a vörös levelű japán juhar

… nincs időm kivárni, míg kétes eredetű magok fává cseperendnek,
mert nem élő a föld s a homok, nem gondozható a semmi, ennyi erővel nézhetnék egy súlyos márványlapot is, mely alatt örökké megáll az idő.

…a 108. napon vásároltam hát egy picike fácskát, pont olyat , mint egy baba ki gondoskodásra vár, s pont olyat mint a Mama lelke volt emberi formában, pirosba
burkolózót, a Napra nevetőt a szellővel táncolót.

A 108. napon, azon a 108-on amikor vadul fújt a szél , a kis fácska befészkelte magát az öröklétbe, hogy élettel töltse meg azt, ami az örök élettelenbe menekült át azon a szent napon. Mennyivel másabb most. A régóta tartó tél szürkeségébe hirtelen fényt hozó apró piros táncoló levelek kacagással válaszolnak a madarak tavaszi dalára.

Még nem alakult ki a környezete, még nem vált véglegessé a kert képe, de biztosan része marad a sok árvácska között kecsesen ácsorgó apró baba-fa, amiben a Mama emléke addig élhet tovább, míg lesz aki a száraz nyári napokon kis locsolókannával a tövébe friss vizet locsol majd… Pont elég annyira emlék maradni ezen a Földön, míg van aki szívesen emlékszik ránk…

Amikor nem döntöttünk súlyos márványlap alá zárt emlékek mellett sokan hátrébb léptek mellőlem. Megdöbbentek azon, ahogy én kezelem a halált s kezelem a halottam emlékét. Hogy elveszem a lehetőségét annak, hogy kétszáz kilométerről idejöjjön a rokon, hogy tiszteletét tegye annak az embernek a maradványánál, aki miatt életében nem mozdult meg… Én nagyon imádkozom azért, hogy legalább egy nappal is, de túléljem az apámat, és elmondhassam az egész világ előtt, hogy nekem nincsenek rokonaim, hogy én végre SZABAD VAGYOK.. hogy ebben a nyomorult életben soha többet senki nem bánthat a szavaival…nagyon vágyom ezt a pillanatot.

De nem az megy aki előbb jött , az megy akinek mennie kell… ÉS nem biztos hogy megérem, hogy ne legyen körülöttem többé senki, aki nem képes felfogni, hogy nem azért vagyok itt a Földön, hogy cseléd, kapcarongy vagy egyszerű szemetesvödre legyek a lelkéből kiáramló mocsoknak, amit nekem szán…

Elegem van.

A minap Budapesten voltam, de már nem okozott örömöt az ottlét…
Siess haza, mert balhé van, ha későn érek… Siess haza, menj haza , HAZA? ahonnan minden pillanatban azt súgja a belső hang, hogy MENEKÜLJ! Amikor a metróhoz siettem, hogy elérjem a vonatot, feltört belőlem a zokogás… most kellene meglépni s elszaladni a problémák elől, mint ahogy mindig is tettem…én aki soha semmit nem csinált végig, ha falakba ütközött. Aztán elszégyelltem magam.
Miközben én belső harcot folytatok, más az életéért küzd.
Sokkal nagyobb küzdelmek vannak körülöttem, és inkább arra fordítom minden energiám, hogy oda menjen, ahol valóban szüksége van rá, ne hülye egózásba merüljön ki. Majd ha mindenki meggyógyult és újra döcög az a szekér, én is megkapom az én gyógyulásom, addig az én feladatom várhat….