A kezdet és vég

Hobbynyuszko néven indultam 2004 végén a blogvilágba.
Nagyon szerettem ezt a nevet.
Akkoriban nyulakat tartottam és így lett ez a
választott nick nevem.
Ezen a néven ismert meg akkoriban a B13 blogvilága.
Aztán sok minden változott.

Most szerettem volna a régi blogom visszaállítatni, próbáltam felvenni a kapcsolatot a WordPressel immár másodszorra a koránt sem elhamarkodott törlésem miatt, hátha még beleférek a 30 napos visszaállítási lehetőségbe. Nem mintha bármi fontos lenne az elmúlt évek anyagában. Inkább a felület miatt, amit sikerült akkor jól összeraknom ( nem elhanyagolható az sem, hogy fizetett sablon volt az irományok alatt)   De elképzelhetőnek tartom , hogy ha vissza is állítják, átmentem az anyagát erre a felületre és itt kezdem-folytatom és fejezem majd be, ha végleg eljön az ideje.

Próbálkozom a gondolataim a Facebook felületére írni, de nem érzem odavalónak őket. 
Olyan, mintha keret nélküli lenne a kép.  
Odafosott betűk, melyek nem alkotnak egységet. Hiába próbálkozom, nem megy. 
A gondolataim blogos formában való megosztása valahol védelem, mert a lusta emberek nem kattintanak külső hivatkozást nyitó linkekre. Nincs is rá szükség, hogy eljussanak hozzájuk a gondolataim. 
Nem érzek vágyat az új felület tiszta lapjainak új illatára, jó lenne nekem a régi kis füzetem, hogy vezessem tovább benne önmagam. 
 
Megpróbáltam másképp.
Nem ment. 
Ez van.
Úgy látszik vannak jól bevált dolgok amiktől nem kell mindenáron megszabadulni. 
Ilyen ez a blogolás is nekem. 
Összetartozunk.


2 hozzászólás a(z) “A kezdet és vég” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Tücsökfalvi Tücsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból