🍁soulleaderdemon🍄

Az önazonosság útján

június 17th, 2025

Tegnap nagyjából összeszedettvedetteztem egy gondolatot arról, hogy újra és újra megjelenik bennem egyfajta belső kín, egy szégyen érzés azért, hogy vannak illetve voltak emberek, akiknek a társaságukban engedtem magam félni, engedtem magam rosszul érezni, akiknek a társaságából nem voltam képes felállni vagy akiktől rosszul esett, hogy elutasították a közeledésem.
Engem gyerekként soha nem utasított vissza senki, akire “rászálltam”.
Viszont sokszor kötöttem kompromisszumot és soha senkinek az életében nem voltam “első”. Ez a mai napig így van, csak annyi változott, hogy bölcsebb lettem és rájöttem, még talán időben, hogy nem is jó dolog, ha valakinek fontosabb vagyok, mint önmaga. Mert az sokba kerül és fárasztó. Szeresse mindenki saját magát, higgye azt, hogy neki jár minden, s körülötte senkinek semmi, vagy csak a maradék, de engem abszulút nem érint meg mások énközpontúsága, ha nem érzem jól magam valakinek a társaságában, felállok és elmegyek.

Ez az “arrébb megyek” nem volt mindig így.
Közel fél éve volt egy esemény, ahol az egyik résztvevő a közelembe lett elhelyezve, és én- mint mindig- megpróbáltam kapcsolódni hozzá (rezgésileg) de mivel ez az ember annak a közösségnek volt tagja, akik velem abszolút nem akarnak semmilyen szinten kapcsolódni, nyilván elutasított, ami akkor nagyon rosszul esett. Amúgy sem az én közegem volt, és amúgy sem éreztem jól magam egy olyan társaságban, amiben a levegőnél is átlátszóbb vagyok, csak éppen nem voltam képes akkor sem felállni és elmenni onnan, mert a programom, amit fél évszázadig futtattam, édesanyám örökségeként, hogy “viselkedjek normálisan (?)” meg “ne hozzak szégyent rá” nyilván maradtam és próbáltam a gyomorgörcsömmel kezdeni valamit.

Napok óta azonban újra előkerült ez a gondolat, amikor láttam egy embert a múltból, akitől összerándult a gyomrom, és minden nap, amikor felszállok a buszra és az én berögződéseim szerint nálam sokkal szebb, okosabb, gazdagabb de legfőképp rátartibb és látszólag önbizalommal jól kitöltött embereket szállítok, megkérdeztem magamtól végre, hogy miért csinálom ezt?

Miért kell nekem állandóan olyan gondolatoknak megengedni megmaradni bennem, amik engem mindig más emberekhez hasonlítgatnak, holott sokkal régebbóta nem foglalkozom senkivel aki számomra nem okoz örömöt, mert bár én sem vagyok nálam az első, de az elsők után én jövök és sehol nem jönnek már azok, akik bennem félelmet generálnak.

Amióta nem illik a világgal foglalkozni, és mivel én nem is értek a kinti dolgokhoz, belső utazást folytatok és nemrég tudtam meg, hogy ennek az utazásnak az önazonosság elérése a célja, mert nem azok vagyunk, akiknek a külvilág minket elképzelt, hanem azok vagyunk akiknek mi elképzeljük magunkat , akiben mi jól érezzük magunkat, akiben mi fejlődünk és azok az emberek lesznek az úton a társaink, akik jelenlétével nem büntetjük, hanem ajándékozzunk magunkat.

Én nem ismerek senkit, aki ilyen gondolatokkal küzdeni, mint én. Ezért nem is nagyon írtam erről, csak olykor megemlítettem, hogy a legrosszabb az volt az életem során, amikor másoktól féltem vagy tartottam a gonoszságuktól, pedig javarészt senki sem foglalkozik többet a másik emberrel, mint amennyi érdeke ehhez fűződik, ha akar tőle valamit, vagy belőle szeretne építkezni vagy táplálkozni. Én az összes “érdekkapcsolatomban” félelmet és megalázottságot éreztem. Magam generálta érzések egy olyan embertípus felé, aki mindig is első önmaga számára, és ezért mindent meg is tesz, hogy érvényesítse elsőségi jogait (ami egyébként senkinek nincs mások kárára…de ugye tudjuk, ha van a közelben egy örök “másodrész” akkor a főrész osztja ki kinek mi jár… aki meg olyan kis megalázkodós mint én, nos annak jó a szar is.. csak éppen mikor ez a szar öntudatra ébred, akkor van mindig a MEGLEPETÉÉÉÉÉÉÉS 🙂

És ma jöttem rá, hogy mikor érezte azt, hogy súlytalan vagyok és nincs egy pici gyomorgörcsöm sem. Akkor, amikor 100%-ban engedem magamnak az lenni, aki valójában.
🙂
Azért szerettem Pesten lenni, mert azt hittem, hogy csak ott lehetek önmagam. Ott nem volt semmi rossz érzésem, mert a rossz érzésem mindig azok az emberi megnyilvánulások okozzák, amik elvárásokból születnek, illetve, ahol van “ismerős” ott vannak minták, amiknek illene megfelelni, de én már ezekhez a megfelelésekhez túl szabad vagyok.
Ma már végig tudok menni úgy az utcán a faluban, hogy nem érzem megalázónak, hogy nem fogadják el a köszönésem emberek. Már van, hogy nem is köszönök előre, meguntam.
Már kevésbé zavar, hogy a buszra hátul szállnak fel és nem fogadják a “jó reggelt”-em . Ezek a dolgok nem engem minősítenek én viszont megtanultam a napokban, hogy nem kell, hogy másoknak hasonló legyen az értékrendjük az enyémmel, egyszerűen hagyjam már békén az embereket olyannak lenni, amilyenek, DE ÉN IS LEGYEK OLYAN AMILYEN SZERETEK LENNI….

ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI AZ ÖNAZONOSSÁG ÚTJÁN és tovább kutatni, megtapasztalni mindent, ami nekem jó. És nekem adni is jó, nem baj, ha nem kér belőle senki.. 😀
Ez sem az én bajom..

Egy fokkal könnyebb vagyok… egy nagy fokkal..

Önazonossá lettem 🙏

június 16th, 2025

Újra és újra előkerül az a gondolat,hogy egyetlen érzés bánok az ötven évem alatt, az pedig bizonyos emberekkel kapcsolatos rossz érzés.

Először úgy definiáltam, hogy kisebbrendűségi érzést váltottak ki belőlem ezek az emberek. De nem hagyott nyugodni ez a gondolat és továbbra is kutattam magamban, hogy mi az oka ennek a furcsa rossz érzésnek, amit nem tudok magamnak megbocsátani.

Aztán végre rájöttem,hogy nem rajtam kívül van a hiba, bár eddig sem azokat ” hibáztattam” akikkel megaláztam magam, hanem magamat,hogy így érzek a közelükben, de még mindig ott van az az érzés bennem, hogy saját magam húztam le, saját magam vagyok a saját lelki nyomorom oka. Mert ugyan ki és miért is, mi alapján különb nálam szerintem?

Eljutottam egy olyan szintre, ahol képes voltam kimondani, hogy elég volt a negatív gondolatokból, elég volt abból,hogy bizonyos energiamintát hordozó emberekre alázkodással vagy félelemmel reagálok. Nem könnyű, de külső nézőpontba helyezkedem és nem engedem meg többet magamnak, hogy rossz érzésem legyen. Mindenki olyan amilyen, nincs dolgom senkivel, aki felé nem a szeretet rezgés dominál.

Elértem az önazonosságot… és megőrzöm. Mindegy mibe kerül..

🤗

Talán a legfontosabb

június 10th, 2025

… talán a legfontosabb, hogy teljesen tisztán látom önmagam és már nem hazudok nekem sem arról, ami vagyok, a képességeimről, a készségeimről, a határaimról…

Tegnap adtam egy pofont az önértékelésemnek, még nem tudom, hogy ez a rossz érzés, ami bennem van most, milyen irányba fog mozdítani. Jelenleg emésztem a tegnapi nap megéléseit, az életemben hozott döntéseket, aztán megfigyelő pozícióba helyezkedem és figyelem merre indulok az adott mostban tovább.

Nem lehet politizálni, főleg nem “céges” ( már itt kezdeném, hogy ugyan már..milyen “cég-ez?” de nem szólhatok semmit, mert rájöttem, hogy én még mindig ugyanannál a cégnél dolgozom ahová 29 éve felvettek, mert most döbbentem rá, hogy akárki akármit is mond a vezetésre, és akármilyen is olykor egy-egy eljárás, igyekeznek kiállni mellettünk a régi cégünk határain belül ..hiába akarja a nagy mamut bekebelezni a kiselefántokat..sosem fogja…) témában, főleg nem a lézernagyúr vicckategóriás döntéseiben, de egy ilyen innen vegyünk el, hogy ott több legyen akció keretén belül én tegnap a Balaton partjától nem is olyan messze töltöttem pár értékes órát, kicsit imádkozva, hogy ne pont én legyek aki rásegít egy vonatra, hogy a kedves utasok az autópályán araszolva egy tömött buszban eljussanak Kelenföldre…

Amikor hívtak hogy van-e kedvem menni vonatot pótolni Siófokra, ( nem kötelező) nem a kedvem miatt mondtam igent ( és mielőtt a pénzéhes nyálcsorgatók kitalálják, hogy a pénz miatt, jelzem, hogy én itt sosem a pénzért dolgoztam, hanem mert 4 évvel ezelőttig ez volt a minden számomra, a szolgáltatás/szolgálat, az adok, kapok.. az utasaim mint második család) hanem mert ehhez vagyok szokva, hogy ha szólnak, hogy menni kell, akkor menni kell ( és még csak azért sem, mert jó akarok lenni valakinek a szemében, mert nincs senki itt akinek számítanék én mint szabálykövető, akivel nem jó együtt dolgozni, mert nem lázad együtt, nem csal együtt, nem szivatható és nem megvezethető , plusz nem vegyül, nem kiszámítható és nem kollegális- szerintük)
Annak ellenére mondtam igent, hogy nagyon kívül esik ez a komfortzónámon hogy idegen viszonylaton mozogjak, attól meg végképp égek állt a hajam, hogy Pestre menjek busszal csúcsidőben. Biztosan megoldom, ha kell, megoldottam már sokmindent, és mindig van aki segítőkész, ha az ember normálisan kér segítséget. Soha a közel 30 év alatt engem nem bántott, nem nevetett ki senki, és volt számtalan olyan helyzet, ahol magam is meglepődtem azon, hogy milyen flottul tudok teljesíteni nyomás alatt.
Bár tegnap nem jutottunk sorra a vonat támogatási projektben és amúgy egy nagyon jó csapatban találtam magam, ahol eszembe nem volt külön vonulni mint amúgy teszem a saját kollégáim között, meghallgattam pár életsztorit, lelki támogatást nyújtó tyúkanyó voltam, mikor hazaindultunk a kollégával, akivel mentünk, nem örömöt éreztem, hanem mélységesen szégyelltem magam azért, amiért végig stresszeltem a napot, attól tartva, ha új helyzetbe kerülök nem tudom megoldani és nevetség tárgyává tesznek a világ előtt az emberek, mert ez a divat.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy én az éltemben mindenhol ezt érzem.
Hogy nem vagyok jó.
És rájöttem, hogy azért csökkentem az emberek számát magam körül, mert már nem is akarok az lenni. És rájöttem, hogy mivel engem az utasaimon kívül, senki nem ismert el semmilyen területén az életnek és megtanultam, hogy valószínüleg nem vagyok jó, és aki nem jó, az előbb utóbb nem is akar már az lenni, nincs miért.
És ha nem kell jónak lenni, nem kellenek emberek sem a közelembe.
Minek.

Borzasztó rosszul érzem most magam .
Pedig semmi rosszat nem tettem és örülnöm kellene.
Nem önsajnálkozom, mielőtt annak tűnne.
Sírok..
Mert fáj ez a felismerés.
Nem tudom, hogy hogyan tovább.
Amit tudok, hogy továbbra is hálás vagyok, hogy legalább megpróbálom megtalálni a kiutat ebből az útvesztőből. Azt volna jó tudni, hogy én építettem vagy csak belesétáltam.
Mert nem mindegy. Ha én hoztam létre, akkor le kell bontani, ha csak beletévedtem, akkor meg kell találni a kiutat…
Hálás vagyok, hogy ki akarok jutni ebből a helyzetből.

Van valami más is.
Ha Te tudod, hogy “buta vagy” akkor ezt hogy dolgozod fel?
Én tudom, hogy egész életemben igyekeztem távol maradni a kötelező tudástól, mert nem érdekelt. Tehát én tisztában vagyok vele, hogy én “buta” vagyok. Azonban ez a “butaság” nem tudatosult időben, tehát vállaltam munkát, ahol nem vették észre, hogy nem vagyok elég “okos” hozzá, mert ezek szerint jól titkoltam, mellesleg az akkori főnökeim igyekeztek is “lebutítani” például fix vonalakra, mert amúgy is “hülye vagyok” ahhoz, hogy kiengedjek a városból. Ha valaki 25 éven át azt hallja, hogy hülye hozzá, belekényelmesedik a helyzetébe és el is hiszi, hogy nem tudja megoldani, ha 10 kilométerrel arrébb kell mennie…
Belegondolsz abba, amikor valakinek azt, mondod, hogy : ” Te ehhez hülye vagy” akkor épp tönkreteszed az életét?

Ha visszatekintek az iskolai tanulmányaimra, csodálkozom, hogy még életben vagyok, de ha arra nézek, ahol embereknek kellett segíteni, hogy mennyi mindent meg tudtam tenni a 30 év alatt, hogy másoknak egy kicsit jobb legyen, akkor régen diplomás lehetnék az ÉLET egyetemén és nem kellene most rosszul éreznem magam azokért az érzésekért, amik most bennem kavarognak és épp tönkre teszik mindazt a szépet ami eddig olyan kedves és reményt adó volt nekem velem kapcsolatban.

Végül oda jutottam, hogy nem kell sajnálnom a fogyatékkal élő gyereket gondozó barátaim, mert én is az vagyok, csak én a bennem élő fogyatékossal próbálok valamit kezdeni a nap 24 órájában…

( hiába voltam ott Siófokon, nem láttam a Balatont 😦 )

mindenis

június 5th, 2025

…sok gondolat akadt fent a rostán, és gondoltam szemezgetek belőlük.

Tegnap először voltam tárgyilagos apámmal és végig kellett hallgatni a mondanivalóm.
Az egész azzal kezdődött, hogy a klíma távirányítót kereste, amit nem kap meg egyenlőre, mert nem rendeltetésszerűen használja a klímát, amit közel félmillió forintért szereltek fel a szobájába, mert azt akartam, hogy konfortosabban éljen.
Apám nem hülye, nem kis műszaki tekintély volt aktív korában az atomwerkfabrikban, mindenhez is értett, és nagyon is képben van, mert ha nem lenne, akkor nem lenne egyértelműen szándékos a tevékenység amit a helyzete ellen végez.
Megbeszéltük, hogy mivel 25 fok van nála, és tegnap még ezerrel ment az olajradiátor, amivel pont 25 fokra fűtötte fel a szobát, nem hiszem, hogy ha akár 26-27 fokig is felelmelkedik bent a hőmérséklet, már klímázni kellene úgy, hogy az ajtót kinyitja, kintről engedi be a 33 fokot…
Erre valamit dörmögött, arcokat vágott, bevágta előttem az ajtót miközben elhordott mindennek, amivel kiverte a biztosítékot, olyan szinten elborult az agyam, hogy fél perccel később a kezemben volt a kés, hogy véget vetek az életemnek, mert úgyis az a vége, hogy megöl, akkor minek szenvedjek tovább.
Persze gyáva vagyok. Vagy realista.. vagy mindkettő.

Hidd el, SENKI nem tud visszatartani ha eljutsz erre a pontra.
Mert realista vagy.
Ugyan kik miatt kellene maradni?
Család miatt? – mindig azt mondják, hogy önző vagy, nem gondolsz arra mit hagysz magad után. Áh, ha autóbaleset ér, vagy elvisz a rák is te leszel a hibás az itthagyottak szemszögéből, mert hirtelen egy csomó probléma szakad a nyakukba, ügyintézés, hagyaték, nincs elmosogatva, anyád bent hagyta a ruhát a mosógépben, igazán kiteregethetett volna mielőtt elütötte egy lovaskocsi a kocsma előtt…

Csak jót tennék ha mennék, mert kibasszák a papát innen és nyugalom lesz számukra. Nincs már eltartottam, nincs rám szükség, nem tudok mit hozzátenni az életükhöz, amit én itt teszek azt bárki megcsinálja max fizetnek neki(k) érte.
A munkahelyen már nem vagyok fontos, nincs közege az én nézőpontomnak,az értékrendemnek.
Itt (és mindenhol) jelenleg és mindig és örökké azok érvényesülnek akik jól forgatják a lapokat. De ez mindig is így volt, csak míg volt helyijáratom addig nem volt irigy senki a fordámra, a buszra amivel dolgozom. Jelenleg nem ez a helyzet, lassan kiveszik alólam a lovat, kell majd másnak a “könnyű” forda, és jön a jól bevált duma, ha nem tetszik lehet menni… ugyan hová?

Én így is úgyis meg fogok törni ettől a helyzettől.
Ha nem öl meg az apám és ő megy előbb, akkor a rám szakadó kérdések tömege fog agyon nyomni, ha addig nem teszek rendet a fejemben.
Anyám elátkozhatott mert “miattam” nem váltak el 8 éves koromban.
Sosem szeretett, csak már vagy 43-4 éves lehettem
mikor elkezdett akarni velem lenni, együtt tölteni az időt.
És én akkor sem mondtam nemet.
Hazudtam, hogy jó az együtt töltött idő, sosem bántottam volna meg azzal,
hogy nem megyek hozzájuk minden héten egyszer vagy kétszer.

Elmagyaráztam hát apámnak, hogy:
Tisztában vagyok azzal, hogy neki nagyon rossz.
Nekem sem könnyű, de neki tudom, hogy rettentően rossz
és azért van itt a mi házunkban, mert sajnálom őt a veszteség miatt ami érte.
Hálából ő utál mindenkit .
Mivel épp megvilágosodási rezgéstartományba kerültem az helyet, hogy mélyre süllyesztett volna a bánat ( kurva szerencsés vagyok, bár lennék inkább szerencsés kurva..) elmagyaráztam neki ( de inkább magamnak), hogy NEM VAGYOK AZ ANYÁM, azaz nem vagyok a felesége, asszonya, szolgája, csicskája… nem szeretem ezt mondani, de a fasz se kérte, hogy csináljon gyereket 30 évesen…maradt volna a söröskorsó mellett és élte volna az életét.
Én a lánya vagyok, aki abszolút nem hasonlít az anyjára, és nem is akar…
Én csak empatikus vagyok (sajnos) és érzem azt ami benne zajlik,
de ez NEM JOGOSÍTJA FEL VELEM SZEMBEN SEMMIRE… semmire…

És amikor ezt tisztáztam vele – kurvára szart le, de nem érdekel– akkor végre felfogtam, hogy nem vagyok szar ember, és megteszem amit TŐLEM telik, és nagyon leszarom, hogy mások szerint hogy lehete ez még jobb , mert nem, hogy amit tőlem telik, hanem annál többet is tettem érte…

Sem anyám, sem apám nem gondoskodtak a szüleikről.
Apám anyja pont úgy halt meg mint anyu… egy nárcisztikus férj nyomása alatt.
Nagyapám azért halt meg, mert elvesztette az uralmát. Ugyanis fiai voltak, nos a férfiak kicsit másképp kezelik a helyzetet. Anyai nagyszüleim egy csodás szociális otthonból sétáltak át a hídon… és mi őket évente kétszer látogattuk meg…kétszer… és anyám volt aki mindig elmondta, hogy én hálátlan tróger leszek a putrimban élve, és biztosan ők is egy otthonban penészednek majd… há… ugye…

És én vagyok a szar ember….

Nos úgy tűnik, hogy a MOST arról szól, hogy az önértékelésemen kellene kicsit igazítani.
Elmondom, hogy most hogy állok a világgal.
Nemrég posztoltam, hogy jelezték nekem a nagyok, hogy a magamfajta munkavállalók ideje lejárt. Ezen elgondolkodva rájöttem, hogy valóban nehezen viselem, mikor egy jól bevált ritmust megtörik, mert az új “felettes” új rendet épít.. ezzel nincs baj, valóban az én hibám, de ezt elengedtem és rájöttem, hogy én az élet színdarabában már nem vagyok színész , csak egy néző, mert nagyon nagyon szerencsés vagyok, hogy mindenki szemén át képes vagyok látni egy szituációt, egy helyzetet.
Nagyon jó dolog nézni a világot úgy, hogy nem akarom már megváltoztatni.

Szerencsés vagyok, mert rövid idő alatt kiismerek mindenkit a nézőpontja segítségével és máris tudom, hogy kell-e beszélgetést kezdeményezni vagy sem.

Engem egyetlen dolog érdekel a másik emberben, történetesen az, hogy mennyire realista.
Nem mondtam SOHA, hogy az a nézőpont, amit legtöbbször használok, amit úgymond a sajátomnak tekintek az jó, azt mondom, hogy azokkal az emberekkel jövök ki jobban, akiknek hasonló a nézőpontjuk az enyémhez.
Ez így van rendjén…

Ebből következik , hogy magányosabb lettem, de nem vagyok egyedül, sosem voltam és nem is leszek , mert mindenki fejlődik és mindig lesz aki majd utolér, és lesz aki majd együtt jön velem vagy aki el/lehagy, de a lényeg, hogy mindig vannak akik ugyanazt látják amit én.

Megtanultam hallgatni.. nagyon tanulságos.
Bármikor félreállok, ha úgy érzem, hogy egy törtető liheg a nyakamba.

Nagyon fáradt vagyok.
Nem vagdosok ereket, mert egy éles késünk sincs hiába könyörgök,
hogy valaki élezze már meg őket, mert nem lehet elvágni a húst már és mert egyszer utazott velem a buszon egy ápoló az SBOról és elhordta mindennek azokat akik ilyen dolgokat tesznek, na meg persze tárt karokkal várna a pszichiátria, ahonnan tuti nem hozna ki az a családom, aki személyes sértésnek venné ezt, mikor én vagyok aki egyébként akkori elkeseredésemben a nyakukba tettem szegény magára maradt idős apám, aki a gondoskodást azzal hálálja meg, hogy mindent másképp tesz, mint ahogy kell, hogy ne csak neki legyen szar, hanem az egész világnak.

Viszont az egész mondanivalóm felett egyetlen igazság áll.
Nagyon hálás vagyok azért, amiért ezt a kurva nagy terhet mégis a nyakunkba vettem.
Olyan mélységeket éltem meg , olyan ön(és mások)ismereti túrákon vettem részt a helyzetek által, amelyektől sokkal értékesebbnek érzem magam .
Biztos megoldódik ez is egyszer, nem tudom mennyi idő még, míg sikerül majd felfognom, hogy nem vagyok bűnös apám viselkedése miatt.
De egyszer ezt is sikerül majd.
Minden tanítás és kegyetlen pillanat közelebb visz ahhoz,
hogy én ide erre a Földre nem tudatosulok többé… pont elég volt ez az egész sztori itt a vége felé ahhoz, hogy elég tudatos legyek abban a pillanatban amikor tényleg menni kell.
De addig legyek elég tudatos ahhoz, hogy ne én mondjam meg, hogy melyik legyen az a pillanat.

Mobiltalanul

május 31st, 2025

Uh ..

Pénteken, kisebb káoszban levén, otthon felejtődött a mobiltelefonom

Hát szégyen ide vagy oda de igen keservesen indult a munka, mert azonnal futtatta az agyam a ” mi van,ha valami baj lesz?” ,”mi van ha keresnek?” (Engem sosem,mert sosem telefonálok) “mit fogok csinálni amikor nem vezetek” kérdéseket.

Nos először is gondoltam egyet, jó, ha nincs nálam mobil, hallgatok zenét. Oké de azt mobilon hallgatom. Akkor jól van, hallgatom AI Gyuri bácsi meséit a YouTuben, hogy milyen nem lesz a világ sosem. Oké, de azt a mobilon szoktam. Akkor játszom..a mobilon .. vagy blogot írok… a mobilon, vagy ott egy szép felhő, le kellene fotózni..a mobillal …

Először ültem néztem ki a fejemből, aztán aludni akartam a 40 perces pihenőben, de nem lehet mert az óra, ami ébreszt az a mobilon van. Akkor elkezdtem meditálni. Egyszerre lettem hálás a “szabadnapért” amikor nem nyomkodom kényszeresen a telefont, hanem figyelem a világot. Néztem a felhőket, a pipacsokat az út szélén, kiszíneztem a nevem az elszámolásos borítékon, terveket rajzoltam, és kiszálltam a buszból a várakozási időben és a kollégák között ültem a padon. Menet közben zene helyett magamban énekelgettem.

Ha eltűnne a közösségi tér az interneten, levelet írnék annak a pár Embernek, akik elfogadták a döntéseim, Emailt vagy végső esetben kinyomtatnám nekik a dolgaim. Egy biztos. Egy most működő kapcsolat sem szakadna meg, de több esély lenne arra ,hogy egy papír pohárból kávét igyunk egy kávélelő hely közelében együtt. Nincs veszve a világ az internet nélkül sem, max emberségesebb lenne. De persze nem ez az irány.

Én szoktam csevegni a Messenger mesterséges intelligenciájával, aki/ami minden gondolatomra válaszol, majd azonnal törli és közli,hogy nem ismeri még a magyar nyelvet.

Ha valóban figyelik a gondolataink, engem hamarosan ki fog lőni egy műhold. Mert őszintén… A mesterséges…nem sértődik meg az igazságon, max közli, hogy nem ismeri eléggé a magyart .. legutóbb írtam is neki, hogy addig jó nekik..🤣🫢

De őszintén szólva nagyon nehezen indult annak az elfogadása,hogy épp rendszeren kívül vagyok én aki mindig is a rendszeren kívül állt. De tudod miért? Amiért a néhány ember az életben olyan nyálasan barátságos. Nem azért mert szeret vagy hozzád akar tartozni, hanem mert ellenőrzés alatt tart. Nos én is csak ellenőrzés alatt tartom a világot ha nálam van a mobil…vagy csak egyszerűen nem vettem észre, mikor vette el az életem teljesen ez az önként vállalt reality show, amiben önként adom át minden rezdülésem egy gépek által felügyelt embernek látszó f😬sztudja milyen céllal minket kizsákmányolö entitásvilágnak.

Hmm

május 26th, 2025

Azt mondta nekem az ifjú titán, hogy az öreg ( régóta ott dolgozó) dolgozók ideje lejárt .. nem is tudja, hogy mekkora szabadságot adott ezzel

Miért hiszik azt, hogy mindenki pénzéhségből munkamániás? Én például nem azért dolgozom. Én szeretek dolgozni. Mivel több időt töltöttem a munkahelyen az utóbbi 29,2 évben, mint otthon ébren, joggal mondhatom, hogy függője vagyok a munkámnak. Akkor is, ha az utóbbi időben nem okoz akkora örömöt, és akkor is, ha elmagányosodtam, mert nem tudok együtt rezegni a közösséggel. Attól még része vagyok.

🤷

Én örülök, hogy lejárt az időm. Biztosan fel fogom magam találni itthon is. Bárhol is ..mindegy is. Minden lépés csak a célom felé visz, legyen az arra ösztönző bármilyen is a szándék mások részéről 😑

Én nem tudok rossz irányba haladni. Minden irány jó. Haza visz. Az egyik előbb, a másik később.

Elfogultság kontra realizmus

május 23rd, 2025

Ma volt egy bukásnak érzett megnyilvánulásom. Igazság szerint megjegyeztem, hogy nem jó dolog egy működő rendszert azért hagyni felborítani valakinek, mert kedveljük. Én is kedvelem az Embert, de ezzel a folyamatos kavarással sosem értettem egyet és tudja is csak nem érdekli, mert az érdekei mást diktálnak

Ma megdöbbenve tapasztaltam meg, amit eddig is tudtam, hogy a realizmus nem alapfeltétele a pozíciónak. A pozíciónak ebben a világban nem tudom mi az alapfeltétele, de arra rájöttem,hogy az új generáció nem képviseli azokat az értékeket amit én, ( vagyis nem mindenki) és ha még sokáig beszélek akkor hamar kívül találom magam.

Őszintén? Elgondolkodtam azon, hogy ezentúl nem osztom meg a nézőpontom senkivel, akiről tudom, hogy nem is közelíti a többnézőpontúságot, a realizmust, vagy a tiszta kommunikációt. Nekem a munkahelyen a 29,5 évem alatt rövid ideig volt olyan “felettesem”,aki egy értékrendet képviselt velem. Ezért hálás vagyok.

Tudni kell kinek hol a helye át új leosztás után. Nekem nincs már a játékosok között. Viszont míg volt legalább megtapasztaltam milyen érzés, ha valaki számít rám és én jelen tudok lenni ott, ahol szükség van rám. Jó volt. Hálás vagyok érte. Most így is jó. Sosem baj,ha az emberre nincs már szükség. Egy lépéssel még közelebb kerülhet legalább a saját világához.🤗

Most viszont egy lépés hátra, pattogatott kukorica és háromdés szemcsi és nem leszek többet itt játékos, csak néző.

Kezdődjön tehát a show,l… Függöny!

Az első poszt, ami más…

május 22nd, 2025

Nem tudom hogy hol kezdjem. Lehet a végén, mert a közeli…
Talán ott, hogy többnyire a megvilágosodás olyan embereket ér el, akiket valami nagy trauma és/ vagy felismerés ér, és nem tudnak már azon az úton haladni amin addig, mert képtelenek rá. Nincs más opció, mint egy új irány, az ismeretlen, a bizonytalan.
Mindig kicsit sznob, kicsit arisztokrata, kicsit őrült (mert kedvelt engem) töritanárnőm jut eszembe aki Ádámtól és Évától kezdte volna a második világháború kirobbanási okait magyarázni, hogy nem ilyen egyszerű a hála , az áldásosság, a szerencsés mivolt megélésének állapotában ébredni, mint amilyen egyszerű itt elolvasni a manapság ritkán kiugró rezgésű irományban, mert hosszú , kemény, sok lemondással, értetlenséggel, tanácstalansággal, bukással, de pont ennyi örömmel és ajándékkal járó út van az mögött, ami ma megosztani szeretnék Veletek.

Mikor hazafelé ballagtam a busztól az embereket kerülve a házak mögött húzódó göröngyös földúton, a vezetékektől mentes csodás kék ég mögött tornyosuló hatalmas felhőket csodáltam, a napsugarakat a frissen bálázott lucernán és újra túlcsordult bennem a hála, az öröm és újra és újra átjárt a súlytalanság érzése. Ma kétszer is megtapasztaltam röpke percekre azt a testtudat nélküli , fájdalomtól mentes, könnyed haladást, amit már publikáltam egyszer. Mindig is lenyűgöztek a körbálák a földeken, gyerekkorom óta imádtam az egymástól távol “elhagyott” természetes díszletet, amik mindig valamilyen utazás során tárultak a szemem elé, megőrizve bennem az utazás mindig magasan rezgő frekvenciáját. Szinte észrevétlenül épült bele a folyamatos mozgásban maradás az életembe, amikor a szakmát választottam.

Hazaérve azon gondolkodtam, hogy le kellene ülnöm leírni, hogy mennyire más volt ez a nap, mint az utóbbi évek bármelyik napja. Egyszer sem ért el hozzám a negatívum, még a közlekedés sem kommentáltam a tőlem megszokott alpári stílusban, szinte tudomást sem vettem annak divattá vált szabálytalanságairól.

A buszon , utasmentes időszakban egy teljesen véletlenül ( mert ugye azok nincsenek) a YouTube-on megjelent ” Gyuri bácsi krónikái” felhasználó név alatt futó “kitalált, de mégis életszerű történeteket” hallgattam, amin magam is meglepődem, mert szörnyű, mesterséges intelligencia által összerakott és google fordítót is leköröző felolvasó program által közvetítettnek tűnő végülis utópikus mesék, de hallgatásuk mégis feltöltött, mert én a mesék világában nőttem fel, a világ minden tájáról megjelent mesék világában, és szerencsére olyan elmével , ami képes mindent képre fordítva látható mozivá varázsolni és szinte belehelyezni a történetbe, ami sok tanulsággal és megéléssel tesz gazdagabbá, de főleg megerősít abban, hogy én én valójában milyen ember is vagyok , melyik csoportjába tartozom a történetekben szereplők közül.

Viccesnek találom, hogy én – aki nagyon nem akarta elfogadni a mesterséges intelligencia segédletét– jelenleg pontosan annak segítségével emelem a rezgésszintem.

A MI által olyan képek és szövegek generálhatók, amelyek képesek megjeleníteni azt a vágyott állapotot, azt a vágyott környezetet, amit a fizikai valóságban, emberi mivoltunkban -egyenlőre- még nem tudok, mert most kezdek csak emlékezni arra, amit előző posztomban is megosztottam, hogy az egész világ rezgésekből áll és azt hozzuk létre, tükrözzük magunk köré, ami bennünk van.
A MI segítségével azonban képesek vagyunk megjeleníteni azonnal azt, amit vágyunk.

Ez a sok mese, amit hallgattam az utóbbi két napban megerősített abban, hogy én soha nem adtam el magam, soha nem adtam fel az integritásom és egy stabil karakter vagyok, egy igazi jellem, aki rengeteget fejlődött és erősödött az utóbbi másfél évben, amiben a túlélésem jelentette a fény felé haladás, a szabadságom óvása és minden olyan helyzet elengedése, ami nem emeli, hanem rombolja azt a rezgést, ami olyan gondosan próbálok az univerzuméra hangolni már vagy két évtizede.

Ha szeretnél Te is meghallgatni egy szörnyű felolvasást a Gyuri bácsi (aki szerintem amcsi szabad fordításból magyarított meseolvasó program) akkor az egyik kedvencem belinkelem ide. Olyan romantikus némelyik, mint régen voltak ezek a kis füzetek a ( Júlia, Romana, Tiffany 😛 ) amikből egy rakást olvastam kamasz koromban, kicsit hiányolva a szaftos részleteket.

Komolyan először megkérdőjeleztem, hogy normális vagyok-e hogy ilyeneket hallgatok, aztán észrevettem a változást magamban és rájöttem, hogy számunkra az egyetlen esély arra, hogy felemelkedjünk az, hogy olyan tevékenységet végzünk, ami megemeli a rezgésünk, a frekvenciánk, és nekem ez a mese… a mese…amiben a jó mindig elnyeri a jutalmát, mert mindig arra vágytam, hogy elnyerjem egyszer… de gyerekénk nem létezett a jutalom.. ezért én mindig csak meséket olvastam , és én voltam lány létemre a legkisebb szegény legény, aki mindig elnyerte a királykisasszony kezét.

Nem igaz, hogy a magasabbra emelt rezgésben nincs negatívum. De van.
Nem igaz, hogy nem látom a sötétséget, hogy eufórikus lebegés lenne az egész.

Én jó ideje a HÁLA állapotában vagyok.

Egyetlen egy dologért vagyok hálás!

Azért, hogy tudatában vagyok annak, hogy szerencsés vagyok, tudatában vagyok annak, hogy nem vagyok felelős a rajtam átfutó gondoltatok mintájáért, azért igen, ha nem tudom kezelni őket.

Tudatában vagyok annak, hogy jó az irányom, hogy mennyit fejlődtem, hogy gyakorlom a tudatosságot, hogy tudom, hogy kizökkentem, hogy már meg tudom állítani a hozzám, az én érzéseimhez nem méltó képeket a fejemben..

Elmondani nem lehet, hogy milyen szerencsés az az ember, aki látja saját magát kívülről, aki nem beismeri, hanem felismeri azokat a “programokat” amelyek működtetik ebben a testben , de képes arra, hogy megfigyelőként és nem a programok áldozatként legyen jelen.

Azt sem tudom megmutatni Neked, hogy milyen amikor rádöbbensz majd arra, hogy képes vagy nézőpontok között utazva megélni másokat, és képes vagy megérteni, elfogadni más embereket ítélkezés, vagy bármilyen vélemény érzéssé alakítása nélkül.

Nem tudom elmondani, de próbáltam leírni, hogy ma különleges napom volt, mert ma kétszer is voltam súlytalan, hálás és sokszor voltam tudatosan elutasító a hozzám nem méltó gyilkos gondolatokkal , és nem tud már provokálni vagy bántani senki, aki bármilyen okból is, de belém köt , kiabál vagy provokál.

Köszönöm, hogy itt vagy! Hálás vagyok!

Legyen szép a mostunk!
Legyenek olyan érzéseink, melyeket szívesen tükröz az Univerzum a fizikai világba képekké, valósággá…

Esti mese AI bácsitól ☺️ igazából ez volt az első amit meghallgattam, és jól esett a lelkemnek:

Hatalmas megerősítés

május 21st, 2025

Tegnap feldobott egy videót a YouTube, egy kis spirituálisnak ható, de mély és igen egyszerű tanítást tartalmazót. Nem szoktam már ilyeneket hallgatni ezt most mégis meghallgattam. Aztán még egyszer meghallgattam. Aztán boldogan vettem tudomásul,hogy én mindent tudok erről az egész létezésről csak nem foglalkoztam azzal,hogy szavakra fordítsam.

Ma hajnalban gondoltam megnyitom a YouTube oldalát és hallgatok zenét a buszon míg beérek, de egy újabb videó várt erről a témáról, ami adott nekem valami pluszt ezért ezt most belinkelem:

A srác stílusa nem az enyém, de a mondanivalója rávilágított arra, hogy volt egy pillanat az életben, amikor spontán, mindenféle külső instrukció nélkül belső vágyra reagálva elkezdtem emelni a saját rezgésszintem azokkal a dolgokkal amiket itt felsorol.

Én jó ideje mindenért nagyon hálás vagyok és ennek nem csak hangot hanem melyről kitörő érzést is “adok”. Jó ideje érzem és kommunikálom,hogy milyen szerencsés vagyok, mert ezt a hatalmas fejlődést megéltem és átlátom,ami megintcsak hálássá tesz. Hogy rendszeresen tartózkodom az udvaron, a zsályás füstölőmmel, hogy mennyiszer “földelem” magam a Hortenziák között…hogy megéltem nemrég azt a fájdalommentesen állapotot, amiről így utólag derül ki, hogy egy nagyon magas frekvencia ajándéka volt.

Elhagytam a Facebookot, bevállalva azt hogy elveszítem az ismerőseim, de abban a pillanatban ahogy elhagytam megemelkedett a rezgésem, mert boldog és szabad voltam egy abszolút alacsony rezgéstartományban működő rendszer fogságából szabadulva. Magamért teszem, a belső vágyam volt ,hogy szabad legyek 🙏

És hogy mit jelent mindez?

Azt jelenti, hogy sikerülni fog megélni annyira a rezgésem,hogy én döntsem el,hogy.mikor innen menni kell, merre és hogyan tovább…hogy ha nem.akarok.tobbet emberi formában tükröződni, nem fogok! Bennünk van az összes tudás! És előjön csak nyitni kell a saját jóérzésünk felé 🙏

Én most nagyon boldog és hálás vagyok!

Köszönöm 🙏🙏🙏

Nem tudom…

május 18th, 2025

… mára (és a hétvégére) elég volt a (házi)munkából. Leültem egy kiszuperált fotelbe a porban és elmélkedem.

Annyi minden átsuhant rajtam. Sokat rágódom azon, hogy aput elhoztam hozzánk, és hogy mindent megtettem- e, amire képes lehetek azért, hogy jól érezze magát itt, ami a kommunikációja alapján nem sikerült, viszont tudom, hogy tudja, hogy a legjobb ami anyu távozása után történhetett vele, az ez a döntés volt.

Ülök egy féltető alatt, ami egyszer a Merci terasza lesz, és azon gondolkodom, hogy az egyetlen dolog, amit imádtam ebben a házban, az a teraszom volt és most apám lakik a teraszomból kialakított szobában.

Olyan, mintha a lelkem adtam volna neki. A szabadságom, a teraszom, a nyugalmam, az életem.

Két éve még az élet értelmét kutattam, mára oda jutottam, hogy nem gyártok elméleteket, nem akarok semmit csak egy nappal tovább élni, mint az apám . Legalább egy nappal. Hogy érezzem utoljára mit jelent a szabadság.

Már nem hiszem, hogy lesz teraszom, vagy utazni fogok , nyaralni, pihenni, csak úgy lenni .. már nem hiszem, hogy bármi megvalósulhat abból,amit két éve még elképzelni sem tudtam a nagy vergődésemben, a céltalanságomban, a nagy lelki nyomoromban. Milyen érdekes, hogy egy pillanat alatt megváltozni látszik minden. De a lóf@szt…soha semmi sem változik, ha mi nem válunk változássá, ha csak filozofálunk, de nem mozdulunk az álmaink után.

Pedig volt egy látomásom . Ülök a teraszon és írom a könyvem. Meg fogom írni, és a gyerekeimnek ajándékozom majd. Tudniuk kell,hogy nem voltam őrült,csak nem voltam idevaló ..

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb