Legutóbb, amikor a Margit – szigeten jártam, nem tudtam nyugalomban tiszteletem tenni a síremléknél, mert hömpölygött a tömeg, miközben volt aki konkrétan pikniket tartott a rom közepén, így a kápolna tövében pihentem meg, megzavarva ezzel 4 keleti gyártmányú fiatalt.

Persze füstölőt égettem és morogtam,hogy sosem lehet bejutni a kápolnába,pedig dimenzió kapu van bent és ideje volna eltölteni a régi fapadokon pár nyugalmas percet.

Ahol ültem valaki ott felejtett egy törött üveget, benne félig égett gyertyával. Valami belső sugallatra elhoztam a gyertyát, s talán három hét is eltelt már,ma hívott,hogy gyújtsam meg és meglátjuk mit tehetünk az ügyemben.

Ma eljutottam oda, ahová évek óta féltem betekinteni is. Féltem, hogy egyszer elég lesz, hogy elfáradok, hogy elengedem azt a vágyam,hogy része legyek ennek a világnak.

Aztán jöttek a képek, hogy honnan indultam, és mi lett belölem, hogy miattam hányan billentek át és én mennyire megbántam, hogy nem fogadtam el azt, amit felém nyújtottak. Enyhe párhuzamot kezdtem érezni a Magisterrel a Vörös oroszlánból, aki tudja jól, hogy ezen a napon fog meghalni,mert meg van írva.

És minden  energia egyszerre fordult felém. A cégnél a pénteki csúnyaság lélegzetvisszafojtásig megdöbbentett ( és csak most kezdődik) tegnap amikor a Google térképen újra végigjártam gyermekkorom főbb helyszíneit, valahogy igen mellbevágott- amin még is lepődtem– az eladó tábla a nagyszüleim egykor szebb napokat látott házán, amit néhai nagybátyám  szétbaszott pedig extrém nárcisztikus öregapam sváb precízséggel épített fel s tartott tökéletes rendben. Az éjszakát a házban töltöttem benne volt minden szereplő a múltból és jelenből, S borzasztó furcsa volt benne minden rezgés. Már voltam benne így éjszaka,pont ugyanazt látva , megélve, mint most. Furcsa mert nem szerettem ott lenni öregapám miatt, de a helynek spirituális rezgése volt

Mindezt megspékelte a jelen a félreérthetetlen tényeivel, a karakterekkel, azzal, hogy mennyire lúzer voltam, mennyire nevetséges és ostoba , mennyire nem akarom látni hol a helyem mások történetében.

Jött egy pillanat, jött a hang, az utasítás, keressem meg a gyertyát és Michael arkangyal – ki jelen volt a születésemnél- jön, kardjával elvágja a rabságban tartó kötéseimet, az ostoba vágyaimat , és megszabadít a gondolatok táplálta démonoktól.

És Michael eljött… és a kardjával suhintott, és szikrázott a kardja minden démonon és a fájdalmon, amivel a démonokat tápláltam,  azokon a “dolgokon” amik nem rajtam múlnak mégis magam vádolom a sikertelenségük miatt.

A múlt, a jelen és a jövő démonjain, melyeket az agyam hozott létre és a félelmeimből, táplálkozva önálló életre kelt óriássá nőttek ..

Most itt vagyok, a gyertya ég…nem akarok semmit már tőlem,  csak teszem a dolgom, amit jónak érzek,úgy ahogy jónak érzem és már nem akarom, hogy bárkinek tetszenek a döntéseim, az általam termett világ. Csak élni akarok semmit többet.

… az idei év legnagyobb projektje számomra a megszabadulás azoktól a dolgoktól ( itt most konkrétan -és kivételesen- tárgyakról van szó) , amire semmi szükségünk.
Megdöbbentő, hogy 27 éve élek itt és még mindig kifelé próbálom lomtalanítani a dolgokat, úgy, hogy én ebből semmit nem vettem.
Anyu mindent is megvásárolt, ami létezett és amire volt keret, és ami nem kellett neki, az nálunk kötött ki, mert nem voltam elég erős ahhoz, hogy visszautasítsam a tukmálását, na meg a megjegyzés, ami minden megunt dolog mellé volt csatolva : ” más megbecsülné, más örülne neki, vagy a nektek úgysincs semmire pénzetek” . De került ide pont így az anyóséktól is és egyéb helyekről cucc, amit persze majd elrakunk valahová, mindaddig amig megfojt majd minket a sok idegen rezgésű, a majdnem kialakult ízlésemmel teljesen ellentétes kinézetű cucchalom…

Szóval lomtalanítok.. mindent… Amihez ragaszkodom az pár dolog és a mesekönyveim. Ezen kívül semmihez, és szeretnék egy minimalista, de inkább kicsit bohém, kicsit vintage stílusú, kuckót kialakítani a ház “hátsó” fertályán, míg elöl majd a Nagylány alakítgat míg el nem rabolja valaki a szívén át a testét is ebből a furcsa házból, ami most épp nem a legvidámabb hely az Univerzumban,

Pakolás közben elgondolkodtam, mert a minap, miközben hajnalban bandukoltam a buszomhoz megálltam egy ház előtt a sötétben, aminek hátsó udvarán a tyúkok lakóhelyén világított az éjszakai lámpa és néztem a színezetlen falakat, a csúnya vakolatot, a szegényes külsőt és akkor nem csak a tyúkok feje felett, hanem az én elmémben is világosság gyúlt.

Én nem hiszek a karmában – attól még vagyok : üdv A karma..- de megint úgy érzem, hogy kipipálhatok egy “hibát” egy hozzám vagy ahhoz amit mára képviselek, nem illő tulajdonságot, amit valószínűleg sikerült semlegesíteni bennem ezen a hajnalon.
A vakolatlan házak láttán mindig megjegyeztem régen, hogy “minek épít valaki ekkorát, ilyet-olyat, ha nem bírja befejezni , meg, hogy csúnya és igénytelen.”..Aztán a ház előtt állva hajnali 3/4 4-kor döbbentem rá, hogy ez a ház például azért ilyen, mert tragédiák sora söpört végig benne és csoda, hogy néni , aki benne él és tisztességes, és aranyos és szívét odaadná bárkiért, ilyen szinten fent tudja egyedül tartani magát.. mert meghaltak a hozzátartozói, aki még él, az is messzebb innen.
És akkor minden önkínzó gondolat nélkül megérettem, hogy miért vagyok olyan helyzetben épp amilyenben , miért csúfkodik itt a vakolatlan téglájú szoba, hogy miért nincs befejezve a tető, hogy miért van annyi szemét a házamba és miért kell többségében egyedül megküzdenem ezzel a feladattal.

Mindemellett elég sokat küzdök egy “gondolattal” , azzal, hogy nem tudom mit vár tőlem a világ és mivel nem mondja senki el, én végül mindet pont rosszul csinálok…mert én annyira szerettem volna “hovatartozni”, része lenni valaminek, ami nekem sosem volt. Egy nagy és boldog családnak, akik olyanok mint a görögök, zsivaj és zene és ének és mese és tánc és együtt, és mindenkit mindenkit szeret…
De is megértettem, hogy ha valaki nem akarja megosztani velem az életét, akkor engedjem el. Mert nem vagyok az az ember, akit valaki a családjának akar tudni. Pont olyan vagyok mint az anyám , aki annyira szeretett volna része lenni az én csodámnak – és én igyekeztem is belevonni sokmindenbe, csak anyu folyamatosan kritizált, de én nem vagyok ilyen, mégis 50 éve én csak futok minden szekér után. Tukmálom magam a világra mint anyu a sok számára már nem fontos tárgyat tukmálta rám. De pont ahogy nekem nem kell mások “erőszakos” ajándéka, úgy nem kellek én senkinek a világába ilyen erőszakos módon.

Eszembe jut, hogy talán azért nem vagyok “jó” , mert én sem tudtam a hozományba kapott emberekkel egy családdá válni. Annyi a különbség talán, hogy miattuk nem.. mert nem szerettek. És minek oda “bármit” is “adni” ahol nem szeretnek, minek oda örömöt osztani, ahol megszólják azt? Én szeretek, én nem kritizálok, én boldog vagyok mindentől, amit megosztanak velem… és még tukmálom is magam és ezzel jól elüldöztem mindenkit magam mellől. De már annyira elfáradtam, hogy úgy (kellett döntenem) döntöttem, hogy kitakarítok mindent a házból, az udvarból, a lelkemből és elfogadom, hogy ebben az életemben– ebben a programban- valamit nagyon nagyon elcsesztem és nem fogom tudni már kijavítani. De nem akarok több új programot, nem akarok új életet, meg fogom tanulni élni tovább úgy az életet, hogy csend van… és csak az a pár ember, aki rám rám nyitja a messengert, hogy elhozza nekem az örömét, az a pár ember lesz velem, amikor elhagyom ezt a bolygót végre…

Ha köztetek van valaki, akire úgy akaszkodtam volna, nyugodtan lökjetek le a fogasotokról, és itt most elnézést kérek, de nekem elfelejtették elmondani, amikor a Földre programoztak, hogy itt mi a fontos, mi a lényeg, hogy miképp és hogyan kell az emberek világában viselkedni, hogy mit adhatok és mit fogadhatok el…. és ne haragudjatok rám, …én csak része akartam lenni a csodáknak…

… és mit hozott a jó Telihold most a Tücsimaminak? Fényt a sötét elméjébe!

Nekem semmi más nem számít ebben az életben, csak az, ha valaki képes kimondani azt amit érez,amit gondol akkor is, ha azzal (a saját érzése szerint) kockáztatja a kapcsolatunkat.

Aki engem ismer, igazán ismer, azt tudja, hogy nagy utat tettem meg a lélekfejlődés a tudatfejlődés, a tudatosság és az emberi minőségben betöltött szerepemben is. Közel 30 éve az embereket szolgálom.

A tegnapi nap több irányból kaptam megerősítést, energiát, segítséget, figyelmet, elfogadást és a Telihold ez a sok pozitívumot most megsokszorozza bennem.🙏

Mindig ezt mondom, de tényleg soha ilyen tisztán nem láttam még magam körül az embereket és a világot. És soha nem éreztem ilyen tisztán azt, hogy elértem azt a szintet, ahol nekem nincs már arra szükségem, hogy aggódjam , vagy éjszakákat sírjak azért, mert amit képviselek nem illik ennek a világnak a nagy puzzle képébe, és pánikolok azon, hogy kitaszítottam magam azzal, hogy önmagammá váltam (ki) egy olyan rendből, amibe soha nem illettem bele…. Illek máshová vagy sem, már lényegtelen.

A mostani Telihold megengedte nekem, hogy végre ne gondolat legyek, hanem újra a cselekvés maga. És én mindig úgy cselekszem, hogy jusson mindenki számára egy fényhozó mosoly, ha képes elfogadni e csekély ajándékot.

Ma megbocsájtottam magamnak, hogy olyan emberek előtt alazkodtam meg, akik még a saját útjukat sem látják, nem hogy érteni, vagy elfogadni tudnák az enyémet!