Újra egy hatalmas megéléssel lettem gazdagabb. 🙏 Nem értettem, hogy miért kell valamit végigcsinálnom akkor is, ha látom előre , hogy nem fogom tudni elérni a célját, vagy nem tudom átadni amit szeretnék. Megéltem ,hogy azért kell megtennem ami bennem “megjelent és kitartott maga mellett” gondolat, mert minden megvalósított pillanat része az önismeretnek,a belső útnak, azért, hogy az ember el tudja magát és másokat is helyezni ebben a világban. Realistán kell látni önmagunkat, ismernünk kell a szándékainkat, a képességeinket, a tudásunk , el kell tudnunk magunkat helyezni valahol a világban.
Nem arról van szó, hogy minősíteni kell magunkat, arról főleg nem, hogy másokat minősítsünk, vagy ítélkezzünk önmagunk vagy mások felett.
De azok, akik önbizalomhiánnyal küzdenek, vagy állandóan másokhoz mérik magukat , folyamatosan harcban fognak állni önmagukkal és másokkal, az helyett hogy tisztában legyenek azzal, hogy mit engedhetnek meg maguknak de főleg másoknak önmagukkal szemben a saját értékeik alapján.
Én egy jószándékú ember vagyok. A jó szándékom néha rosszul sül el, ez nem az én hibám, és azé sem, aki nem képes sem felismerni sem értékelni a szándékom.
Tisztában kell lenni azzal, hogy lehet olyan szituáció, olyan helyzet, ahol az értékrendek ütköznek, de nem szabadna ezekből konfliktust generálni sem kívül sem belül.
Én -végre- eljutottam arra a “szintre”, hogy nem bántom többet magam azért, ha nem tudok beilleszkedni egy közösségbe, nem tudok az elvárásokhoz felnőni ( vagy lesüllyedni) vagy úgy viselkedni egy szituációba, ahogy a másik fél elképzeli.
Eljutottam oda, hogy nem viszonyítom magam senkihez, még a tegnapi énemhez sem. Az önismeret kell ahhoz hogy elfogadjuk magunkat és tudatosítsuk, hogy mi a saját képességeinkhez és készségeinkhez, a szándékainkhoz, a tehetségünkhöz, a tudásunkhoz képest a legtöbbet tesszük és erre legyünk büszkék.
Nem gondolkodom többet azon, hogy amit és ahogy teszek az jó-e ! Nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak, ha egyáltalán gondolnak rólunk valamit, hanem az, hogy mindig azt adjuk, azt tegyük amit tudunk. Akiben a (szerinte) jószándék, a (szerinte) jó akarat, a (szerinte) jó cél dolgozik, az mindent önmagához méltón tesz. Ennél többet nem kell. Mi így vagyunk jók ❤ Önmagunknak. Csak ez számít!
… mert megfeszülhetek, mégsem elég .. ebből tényleg elég ..
…napok óta itt van Medve, a Medvénk, a mi Medvénk aki verseket írt, akinek borzasztó bonyolult és magányos lelke a hatvanadik földi szülinapján elhagyta a Földet.
Emlékszem Sanyi olyan szépen írta neki mindig, hogy “Medvém”. És Medve boldog volt ettől. Mégis elment és most visszajött,mert őt küldék a hajóval, ő most a Révész, talán mert az ő lelke darabja az enyém azon része, akinek elég volt ebből a világból.
Először össze szerettem volna foglalni az elmúlt ötven évet. De ötven évet nem lehet egy blog posztba összesűríteni, így rövidebbre fogom.
Ma 50 éve lesz fél kettő és fél három között,hogy újra ezen a Földön találtam magam. Mától a B oldal forog, mától kicsit más lesz minden . Igaz, hogy nincs sem dátumokhoz, sem időhöz kötve egy változás, de ha ma nem szállok fel a Hajóra és nem visz el a Medvénk oda,ahol minden szép és boldog,akkor itt kell azzá tenni a hátralévő 10-20 vagy 30 évet. Minden kerek évfordulón eljön majd a hajó ⛵ ha hívom a Révészt, addig míg el nem jön az idő, amikor nem lesz többé választás, és menni kell
50 éves lettem.
Hogy ki voltam mára már nem fontos. Kivé váltam az elmondom most Neked. Mától nem az a fontos, hogy mit nem szeretek, hanem az, hogy mit igen. Az határoz meg engem ami boldoggá tesz.
Engem boldoggá tesz(nek):
A Párom, mert a világ legbonyolultabb lelke vagyok és ő kitart mellettem . ( Nem tudom kinek ki a büntetése 🤫🫢)
A Gyermekeim , Lányom, a Fiam, a Fiam Párja Kismenyem. (Nekik sem könnyű ilyen anyával😁/anyóssal 😈)
A Barátaim, azok a Barátaim,akik elfogadtak olyannak,amilyen vagyok. Akik elfogadták,hogy nem vagyok már társas lény, hogy kettesben/ hármasban vagyok jól, hogy szeretem az egyszerű dolgokat, hogy szeretem az egyenes szót, hogy túl becsületes vagyok, hogy nem játszom csapatban, furcsa vagyok, hogy néha csak a csend beszél helyettem… Barátaim itt és a kinti világban. Nincsenek sokan és mindig rajtuk múlik, hogy vannak- e nekem vagy nem, mert én sokszor elmenekülök. De vannak, akik ezzel együtt mégis kitartanak mellettem. Köszönöm Nekik, Nektek!
A Poppym, a Ninim, a Csigám, a két kis Unokakutyám: Kokó és Zokni, Lajosom és Lujzám a 🐐-k , Gizella, Ludmilla, Eufrozina, Georgina,Eszmeralda és Paulina a tyúkjaim…
A zene, a musicalek és az operettek. Imádom őket. A nosztalgia zenék…
A színek, hogy láthatom a színeket ez nagy boldogság nekem. Nincs kedvenc színem. Minden színnek van helye, minden szín a helyén szép.
Az utazás. Imádok utazni. Főként városi turista vagyok. A magas régi házak szerelmese vagyok.
Az ízeket…nagyon szeretek enni. A sors fintora hogy a testem kevésbé örül ennek. 🫢 Én a hideg kaját, vagy az ipari hulladéknak számító gyorskaját szeretem…nem eszem édességet, csak nagyon ritkán és egyre kevesebb főtt kaját eszem. Nem szeretem az éttermeket, kivéve ha svédasztalos…
A fák,a virágok. Szeretem a Természetet.
A gombák. 🍄🍄🟫🍄
Az apró állatok, bogarak pókok világának nagy tisztelője vagyok
A kismadarak. Szeretem a kismadarakat.
A fotózás, fotókon megörökíteni azt ami nekem boldogság.
Vonat. Vonattal közelebb lehet menni a természethez.
Patak, szeretem a kis patakot, a kis patak felett átívelő rozoga hidat.
A munkám. Engem boldoggá tesz a munkám, mert adhatok. Már nem baj, hogy amit én adok,az nem kell senkinek ott ahol épp dolgozom.
Az írás. Boldoggá tesz, hogy lehettem pár évig egy spirituális, belső utazást átadó megosztó. Már nem vagyok az, de írni még szeretek.
Mosoly, amit elfogadnak az idegenek… És az Idegenek, akik nyitottak az energiámra.
A nyugalom. Boldoggá tesz a nyugalom. A csend. A kötelező illem kerülésének joga. A bátorság, felvállalása az egyedüllétnek akkor, ha ez az ára annak, hogy ne legyünk mások játékszerei. Ez mára már boldogság. Az, hogy kiállok magamért és a fent leírtakért. Bármi és bárki árán. Ez a szabadság. Ennél nem kell több.
Ez vagyok én ötvenévesen.
Medvém! Most nem megyek Veled. Írd tovább a szép verseket, aztán úgyis találkozunk. Veled, Elkével, Elvírával, a Palkó Ágival és mindenkivel,akik előre mentek.
Jó utat Mindenkinek a maga útján. Ha kell, úgyis találkozunk! Köszönöm Mindenkinek aki velem tart az elkövetkező 10 évben is.
Mai program az édes semmittevéses utazgatásos míg a Gyermek az oskolában okosodék. 😁
Ébresztő 4 óra. A családfő felkészítése erre a csodálatos napra.
Kávéfőzés, szendvicskészítés, a papa reggeli megszokott ellátmánya összekészítése ( 3 dupla kávé, egy kupica jó kis házi 🍒, egy nagy bögre tea, az egy vérnyomás szabályzó és a tucatnyi placebo vitaminok melyek hozzájárulnak ahhoz hogy még húsz évig károgja, hogy milyen szar az élet)a bőr a hűtőbe és a kaja a gömbkutyáknak. Megetetem az én kutyám meg a macskát. Milyen jó, hogy csak begyűrűzik a családba az én gyerekem te gyereked duma, csak gömbkutyák formájában.
Indulás Budapestre 6:00
A GPS az érkezést 7:22-re taksálja. el fog késni ez a lány. Kicsit kiakadok, hogy mi van ha dugó lesz, erre máris több kerülő útvonalat dob fel a Waze, mert torlódik a Balatoni út.
Nekem ne mutogass kerülőket gépember, mert amúgy sincs jogsim Budapesten belülre! Maradok a torlódásban. Csak beérek az Eteléhez időben… Nagyon rákaptunk erre a kelenföldi P+R parkolásra … Egész nappalra csupán 475 forint .. applikáció fizet, szinte dolgom sincs vele. Ebből a pontból egész Budapest megközelíthető a BKKval , az már csak bónusz, hogy ha pénze is van az emberek ott a parkoló mellett a pláza. ( A wc minden esetre a legigényesebb a többi plázához képest és ingyen van)
Merci elment a Metróval , én berongyoltam a plázába a WC-re,mert épp elég volt nekem gyomorilag a forgalom. Amúgy meglepett, hogy nagyon előzékenyek a Pesten autózók, és minden probléma nélkül megy a sávváltás a beállt kocsisorok között is. Ez mifelénk nem így van. Talán ezért is vagyok rugalmatlan Pesten, pedig könnyebb itt közlekedni kocsival, hiszen teszik ezt millióan ha kell ha nem. Én azért maradok a BKKnál. ( Van rá bérletem😁)
Etele pláza a gyorsuló villamosról 😅
Szóval klozet…majd 1-es villamos…időmből futja végig utazni a vonalon. Még ébred a város…megvizslatom Pestet.
Bécsi út – Vörösvári út mint tudjunk villamos fan vagyok 😁
Szóval most a budai oldal jön a 19-es villamossal a Margit hídig. A pesti oldal nem túl érdekfeszítő látvány ha nem a Duna partján megy az ember. Az Árpád hídról lestem a szigetet, jól visszament már a víz. Valószínűleg nem fogom ma meglátogatni Margitot, nem hoztam sem füstölőt sem mécsest. 😔 Igazából nem is tudtam meddig maradunk Pesten. Szóval nem készültem. De ha készültem volna sem tudtam volna lemenni, mert még le van zárva.
A lezárt sziget
A budai oldalon arra haladt a villamos, ahol egyszer kinéztem magamnak egy lakást. Sosem fogok Budapesten élni, de attól még álmodozni lehet. Más kocsikat nézeget vagy kurvákat. Egy dologban egyformák vagyunk se pénzünk se teljesítményünk nincs a vágyainkhoz.🤣
És közben megérkeztem a Jászai Mari térre.
Mindig le akartam fotózni itt a virágos bódét, nagyon tetszik. Igaz iszonyú drága itt minden, de biztosan van vásárlóköre, mert fent tudja magát tartani.
A Jászain van egy Meki itt “szoktam” inni egy lattét. ( Mandulatejest😀)
Bementem és nem szokott ilyen lenni, de egy hölgy fogadta az érkezőket és segítette a tanácstalanokat. Megdícsérte az angyalszárnyakat a fülemben ( érdekes választás részemről,mert nem vagyok angyalhívő, kizárólag Lucifer jöhet szóba 😚😝😝😝😝🤤😏🫢, de ezt választotta a Belső Hang a sokból ) szóval elég furcsa volt a nagy figyelem, plusz a mekiben figyelő biztonsági őr, amiből volt kettő, plusz pár érdekes kinézetű alkalmazott. De a lényeg:
Innen már szervezem az utat a Merci sulijáig, hogy odaérjek 11-ig. A 6-os villanyossal elgurigázom a Boráros térig, onnan séta a Petőfi hídon át a BME kijelölt épületéig. ( sajnos nem a Mikszáthon van a szak, pedig imádtam ott várakozni …ennek a szakasznak is vége nemsokára)
Átballagok a Petőfi hídon…
és lövök pár képet 😁.
Egy rólam is..hogy ne felejtsük el, milyen voltam 50 évesen 😅🫢
😁😈🤗
… és várom a Lányt! Innen vissza az Etele plázába, veszünk Padthai kaját aranyárban és imádkozom, hogy mások kevésbé zavarása nélkül visszajussak az M6-ra…onnan már hazai vizeken evezem.
Mai budapesti megélések:
nagyon jó az idő…🍁🍂🍁 Igazi csodálatos ősz van. Ez már alapból jó hangulatot teremt.
Kevés ember van az utcán és a tömegközlekedésen sem volt tömeg ami furcsa is, de talán jó időben vagyok itt. Vagy mindenkit elvitt az árvíz.
Nem botlottam szélsőségekbe, avagy nem voltak az irányban hajléktalannak látszó kéregetők, vagy mutatványozó brazilok. (Lehet tényleg elvitte őket a víz?)
Egyszerűen jól érzem magam. Tegnap is jó volt. Ma is… Úristen mi történik itt!
Én már annyira elfáradtam abba, hogy nem olyan az életem, amilyennek szeretném, hogy nem küzdök az ellen ami végül mégis van. Néha felmerül, hogy úgy tűnik feladtam és már csak a halált várom. Lehetséges, hogy így van. Én teljesen realista ember vagyok, aki tisztában van azzal, hogy egyedül nem képes megvalósítani az álmait. Ám azzal is tisztában van, hogy senkit nem teremtett arra a Teremtő, hogy az én szolgálatomba álljon. Nem hittem volna, hogy akkor leszek majd boldog, ha tudok majd örülni annak ami épp van. Nem sokkolom magam azzal, hogy másokhoz képest nekem milyen jó, mert mindenki olyan életet kapott, amilyet választott. Senki sem oka annak, hogy valaki másnak szar, de annak se, hogy vannak viszont olyanok, akiknek látszólag sokkal jobb. Az ember legyen realista és legyen képben azzal kapcsoltban, hogy milyen lehetőségekkel nem élt vagy mivel igen, hogy a karaktere mit volt képes kihozni abból ami a rendelkezésére állt, hogy megtett-e mindent azért, hogy jobb legyen? És azzal is legyen képben, hogy bármit megtehet, de azért tenni kell, azért feladni kell, azért, elengedni kell, azért, meghalni és újjászületni kell, azért bevállalni kell, azért harcolni, küzdeni, szenvedni , majd felemelkedni és büszkén győzni kell. Ülve, másokra irigykedve, másokat a sikereikért lehúzva nem lehet fejlődni, sem teremteni.
Jó volt ez a Budapest ma… sikerült egy picit élnem.. hálás vagyok érte.
Nem döntöttem el, hogy nem panaszkodom, hanem meguntam leírni és meguntam energiát fektetni olyan dolgokba, amin nem vagyok képes változtatni.
Arra is mostanában jöttem rá, hogy nem kellene senkit megajándékozni az érzelmeim viharaival. Például mikor kicseszésből megkavarják a reggeli járatom a csókosok miatt, rendszerint ki szoktam akadni, ami elég látványos. Vagy ha kidobnak a műhelyből kapacitáshiány miatt. Akkor is kiakadok és szerintem van akit ez éltet. Régen arra voltam büszke, hogy én nem vagyok sértődékeny. Most arra vagyok büszke, hogy kib@szottul meg tudok sértődni és haragtartó is vagyok, képes vagyok az örök haragra. Na nem haragszom, nem cseszek ki magammal , csak kiírom az embert a történetemből.. Átnézek rajta. Régen elhittem, hogy ez “nem jól” viselkedés.. mára tudom, hogy olyan nincs, hogy “jól viselkedés” csak olyan van, hogy “nekem tetszik amit művelsz vagy nem” viselkedés.. ennyi. Látszik, hogy sosem voltam kártyajátékos, nem kellett gyakoroljam a pókerarcot, na meg régen nagyon büszke voltam arra, hogy én fel merem vállalni az érzéseim, mára meg rájöttem, hogy nagy szart.. majd aki megérdemli az megélheti őket. Még a dühömet is ki kell érdemelni. A legjobb kínzás a rezzenéstelen tekintet 😀 Az nagyon tudja dühíteni az embereket. 🙂
Tegnap miután leírtam, hogy nem sokat ér a bőröm a nagy itthonlétben, beültünk az autóba a Kisfiammal mert meg kellett tankolni a kocsit a holnapi korán induló pesti kiruccanás miatt ( a kisebbik gyermekem oskolába megy, én meg mint szabadságra száműzött vele tartok, hogy megtekintsem a nagy árhullám levonulta után hogy halad a takarítás a nagy Budapesten. – mifelénk pont annyival volt “rövidebb” a víz, mint jósolták, gondolom volt ahol okozott gondot eleget, nem is akarom tudni, hogy hány kis állat (meg persze ember- itt nem gondolok az ártérre építkezett agyhalottakra-) került bajba a nagy víz miatt, de ezek pont azok a történések amik ellen nem nagyon lehet tenni. Mindig megmelengeti a szívem, ahogy próbálnak segíteni menekülni a vadaknak az ártéri erdőkből. Ilyenkor tudom csak félretenni a gyűlöletet amit a vadászok kiváltanak belőlem. Ebbe most semmiképp ne menjünk bele.. ilyenkor nyilván a víz az úr..) szóval tankoltam és ha már bolt is volt a közelben költöttem is és akkor már főztem is, meg elfoglaltam magam estig.
Ma reggelre egy csomó nem kívánatos álomkép üldözött bele a fejfájásba. Az utolsó álmom nagyon érdekes volt, született egy harmadik gyerekem, de úgy hogy ott sem voltam, csak mikor hazaértem mondta Apa, hogy megszületett a harmadik gyerekünk egy kislány. ( a jóslat szerint is lány lett volna ha lett volna és már neve is volt Michelle) A most született kislánynak nagyon furcsa volt a fejformája és három szeme volt. A homlokán is volt egy szem és Matild volt a neve. ( Szerintem a Matildon akadtam ki nem azon, hogy három szeme van és felébredtem)
Nagyon nehezen indultam neki a napnak. Amikor a család aktív tagjai elmentek, visszafeküdtem a macskákkal és a kutyával ( az én Poppy kutyámmal, aki miatt kicsit aggódom, mert nagyon sokat alszik és nem nagyon akar kijönni már az udvarra sem. Nyáron lenne 14 éves.. tudom, hogy idős kutyának számít már) és játszottam a telefonon. ( ma két okból is eszemben volt, hogy törés nekem a Facebook hiánya, de nagyobb stressz a megléte így tovább folytatom az instán és a Viberen a kedves ismerőseim halászatát. Van akit nem sikerül elérni, van erre is B verzióm, de egyenlőre regenerálódom a játékok mezején). Apu fel és le járkált, de nem mert felkelteni. Láttam, hogy zavarja, hogy fél 6 és én még fekszem, de engem nem zavart, hogy zavarja. A kávéját és a felesét megkapta 5-kor, a többi nem egetverően fontos.
Napközben házátrendeztem , a Kisfiam segített a nehezebb részét megoldani, most végre egy fokkal közelebb került a hely újra az “otthon” érzéséhez még papástól is. Nekem ez már elég is volt a mai boldogsághoz. Most villanypásztort keresek a Lajoséknak, mert szétkúrják a drága kerítést. Mindig van valami..
Legyen szép az estétek, holnap ha lesz kedvem hozok egy kis Pestet Nektek!
Ha a hétvégéket nem számolom bele, akkor elvileg 5 nap szabadságra száműzött a cég. Ha most nem lenne az a helyzet, ami ( nem lenne itt a papa, hogy ötpercenként kitaláljon valamit) akkor lehetséges, hogy ezerrel pörögnék és szétcincálnám az egész házat, felkészülve a hosszú őszre, de kedvetlen vagyok és nem nagyon látok más kiutat ebből a helyzetből, mint azt hogy én menjek világgá…
Egy rossz hírrel indult a napom, egy nagyon kedves kollégám elvesztette a feleségét rákban. Ez annyira megvisel, borzasztó , hogy pont a rendes embereket sújtja a Sors a veszteséggel, azok, akik meg az én nézőpontom szerint szélhámosok, azok akik az alkoholnak élnek és szétcsesznek családokat, bántalmaznak más embereket meg látszólag semmi bajuk. Aztán lehetséges, hogy nem így van, így nem ítélkezem, és még az általam rossznak ítélteknek sem kívánok rosszat, csak borzasztóan sajnálom a kollégám. 😦
A szabadságom első napján dolgoztam. 😀 Ez nálunk már olyan természetes, hogy meg sem voltam lepődve a visszaforgatáson, igaz lehetséges, hogy az utolsó napom a hónapban ezért majd itthon maradással telik. Nem akarom hozzátenni, hogy “ha még élek”, mert nagyon kell akarjak még itt maradni ezen a Földön, és most nagyon nem akarok. Az 50. szülinapom lehetne a legjobb időpont arra, hogy ócska módon megfutamodjak a problémák elől. De nyilván nem tehetem, mert a Józsi pont úgy fog rám gondolni, ha ráhagyom az apám, mint én anyura.. Arra pedig nem illik a szeretet szó.. inkább borzasztó dühös vagyok. 275 napja vagyok dühös..és nem múlik…nem is fog.
Anyu elátkozott engem, mert minden panaszára, amit apura tett volt egy reakcióm ami nyilván nem a legjobb volt, mert egyszerűen leráztam magamról a problémáját, és az anyu roppant magányos lehetett és most ez az átok rám telepedett. Nem kellene erről írnom többet, főleg azért sem, mert a minap jöttem rá, hogy egyáltalán nem szabadna az érzelmeinkkel megajándékozni másokat. A fülembe csengenek anyu panaszai apámról: ” Apád nem eszik meg semmit, mindent fikáz“ – most sem, csak engem kevésbé érdekel már, anyu ebbe belegörcsölt.. “Apád mindent elfelejt, ha szólok neki megsértődik” – így van… ” Apád nagyon csúnyán beszél velem” – velem is, de már visszább vett, mert már nem reálok. ” Apád titokban eteti a kutyát, állandóan orvoshoz kell vinnem, mert mindenre allergiás” – én nem viszem orvoshoz.. magam sem, nemhogy a kutyát és amennyire kutyapárti voltam, már gyűlölöm a kutyákat és ide több az én életemben csak megőrzésre jöhet, csak az unoka kutyákat vagyok hajlandó elviselni ezután…
Apám taktikázik, de rosszul, mert nem fogok itthon maradni vele, ha ellátásra vagy felügyeletre fog szorulni, akkor keresek neki egy (nekem)megfelelő intézményt. Pont elegem van a cselédsorból. Elképzeltem mi lett volna, ha kettesben maradunk, mert megmentem a családom tőle és magamtól.
Folyamatosan osztja a feladatot, tegnap közölte, hogy majd szedjem össze a diót, amit a szomszéd fájáról hozzánk potyog, mert majd megtöri a kutyának. Addig álljon féllábon, míg én azért szedem össze a diót, hogy megetesse a kutyával. Arra nem képes, hogy a kukájából a szemetet kivigye a nagykukáig… pont az a távolság, amit megtesz, hogy kinézzen a kapun. Arra sem képes, hogy kutyák szőrét és a homokot összesöpörje a szobájában. Simán össze tudná szedni a diót, belefér az idejébe, de egyszerűbb elmondani, hogy nekem kell összeszedni. Nem kell.. a lófaszt kell. Nekem ez a fajta utasítgatás megalázó, nem megkér, utasít. Nem vagyok katona, engem a feletteseim is csak megkérni szoktak, akkor is ha az hivatalosan utasítás… nem nem… az már túl van a határomon, ahová senkinek nem ajánlott lépnie. El kell engedjem ezt a papa témát, mert már én is unom…
Mára kisebb átrendezést terveztem a házban, mert nincs itthon a ház ura, így nem zavarom a bútorok tologatásával, csak az a baj, hogy a térdem miatt nem tudok már úgy emelni mint régen.. Így nincs is kedvem nekiállni. El fog menni ez az 5-7 nap haszontalan megint. Sebaj.. az utóbbi 20 évem is úgy ment el, mégis itt vagyok.
Ma sokadszorra feltelepítettem a vibert, mert igyekszem több lábon állni az elérhetőségben, de a facebookot nem fogom visszarakni. Többször is eszembe jutnak az ottfelejtett barátaim, de úgy gondolom, hogy aki akar úgyis megtalál és én is próbálkozom a kapcsolatfelvétellel az instagram és a most már a viber berkein keresztül, aztán majd lesz valahogy. A blogom meg itt van. Igaz így kevésbé érdekes, hogy nem tolom senki képébe, de nem kell senkire rátukmálni azt hiszem az egyre kevesebb tartalommal bíró posztjaim. Jó ez így… legalább ha egyszer végleg eltűnök pont annyi embernek fogok hiányozni, mint nekem a Medve, Elvira, Elke, a Marika néni és szegény Palkó Ági… sosem gondoltam volna, hogy egyszer facebookos halottaimra fogok egyre többször emlékezni.
Szerdán a forgalmi utasítás kivett a “saját” járatomból, hogy más menjen benne a kijelölt szakszervízbe… ( Hahaha…😑🤫) A járat amiben végülis mennem kellett nem esik nehezemre, teljesen mindegy mit csinálok, hanem maga az eljárás az, amin kicsit ( nagyon) felb🤫sztam az agyam és sajnos ez látható is volt rajtam.
Akkor megfogadtam (újra), hogy tudatosabb leszek, nem erdemli meg senki aki fájdalmat akar okozni, hogy lássa sikerrel járt, de tegnap elbuktam. Hétköznapi oldalról támadt a teszt, a leggyengébb ponton, a család egységének pontján.
Nagyot buktam, olyan nagyot, hogy olyat tettem amit utoljára 16 évesen amikor a szomszédban kuncsorogtam a halálvágyam ellen enyhítésért.
Eszembe jutott az anyám,aki 273 napja ezen a napon szintén így tehetett. Gyógyszert vettem be a szűnni nem akaró fájdalomra. Már tudom, hogy nekem ez sem hoz enyhülést.Tehetelen testemben elmúlt a fájdalom, de a lelkem vérzett, a szemeimből megállíthatatlanul csorgott a könny. Pedig senki sem bántott. Egyszerűen tudatosult csupán, hogy elcsesztem valamit nagyon, hogy gond van a padlásomon, és abszolút nem vagyok alkalmas erre a semmilyen szerepre amiben létezem .
Innen már csak egy út vezet. Eszembe jutott, hogy lehetséges,hogy azért húzódom vissza a virtuális világból,mert elfogyott az időm. Olyan lehetek mint egy patkány, elsőként hagyom el a süllyedő hajót. Itt nincs sok értelme a hősködésnek.
Pedig úgy gondoltam,hogy vállalom a mindennapos nyomását és igen, immár van lehetőségem arra, hogy anélkül,hogy olyanokra tukmálnám magam akik nem is akarnak látni, megoszthatom a gondolataim. Mert ez az egyetlen esélyem, hogy a saját démonjaimmal szembeszálljak.
Ma csodaszép őszi napunk volt. Kevés tevékenységre voltam képes. Saját nevelésű fűzfákat ültettem a kecskék kifutója mögé, ha megmaradnak lesz árnyék a meleg nyári napokon.
Kicsit megmetszettem az ujjam is, de ez nem hír, minden alkalommal kárt teszek bennem ha vágó eszköz kerül a kezembe.
Kerítést szereltem, mert szétnyomják a kecskék aztán ma sem sokat ért az életem.
Este van. Hét óra és sötét. Egy kívánságom van, a sok kis állat akik az árterekről menekülnek, kerüljenek biztonságba. A többi nem érdekes. Remélem az angyalok rájuk is vigyáznak.
Az éjszakai kiruccanásunk helyszíne egy hegyi falucska. Egy meredek úton a hegytetőre vezető úton teraszos elrendezésű portán takaros de öreg házak sorakoznak egymás mellett.
Az egyik ilyen ház udvarán állunk. A szomszéd házban a Fiamék laknak, ( mint az életbenezért ezen a ponton már tudatosult bennem, hogy ez valami másik dimenzió, de a sztori ennek ellenére futott tovább. ) A házat egy kedves ismerős árulta és valójában nem is akartuk mi megvenni, de nem tudtunk ellenszegülni az eladó akaratának.
( a nem-et mondás képtelensége mögött nem csak tisztelet lehet, hanem többnyire félelem van. A jelen szituáció egyértelmű arra utal, hogy hiba van a programomban még mindig, mert az általam nagyra tartott emberekkel nem tudok akkor sem szembe fordulni, ha sértik az személyes szabadságom vagy az érdekeim)
Hely és a környezet nagyon vonzó volt, köze van ennek a képnek egy kellemes rezgésű helyhez, ahol furcsa mód szeretek lenni, és ahhoz az emberekhez akik ott laknak. De eszembe sem jutott mostanában a költözés, pihenésképpen még mindig pesti lakásokat nézegetek az ingatlan.com-on, szóba sem kerültek a hegyek inkább a vizes közeget részesítem előnyben, abból is az egyetlen kedvelt vizet a Balatont.
A ház elölről tipikus kádárkocka. Színezetlen fal,öreg ablakok, elől két szoba, középre szorult a nappali , hátul egy konyha egy vizesblokk egy nagy terasz csúnya műanyag tetővel. A teraszon keramitkocka, nincs olyan darab ami ne mozogna.
A tulaj a szuterinből poros, penészes könyveket hoz fel, hogy azzal támasszuk fel a terasz lábazatát. Na itt ébredtem fel .
Érdekes motívum számomra a hegyekben lakás lehetősége. Anyu távozása napján jártam ezen a helyen és azóta furcsamód kötődöm hozzá. Hogy a helyhez, az emberekhez vagy ahhoz a rezgését ami ott rejtőzik nem tudom. Talán pár napot eltöltünk a hegyekben egyszer, és a hegyek megadják a választ a fel nem tett kérdésekre.
Csend az nincs, a kakasok ezerrel tolják,de nem zavar már a buszban ülök. Intenzív napokon, heteken , hónapokon vagyok túl és végtelenül elfáradtam.
Két napot dolgozom még majd jön egy hét “pihenő”, amit semmiképp sem gondolkodással kell majd eltölteni, sőt soha többé nem fogok gondolkodni semmin.
Tegnap ugyanaz az energia szakított ki a közösségi felületről, ami sok sok éve egy másik életformából. Nem egyik pillanatról a másikra történnek ezek a dolgok. Amíg az ember mérlegel addig nem hozza meg a döntéseit, amikor hagyja megtörténni a dolgokat akkor magával ragadja a sodrás és talán pont most a történelmi áradások idején van ennek itt az ideje.
Vannak kapcsolatok, melyeket nem szabad(na) veszni hagyni, de zömmel egyoldalúak részemről, én tartom fenn őket és ha így van akkor szeretettel vagyok s maradok irántuk, hiszem hogy megtalálodik a módja annak, hogy nem veszítjük egymást szem elől.
De most nem gondolkodom, nemsokára fordítom a kazettát a magnóban, érkezik a B oldal, a B oldal első dala még talán ismerős lehet,de tovább sosem hallgattam így biztosan sok meglepetés vár majd rám.☺️
Nem vagyok eltűnve. Tematikus megosztó oldal az Instagram, nem tukmálja a szart, a híreket, így kevesebb a feszültség az általam kiválasztott témakörökben. Nagyon kapaszkodom, nagyon küzdök azért,hogy ne legyen a kerek évforduló olyan mint Medvénk hatvanadikja. Milyen jó is az,hogy már talán van 15 éve is véget vetett életének és mi páran még most is emlékszünk rá. Alig ismertük, de bonyolult lelke bennünk örökre élni fog.
Medve verseket írt .S míg volt a Lipót megmentette őt a világtól. De elvették a Lipótot a magunkfajtától és ha idekint nincs senki, aki erőt ad a másnap reggelhez vagy feladatot, problémát, aminek megoldása előre viszi a pillanatokat, akkor nincs sok értelme a folytatásnak.
Nem írom, hogy új kezdet .. inkább remény arra, hogy holnap is lesz reggel ez a poszt.
Hatalmas erővel szakított ki a virtuális világ közösségi felületéről a Telihold hatás. Nem tudom és nem is szükséges megmagyarázni ennek az okát. Az utolsó utáni pillanatban vagyok. Nem tudom,hogy vissza fogok- e térni. Sok igazszívű embert veszítek el, de lehet nekik így lesz a jobb. Nekem már mindegy. Majd lesz valahogy. ☺️
Életem közel felében- amíg nem volt internet– én egy szabad ember voltam. Lehet, hogy nem én voltam a legélesebb kés a fiókban, de ezt addig, míg ez a nagy világháló nem kúszott be a számítógépembe nem tudtam. Addig a kortársaimhoz képest fejlettebb gondolkodású (és cselekvésű) emberként tartottak számon. Aztán jött a világháló és kiderült, hogy valószínűleg rosszul választottam közeget magamnak, mert nem az én szintemen barátkoztam, hanem feljebb. Az életem felénél derült ki, hogy én voltaképpen semmihez sem értek és ostoba vagyok. Ezzel nincs baj. Nem lehet mindenki diplomás, művelt, tanult, okos, bölcs és szép, magas spirituális rezgésű, befogadó és nyitott is egyszerre, nekem “csak” a soknézőpontúság képessége jutott és ahogy haladt az idő valami téves kapcsolódás miatt az agyamban a vidám, abszolút extrovertált személyiségem ambivertáltba váltott át. Nem vagyok introvertált, mert még itt vagyok. Aki introvertált nem küzd naponta azzal, hogy elhagyja a közösségi felületet vagy sem, mert nincs rajta. Van egy kis gond a rendszeremben és próbálom megfejteni, hogy vajon mit is kellene tennem. Én borzasztó sokat “dolgozom” azon, hogy ne az aktuális nap legyen az utolsó számomra. Ez nem hiszti, ez kurva kemény belső harc a rengeteg kompromisszum miatt, amit más emberek miatt kell meghozzak. Azok miatt akiket kedvelek. Mert akit kedvelünk, az miatt képesek vagyunk feladni önmagunkat. Ez a legnagyobb hiba, amit folyamatosan és újra elkövetek. Elkövettem. Nem fogom többé… Inkább nem kell senki szeretete, barátsága, ha olyan nagy ára van, amit nem tudok megfizetni.
Feladni önmagunk azért, hogy ne okozzunk csalódást?
De nem is ez a legnagyobb probléma velem, hanem az, hogy nem bírom a konfliktust, és ezért hajlamos vagyok megtagadni magam. Viszont abban a pillanatban, ahogy megtagadom magam fulladni kezdek és rosszul leszek. Nem tehetem meg, hogy megtagadom magam. Ezért megtanultam elengedni. Senki -SENKI- nem ér annyit, hogy az ember saját magát megtagadja érte, mert SENKI nincs a Földön, aki megérdemli azt, hogy érte az ember szembeforduljon az élete céljával, azzal a teremtett “énnel” aki arra hivatott, hogy az általa vállalt programot az ON-tól az OFF-ig lefuttassa..
Bazinagy lúzer vagyok…
Én senkit nem lökhetek ki a saját maga vállalt programjából azért, hogy magammal vigyem az úton, hiszen velem csak az jöhet, aki önként társul és csak addig, ameddig a hasonló megélésekkel dolga akad.
Semmi más bajom nincs, csak az hogy gyáva és ostoba vagyok az lenni, aki vagyok. Mert aztán mi bajom lehet? Egyedül maradok? A legjobb, ami történhet, mert akkor nem bántok többé senkit azzal, ami én vagyok. És nem bántom többé magamat, hogy nem tudok az lenni, akinek mások hisznek.
Amúgy milyen érdekes a világ. Azt hangoztatják légy önmagad, de ha önmagad vagy akkor bunkó vagy. Miért baj, hogy bunkó vagyok? Miért nem hagy el, akit ez zavar? Miért hazudik magának, hogy én kellek az életébe? Nekem semmim sincs, amiért bárkinek is fontos lehetek.. Tartsuk ehhez magunkat.. Én én maradok és megyek tovább. Mert ez a feladat, akkor is, ha nekem ez sem tetszik annyira már. De talán, ha nem zavar, hogy csalódnak bennem mások, akkor könnyebb lesz az út is.
Ja..és nagyon szép lesz az idő..ma már a Nap is ránk mosolyog és talán a valaha sok évtizede árvízben nyomorodott kis házukat sem viszi el idén sem a víz 🙂 De a csak a Lajos és a pipikék miatt ne.. mert a kecskék nem biztos, hogy tudnak úszni.. bár biztosan elácsorognak egy ideig a tetőn 🙂 Legyen meleg a fecskéknek, legyen most kicsit esőcsend, hogy levonuljon az ár, legyen egy kis nyugalom…legyen igazi ősz. Elég már a sok negatívumból. Elfáradtam.
🍁soulleaderdemon🍄 