, mi meg olyannak látjuk, amivel tudunk mit kezdeni.
    Úgy látszik, nekem- nekünk most erre volt szükségünk.
    Biztosan érdekes pillanatok várnak még ránk.

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Végre…

    április 18th, 2025

    Csak suttogva 🤫megjegyzem,hogy 📢SZABADNAAAAAPok📢 tömkelegének első szép napjára ébredtem. Nem történik ma sem másképp,mint amúgy a hétvégén. A macska -Nini- bent maradt az éjjel,mert hát csúnya idő volt, ami nekem ma reggelre szép,mert minden hordó megtelt vízzel🙏, és mert végre elegendő esőt kapott az a tenyérnyi kis terület amit méltán nevezhetek az ” alkalmazkodó túlélés helyszínének” az életemben.

    Igazából semmi extra ez a hely, mégis pont olyan fejlődést kezd mutatni,mint én. Ha nem öl meg apám kötése, akkor itt 10 év múlva már manók és tündérek is lakni fognak🤗

    Nem szeretem,hogy kerítést kellett húzni köré,de az árnyékliliomok tavaszi újjászületési ritmusának kottájába mindig belerajzolnak a postást üldöző kutyák pár szünetjelet, rendszerint letörték a friss hajtásokat, amiért én kolbászba töltéssel szoktam fenyegetőzni 😬

    Most nyugodtan nőhetnek, imádom őket, Szent Margitnál is a kolostorom falai tövében rengeteg nyílik, olyan ez a kis ösvény itt nekem, mintha átjáró lenne a romhoz a zajos város szívébe,ahol a lelkem mindig vígaszra talál, de többnyire hálámat kifejezni szoktam ott megjelenni azért,mert lassan és kevésbé gyilkos módon ébredek öntudatra, láthatom egyben az egész életem katasztrófális csodáját 😬😁 Illő is lesz hamarosan megjelenni ott, csodálatos ott a tavasz

    😍Levelet bont az árnyékliliom 😍

    Már roskadoznak a kertészetek a szép virágoktól, de én nem nagyon vagyok egynyári párti, a hagymásakat, évelőket jobban szeretem, küzdök a Hortenziák életbentartásával, szeretem a levélzöldeket,mint a páfrány. Nem tudom idén lesz-e még virág, sok más feladat várja a csodát,hogy valaki elvégezze ( vagy nekem legyen erőm hozzá elég)

    Hát az autógumi nem illik a környezetbe, de majd okosba eltakarja a kiírthatatlan borostyán😬 Ennek ellenére szépen kiemeli a páfányokat 🤷
    A Hortenzia első tele volt kint . Van pár tő, ez néz ki a legjobban, a kedvencem meg a legszarabbul🫢
    Próbálkozás a Hortenziák szaporítására. Amíg bölcsis és ovis korúak (méretűek) télen bent telelnek a garázsban. Ez az ablak nyáron nem kap ☀️-ot, ideális bölcsöde. Jövőre már ovis cserepet kapnak❤️
    Ez a tulipán Anyunál lakott egy cserépben. A fája köré lett ültetve a hagyma tavaly. Szépen kihajtott. Anyu imádta a virágokat. 😕
    Virágzik a medvehagyma
    A miniárvácska egy hatalmas szintén illuzióromboló autógumiban lakik, pár mentett csenevész minirózsa társaságában. Az autogumit amúgy alacsony futó növénnyel el lehet takartatni.
    Őt ajándékba kaptam tavaly. Imádom az ajándék növényekben azt az Embert,akitől kaptam❤️ talán ezért maradnak meg.
    Tavaly vettem a Mercinek pünkösdi rózsát( aranyárban adták) a harmadik helyen van épp, de nem viselte meg a híre ellenére.🙏
    Szerintem kála lesz, tavaly kaptam kettőt , én nem nagyon tudok mit kezdeni a “szedd ki a gumót és teleltesd” utasítással, de bevittem a cserepet és beletettem át összes gumót. Ez él..😬
    Ő itt Klementin a csiga. . épp a Hortenziámon reggelizik. Átvittem egy másik kajáldába ..😂
    Vadon nőtt mini…imádom❤️❤️❤️
    Öket is tavaly vettem, igénytelen futó, de nem tudom miért vettem ötöt, volt vele tervem, cserépben teleltek kint.
    A vöröslevelű japán juharom is csodálatosan őri az emléket,. amíg él valaki a családban,aki emlékszik rá kinek lett ültetve.   Akárhogy is, része az egésznek és alatta minden évben egyre több virág nyílik ❤️

    Most először nincs tervem a sok szabadnapra, csak annyit tudok, hogy teszem amit kell. Hogy mit kell,majd mindig eldönti a pillanat. Az biztos, hogy egy ideje sokkal értékesebb minden lélegzetvétel, és egyre jobban tisztelem benne magam.

    Mint a keresztény és egyéb vallásokat messziről tisztelő ember, idén sem “tartok” húsvétot, de kívánok szeretettel mindenkinek áldott ünnepet aki igen!

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Már tudom, hogy

    április 14th, 2025

    Már tudom,hogy másképp kellett volna. Kevés olyan döntés van,amit utólag nem értékelek át, pont ilyen az apámmal kapcsolatos döntés is.

    Tegnap nagyon fáradt voltam. Alig bírtam felkelni reggel, de én balga szombaton patópálosan áttoltam a feladataim vasárnapra. Hiba volt.  Szombaton már menekültem ki a boltból, összenyomott a tömeg, megfojtott a zárt tér.

    Vasárnap hajnalban arra ébredtem,hogy megfagyok.Alig bírtam mozogni. IVLassan de elvégeztem a feladataim több pihenőt beiktatva. Ma sem oké még minden. Nem akartam konfrontálódni apámmal, de csapokdja az amúgy is rosszul illeszkedő műanyag ajtót. Szépen kértem ne tegye. Hazudik. Mindent,amit dühből tesz letagad.

    Aztán közölte,hogy ez van.Ő nem akart idejönni. Erőszakkal hoztuk el. Elmondtam neki,hogy mit tehettem volna? Három napot hagytuk egyedül, mindhárom nap a földön fekve találtak rá a szomszédok. Tél volt és hideg. Mit tehettem volna? Azt hittem hogy a szomszédok majd segítenek neki, hogy majd együtt túléljük valahogy a gyászt, de elzárkóztak . Azt mondták vigyem haza. Hazavittem.

    Kétségbe voltam esve. Csak a páromra számithattam, túl szép lett volna ha az apám felnőtt ember módjára elfogadja a sorsát,hogy a felesége elment, de apám ájulásig itta magát. És nem mertem otthagyni.

    Így utólag azt mondom hiba volt. Bár nem kapkodtam, csak pánikba voltam esve, de hagyni kellett volna, hogy összeszedje magát. Vagy eltemetni ha úgy dönt,hogy a halált választja , de megmenteni, nos azt nem érdemelte meg

    Nem vagyok jól, ezért elmondtam neki, hogy én azt hittem, hogy ő majd örül, hogy nincs egyedül,hogy a családjával lehet. Mert minden normális ember örülne, ha valaki gondoskodik róla,ha már annyira sváb,hogy egész életében arra is képtelen volt, hogy a levest kimerje magának. Ennek ellenére mindenkit gyűlöl a családban,. még az unokáitól is sajnálja a levegőt.

    Belátom, rossz döntés volt.16 éves koromtól nem laktam otthon és a nyakamba vettem egy embert akit csak vasárnaponként láttam,akkor is részegen összeveszve az anyámmal. Jogos a kérdés,hogy normális vagyok-e? Hogy miért tettem ki ennek a családom? Miért hagyom,hogy bántson? Miért nem hagyom magára és miért akarom inkább gyávaságból vagy kilátástalanságból eldobni ezen rossz döntés miatt az életem?

    Persze nem kapkodom. Soha többé nem döntök magam ellen. Már elkezdtem felszámolni mindent, amivel nem tudok egyedül megküzdeni. Maradék kis életemre nyugalmat akarok.

    😕😕😕

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • kevésbé örömteli nosztalgia nap

    április 10th, 2025

    Tegnap azt a járatot végeztem amin 2023 december 29-én dolgoztam  utoljára, azon a napon döbbentem igazán rá, hogy többet nem lesz olyan semmi, mint azelőtt.  Akkor volt ötödik napja, hogy anyu bár nem így tervezte, de letette földi terheit és más dimenziók felé vette az irányt.

    Rossz szájízzel indult a napom annak ellenére,hogy a régi utasok minden járaton örömmel fogadtak. Ez nem az én érdemem, hanem az utódomé, akit kevésbé kedvelnek.

    Anyu távozásáig egy dögunalmas életet éltem, semminek nem örültem, bár hatalmas belső utat tettem meg és hazugság lenne azt mondani, hogy nem fejlődtem sokat, mégsem találtam önmagam, mozdulatlanul vártam hogy valaki “megmentsen” önmagamtól. Hát anyu megmentett.
    Rám hagyta az apám, akit azon az ominózus december 29-én munkaidőben két járat között kellett összekaparni a földről, mert alkoholba folyatott bánatában a halálát várta. Sosem felejtem el azokat a napokat.
    Anyut elbúcsúztatni sem hagyott időt nekünk az apám.
    Igaz csak egy hónapra, de fel kellett adjam a munkám, aztán már nem tudtam visszatérni arra a járatra, mert napközben muszáj hazanéznem, hogy nem történik -e valami baj, míg apu egyedül van a házban.

    Tegnap akaratlanul újraéltem közös életünk kezdeti napjait.
    Nem toltam bele érzelmeket, de végig bennem volt a keserűség, hiába nem akartam energiát fektetni az emlékekbe, az ekcéma fellobbant a kezeimen, köhögtem a savtól és azon kaptam magam, hogy elegem van, nem vagyok hajlandó ezt tovább csinálni.

    Az biztos, hogy a lelki fejlődésemhez nagymértékben hozzájárul,hogy agresszív, nárcisztikus emberrel kell egy fedél alatt éljek. Kell. Mert az apám. Nem kell egy házastárssal és nem kell egy felnőtt gyerekkel sem együtt élni, de egy magatehetetlenségbe tartó, önmagát és a környezetét pusztító, igazából maga körül mindent élőt elpusztító idős emberrel, akire valaha felnéztem annak ellenére,hogy soha egyszer nem tudtam jót tenni , megfelelni az elvárásainak együtt KELL addig élni,ameddig nem fogom fel, hogy nem vagyok köteles senkitől sem ezen a teremtett világon elviselni az agresszív kommunikációt,mert mindenhonnan fel lehet állni és tovább lehet menni. Az,hogy az én apám miért lett ilyen,nem az én felelősségem, hanem a szüleié. Én sosem voltam ilyen ..nem voltam jó szülő, de olyan sem vagyok,mint az apám.

    Mostanában mert szépen nyílnak a tulipánok, sokszor belehasít a szívembe a fájdalom, hogy anyu már nem láthatja őket. Imádta a virágokat. Érdekes érzés, hogy nem nekem, az én személyemnek hiányzik a lénye, mert nekünk nem volt szoros a kapcsolatunk érzelmileg, ennek ellenére fáj, hogy nem élte meg azt a pillanatot amit várt évek óta, hogy apám megy előbb és neki még jut pár nyugodt, bántás, lelki terror mentes év. Bennem az utóbbi években inkább szánalom és sajnálat volt anyu iránt, mert nem azt kapta az élettől, amit szeretett volna. Nyilván voltak neki is elmaradásai a fejlődés útján, voltak hozott dolgai, volt családi minta, ami inkább átok, de anyu jó ember volt, sokan szerették a faluban ahol élt. De senki nem tudta, hogy mi zajlik benne és azt sem, hogy ház falai súlyos titkokat rejtenek. Sajnálom, hogy nem sikerült jól a “vége” ennek a küldetésnek. Neki biztosan lesz következő és nagyon drukkolok , hogy olyan családot kapjon, akik soha nem bántják csak nagyon szeretik.
    A mai napig fellelhető bennem a bűntudat azért, mert nem tudtam többet adni neki, és azért is, mert én nem éreztem iránta soha azt a szeretetet, amiről mások annyit áradoznak, amikor a szüleikről beszélnek.
    Talán az egyik oka az lehet, hogy szépen visszavonultam a közösségi felületről, mert nehezen tudom feldolgozni, hogy ott mindenkinek -legalábbis látszólag- tökéletes a viszonya az őseivel, csak én vagyok ennyire nyomorék, hogy én nem tanultam meg őket szívből szeretni.
    Hazudok ha azt mondom, hogy nem tudok szeretni, hiszen van családom, és szeretem a családom, nem azért, mert ők a családom..és mert kell őket szeretni, szeretni nem KELL, nem lehet akarni és ne lehet kötelezni rá senkit, sőt megtanulni sem lehet… ez nem olyan dolog, ez egy rezgés…, vannak emberek, akikkel ha találkozom, vagy itt az interneten olvasom a nevüket, megdobban a szívem. Vannak utasaim, akiket imádok… nem igaz, hogy nem tudok szeretni.
    Egyszerűen nem azt szeretem akit KELL… ez ilyen.
    És őszintén?
    Tök jó, hogy ezt itt most leírom és tök jó egyedül , de mindent felvállalva lenni., mint nyálat folyatni azokkal, akik nem vállalják fel önmagukat a világ előtt.
    Nem is kell. De elítélni sem kell sem azokat akik csak szerepet játszanak, hogy beletartozhassanak a színjátszó körbe, sem azokat, akik viszont vállalják magukat, és akkor sem mennek a színpadra, ha előnyük származik belőle…

    Minden rossz érzésű emlék ellenére voltak a nosztalgia járatomnak jó pillanatai is.
    Az utasok… mert minden egyes járaton volt valaki, akivel kölcsönösen tudtunk adni valamit magunkból. Engem ez a fajta csere emelt fel helyijáratos koromban, ez volt a csoda a 25 évemben, amit ott töltöttem és amiért borzasztóan hálás vagyok.

    Mindent összevetve mégis az volt a tegnapi napom utolsó gondolata, hogy elegem van ebből az egész helyzetből, amiben most vagyunk és feladom.
    Végtelenül elfáradt a lelkem..

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Újabb lépcsőfok

    április 5th, 2025

    Onnantól kezdve, hogy az ember nem beszél valamiről, hanem cselekvéssé válik benne az elméleti tudása a gyakorlattá válás szintjére emelkedik.

    Amikor nem beszélek arról, hogy én elfogadom az embereket olyannak amilyenek, hanem egyszerűen nem reagálom túl a viselkedésüket, a felém küldött jeleiket, vagy az egyszerűen magukból kifelé sugárzott rezgésüket nem veszem magaménak, csak létezem a saját kis világomban és próbálom élvezni az életet, akkor én már gyakorlom az elfogadást és meg kell hagyni,hogy a szabadsághoz vezető út legnagyobb lépése az, amikor az ember nem bántja magát másokkal, nem teszi magát függővé más emberektől. Mert az egyetlen konfliktus forrás a másik ember kommunikációjának feldolgozásának módja,minősége

    Minden fizikai körülmény és lelki fáradság ellenére soha nem voltam még ennyire független és szabad mint most, hogy felfogtam végre ,hogy mások szavaiért, gondolataiért, viselkedéséért, elvárásaiért programjáért nem én vagyok a felelős.

    Mindenki azt csinál magával amit akar. Velem viszont csak azt, amit hagyok

    Ez ilyen egyszerű.

    Ezt a megélésem két napja minden irányból teszteli a Sors. Hiába. Nem érdekel,tényleg nem. Én tisztában vagyok azzal,hogy mire vagyok képes,mire vagyok hajlandó. Már nagyon figyelek arra, hogy ne legyek karma és ne bántsak, ítéljek senkit még gondolatban sem. A figyelmem a szép dolgokra és mások segítésére illetve a kommunikáció építő jellegére forditom.

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Szorítana az idő (?)

    április 2nd, 2025

    …éjszaka elég rossz rezgésű álmom volt, ritka, ha nem jövök rá, hogy álmodom.
    Azonban az éjszakai álomképben volt egy érdekes pillanat, amiben én magam figyelmeztettem magam arra, hogy “nem szabad beleszólnod mások életébe”.
    Elfogadni másokat, mások döntéseit, mások kommunikációjának minőségét nem azt jelenti, hogy egyet is értek vele és azt hiszem itt volt egy kis félreértés az életem folyamán, mert azt hihettem ( de nem is tudom már mit is gondoltam régen erről) hogy ha elfogadok egy ember minden rezgésében, akkor ezzel támogatom benne, egyetértek azzal, amit képvisel, ám az elfogadás inkább azt jelenti, hogy ” nem akarom megváltoztatni a saját elképzeléseim, érdekeim szerint” .

    Tegnap egy rossz hírt kaptam egy olyan ismerősömről, aki rendszerint bosszúságot okoz nekem. Én nem kedvelem őt, mert a viselkedésével és a kommunikációjával rendszeresen megalázott a múltban, de sosem gondoltam arra, hogy rosszat kívánjak számára, a sors mégis olyan lapot osztott neki, ami elég kegyetlen és én borzasztóan sajnálom őt és elgondolkodtatott ez a helyzet.

    Minden misztikum és túlzás nélkül állítom, hogy eddig minden olyan emberrel, aki számomra érthetetlen módon engem megszégyenített, vagy általam nem látott ok nélkül “bántott” csúnyán elbánt a sors. Én soha nem átkozódom, ha tenném, akkor sem okozna senkiben kárt, mert ha igen akkor azt sokszorosan kapnám vissza, azonban ez a helyzet felhívta a figyelmem arra, hogy igyekezzek ne reagálni senkire , aki számomra kellemetlen helyzetet akar teremteni, mert ezzel én akaratlanul fogom őt majd büntettetni az Őrzőkkel.
    Még egyszer mondom, hogy minden képzelgés és túldramatizálás nélkül állíthatom, hogy védelem alatt állok, ám arra nem készültem fel, hogy pajzsomról visszapattanó lövedék ölni is tud és hiába engem akartak eltalálni, a visszapattanó lövedék annak okozza a sérülést, aki ezt elkövette.
    Tegnap óta érzem, hogy ez a helyzet most nagyon sok felkiáltójel és ma reggelre, a rossz éjszakai képek megélése után azt a választ kaptam erre a Belső Hangtól, hogy tanuljam meg kezelni az érzéseim a tőlem különböző rezgés/ tudatszintű emberekkel szemben, így a felém küldött haragjukat, mert valószínűleg nem nekem szánják, hanem a mintának, amit képviselek és nem fér össze ez a minta az övékkel, s mivel alacsony rezgésszinten élnek, így számukra a fizikai vagy verbális agresszió az egyetlen eszköz, amivel kifejezhetik magukat.
    Ezért nekem, aki már egy kicsit fejlettebb, a felőlük érkező lövedékekkel szemben nem páncélt kellene alkalmaznom, hanem egy olyan hatástalanító mezőt – ami megsemmisíti azt amire hozzám elér… Ezzel a küldő nem éri el a célját, de nem is kapja vissza, mert az agresszív viselkedésre nem válasz a visszatürözés, de nem válasz az sem, ha sérülünk és ezzel a sérüléssel az agressziójának az értelmét fogjuk erősíteni, sikerélményt okozva benne és motiválva egy következő hasonló pillanatra.

    Én nem akarom, hogy miattam valakinek orcájára kamikus csókot leheljen a Sors, inkább azt szeretném, ha valahogy rádöbbenjenek az emberek, hogy ha valaki máson próbálják a dühük, a fájdalmuk levezetni, azzal önmagukban fognak kárt okozni, pont úgy ha valaki valaki felé figyelmet és szeretetet sugároz, ez a figyelmet és szeretetet fogja majd visszakapni az útján. Ritkán emlékszünk rá, hogy egy kedvesség egy idegentől egy életszituációban már válasz egy korábbi kedvességünkre, de arra még ritkábban emlékszünk, hogy ha valahonnan negatívum érkezik felénk, az is egy korábbi , tőlünk származó energia épp körbe érve….

    A ma reggel itthon talált.
    Apámon kívül mindenki a munka frontján teljesíti a kötelességét. Még hajnalban Apa egy filmen ébredezett, ami így április másodikán épp aktuális :
    Egy csók karácsonyig címet viseli. A reggeli kávé és szendvics készítés közben csak részleteket hallottam belőle és nem értettem a lényeget, ezért megkerestem, még fent van a neten. ( a cím linkelve) . Mivel nem nagyon tévézek, és mivel tegnap óta nagyon erősen érzem, hogy MINDENBEN LÁSD MEG A TANÍTÁST! megnéztem újra, hogy miért kell nekem ez most?
    Nagyon aranyos kis film. Végére semmi agresszív nincs benne, amire nekem most nagyon nagy szükségem van. Nem kívánom leírni a sztorit, akit érdekel megnézni. A lényege számomra most azt, hogy felmerült bennem, hogy én mit tennék, ha lehetőségem lenne megélni egy másik életet, amit mindig mondogatok elkeseredésemben?

    És tényeg.
    Ha a technika fejlődése majd engedi, biztosan lesz olyan lehetőség, amit már sok film is előre vetített, hogy emlékeket ültessenek be vagy akár egy konkrét történetet élhessünk át anélkül, hogy elmozdulnánk arról a helyről.
    Mi van, ha tényleg létezik több párhuzamos dimenzió, amiben a karakterünk egy másik utat jár? És mindenki aki a mostani életünkben is szereplő ott van, csak épp olyan státuszt tölt be, amilyennek abban az életünkben van szerepe?
    Mi lenne ha a filmből idézve, mi a másik liftbe lépünk ott?
    Ennek az egésznek a csak akkor van értelme, ha a jelenlegi életünkre is emlékszünk, miközben a másikban is tudatunknál vagyunk, és tudjuk, hogy bármikor visszatudatosulhatunk a régi (megszokott) életünkbe.

    Kicsiben és egyszerűen ez a nap délelőttje is ilyen.
    Itthon vagyok és olyan dolgokat teszem, amit nem tehetek, ha itthon van a családfő, mert nem szereti… Például kinyitok minden ablakot, füstölőket égetek és gyertyát, hangosan szól a zene, és ezer dolgot teszek egyszerre, élvezem a szabadságot, ami ezzel jár.
    De tudnám -e ezt a fajta életet élvezni minden nap abban a tudatban, hogy nem jön haza hozzám senki, aki mindent besötétít, bezár, lekapcsol és sötét szobában bújva a sokadszor látott sorozatán pihen?
    Szívesen megnézném hogy meddig szabadság a szabadság?!
    Valójában nem bánnám, ha a sok párhuzamos élet között lehetne tudatosulni, mikor melyikre vágyik épp az ember, de ebben nem tudom lenne- e motiváció arra, hogy akarjunk változtatni azon, amiben épp létezni tudjuk magunkat? Mert nem fejlődés az, ha mindig lelépünk onnan, ahol épp valami kezd szorítani, inkább csak tanulási céllal lenne jó átlibbenni egy másik dimenzióba és megnézni, hogy mit tudnánk jobban csinálni a jelenlegiben ahhoz, hogy még többet adhassunk magunkból a világnak úgy, hogy mindig jobban érezzük magunkat ettől mi magunk is.

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Boldog minapunk!

    április 1st, 2025

    Április elseje van, bolondok napja…

    Egy kedves Úr utasom volt az áldozata a reggeli eszmefuttatásomnak, szerintem elértem, hogy ne üljön többet előre 🙂
    Arról eszmecseréltem magammal hangosan ( ő meg illemből ühümözött), hogy vajon honnan került elő ennyi hülye egyszerre a világban?
    Aztán kifejtettem, hogy ez az internet átka,
    mert hát biztosan eddig is voltak,
    csak nem volt ez ennyire átlátható és érezhető.

    Az emberek többnyire elégedetlenek a sorsukkal és mindig másra vágynak,
    de én már többször éreztem, hogy tök jó minden ahogy van velem, nem baj, hogy nem lettem okosabb, tanultabb vagy bölcsebb, nem baj, hogy a társadalmi piramis alsó szintjének felsőbb fokán, míg a munkahelyi hierarchia piramis alsó szintje alatt tengődöm, mert a szabadság valahol ott kezdődik, ahonnan ezek az embereket besoroló piramisok csak távcsővel láthatók.

    A mai ünnepi alkalomból- mivel ma viccelődhetünk büntetlenül– azért megkérdezem viccbűl, hogy hogy lehet, hogy emberek sorsa felett döntő pozíciókban olyan dedós, az óvodásokra nézve is sértő “ovis” szinten hoznak törvényeket, vagy döntenek emberek, munkahelyek sorsa felett? Én, aki nem vagyok a legélesebb kés ebben az embereket kategórizáló fiókban is erősen csóválom a fejemet, amikor olyan szituációkba küldenek bele, amiben a működő dolgokat is működésképtelenné tesszük.

    Érdekes “fejlődésen” mentem keresztül az évek alatt.
    Lassan teljesen távolmaradok mindentől, amiben felmerül a manipuláció .
    Régóta nem hallgatok olyan rádiót, amiben híreket mondanak.
    Bár illene napra késznek lenni a tragédiákból, a politikai mocskolódásból, a reklámokból, amiből már normálisat nem is képesek készíteni, mind csapnivaló hányingerkeltő és minden alkalommal összenézünk , ha az este véltelen úgy sodor az ágyba, hogy Apa még az aktuális sorozatán kókadozik, hogy vajon mit szívnak azok a reklámokat készítő “szakemberek” és vajon milyen tudatszintű embereknek készítenek a televízióban műsorokat? Nyilván vannak nekem való műsorok is és lehetséges, hogy fizetnénk is azért, hogy ne tegyenek 90 perc műsorba legalább 45 perc reklámot, de ha én egyedül élnék, az első amit nem fizetnék többet az a kábeltévé lenne.

    Miközben ezen gondolkodom felmerül bennem, hogy valószínűleg nagyon keveset tudok a világról, mert csak az én szintemre befutó információkból tudok képet alkotni, ráadásul azokat is korlátozom. Nem tudtam mi lesz ami végleg elvisz a Facebook oldalról, mert folyamatosan menekültem, nem vitt el sem a covidos szarakodás, sem a háború, viszont elvitt a sok “tartalomkészítő” álprofil, amit az algoritmus a saját ismerőseim helyett elém tolt. Anyu halála óta mindenhonnan elmegyek ahol erőszakkal, erőszakos fellépéssel, agresszióval találkozom. Ezért jöttem el. Nem tudom kezelni, belerogyott a lelkem a monoton alacsony rezgésbe. Lassan semmi más nem érdekel csak a virágok, a kert és személyes kapcsolódás, ami nem fizikait jelent, hanem aki kapcsolódik most is hozzám, azt tudja miről beszélek. Hálás vagyok az Internetnek mert nagyon sok lélektársat találtam.
    Aki velem akar megosztani bármit is megtalálja a módját.
    Én írok tovább, aki olvasni akar, idejön.
    A privát csatornák nyitottak, de csak az érdekel, ami magával az emberrel történik, ami ő maga, amit átél, amit teremt, aminek örül vagy amitől épp szomorú. De nem érdekel az, hogy mi volt a vacsoracsatában… sosem értettem hogy lehet erről beszélgetni, vagy egy műsor függőjévé lenni, nem baj ha valakinek ez a téma, én kukát rakok ki vagy esernyőt bontok, mindenkinek más amiben örömét leli, de nem kell senkire ráerőszakolni a sajátunkat vagy illemből bármilyen kommunikációban is részt venni.

    Mivel a viccelődés napja van, viccből elmondom, hogy bár olyan a tudatszintem amilyen, én baromi jól látom ezt a világot és semmiképp sem hiszem, hogy én tévednék amikor azt mondom, hogy itt azok , akik máig megmagyarázhatatlan okból olyan szabályokat, törvényeket, vagy körülményeket hoznak létre, ami minden józan paraszti ész felett áll, azok nem kimondottan azért teszik ezt, hogy ezzel önmaguknak okozznak bármi “jót”, hanem valami ismeretlen hatalom csicskái, akik /amik valamiért arra törekednek , hogy az emberektől elvegyék a gondolkodás, a gondolat szabadságát és vegetáló lényekké alakítsák át őket, akik vakon teszik, amit beléjük programoznak.

    A kérdés az, hogy miért?

    Mert mi mindig csak olyan hétköznapi problémákkal foglalkozunk, ami nem mutat túl azon a szűk látómezőn, amit magunkénak élünk meg, pedig az élet sokkal több ennél.
    Valószínűleg én már nem fogom megtudni, hogy miért hoztak minket létre, és azt sem, hogy mi a célja az életnek. Azt viszont tudom, hogy míg ebből a szögből kell nézzem, azt kell tennem, ami nekem is jó. És semmi olyat, ami nem…
    Mert akkor már egy picivel közelebb kerülök a válaszokhoz.

    / Tegnap a A Da Vinci-kód ment a tévében (ezredszer), amit Apa nézett és megállapítottam, hogy engem mindig vonzott a misztikum, az okkultizmus. Sosem lennék semmilyen társaság , sem kör, sem szekta tagja, mivel én nem vagyok kötelékbe való, folyamatosan lázadok azon szabályok ellen, amit ember emberek korlátozására hoz, de nagyon jól olvasom a jeleket és tudom hogy az ember és az emberhez hasonló lények okkal vannak teremtve ( létrehozva) és vannak közöttünk olyanok, akik ismerik az okát, de nem fogják átadni a tudásukat olyan tudatszinten lévőknek, akik nem tudják azt még feldolgozni. /

    A mai napra húzzunk kártyát Dudustól.
    Itt jegyezném meg, hogy nagyon régi követője vagyok a Lótuszvirág Pagodának, ahol Dudus rengeteg gyönyörű kártyát ismertetett meg a világgal nem kis munkával és térítésmentesen kínálva a lehetőséget, hogy a kártyák útmutatásával megkezdhessük a belső utazásunkat, ám az Ő munkásságát is megtámadták azok a kiadók akik jelenleg nyerészkednek a kártyák értékesítéséből. Bár a Pagoda jó reklám lenne a kiadóknak, mert az ember előbb utóbb megveszi a paklikat- most már nem, azért sem- mégis szem elől veszítettünk jó pár paklit , nem beszélve a munkáról, amit Dudus belefektetett. Nekem szívszorítást okoz látni ezt és kevés kell hogy ne átkozzam azokat, akik ezt ésszel nem érték fel. Ha minden az üzlet, akkor jöjjön a lekükért Lucifer és vigye őket az örök üzlet és pénz mocskába a Pokolba…-persze ez nem átok volt, elvégre bolondok napja van. 😉
    Az én kártyám:

    Ma nagyon nehezen keltem.
    Öregszem is, meg az a kurva óraállítás, na azok napja is ma van akik ezt kitalálták. Bár az “én szintemen” nem érdekes, hogy az ember mennyire egészséges, mert tömegárú vagyok, simán pótolható minden szinten, mégis itt jegyezném meg hogy este nem tudok “időben” aludni, ezért a reggel kicsit előbb jön… eddig 2-kor ébredtem, most 1-kor és eddig legkésőbb az NCIS utolsó reklámjánál kapcsolta le az ébrenlétet biztosító fényt a tévéről félálomban az “Ember” most nem is tudom mi megy még utána a reklámok között 😀 😀 :D. Szóval ez az időmanipuláció is nem több, mint az emberi szervezet szándákos terhelése…
    Erről meg rólam is vélhetőleg mára ennyit!
    Legyetek boldogok… amíg nem büntetik az is.

    ( jaj erről jut eszembe, hogy bár én abszolút nem alkoholizálok, már két hete vágyom nagyon arra, hogy két lélegzetvétel között leeresszek egy üveg tojáslikőrt a torkomon. Nem tudni miért azt, talán mert az jó sűrű és legalább valami elnyomja a szar vodka íztelen ízét benne, ám a SORS minden olyan napomra tervez valamit, amin ezt megtehetném… erről ennyit. 😛 Nem lesz detox… valószínűleg ennek is az az oka, hogy az én “problémám” az alkohol nem oldja meg. Mert amit én szeretnék, arra kábítószer sincs igazán… marad a tudatosság és a gondolatok kizárásának gyakorlása, míg nem ringatja a hamvaim a Balaton)

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Időzavar…

    március 30th, 2025

    Szerintem van baj bőven az emberek fejében, főleg akkor, amikor istent játszanak.
    Tegnap hosszúra nyúlt a műszak, nem vagyok már hozzászokva az éjszakai hazatéréshez, és ez mellett igencsak frusztrált, hogy ma reggel megint csesztetni kell azt a kurva órát.


    Mondja az egyszeri ember, hogy minek is problémázom ezen? Hát érdekes az emberi test, de ha 365 napból csak kettőn is valaki manipulálja az “időt” azt bizony megérzi és bizony elég furcsán reagál. Határozottan emlékszem, hogy tavaly ilyenkor Budapesten voltunk és fél nyolckor az Astoriánál állva a trolit vártuk és megjegyeztem, hogy milyen furcsa, hogy fél nyolckor ilyen aktív a város hétvégén, és kiderült, hogy már fél kilenc. Egyszerűen ellopták azt az egy órát, ma például a Tescoban vettem észre, hogy míg vásárolgattunk, valaki megrövidített minket egy órával, és hiába indultunk el érzéseink szerint időben, máris fél 11 és az ebéd még nagyon kezdetleges formában a kocsi csomagtartójában pihen.

    Reggel nagyon szép idő volt és én nagyon elterveztem, hogy a rengeteg dolgom közül választok valami kevésbé terhelőt (mert épp nem tudok járni, immár sokadik napja és most nem sikerül semmilyen akrobata mutatvánnyal visszakényszeríteni a térdem környéki állapotokat alap szintre) és végre kint töltöm a lopott időből megmaradt pillanatokat az udvaron, erre beborult és fúj a szél. Annyi kedvem volt kint lenni, míg a Lajosnak és az udvartartásának szedtem nasit a jó kövér fűből és tyúkhúrból az árokban, és most itt ülök és azon gondolkodom, hogy milyen rendes is vagyok, hogy visszatöröltem egy kérdés, így nem sodrom egyenlőre magam bajba. Megvárom a megfelelő pillanatot. 🙂

    Pedig két nagy kérdés is van bennem itt vasárnap délután 4-kor, amikor is már 5 óra van.
    Az egyik azt a kérdést feszegeti, hogy én meddig nem tehetem meg -szerintem- hogy megkeressek egy szakembert a lábam miatt. Mi kell ahhoz, hogy megmozduljak ez ügyben, mi akadályoz meg abban, hogy egy végeláthatalan tortúrának vessem alá magam, aminek a végén lehet a lábam miatt munkám sem lesz többé azon a helyen ahová a másik kérdés visz, amit még megkérdezni is rizikós ilyen megfigyelés alatt, amit itt egyesek művelnek velem, ámbátor lehetséges, hogy megoldódna a probléma, ha ide leírnám, hogy kik és hogyan teszik tönkre mindazt ami sok évtized keserves munkája épített fel?🫢
    Nincs is több kérdésem. 😬

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
  • Még valami

    március 29th, 2025

    …a minap rádöbbentem,hogy én hajlamos vagyok megmondani mindenkinek körülöttem, hogy mit gondoljon, mit csináljon, mi a feladata. Ebből rendszerint konfliktus adódik.

    Volt egy szituáció, ami erre a rossz tulajdonságomra rávilágított. Már majdnem kinyitottam a szám, hogy jelezzem a nemtetszésem, amikor hirtelen fény gyúlt az elmém sötétjében, és mielőtt megszólaltam volna elzártam a szócsapot. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy sokkal könnyebb az élet mások állandó basztatása nélkül.🤣🤣🤣 Egyszerűen jó lenni csak úgy és hagyni mindenkit azt csinálni amit akar.

    Persze nem mindegy, hogy az akarata esetleg nem okoz -e bennem közvetlenül vagy közvetve kárt. Nyilván velem nem csinál azt amit akar ..a többi nem érdekes. 🫢😀😁🤗🤗🤗🤗🤗

    Postagalamb

    • Email a link to a friend(Új ablakban nyílik meg) E-mail
    • (tovább…)
    • Share on Bluesky(Új ablakban nyílik meg) Bluesky
    • Share on Nextdoor(Új ablakban nyílik meg) Nextdoor
    • Megosztása a Tumblr-n(Új ablakban nyílik meg) Tumblr
    • Share on WhatsApp(Új ablakban nyílik meg) WhatsApp
    • Share on Threads(Új ablakban nyílik meg) Threads
    • Share on Pinterest(Új ablakban nyílik meg) Pinterest
    • Share on Reddit(Új ablakban nyílik meg) Reddit
    • Megosztás Facebookon(Új ablakban nyílik meg) Facebook
    • Share on Telegram(Új ablakban nyílik meg) Telegram
    • Share on Mastodon(Új ablakban nyílik meg) Mastodon
    Tetszik Betöltés…
←Előző oldal
1 … 8 9 10 11 12 … 34
Következő oldal→

Create a website or blog at WordPress.com

 

Hozzászólások betöltése...
 

    • Feliratkozás Feliratkozva
      • 🍁soulleaderdemon🍄
      • Already have a WordPress.com account? Log in now.
      • 🍁soulleaderdemon🍄
      • Feliratkozás Feliratkozva
      • Regisztráció
      • Bejelentkezés
      • Tartalom jelentése
      • Honlap megtekintése az Olvasóban
      • Feliratkozásaim kezelése
      • Testreszabás sáv összecsukása
    %d