Keresem a tanításokat…

Keresem a tanításokat abban a helyzetben, amiben épp vagyok.
A következő gondolatok cikáznak a fejemben:

– “maradj a jelenlétben és fókuszálj a mostra” ( különben megbolondulsz, de ami a rosszabb, a családod is mérgezed a viselkedéseddel. Ha meghoztad ezt a döntést, akkor csináld végig ameddig még nem jelent veszélyt a fejlődésedre)

-” senki sem kényszerít bele semmilyen helyzetbe” ( mindenre van B verzió)

-” ne aggódj a munkahelyed miatt” ( egyrészt, egy hónap távollétet terveztem, mert több irányból is az egy hónap hangzott el, míg ritmus alakul ki a napirendünkben, plusz rengeteg ügyintézés van előtted, ami a szocifóbiámnak köszönhetően plusz teher. Ha a munkahely kivet magából ebben a hónapban, akkor nem sokat ért a 27 éved…engedd el)

-” vannak Barátaid, akik sokkal nehezebb sorsot visznek évek, évtizedek óta, mégis képesek arra, hogy most téged pátyolgassanak, szedd már össze magad! ” ( Igen szégyellem is magam)
-” üzenet kifelé: UNALMAS AZ ÉLETED? VAN ROSSZABB!

Ami a legjobban bánt jelenleg az, hogy azzal a döntésemmel, hogy az idős, egyedül az ügyintézésben, vásárlásban, mindenben is életképtelen apám az amúgy is minimalista házamba költöztetem egy nehezen integrálható kutya társaságában, aki nem fogadja a helyzetet szintén könnyen, a családomnak okozok “problémát”. Igazság szerint a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha én költözöm el és elengedem a családom, legalább nekik legyen életük.
Én aki soha nem volt tétlen és a két gyerek születésével is összesen 4 évig volt távol a munkából, sosem volt hosszabb szabadságon és a 27 év alatt 1x voltam betegség és egyszer kovidos karantén miatt táppénzen, egyszerűen nem találom fel magam most itthon, holott annyi feladat lenne, aminek hónapok múlva sem érünk a végére.
Masszív hasmenés, kialvatlanság, állandó gyomorideg, étvágytalanság kínoz. Nagyon igyekszem nem nézni a holnapba.

Tegnap apu reggeli önsajnálata és öngyilkossággal való fenyegetőzésekor valami megpattant bennem és közöltem vele, hogy egy szavába kerül és kimegyek azon az ajtón, amin bejöttem. És ide nem jövök többé. Nem fog érdekelni , hogy mit tesz, felgyújtja a házat vagy sem csak a kutyát rakja ki előtte. Senki sem várja el tőlem, hogy mártír legyek. Ez a helyzet nem egy tartós beteg családtag ápolása, az én apám ugyanis nagyon is tiszta tudattal rendelkezik, mert aki fenyegetni tud az képes elleni pár órát a szeretett jószágaival, míg valaki hazaér a munkából.
Mondtam, hogy este hazavisszük ha neki úgy jobb és reggel érte megyek. Az az opció sem volt elég megfelelő. Ezek után az első éjszakát nálunk töltötte. Igazából senki sem aludt… Egyszer majd biztosan alszunk. Ma áthozott pár személyes dolgot. Enni nem eszik. Rágcsálnivaló van előtte, azzal tömi maga helyett a kutyát…és a bor… a limitált mennyiségű bor. Attól nem fáj a gyomor.

Apu nem igényel 24 órás felügyeletet, csak nem lehet hosszabb időre magára hagyni. A mi világunkban talán nem tesz kárt. Ha én nem, Józsi elég nagy visszatartó erő. Ő a bástya. Ha nem lenne, már tutira világgá menekültem volna. Februárban már szeretnék dolgozni. Ez a vágyam tart szinten agyilag. Ha nem is a megszokott vonalon, ott, ahonnan könnyebben felügyelem az én rohamosan öregedő apám.