az ígéret pszichológiája Tücsi megélése útján

Régebben jellemző volt rám, hogy nagyon lelkesen tettem különböző ígéreteket.
Van egy olyan közmondás, hogy:

“Ha váratlan öröm ér, ne ígérj senkinek semmit; hirtelen haragodban pedig ne válaszolj senki levelére.

Aztán ahogy elhalványult bennem a lelkesedés vagy az öröm, elkezdett feszíteni az ígéret, majd többször előfordult, mint nem, hogy nem lett végül betartva. Rendszerint ezek találkozók voltak, amiket igyekeztem elkerülni végül.
Ahogy haladtam előre (befelé) az önismeret útján, megtanultam nem ígérni senkinek semmit. Elfogadták, hogy nem találkozom , nem megyek, nem tartom már fontosnak minden irányba ezerszer elmondani, hogy külső ok nélkül elkezdem rosszul érezni magam ha nem a saját közegemben tartózkodom.
Rosszul érzem magam más házában ezért találkozom, ha véletlenül mégis megígérem mert a becsületem jelenleg minden(ki)nél többet ér, semleges helyen.
Más témában nincs ígérgetés, mert amit lehet azonnal intézek, amit nem az bukott dolog, mert mire sikerül kiviteleznem, addigra már azt sem érdekli akinek megígértem.

Azonban van az ígéretnek még egy fajtája, amit nem fogok többet elkövetni, az pedig az amikor én kérek valakitől valamit. Például, hogy írjon, ha… vagy tegyen meg nekem bármit, mert amikor rendszerint azzal szembesülök, hogy nem teszik meg, hajlamos vagyok azt hinni, hogy kurvára nem vagyok fontos, de még kicsit sem számukra.
Ami lehet igaz is..
Csak az én boldogság projektembe nem fér bele már a rossz érzés.
Elfogadom és elfogadtatom, hogy én az a fajta lény vagyok, akivel akkor és ott
lehet valamit kezdeni, ahol épp van a mostban, de nem létezik a holnap.
Nem kérem, hogy holnap is legyél velem, mert lehet én sem leszek már itt.
Most van.
A most mindig tökéletes és a legnagyobb megteremthető jót tartalmazza, amire képesek vagyunk. Minden most egyre jobban teremtett, vagy “csak” ennyire voltunk képesek, de minden most minden pillanatában újrateremti önmagát…
Törekszem rá, hogy mindig jobb önmagát.
És nagyon hálás vagyok minden mostért, amit megoszthatok olyan Emberekkel, akikkel szeretetben vagyok. De nem kérem tőlük, hogy holnap is szeretetben legyenek, lehet nincs már kedvük hozzám, nem kell az ígéret semmilyen szinten.
Amit valaki át akar adni, legyen az öröm vagy bánat, bármi amit neki fontos és én méltó vagyok rá, akkor úgyis megteszi.

Igen igen…megint kaptam egy pofont, illetve azt sem.
Mert nem mentem utána.
Visszatekintve a régi énemre az egyik leglúzerebb érzés az, ahogy kuncsorgok azért, hogy emberszámba vegyenek, kucsorgok figyelemért, kuncsorgok a szeretetért,
kuncsorgok a bizalomért, mintha ez nem lenne alap, hiszen én “zsákfalu” vagyok,
ami hozzám érkezik információ, csak ott tud távozni ahol bejött…
Borzasztóan szégyellem ezt az érzést.
Nem kell az ígéret semmilyen formája.
❤