Érdekes, hogy az emberek igyekeznek mindent megragadni amivel ki tudják magukat (és egymást) mozdítani egy beragadt helyzetből, reményt sugározni, motiválni, én ilyennek gondolom a számoknak, a jelképeknek, a bolygóknak, az asztrológiának, a lélektudományoknak , sokmilliószoros napoknak ésatöbbi tulajdonított jelentőséget
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kitaláció, hanem nekem innen ,az én nézőpontomból, így látszik.
Nem tudni, hogy általunk van jelentősége, megfigyelés által lett jelentősége, belső üzenet, vagy egyszerű emberi találmány mindez a nagy “ kik vagyunk, minek vagyunk, honnan vagyunk, ki a főnök” kutatásban.
Napok óta visszatérő motívum a kilométerórán, az órán, a rendszámokon, a menetleveleken, sorszámokon a 222-es szám. Mindig feltűnik, ha tripla vagy annál több egymásutánállása van. Elkezdtem olvasni mit írnak a “nagyok” de a Belső Hang azt mondta ideje a saját megéléseimet is belevinni .
Így a 222 nekem a pozitív, jó irányt, a támogatottságot, a kreativizmust, a jó irányt, a lelkesedést, a hitet, a nyugalmat jelképezi.
Mindegy hányszorosan…
Ma -is- szuper napunk van sokszorosan!

2 hozzászólás a(z) “222” bejegyzéshez
Rámférne egy szuper nap. 😊
KedvelésKedvelik 2 ember
Minden nap szuper… választás kérdése..és amúgy tényleg az.
KedvelésKedvelik 1 személy