Tegnap kihúztam az Lótuszvirág Pagoda aktuális tarot paklijávól – a Mucha Tarotból– a Halál lapot és soha nem éreztem ennyire magaménak , mint most.
Tegnap megosztottam egy posztot, amit lehet nem kellett volna, mert elég rossz rezgésű, nem is tudom kívülről milyennek, talán egy önsajnálkozó, a szenvedésében örömét lelő embernek látszom, közben pedig egy igen komoly belső “harcot” folytatok bizonyos állandóan visszatérő gondolatokkal, amelyeket valami oknál fogva folyamatosan én magam generálhatok annak ellenére, hogy többször nekifutottam ennek a fajta “nézőpontnak” a törlésének, amivel szerintem több évtizede keserítem az életem.
Ha tanultam volna pszichológiát, biztosan megtalálnám azt a “betegséget”- mert a pszichológiának mindenre van – aminek a tünetei között szerepel az a kép, hogy a páciens kiemel egy pillanatot a jelenből, ( talán nem is )szándékosan olyat, aminek lehet akár pozitív akár negatív töltése, és nyilván a negatívumot helyezi bele, majd ezt kivetíti a nem létező jövőbe és ettől aztán jól bepánikol. Ez az egyik.
A másik “probléma” viszont hozott, édesanyám az ő édesanyjától kapta, a világ “legszekírozósabb” nagymamájától, akiben annyi érzelem nem volt, mint egy fadarabban..ez pedig a mások hibáztatása a saját nyomorunk ( rossz – nem megfelelő- nézőpontjaink, érzéseink, vágyaink miatt” például a “még a hajam is miattad hullott ki LÁTOOOD?! ”
A “miattad” csodája, a ” miattad ” szar minden, te vagy a hibás, te vagy aki miatt nekem szar, te vagy a leghülyébb, a leglustább, a leg leg leg – és itt csak a negatívumok sora- majd a “tönkre tetted az életem azzal, hogy megszülettél” hintés a tetejére…
Ez bennem annyit módosult, hogy én soha nem másokat hibáztattam, hanem mindig magam. Pedig nem mondom, hogy jobb azok élete, akik másokat okolnak a szar életük miatt, de könnyebb valamennyivel, mert legalább nem magukat ostorozzák folyamatosan, hanem a környezetüket nyírják ki.
( ebben a környezet kinyírásban amúgy én is jó vagyok, az önostorozásommal is ki tudom belőlük írtani az utolsó csepp érzelmet is… bakker..és most azon röhögök, (de tényleg), hogy ez pont így van, és ha bárki is olvasna a Családból most bőszen bólogatna és mondaná is, nézd mán, hát jól tudja, de akkor miért csinálja? – és igen.. miért csinálom?
Ez egy “program” és ez nem rólam szól,
és én nagyon büszke voltam arra mindig, hogy én nem sérültem attól a sok veréstől,
meg “azistenbasszonmegezéstől” mert mindig is szartam rá, hogy mit beszélnek a szüleim, de a gyerekeim születése valahogy meglocsolta ezeket az elvetett magokat és a felnőttek világa, ahol nem csak mézes volt a mázas, hanem a kaksival is megkent sikeresen szárba szökkentette bennem ezt azt a tudatot, hogy bármit is teszek az szar és sosem fog senki sem szeretni..és ez a mag most fordult termőre.. ezt kell gyökerestől kiírtani, de ahhoz tudnom kell, hogy ki akarok lenni, milyen legyen a növény, aminek a magja a helyére kerül.
Nos… mivel engem egy dolog tartott életben az utóbbi 20 évben, mégpedig az , hogy ha önként távozom ebből a dimenzióból, vissza kell ide jöjjek és én mint a Vörös Oroszlán hatszoros olvasója és minden sorát megélője megbolondulok attól a tudattól, hogy megint óvódába kell majd járjak, amit utáltam vagy a buzi közoktatásba, amit minden sejtemmel utálok most is – hacsak nem születek valami olyan törzsbe, ahol nincs iskola, csak még több szabály, amit szintén utálok, mert én szabad vagyok és a felszabadulás ígéretével voltam hajlandó ide visszaszületni, kurvára össze kell szednem magam, és kimásznom ebből a gödörből, amit itt a kis tábori ásómmal mélyítgetek, ráadásul úgy, hogy a fejemre lapátolom a földet.
Még több tudatosság kell…
Minden látszat ellenére kurva sokat fejlődtem már. De tényleg.
Már rég nem lennék itt a Földön, ha nem így lenne, és tényleg sok dologban már ki tudok állni magamért, de még mindig van egy pont, ahol elveszítem a kontrollt és összeomlik a rendszer és csak egy ilyen “fos” poszt után, minta tegnapi ébredek fel és látom át tisztán, hogy mi történik éppen bennem.
Had osszak meg egy posztot, egy általam nagyon tisztelt Hölgy posztját, >>> A ragaszkodásról <<<ami nekem most hirtelen fényt gyújtott a földes fejemben. Tény, hogy mindenkinek mást mond egy írás, másra hívja fel a figyelmet, számomra elég sok fénynyalábot próbált a sötét zugokba juttatni.
Ezek a fénynyalábok, felismerések egy egy fokok a létrán, amin újra van lehetőségem kimászni a gödörből.
Azért az jó, hogy én már nem esem úgy bele egy általam nem tudatosan ásott gödörbe, hogy ne lenne nálam az eszköz, a kapcsolat, amin keresztül mindig a megfelelő ember, vagy “entitás” jelentkezik, hogy az általa hozott “megértés” segítségével kimászhassak a gödreimből.
Már nem mondom, hogy nem akarok több ilyenbe beleesni.. Inkább azt mondom, hogy ideje az áldást és a gyógyulást magamnak kérnem.. mert eddig sosem gondoltam rám.
És igen, szeretnem kell(ene) magam..
🍁soulleaderdemon🍄 