134. nap

Budapest

Magam miatt már nem jövök többet Budapestre, de még néha a Lánnyal feljövök, s míg a saját dolgait intézi én csak vagyok.

Iszonyú fáradt vagyok lelkileg, soha nem éreztem ilyen öregnek magam. Az izmaim folyamatosan feszülnek, mindig ugrásra készen vagyok, a kezem állandóan ökölben, éjszaka rémálmok gyötörnek egy- egy odaszólós , szavakkal késforgatós nap után.

Nem panasz ez, tény. A családban már inog az egység. Nem tudom mikor leszek édesapukástól kipattintva a világomból, de már nem is érdekel. Nem tervezek hosszú távra semmit. Azt mondják azok, akik könnyen eldobják a problémáikat, hogy mindenki azt kapja amit megérdemel. Akkor viszont ez van, ez jár a magamfajtának hiszen sosem voltam jó és hasznos tagja ennek a világnak.

Tegnap volt az első anyák napja anya nélkül. Örülök, hogy az én anyukám fizikai ruhája nem egy betonkő alatt pihen, hanem madárdalos kertben , gyönyörű kis japán juharba áttestesülve ,árvácskák gyűrűjében a virágot ontó rhododendronok között ölt új alakot.

Most éreztem először,hogy jó döntés volt ez így. Majd ha mennem kell az apám miatt, úgyis haza kell jöjjek mert a feladat meg a Lajos nem költözhet velem vidékre, akkor mindig megöntözhetem a fát. Beszélgetni nem szoktuk. Még nem tudok harag nélkül gondolni rá azért, amiért megszülettem azt a szép őszi vasárnapon. Jobb lett volna ha elvetik ezt a gondolatot, mert nem sikerült a projektjük túl jól.. nem sikerült hasznos tagját faragni belőlem a társadalomnak, a világnak…

Most megnéztem ez a nagy Budapestet .. elég volt kis időre a kül és belvilágból is …nyugalmat akarok! Csak még nem az örök formáját..