Újabb hibák a programomban…

Akkor most futtassuk a “NEM A TE DOLGOD”, a FOGLALKOZZ A SAJÁT DOLGODDAL”
projekteket.
Elsősorban egy jó hír.
Közel hat napja nem csesztetett a Papa. 🙂
Mivel ezt a hat napot már nem lehet felülírni, így mondhatom, hogy itt a 118. napon van némi nyugalom a házban. Az igaz, hogy ehhez a nyugalomhoz arra van szükség, hogy mi mindhárman illetve a mind az öten ( mert a Nagyfiamék az “otthonkában és papucsban” is megközelíthető távolságban élve 😀 😛 ) is hozzánk tartoznak természetesen és napi szinten találkoznak a Papával is) ne szóljunk be olyan dolgokért, amit nehezen tolerálunk. A legtöbbet Apa egyensúlyoz, majd egyszer biztosan jóváírja neki az Univerzum. 😀 De hát Ő is mérleg…
Lehet holnap kinyír minket, de a MOST éppen relatív nyugalomban telik.

Ugyanez a nyugalom nem mondható el a munkahelyről.
Szerintem senki munkahelyéről sem, így most nem panaszkodni fogok, hanem egyszerűen megpróbálom megérteni, hogy NEKEM MIÉRT PROBLÉMA AZ, hogy mások nem végzik a munkájukat szívesen és ebből nekem hátrányom származik?
Például amikor nincs megfelelő tájékoztatás és az ember elcsesz egy járatot, nem vár egy máshonnan érkező buszról átszállni vágyó utasra ( ha az utasok között nem lett volna egy, aki nem szól, de volt, mert JóIstenteremtőkunuverzumprogramozók mindig beleírnak egy becsületmegmentő embert a programba, hogy ne legyen baj. )

Az a helyzet, hogy ez nem új dolog, ez mindig is így volt.
Nem értem, hogy én miért b@szom fel ( ó sorry, szóban jobban hangzik, írásban csúnya ez a vulgáris megnyilvánulás oh-oh..) az agyam ezen, de annyira, hogy olyan fejgörccsel feküdtem egész délelőtt, hogy nem láttam. Délutánra már a felmondási nyomtatványt kerestem a neten, hogy elég ebből, mert én nem bírom ezt.
Aztán “belém áll” a sztárkolléga és elindul a lavina…
DE ez mindig is így volt itt. 28 éve ez van.. sőt több, de én 28 éve vagyok csak ebben és nagyon gondolkodom, hogy vajon mit akar tanítani nekem ez a pár nap, amikor kiéleződött bennem a sógorkomajóbarátok előnyeiből származó hátrány és vajon miért nem tudom, illetve miért NEM AKAROM venni ezeket az akadályokat.
Egyre magányosabb vagyok és egyre inkább nem tudok beilleszkedni egy olyan közegbe ahol nem egy a cél, amiért ott vagyunk.
Olyan jó lenne olyan emberekkel együtt dolgozni, akik szeretik a munkájukat, akik az utasokért vannak, akiknek fontos, hogy az utazás a kedves utasnak kellemes legyen. Szerintem nagyon rosszul döntöttem, amikor ezt a szakmát választottam. Most már mindegy.
Bárhová is mennék, mindenhol ez van.
De nem is ez a bajom, mert ezen nem tudok változtatni, hanem nem értem, hogy miért akadok ki újra és újra mikor azért kerülök szar helyzetbe, mert mások szarnak bele .
MOST, hogy a SAJÁT DOLGOMMAL KELL TÖRŐDJEK, felmerült a kérdés bennem, hogy az, ha az én munkám azért szar, mert mások nem megfelelő utasítást adnak, akkor az az ÉN DOLGOM? vagy NEM AZ ÉN DOLGOM? 😉
Mert akkor a retorziónál tessenek majd figyelemben venni, hogy én CSAK UTASÍTÁST hajtok végre és 100%-osan igyekszem végezni a munkám, csak kurva nehéz úgy, hogy ha kérdezek mindig kitérő a válasz vagy nincs.
…ERRŐL ENNYIT és pont leszarom ezek után az egészet..

Más…
Kicsit megfeneklett a hajóm a Facebook óceáján.
Nem tudom a ritmust tartani a megosztások tömkelegével.
Semmi gond senkivel, egyszerűen olyan mennyiségben tolja az egész az információt, amit nem tudok követni
Néha úgy érzem, hogy mire felemelem a kezem, hogy kérdeznék, esetleg segítség kéne, hogy értsem vagy egyáltalán szeretnék egy téma körül jelenlevő közeben “társ” lenni a rezgésben már rég másról van szó.
Néha megzavarodom. Néha jól esik a csend. Nem tudok, mert fizikailag lehetetlen reagálni a posztjaim alatt megjelenő reakciókra, mivel időm nincs elővenni a telefont. Napközben (ha nem vezetek) itthon gürizek, vagy menni kell valami miatt valahova, a buszos pihenőidőben meg mire összerakom magam már újra indulok valamerre. A Facebookvilágot ugyan nem érdekli, hogy én reagálok-e , jelen vagyok-e, ez csak az én EGOm generálta probléma. Hiszen az ismerőseim többége nincs minden pillanatban jelen, vannak akinek azért még van életük a kinti világban is és nem hiszem, hogy bárki bármilyen elvárással lenne, mégis halálra tudom idegesíteni magam ezzel .
Igazából nem tartom jónak ezt a 24 órás jelenlétet.
Már rég minimalizáltam, és már nem érzem úgy, hogy bármiről lemaradok mégis a végletességem miatt nem tudom kezelni ezt az egész közösségi oldalas jelenlétet.
Majd alakul.
Vagy nem.

Most egy lépést hátra lépek. nem baj, hogy lesz akinek majd ez sem fog tetszeni.
Van itt, aki várja is a pillanatot, hogy becsukjam a kaput magam mögött,
olyan régóta átrezeg minden gondolta, csak nem értem, hogy miért tart akkor mégis szemmel, miért van mindig egy energiarabló az ember közelében.
Semmi előnye belőlem, sem hátránya abból, hogy vagyok.
Bennem senkinek nem lehet érdeke, mert semmim sincs.
Ez van.
Szép mostot Nektek!