A búcsú csak jelképes…

Szepes Mária egyetlen sorával búcsúznék ma az Anyutól.
” AZ ÉLET ÖRÖK”

Ma szűk családi körben az Újhold energiájával körülölelve elhelyeztük a földbe, a mi földünkbe a fenyőfák helyén maradt napsütötte, kismadárdalos, virágos helyen az ültethető urnát, aminek tetejében fa magocska várja , hogy a tavaszi nap sugarai előcsalogassák és növekedésre buzdítsák.
Tavasszal kialakíthatjuk szépre ezt a helyet, ahol nem fedi zord márványlap, nem díszíti halálom után a piros címke, hogy ha nem fizetsz akkor kidobjuk onnan a “lakót” és majd rátemetünk valakit, aki megváltja a helyet.
Tőlünk ez idegen.

Mi a fákat, virágokat madarakat szeretjük, mi sok madárodút, itatót, etetőt, fürdetőt építünk, mi a virágokat nem súlyos kővázákba és nem csak halottak napjára ültetjük duzzogva. Mi mások vagyok, másképp búcsúzunk.
Anyu nem akart felhajtást, nem akart rokonokat, lehet miattam nem akart, tudja, hogy szociofób vagyok és nem viselem a képmutatást sem.
A “rokonai” megdöbbentek ezen a döntésen, én is megdöbbentem azon, hogy egy ember végakaratát önzőségből nem tisztelik, mert ők nem tudják így lezárni.

Senki sem akarja lezárni.. Nem lehet lezárni egy kapcsolatot, mert míg a tudat ezt a programot futtatja ott van az eltávozott mindenben, amit látunk.

Aki ismerte és szerette az Anyut, az egyen egy jó pörköltet nokedlivel és ubisalival, mert az volt a kedvence, vegyen fel egy piros ruhadarabot, mert a kedvenc színe a piros volt , és ha valahol nyaral majd jusson eszébe, mert nyaralni is nagyon szeretett.. Vegyen fel szép ruhát, mert igényes volt magára és a környezetére , süssön ezerféle süteményt és olvasson el sokszáz jó könyvet. Ültessen virágokat, etessen télen madarakat, simogasson meg egy kiskutyát vagy cicát… és szeresse az életet, mert ő szeretett élni.
Igy emlékezzen rá!
És tartsa tiszteletben a döntését!

Én is fa szeretnék lenni valahol, és engem sem kísérjen senki ,
ne búcsúzzon könnyek között,
és ne terhelje ezzel azokat akiket magam mögött hagyok.
Hanem legyen vidám, de ez majd egy másik,
majd egy utolsó posztban elmondom Nektek magam.

Aput nyilván megviselte ez a kis téli kertészkedés az udvarban.
Nagyon köszönte, hogy igy búcsúztunk és könnyek között mondta, hogy Anyu biztosan örül, hogy itt lehet velünk örökre.

És persze azt is jelezte, hogy őt egy méternél közelebb azért ne ültessük majd Anyu mellé… mert lehet a két fa kinyírja majd egymást. 🤫😆
Apu nem akar hazamenni már.
Jól érzi magát itt a mi világunkban.
Volt egy kis összetűzésünk a minap.
Kettesben maradtunk és elkezdett zsarolni az ital miatt,
nagyon nagyon csúnyán kiabáltam vele, sose tettem ilyet,
de olyan erővel szakadt fel belőlem a düh , hogy
közöltem vele, hogy akit épp sirat , azt maga küldte a sok
csúnya szavával, az italozások hatására belőle előbújó
állat viselkedésével a halálba.

Tartoztam ezzel az Anyunak.
Apám ott darabokra hullott…
Én is megsemmisültem , de nem volt más választás, mert
valahol meg kell húzni azt a vonalat, valahol ideje szembe nézni a tetteinkkel,
valakinek oda kell tartani a tükröt, mielőtt nagyon belemerül az önsajnálatba.

Azt hittem másnap haza akar majd menni, de csak sértődötten tömte a pipáját és majd három hét után először leült reggelizni.

A kutyája is és ő is szépen beleigazodott egy új rendbe, a most már közös rendünkbe,
és lassan kezd majd kialakulni valamiféle új családi kép.

Sajnos ha kiteszem a lábam a házból, a napi bor azonnal eltűnik, de vagyunk már olyan kemények, hogy nem pótoljuk aznap. Kénytelen megszokni ezt a rendet, mert nincs olyan hely még egy a Földön, ahol szeretett jószágjával egy ágyban alhat, ahol van meleg, van étel, van neki minden, amitől akár boldog is lehetne ha akarna az lenni.

Még van pár elintéznivaló, még vannak dolgok, amiket szokni kell. Még feszült vagyok, kicsit izgulok mi lesz ha visszatérek a buszra, de remélem az is ilyen kevés zökkenős lesz,mint amilyen gyorsan Apu megtalálta a helyét ebben a számára új világban.

Ha nem lenne sikeres a famag kibújása akkor is egy piros levelű japán juhar lesz az Anyu fája ❤️