Egy “hajnali reggel”, amikor a kukoricát vittem a Lajosék alattvalóinak leültem kicsit a lámpafényben, néztem, ahogy a pipikék pikpikelik a kukoricaszemket.

Egyszer csak a romos vájogfalból mintha áradás lett volna elkezdtek szó szerint kifolyni a patkányok. Szépen körbeülték a kukoricát vagy negyvenen és halálos nyugalommal ettek a tyúkokkal.

Mind a szomszéd udvarból jött, az időzítőre kapcsolt hátsó udvari világítással óramű pontossággal egy időben.

Nálunk hosszú évek óta nem volt kihelyezve patkányméreg, mert a Poppy kutyám egyszer bekajálta és megküzdöttünk akkor az életéért.

Ennek ellenére mégis beszereztem a jól bevált zselés cuccot, a kudarcba fulladt emberségesebbnek ítélt azonnal ható légpuskás lövöldözés után, és kimondottan a patkányok járatai , a padlás lett megszórva a kevésbé humánus halált okozó méreggel.

El is fogyott, nem is jönnek azóta a vendégek. A maradék pépes zacskókat egy kevésbé jól záró dobozba tettem a garázsba. A tudat is zavart, hogy egyáltalán van otthon, és kétszer léptem vissza, hogy a dobozt olyan helyre tegyem, ahonnan nem esik le. A garázst becsuktam. Hiába.

Sok hiba lett elkövette a folyamatban. Egyrészt régen a mérgező dolgokat, permetszer, sósav, egerméreg, gyógyszerek mindig zártuk. Feliratozva volt minden duplán zárható üvegben, zárható szekrényben. Most ez nyilván elmaradt. Mint ahogy minden más is az életemben, ami mellett ott volt a felkiáltójel, hogy mit ne, mit hogyan.

Egy hete, hétfő este amikor hazaértem a garázs nyitva volt. A kutyák az udvaron. Másnap reggel kerestem a dobozt, nem találtam. Ahogy jobban körbenéztem, meghűlt bennem a vér. A doboz leesve, a tető mellette, a pépek félig kint a dobozból.

Azt hittem elájulok. Még a hasmenés is rám jött ijedtemben, közben indulni is kellett volna a buszhoz. Szólni illett a Gyerekeknek, hogy mi történt, hogy LEHET, hogy a kutyák hozzáfértek a méreghez, figyeljék az “Unokám”.

Hatalmas sokk volt, az amúgy is más téren sokkos napjainkban olyan intenzív pánik lett úrrá rajtam, hogy megfogadtam, ha bármi baja lesz a Kismenyem kiskutyájának miattam, én világgá megyek. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, mert felelőtlen voltam.

A saját kutyáim is fontosak, de ha valaki megbízik benned , s rád bízza, ami neki sokat jelent, s te abban kárt teszel, az nem bocsánatos bűn…örök tüske marad. S nekem már nem hiányzik senkinek a rossz érzése irántam, elég már a negatív rezgésekből.

Szerencsére a kritikus 7 nap eltelt és mindenki jól van , levontam a rám vonatkozó tanulságokat

Egyrészt a Belső hang figyelmeztetett.(mint mindig és megint elsiklottam felette, mint mindig)

Másrészt a méreg tárolása és lehelyezése témakörben pont én osztottam az észt előtte pár nappal.

Kurvára be kéne fognom a pofám és hagyni magam körül mindenkit azt és úgy csinálni ahogy akarja, mert bármibe okoskodtam eddig bele, mindig én lettem aki jól beégett abban a témában végül.

Pedig esküszöm soha rosszat nem akarok. De mégis, ideje visszavonulnom az emberek világából és csak akkor megszólalni, ha kérdeznek. Abból soha nem volt baj, csak abból ha kéretlenül ontom magamból a megélésimet. Erre itt van a blogom. Ide úgyis csak az jön, akinek dolga van velem .

…még mindig az Abraham üzenetet hallgatom. Olyan szinten nem tudom “befogadni” még mindig, hogy nem tudom elmondani miről szól, csak azt tudom, hogy nem szabad abbahagynom a hallgatását.
( fülhallgató javasolt annak aki mindkét fülére hall-én sajnos nem teljesen)

https://youtu.be/Jt1xGrZu7w4?si=2KChc6oZezlyp2Ya

Amiért most tollat ragadtam az egy érdekes megvilágosodási pont.
Az anyagi bőségről lesz szó, arról, hogy kezdek rádöbbenni, hogy hol csesztem el, azon kívül, hogy én tudatosan szegényedtem a beleszületett anyagi szintem alá.

Én egy nagyon szerencsés ember vagyok, mert az anyagi javakkal bővelkedő és az abszolút nem bővelkedő emberek világában egyformán mozgok. Nekem sosem volt ez fontos, ám nagyon sokat tanulok abból, ahogy mások élnek.

Látom, hogy aki “szegény” az mit nem tesz azért, hogy bőségben éljen. És látom, hogy akinek van, annak miért van, mit tesz és mit nem tesz azért, hogy kevesebb legyen.
Egy sajnálatos “esemény” miatt betekintést kell nyerjünk az anyagi jólét világába és ennek kapcsán elgondolkodtam azon, hogy miképpen tesszük tönkre a saját életünk és a gyerekeinkét a szavainkkal és gondolatainkkal.

Én – és most senki ne olvassa tovább aki egy cégnél dolgozik velem- meg vagyok elégedve azzal a jövedelemmel amit kapok. Sosem panaszkodtam erre, mert nőként ugyanúgy meg vagyok fizetve ahogy a férfiak és nekem ez tökéletesen megfelel mégsem éreztem magam soha bőségben és minden gondolatomban szerepelt, az
“én ezt nem tehetem meg”
“én ezt nem vehetem meg, mert nem telik rá”
“nekem ez nem jár”

És erre kondicionáltam a gyerekeim is.
“nekünk nincs, mi szegények vagyunk”

A szegénység nem ilyen. Hála Istennek egyszer egy hasonló önsajnálkozós monológba beleszólt a Lány gyermek, és szembesített vele, hogy nekem azért nincs, mert egyszerűen megtagadom magamtól. Tőlük semmit nem tagadok meg és nekik sikerül is mindig jobban teremteni az anyagiakat. A bőség ott lakik , ahol merik használni a pénzt, és van igazság abban, hogy fokozatosan növekszik ott a bankszámla, ahol természetes a bőség jelenléte és nem bűn.

Baromi rossz, hogy 50 évesen kell erre rádöbbenni és nagyon remélem, hogy nem sérültek a mártír gondolkodásomtól a gyerekeim.

Az Abraham szövegeknek igazuk van.

És igen, minden jár. Tény, hogy akinek van az mozdul érte. Mindegy milyen módon, hogy üzletel, vagy seftel vagy játszik, vagy készít valamit és eladja, vagy okoskodik vagy rabol de cselekszik érte vagy fizikailag vagy agyban. Vagy tart valakit aki helyette megteszi, de nem ül és várja, hogy valaki megoldja helyette. És ami a fő, tudja, hogy bőség van.. és amennyi kell , amire kell, arra mindig ott van. Csak meg kell engednie….ez a legnagyobb lépés.

Nem hoztam laptopot, mert úgysem lesz miről írni.

Ez hamar bedőlt, mert reggel már lett miről elgondolkodni.

Tudtam, hogy ma olyan helyzeteknek fogok energiát adni a figyelmemmel, amikben eddig is részt vettem, de mivel tegnap megbukott az EGOm, mert már én sem vagyok kíváncsi a hülye dumájára és életem ladikját végre önszántamból, akarattal, kisebb keserű szájízzel ,de belöktem az áramlásba, tudtam, hogy akkor innentől a megélések teljesen tisztán, több nézőpontból jönnek majd.

Az első vicces szituáció az első érkezési ponton ért.

Mivel elég hangosan szoktam a kevésbé logikus döntések vagy az egyik ember előnybe helyezése a másik rovására utasításokra reagálni, a forgalmista úgy adta át a napi feladat változást, mintha egy acsarkodó kutya lennék egy ketrecben. Messziről dobta a csontot .🤣🤣🤣

Bár én tudtam (mert sajnos még mindig látom a következő pillanatot, az emberek aktuális gondolatait) hogy milyen feladatot szán nekem, úgy adta elő,hogy közben három másik emberrel egyszerre beszélt, nehogy megszólaljak, hogy nem oké. De eszemben sem volt megszólalni. Tudomásul vettem és mentem amerre küldtek.

Ám ott amerre küldtek,begurult egy szintén buszvezető (nekem az ilyen nem kolléga) aki nem tud fordát olvasni és nem tudja, hogy az OBU valójában miképpen működik, mire lehet használni, mire nem . Megkérdezett először (!!!) mert nem tudta mit kell csinálnia! Majd mikor válaszoltam neki, sokadszor is ugyanazt, ordenáré módon elkezdett kiabálni velem, hogy

” engem teee ne oktass!”

Nyomatékkal a “te” szón, mint valami utolsó senkiházi mocskos agyhalott kurvához szólt volna .

Mifelénk nem divat így beszélni emberekkel, főleg egy nővel nem.

Bár alázatos ember vagyok, az ilyet azért nem nagyon tudom tolerálni. Nyilván nem süllyedek le erre a szintre, hiába is próbál az ember a betonba magot vetni, nem tud gyökeret ereszteni ott, ahol nincsenek meg az élet feltétele.

Annyit hatott rám ez az egész, hogy kedvem támadt kiírni magamból.

Két járaton két generáció utazott aztán velem, akik előre ültek és minden bevezető nélkül megosztották az életük történetét velem. Na miattunk, az emberek és a felém táplált bizalmuk miatt érdemes élni. Azokat akik még nem kompatibilisek velünk hagyni kell hadd tegyék a dolgukat nélkülünk, egyvalamit nem kell viszont senkivel megtenni:

Senkit nem kell és nem is lehet megmenteni a sorsától!

Baromi nyugodtan vagyok. Tényleg jó dolog sodródni és gyermeki kíváncsisággal fogadni mindazt, amit az utunkba sodor a víz.

Valahol mélyen azért tudni illik, hogy mi magunk vagyunk a folyó is . A Felsőbb én teremtése materiális világban megnyilvánult én számára az Út. Sosem tervez olyan pályát ebben a játékban,bármit ne lehetne teljesíteni. És mindig minden eszköz a rendelkezésünkre áll, csak nem kell félni használni azokat

Minden nap többször is meghallgattam az utóbbi két – három hónapban a Abraham üzeneteket

Nem értettem teljesen.

Azokat a részeket, amit nem tudtam mihez társítani az agyamban, egyszerűen nem hallottam.

Amiről nincs képanyag az agyban, amit nem tudok lehozni a tudathálóról, azt nem tudom értelmezni.

Így volt ezzel az amúgy így részben értelmezve is sokat segítő Abraham szöveggel.

Nem tudta az egom elfogadni ezt áramlásban maradást, hogy nem kell szembe evezni az árral. Félreértelmezte. Mert az EGO a fizikai szinten él…az ember isteni mivolta nem fizikai. Ha megérti ezt valaki, nem evezni fog a sodrással szemben, hanem a lapátot csak arra használja,hogy kormányozza a hajóját.evezni sem kell, visz az áramlat magával.

A mindennapjaimban olyan események zajlanak, ami felett nincs hatalmam, viszont a lehetőségekhez képest eddig sikerült a hajómmal elkerülni a zátonyokat.

Most hallottam meg először a szövegben,amit vagy 50x hallgattam, hogy nem érdekes az, hogy mi volt. Az az érdekes ami most van, az vagyok aki most vagyok, és most kell a.hajóm óvatosan a vízre ereszteni és nem keresztbe fordulni, nem visszafelé kavarni, hanem haladni amerre a folyó visz, mert mindig oda visz, ahová kell, ahol fejlődés, tanítás, bőség, gyarapodás van.

Ma ELŐSZÖR éreztem magam az áramlatban orral a sodrás irányában.

Ma nem érdekel először ,hogy kinek mi vagyok, és az jó vagy sem. Ma vagyok először az aki vagyok aneélkül, hogy szégyelleném.

Mélyen belül ugyan érzem még a fájdalmat, hogy kevésnek érzem magam abban a környezetben, amiben létezem, de sokkal erősebb bennem a vágy arra, hogy szabaduljak a negatív gondolatoktól, mint az az érzés, hogy szeretetet , figyelmet, támogatást, együttérzést kunyeráljak bárkitől,aki ezt velem kapcsolatban spontán nem hivatott érezni.

Ma a pozitív gondolkodás projekt 28. napján .

Szép Mostot!

Pozitív gondolkodás projekt 14. nap

Egy kérdés maradt bennem. Oké, hogy megengedem, hogy minden az én beavatkozásom nélkül történjen.

De akkor természetes, hogy vannak akik így vagy úgy elveszik ami az enyém?

Miért harcolok a hazug, mocskos, talpnyaló tolvaj gecik ellen magamban?

Miért nem hagyom hogy megrövidítsenek ,hiszen úgyis ezt teszik, mert ez a menő, ez magyar ember védjegye a csalás, a lopás, a hazugság, a kizsákmányolás. Miért küzdök ellenük, hiszen ők vannak többen…

Kérlek Őrzők, Őrangyalok, Teremtők, Istenek! Emelkedtek feljebb , hogy ne érintsék meg az ilyenek a lelkem még egy kósza gondolat elejéig sem!

😞🙏😞Kérlek😞🙏😞

Míg iszom egy kávét mesélek.

Apa szokta mindig volt mondani, amikor elégedetlen vagyok vagy éppen nem becsülöm amink van, hogy:

“Attól kell elvenni, aki állandóan panaszkodik!

A pozitív gondolkodás projekt előtti napokban (meg előtte sokszor)nekem semmi nem volt elég jó. Folyamatosan nyüglődtem otthon is és a munkahelyen is .

Miért így, miért úgy? Kiéleződött bennem minden ellenszenv azok iránt,akik kihasználnak, bár kihasználni csak azt lehet aki hagyja.

Hiába hallgattam minden nap az Abraham – A megengedés törvénye előadást, mert tudom, hogy hol a hiba a teremtésemben, nem voltam képes a pozitívumot látni, csak a pozitív gondolkodás projektem óta tartom szinten bennem a képességet,hogy észre vegyem és hirdessem a jót.

A legnagyobb háborgásom közben történt egy esemény, ami borzasztó rosszul érintett. Olyan ez képileg, hogy hetekig szól az Úr, hogy

– Tünde! Lásd a jót, hallgass a Belső Hangra!

De Tünde egy fasz… Miért így, miért úgy? Miért ez a forda miért annak a busza aki tán még a közepébe is szarik? Nem jó, mást akarok, ez kevés az kevés az sok az nem kell…Mások miért nem, én miért igen .. közben meg otthon lusta trehány dög a Tünde, az helyett hogy megmozdulna, csak károg, meg szégyenkezik az általa magára hagyott világa miatt.

Az Úr egy napon ezt megunva fogta magát és a Tünde gyenge pontjára bökött. Tünde azt hitte amúgy hogy semmivel nem lehet a földre kényszeríteni. Tévedett. Belebaszták a fejét a földbe. Egyetlen egy szerencséje, hogy azonnal felismerte, hogy mi a szitu és nem szégyenkezik miatta, megköszönte a tanítást.

Érdekes módon semmi nem probléma azóta. Csak miattam másokat ne bántson többet a Felsőbb Én…Mert mind egyek vagyunk, és ha Te barátom nem tanulsz a saját hibáidból, majd megtanulod őket a gyermekeiden át ..S ha nincs gyermeked biztosan van valakid akin keresztül megfogható vagy, vagy ha nincs akkor valószínűleg mindegy is,hogy itt vagy e a Földön vagy nem, ha nem szerethetsz jobban valaki mást mint önmagad.

Egyetlen igaz út van. Egyetlen vezető van aki Neked bármit utasíthat. A Te Felsőbb Éned, Nem üzen az papokon, mestereken át, idegen emberek, gyermekek, feliratok, egy-egy sor egy fejedre esett könyvben, dalszöveg vagy kép ..mindenhol ott vannak az üzenetek, a figyelmeztetés is többször elhangzik, aztán ha vak is vagy és süket is akkor jól megszívod és veled együtt mindenki akit szeretsz. .

Ez a rend.

Nagyon ritkán – talán éves szinten egy tucatszor sem– nézek tévét, akkor is inkább hallgatom és mással foglalkozom. Ma éppen rámtört a dobjak ki mindent, amit itt gyűjtögetek a semmiért már évek óta hangulat, és a szelektálás közben a Spektrum Home zümmög a háttérben, a kedvenc műsorommal (amióta nincs az a színkörös, mert az volt a kedvenc) a Gazdag ház, szegény házzal.
Nekem ez a műsor mindig tanulságos, igyekszem attól eltekinteni, hogy ami mi heti pénzkeretünk két kereset mellett is alacsonyabb, mint a műsorban a szegény ház oldalán bemutatott családé. A műsort a motiváció szerzése miatt szoktam inkább nézni, nem vonz a gazdagok fényűző élete, viszont a szegény családok életénél a miénk azért sokkal jobbnak tűnik kevesebb pénzből is.
Ami jobban érdekel az, hogy miképpen lesz valaki szegényből gazdag.
Szinte kivétel nélkül mindenki dolgozik érte. Munka nélkül nem nagyon megy a gazdagodás. Nyilán nem mindegy mi a munka. De a mi sok műsorban azonos az az, hogy úgy lesznek emberek sikeresek, hogy támogatja őket valaki ebben.
Nem biztos, hogy anyagilag.
Emberileg. Valaki aki mellettük áll és hisz bennünk.
Nekem pontosan azért olyan nehéz a jelen, mert hozzászoktam a múltban ahhoz,
hogy “szeretnek” az emberek a szolgáltatásban amit végzek.
Nem volt ez nehéz, mert kevesebb volt az ütközési felület mint most, ahol olyan közegben kell szolgáltatni, ahol nagyon kevés olyan ember fordul meg,
aki képes arra, hogy értékelje amit kap.
Legyen az pár vagy bármilyen emberi kapcsolat, munkahely vagy bármilyen szolgáltatás, ha nincs pozitív visszajelzés arról, hogy amit teszünk az jó,
az ember hamar elveszíti a lelkesedését és sérül az önértékelése.
Én annyira hálás tudok lenni és én mindig igyekszem értékelni is ha van mit.
A mai műsorban pont ez az utolsó gondolat fogott meg,
amit a szegény család hölgy tagja adott át:

Ha én nem hiszek magamban, akkor vajon mások tudnak bennem hinni?
Vagy nekem kell hinnem bennem, hogy mások is higgyenek bennem?
Én nagyon szeretem azt amit csinálok, szeretek itthon gondoskodni, szeretek a munkahelyen szolgáltatni, és hiszek abban, hogy a munkát a legjobb tudásom szerint végzem. Ezzel szemben, minden ami számomra érték ebben, mások számára nevetségessé tesz. Ilyenkor érzem, hogy nem vagyok jó helyen. Pont ahogy a család sem igazolja vissza soha azt, hogy amit értük teszek vajon jó -e?
Valójában magamért kellene mindent tennem és értékelnem magam?
Nem tudom hogy működik az emberek világa..
De azt érzem, hogy pozitív gondolkodás ide vagy oda, ide nem akarok jönni többet.

Vannak akik nem kedvelnek.
Nincs ezzel baj.
Ez természetes, hiszen olyanok is vannak, akiket én nem kedvelek.
Nem fér össze a rezgésünk.
Ez is természetes.
Sok hülyeséget elkövettem a múltamban,
de egyetlen sincs olyan, amit jobban szégyellenék, mint
amikor valakivel annak ellenére látszólag jó kapcsolatot ápolok, hogy félelmet vagy szomorúságot ébreszt bennem a lénye.
A legnyomorultabb érzés a múltamból, ami velem maradt, amikor
nem akarok valakit, de “muszáj” elviselnem, mert tartok tőle, hogy árt nekem.

Már nem félek senkitől.

Csak sajnálom, hogy kell még éreznem ilyet,
hogy “útban vagyok”.

Hogy tudnak-e nekem ártani?
Nos az elmúlt 28 év tapasztalata az, hogy
mindig mellettem vannak az Őrzők, és igen vannak keserű
pillanatok, amikor valaki ok nélkül ( általam vélt ok nélkül)
ellenségesen viselkedik velem, de nagyobb kárt nem tud okozni,
mert bármilyen változásra is kényszerít a lénye,
az nekem csak jó hosszú távon.

A pozitív gondolkodás projekt 9. napja van és nekem először keserű a szám íze most.
Nagyon dolgozom azon, hogy vagy elfogadjam a következő nem szeretem napok
rám eső részét vagy tegyek ellene, mert tudnék ellene tenni, csak az a tapasztalatom, hogy hagyni kell a folyót a medrében folyni, úgyis arra tör majd utat magának, ha árad, amerre kell. De az is bennem van, hogy a kormány is az én kezemben van, és nem kell nekem mindig arra mennem, amerre másoknak jó, hanem egyszer mehetnék arra is, amerre én szeretnék.