168-173 Utazás a Padlás Poklában

Az utazás előtti nap

Vasárnap délután elég lett a gondolatokból amik kínoztak. Régóta küzdöm azzal, hogy nem tudom, hogy mit tehetek és mit nem mint anya, mint feleség, mint alkalmazott, mint ember. Szörnyű érzés, hogy sehol nincs RÁM szükség.
  Rám, mint Emberre . Csak a szolgálataimra… ezek alapján csak cselekvések vagyunk és akinek a cselekvésünkben érdeke van az velünk tart egy kis szakaszon az életünk útján.
Mivel nem jutottam magammal sehová, lekapcsoltam magam a gépről.
Csukott szemmel feküdtem egész nap és igyekeztem elhessegetni a felém tóduló gondolatokat.

Vasárnap este mennünk kellett fuvarba és a tükörben néztem aput ahogy ott áll az udvar közepén és integet. Aztán egy látomásom volt. Egy nagy kapu felé sétáltam vele, ahová most csak neki kellett belépnie. Ott állt mellettem és sírt. Félt. Féltett…Mi fog vele történni ha bemegy és mi lesz velem ha egyedül maradok? 

Nem tudom elengedni ezt a képet.
Tudom, hogy az apunak én voltam a mindene.
Nem akarattal bánt.
Akkor nemrég puszit akartam adni a kezére elhúzta,
hogy nem adhatok arra, mert mindig azzal vert engem ..
Borzasztó érzés ez, ahogy szembenéz a tetteivel és egyre 
nagyobb fájdalom számára a gondoskodásom,
mert úgy érzi nem érdemli meg.
Mégsem tud ellene tenni, hogy ne bántson.
Tudom mi zajlik benne
En is azokat bántom akiket szeretek,
egy valami fordított dolog úgy sem érti senki meg aki nincs benne.

Mikor hazaértünk az este, nekem esett, hogy nem hívtuk fel,
hogy nem jövünk időben.
Eszembe sincs hívni, sosem veszi fel.
Apa nem bírta hallgatni a hozzám intézett csúnya szavait
és a jelenlétében először közölte a papával a miheztartást.
A belét kidolgozta, hogy kicsit elfogadhatóbb legyen mindenkinek az együttélés,
de nem lesz jó.
Ez már nem lesz jó.
És mire nem lesz a papa velünk, valószínűleg én sem leszek már itt.
Legalábbis most ezt érzem.
Van 5 napom, hogy rendet tegyek,
hogy megszabaduljak a negatív gondolatoktól.
Ha nem megy, akkor a hétvégén összepakolok és elmegyünk a papával. Visszamegyünk a házába és várjuk a háromárbócost, hogy elvigyen minket.

Első nap – hétfő – 169. nap
A reggel már rosszul indult.
A cégnél káosz van.
Egyéb okokból nem részletezhetem, hogy miről van szó,
a lényeg az, hogy a nagy átalakítások rányomják a bélyegüket mind az emberi kapcsolatokra, mind pedig a munkavégzés minőségére…
Ez van.
Olyan szinten rosszul indultunk a napnak, hogy a nagy befelé utazásom első megállójában az aktuális halálnemeket vettem sorra…

Az utóbbi időben egyre több az öngyilkosság és ez elgondolkodtatott.
Vajon milyen fokú keserűség kell ahhoz,
hogy az ember lelépjen ebből a dimenzióból?
Sokféle nézőpont van ezzel kapcsolatban,
hogy szabad-e ilyet tenni vagy sem,
de én nem ítélek el senkit, aki elhagyja a testét,
csak a módját szoktam.

Tehát amikor halálnemet keresek ki van zárva,
hogy más ember segítségét vegyem igénybe ( mint például a mozgó jármű elé lépés) mert jó nagy kibaszás ez a másikkal szemben.
Akasztás sem jöhet szóba, mert az itt a faluban divat.
Én meg itten gyüttmaradt vagyok. 😛
Fulladni nem jó ötlet, szóval ideje volna valakinek bizniszt látni abban hogy az életuntakat –miután felajánották a szerveiket– szépen elaltassák,
így az ember egyszer életében valami jót is tenne…szétkapnák, elosztogatnák a szerveit és ha szerencséje van a tudata egyikben sem vonul át egy újabb szerencsétlen testébe aki próbál megszabadulni ettől a börtönbolygótól… 😀

Nem, kicsit sem vicces a dolog,
de én nagyon sokat gondolkodom ezen.
És mivel most nem szabad gondolkodni,
most a belső takarítás ideje van egyenlőre ha nincs is újra,
megint célja az életemnek, mert LÁTOM, hogy semmi sem lesz jobb,
mert a szerepem sosem lesz ” az ember akit szeretünk” hanem az “ember akit használunk erre-arra” marad.
Ebbe meg belefáradtam.
Kiégtem…

Nyilván senki sem miattam született a Földre.
Csak azt nem sikerült megtalálnom bennem,
hogy én miért érzem úgy, hogy én másokért születtem,
hogy szolgáljam őket.. kösz Mária néni , Te Szepes...

Kibaszott mindegy, hogy vagyok-e vagy sem.
Mert csak egy eszköz vagyok, ami pótolható.
Ezt érzem és nem csak bennem van a hiba, nem csak én vagyok aki “ezt akarja hinni” hanem senki sem viselkedik úgy körülöttem,
hogy ne ezt érezzem.
Ez van.
Ezekből az érzésekből kell kijöjjek.

Tudom, hogy a becsukott facebook ajtó mögött vannak akiknek tényleg hiányzom. De csak azért mert nem ismernek.
Lehet képviselek belőlük valamit, de a fogyatékos énem nem látják.
De lehet így a jó.

Ezért csak öt napra jöttem ki onnan..hogy meglegyen az esélyem visszamenni. Ez a tudat egy biztosíték. Ma még…

Megyek a kecskéhez, a fizikai munka, a ganyéhordás egyfajta meditácó…. igaz a Lajos okozta seb nem akar begyógyulni, tiszta genny… de amúgy kit érdekel? Elméletileg a én lábam…

Mindig le vagyok rázva a “menj orvoshoz” dumával.

A Kislányom kötözgeti, kedves tőle, hogy eszébe jut mindig ránézni.. A Kisfiam megkérni, hogy minden rendben anya?
Apa már semmit nem szól… becsukja az ajtót , amit soha nem engedett becsukni és elmenekül a tévéjébe… Végülis Tücsökfalván 20 éve semmi sem változott… nem is értem mi a baj? Ja, hogy anyu távozásakor volt egy pillanat, amikor azt hittem fontos vagyok? Minden elmúlik egyszer. De legalább volt az a pár pillanat amikor hittem, hogy másképp is lehet .

Este elkezdett cseperegni az eső…
Jött vele egy gondolat.
hogy mostantól az ellenkezőjét fogom erősíteni annak amit érzek ..
Mostantól… Kinyílt egy ajtó a Poklomon….🙏
Megpróbálok kilépni rajta.

Második nap – 170. – kedd

Az este mihelyt kijelentettem, hogy azért is csak a jó,
csak a szép, azonnal összeomlott a rendszer.

Talán sikerül kicsit másképp állnom a világhoz. Lehetséges, hogy megtanultam végre veszíteni. És azt is megértettem, hogy csak a saját döntéseimért vagyok felelős és hogy én mindig jól döntök.
Nem is tudok másképp.
Bárhogy is van, úgy kell lennie.
Ahogy elnézem a papát ezen a Bolygón egy dolog van amitől tartania kell az embernek: attól, hogy életben marad. Itt minden egy tapasztalat…minden pillanattal többek vagyunk. És mindenkivel, aki velünk tart többek vagyunk, és mindenki által aki lelép tőlünk még többek vagyunk ..csak gyarapodunk (nem csak hájügyileg 🤫) és a gyarapodásunkkal nő az Egész… Mindenki fontos és mindenki pont úgy abban a feladatban fontos, abban a játékban fontos amiben játszik és ahogy teszi… Ha mindenki egyformán tenne mindent, a tágulási folyamat megáll, s ha megáll, akkor elkezd zsugorodni majd saját magában megsemmisül. Ezt mondták a Padlás Poklának mélyén, újra és újra és mondják míg meg nem értjük,hogy mindig minden úgy van,ahogy lennie kell és azt hiszünk, amit akarunk, mégis minden úgy fog történni,hogy az Egésznek ne álljon le a tágulási folyamata, ameddig szükség van arra, hogy létezzen..

Teszt?
Jó hamar próbára tett a Sors.
Miközben én próbáltam a sötét jövőben a fényt keresni csak azt éreztem hogy egyetlen bástyám, váram összeomlott.
Rám… Majdnem megfulladtam.
Vártam, hogy ne kelljen több levegőt venni.
Elég volt.
Aztán elaludtam.

A vákum kiszippantott a testemből, éreztem,
hogy kurvára mindegy mi történik, és azt is, hogy meg kell értenem,
hogy csak a saját döntéseim az enyémek, másokét nem befolyásolhatom.
Nem is kell.

Kettőkor úgy ébredtem, hogy ki vagyok pihenve.
Zenét írtam a pendrivera és egy órával az indulás előtt kiültem a buszba zenét hallgatni. Kellemes az idő.18 fok van jól esik ez a hűvös.

🙏🤗

Jót nevettem, mert éppen ecseteltem a Kollégámnak,
hogy a két új emberből akikkel bővült a létszám az egyik már öreg.. 50 éves.
Erre megszólal, hogy mi is épp 50 évesek vagyunk 🤫🤣
És tényleg 🤣🤣🤣
Nézem a hajam tükörben,. mindig fehér hajat akartam…
És tessék..a Sors festi…nincs is itt probléma 🤫🤫🤫

Ó jó dolog is történt ma…
Kaptam Marcsikámnál a Gazdaboltba nyalósót a Lajosnak..
tiszta boldog és ha a Lajos boldog, akkor mi bajunk lehet?

😀
Közben elgondolkodtam ezen a Facebook világon. Kisebb zavar támadt a rendszeremben ezen a platformon. Van egy kis értetlenség bennem, mindig megzavarodom, ha valaki kedves hozzám, mert azt hiszem, hogy ez barátság.
Nálam a barátság bizalom alapú, és itt a Facebookon hiányzik a bizalmi kapcsolat. Nem azt mondom, hogy nincs, inkább azt, hogy sok esetben azt hiszem, hogy van, de kiderül, hogy még sincs. Csak minden szép és jó látszólag, bár így lenne. Csak nem reális, az ember azt hiszi egyedüli nyomorék és kezdi magát szégyellni, és eltávolodik. Én most ezt érzem. Szégyellem magam azért, hogy kiadom magam, hogy megosztom a blogom , és amit ott leírok az szemben áll mindenkivel aki ott posztol. Mindenkinek tökéletes élete van, csak az enyém “feladat”. És én ezért húzódtam vissza és kezdtem el törölgetni azokat az ismerősöket, akik nem szólnak soha semmit, nem jelzik, hogy léteznének, mert a passzív jelenlét ugyanazt váltja ki belőlem mint a telefon. Frusztrál…
Kicsit akadozik most a virtuális világ bennem.

Ezért is tettem fel a kérdést megszakítva a nyilvánosság felé fogadott csendem.
Hogy ki miért van ott, mit gondol erről.
És még egy hátsó szándék is vezetett akkor amikor feltettem a kérdést.
Kiváncsi voltam, hogy kik lesznek akik válaszolnak majd. 4 nap alatt közel mindenki megfordul a Facebookon az “ismerőseim” közül és azoknak is van lehetőségük a kép alatt hozzászólni akik nem ismerősök de követnek. Fontos, hogy legyen kommunikáció, akkor is ha az ember nem érzi úgy, hogy érdemben bármit hozzá tud tenni.
Amúgy sok helyen én sem kommentelek. Például olyan ismerősömnél ahol megvan az a “kör” akik mindig hozzászólnak. Mert ott idegennek érzem magam, és ostobának rendszerint. De ez az én bajom. Ha kérdés van akkor meg szoktam szólalni, ha úgy érzem meg kell.

Szeretettel gondolok amúgy Rátok ❤
Mindenkire aki tiszta lélekből tart velem.
Aki nem, annak most bennem úgyis annyi 😀

Ma elég gázos hírek érkeztek a céges átalakulásunkról.
Meg is jegyeztem, hogy az itthon rezgésszint mellett nekem már olyan mindegy, hogy mi lesz a cégnél. Max felmondanak.
És akkor mi van?
(elmegyek villamost vezetni Pestre
ha nem lesz már senkim akiről gondoskodni kell)

Harmadik nap- 171.- szerda

Furcsa, hogy az ember dobálózik sokszor a szavakkal, de amikor élesedik a helyzet akkor pánikba esik. Ma fogtam fel, hogy patt helyzetben vagyok.
Apa nem bírja tovább a szituációt amibe kerültünk.
“Mindenpillanatos” annak a lehetősége, hogy egy pillanatban közli velem, hogy nem bírja tovább. Sosem hittem volna, hogy ilyen történhet velünk.
Apa egy dolgot nem ért, hogy apu lassan de biztosan leépül.
Amit csinál, tesz, beszél nem mindig szándékos. Az igaz, hogy a stílusa az…
Az is, hogy nem annyira gáz még a helyzet, hogy ne tudná kontrollálni amit kimond.
/Én megértem Apát. És elfogadom a döntését legyen az bármi.
A szülei sem nézik ezt jó szemmel. Hát egyszer ők is megöregszenek. Vagy nem.
De én azt már biztosan nem érem itt meg. Mert elfogy az energia lassan./

Mivel patkányinvázió van megint a kazánházba helyeztem ki mérget, mert megszámlálhatatlan mennyiségű állat jár be a takarmány miatt. Direkt kértem a papát, hogy ne nyissa ki a garázst, mert a kutya bemegy vadászni és meg fogja enni a mérget. A belső ajtókat direkt elbarikádoztam, mert sejtettem, hogy ez az információ sem elég erős.. Mire hazamentem a garázs nyitva a kutya bent.
Az az egy szerencséje a kutyának, hogy a papa nem tudja megnyitni a belső ajtót mert be van feszülve. Különben a kutyát is temetjük..
Pedig a kutyáról van szó, a mindenről, az istenről.

Amúgy nincs jól. Egyre gyengébb, tudatosan építi le magát.
Erőszakkal nem lehet, de nem is kell ezt megállítani.
Ez az ő döntése.
Lassan elengedem.

Egyre magányosabb vagyok.
Be-be pillantok a Facebookra, nincs ott rám szükség, hiszen senkire sincs. Mindenki ott van, és senki sincs ott. Ebben a pár napban sokkal többet beszéltem emberekkel, nem nyomkodom a telefont.
Viszont nem viselem el most a sötétséget, a rosszindulatot és nehezen értem, hogy ha jelezem, hogy most próbálok kimászni egy gödörből akkor legalább ebben a pár napban miért nem lehet megkímélni a szartól.
Azt mondta az egyik “kedves” kollégám, hogy vegyem tudomásul, hogy mindenkinek van gondja otthon. Egy szót sem szóltam, csak egyszerűen nem volt hangulatom magamra venni a haragját amit az egész világgal szemben érez.
Jogos… senki sem kéri, hogy bárki levegye a vállamról ezt a zsákot, én raktam rá..
Sőt.. idejönni sem kell. Én sem megyek levenni senki válláról a vállalását..
De szívesen meghallgatom, ha elmondaná valakinek. Mert én megbízhatónak érzem magam , a valóságom hitelessége az egyetlen amire büszke tudok lenni.

Negyedik nap- 172.- csütörtök

A digitális detox nem rossz dolog.  Azon kedves ismerőseim akik válaszoltak a kérdésemre végülis hasonló okokból vannak jelen a kék arckönyvben mint én, illetve szerepelt a kulcsszó: önkifejezés (köszi Adél 🙏) ami megerősítette bennem az érzést, hogy lehetséges, hogy nem bűn kifejezni önmagam ilyen formában is.

Arra már régen rájöttem, hogy nem jó dolog a negatívumot megosztani, de hozzám tartozik. Eljutottam végre oda, hogy nem teszek fogadalmat arra vonatkozólag, hogy bármit is másképp fogok csinálni, mint amire képes vagyok. Végre. Hagyom megtörténni magam ahogy vagyok. És nem aggódom tovább azon, hogy kit miért veszítek el. Érdek világ. Az a normális, ha mindenki az aktuális lelkületéhez választja a partnereit.

☺️

Tegnap este amikor hazaértem a kutyák helyét igazgattam a papánál, amikor megcsípte valami a mutató ujjam. Jó, hogy nem a papát csípte meg, mert ő allergiás. Ezek alapján amúgy én is kezdtek az lenni . Úgy tűnik én vagyok aki a lényemmel a földi pokolban tartom a papát. De tegnap mikor jelezte, hogy csomózzak neki egy kötelet (madocsaiasan) akkor közöltem vele, hogy ezt neki kell megoldania, mert én nem vagyok gyilkos.

Ha az ember elfogadja azt,ami van, olyan nézőpontokat fog kapni, ami még nagyobb látással és értéssel és befogadási képességgel ruházza fel és betekintést nyerhet az egész Univerzum összes titkába. Ha harcol akkor az energiája kimerül a harcban.

Ezt mondta a Mester a Padláson az egyik látszólag zárt, ám nem létező ajtó mögött ☺️😉🙏❤️

Ötödik nap-173.- péntek

A blog feliratkozói már feléig elolvasták ezt a pár sort, amikor a telefonom publikussá tette a vázlatot🤣nekik már nem lesz sokk ez az egész  Nem vilagosodtam meg , nem vontam le tanulságot sem.  Kicsit egóztam, aztán elfogadtam, hogy minden úgy van, ahogy kell, hogy legyen  A Facebookra féltett kérdésemre köszönöm a válaszokat. A válaszok számából inkább nem vonok most le következtetést. A lényeg az, hogy amit nem muszáj csinálni, csak addig tegye az ember, ameddig jól esik neki. Ha viszont jól esik, akkor nem befolyásolhatja semmilyen külső körülmény. ☺️

Én önkifejezek tovább… Mindegy, hogy értek-e hozzá vagy sem, ebben a világban ez soha sem számított 😉🤣

Akkor legyen péntek… szép pénteket Nekünk!