…,vagy valami más.

Vasárnap rám ült megint a haszontalanság érzése.
Ezer feladatom várakozik rám, és én elfelejtettem, hogy hogy nem ehetek, mert ha eszem, akkor lemerülnek a telepeim. Addig vagyok energikus, míg az első falat étel nem csúszik le a gigámon, onnantól vegetálok, szinte fulladok az energia hiányától. És mindegy mit eszem…Abszolút mindegy. Teher.

Bár vannak terveim, mégis hirtelen aggasztani kezdett a világom pusztulatos állapota. Nagyon szeretném, ha az én világom tükrözne engem, de soha nem tükrözött. Mindenhonnan illemből elfogadott dolgokkal van terhelve, ennél a semmi is több, mert a semmi legalább nem öl meg.

Borzasztó dolog az “illemből való” élet.

Vajon van-e jó döntés, jó lépés?

Én nagyon igyekszem a gyerekeim nem belekényszeríteni az akaratomba
(Ami nincs is, illetve nem lehetett, bármennyire úgy látszik, hogy azt csináltam amit akartam, mindig figyelembe vettem, hogy ne sértsek meg nagyon senkit).
Hogy ez jó vagy nem, nem tudom, de azt tudom, hogy nem vezet sehova a “nem akarlak megbántani elv”. Azért részt venni eseményeken, mert nem akarok valakit megbántani, és közben megdögleni az energiáktól hatalmas mártírságra vall.
Ez az úgynevezett tradíció, a szokások, melyek öröklődnek apáról fiúra. Kötelező ünnepek, akkor is ha beledöglesz, kötelező programok, kötelező jelenlétek, ajándékozások idegeneknek, akiket nem is ismersz, szeretsz. HA nem teszed akkor te egy önző dög vagy, ha igen, megdöglesz.

Könyvet tudnék írni azokról a zsarolásokról, a lelki terrorról, amin átmentem életemben, az illemkockák miatt, és nem a szüleim illemkockái, hanem a szerezett, választott, leszakajtott ( ki mit szakajt azt szagol) családom mondva csinált tradíciói, melyek érdekes módon úgy változtak meg, ahogy a domináns nőstény bevetette oda a lábát. Onnantól én már csak mint egy rakás emberi guanó tündöklöm a trágyadombomon, mindenki kidobott holmijain. És ezért senkit nem hibáztatok, mert ez az én hibám. A hülye mártíré, akinek soha nem kell semmi, amit vágyik, mert senkit nem akar megbántani azok közül akik valójában nem fogadták el a maga valóságában.

Amikor Apával megismerkedünk, könyörögtem neki, hogy adjunk el mindent és kezdjünk máshol új életet. Nulláról… Az üres fehér falak között, egy picike kis házikóban, ami közé majd az az élet építheti fel magát, amik mi vagyunk és nem az, amit mások meguntak már.

” Más örülne, ha… más örülne ha.. más örülne ha… te semmit nem tudsz megbecsülni, te semminek nem tudsz örülni…” – harsog a koponyacsontjaim között a sok hang.

Ó hányszor kívántam, hogy bár porig égne mindenem és kezdhetném valahol a semmiben egy sátorban, de a saját rezgésemben elölről.. Aztán megtanultam hogy kell szegénynek lenni. Hogy kell elhinni, hogy nekem semmire nem “fussa”, közben tized ennyiből mások palotákat építettek maguk köré a saját ízlésük szerint. Én elhittem, hogy mi szegények vagyunk, és elhittem, hogy nekem nem lehet saját vágyam, és nem építhetek saját életet, jó nekem mások megunt élete…

Telik a Hold… kegyetlen módon hozza felszínre mindazt ami nem vagyok.
Ma végtelenül elkeseredtem, mikor megláttam a jövő havi beosztásom, hogy a még valahogy elviselhető kettő szerződéses fordából négyet sorsolt a gép. Először azon gondolkodtam, hogy befejezem ezt a pályát itt. Mert nem vagyok hajlandó tovább olyan közegben lenni, ahol nem lehet megfelelni az elvárásoknak.
Aztán azon gondolkodtam, hogy miért hagyom, hogy az emberek megalázzanak a viselkedésükkel.
Aztán azon gondolkodtam, hogy miért zavar, hogy vannak páran akiknek olyan nyomorult az életük, hogy másokat bántanak ezért akár a szájhúzogatásukkal a pusmogásukkal, a beszólogatásiakkal? Kik ezek az emberek és miért kell nekem felvenni a nyomorukat? Nincs velük semmi dolgom, nem többek mint díszletek, bábuk a játékos szerkényben , hogy ne legyen üres a polc…

Valószínűleg addig kell nekem ilyen közegben lennem, míg nem tanulom meg kezelni a helyzetet. Mert addig újra és újra elő fog jönni bárhová is menekülök előle.

Vasárnap azt mondta a Belső Hang, hogy ideje felvennem az alakom.
“-Milyen alakom ?”- kérdeztem én.
“-Te vagy a Varázslónő!” -mondta a Belső Hang
“-Micsoda? Őrült vagy Te… senki sem vagyok….”
“- Varázslónő…..”

Elkezdem felépíteni az ÉN világom… bármi áron…bárki árán…