A megfelelési kényszeres sorstársaimnak szeretettel:

Miután már pánik szintre aggódtam magam,
megpróbálkoztam a kommunikációval,
hogy tisztába tegyem a másokban elfoglalt helyem,
és persze megnyugtattak, hogy ha valami baj lenne velem akkor szólnak.

De sosem szólnak, kivéve Apát, aki általában leordítja a fejem,
a többiek csak elmenekülnek a közelemből.

Felfedeztem, hogy ismétlődő motívum az,
hogy én őszinteségi rohammal küzdve nekiveselkedem megbeszélni a félelmeim, meghallgatnak, de látszik, hogy unják ( én is unnám már a második alkalommal, nem az 2765. alkalom után) biztosítanak arról, hogy rosszul érzem ( sosem érzem rosszul, mert ahol már kuncsorogni kezdek a figyelemért, ott pont leszarnak és én marha mindig oda vágyom tartozni ahol kurvára nincs rám mint EMBERRE, mint VALAKIRE akinek egyébként nem csak mosogató szivacs van a tenyeréhez nőve és WC kefe, hanem vannak érzései, gondolatai és úgy megosztaná őket azokkal akiket szeret. )

Ma reggel megvilágosodtam e témában (is) .
Vannak emberek az életemben akik úgy kedvelnek ahogy vagyok.
A 2766. alkalommal is meghallgatják a faszságaim és nem ordítanak ,
nem menekülnek, nem érzik kötelességüknek,
hogy meghallgassák amit mondok, hanem még érdekli is őket.

(Majdnem azt írtam ide, hogy én mindenkit szeretek és mindenkivel türelmes vagyok, de ez nem igaz, mert volt olyan szituáció nem egy, amikor csak azért viseltem el valakit , mert egy hozzám tartozóhoz vágyott tartozni, de akkor is türelmes voltam és figyelmes csak nem őszinte. Mert ha őszinte lettem volna nem kellett volna sem türelmesnek, sem figyelmesnek lenni, hanem közölni, hogy nem rezgünk össze bocs, és menni az úton tovább kinek merre is visz épp.)

Nomármost.
Ha vannak olyan emberek akik összerezegnek velem,
akkor elképzelhető, hogy ők azok akik valójában kedvelnek.
És vannak akiknek “kedvelniük kell” mert ez a “rend”.
Például a család.
Nekem senki ne mondja azt, hogy azért mert az embert megszüli egy másik, az egyértelműen azt jelenti, hogy szeretnie is kell. Ez marhaság.
Marhaság, hogy egy gyereknek szeretnie KELL az anyját, apját vagy viszont.
Ez “program”… Van olyan szülő aki nem szereti a gyerekét.
De sokkal több olyan gyerek, aki nem szereti a szüleit..
A szeretet állapota egy olyan állapot, amit nem lehet akarni.
A fizikai testben élő ember vonzódását a kémia határozza meg és ez nem csak a szerelem esetébe vagy testi vágy esetében igaz, hanem a szeretet esetében is.

Ha valakiben túltengés van azon kémiai anyagokban, amik a szeretet érzését generálják, az már önveszélyes és ha ez genetikai akkor már betegség. (Williams szindróma)

Az ember úgy lehet összerakva, hogy a számára értékes –vagy érdek-es– dolgokra “szeretettel” míg a nehézségekre “nem szeretettel” reagál, és van a harmadik, a megmagyarázhatatlan, a spirituálisok által “lelki” kapcsolatnak nevezett szeretet, ami akkor is jelen van, ha a kiválasztott negatív jeleket generál felénk, mi mégis szeretettel reagálunk rá.

Ma eljutottam oda sokadszor, de talán elég tudatossággal, hogy ha azt érezzük valaki felé, hogy meg akarunk neki felelni, akkor jó, ha elfogadjuk, hogy NEM FOGUNK.
Mert olyan ember felé, akik amúgy elfogadnak, nem érezzük ezt.

És ha valaki felé azt érezzük, hogy meg akarunk felelni és ezért hajlandóak vagyunk szemközt köpni magunkat, akkor ott minden befektetett energia arra fog fordulni, hogy növelje a távolságot. Mert akik összerezegnek azok között nincs távolság az első pillanattól az utolsóig.

Felesleges időpocsékolás puncsolni a figyelemért, puncsolni azért, hogy meghallgassanak, puncsolni azért, hogy szeressenek.
Ha valaki magától nem osztja meg magát velünk, az akkor sem fogja, ha erőszakkal rátukmáljuk magunkat, és ha valaki nem ad lehetőséget a kommunikációra, annál ne foglaljunk időpontot, mert úgyis közbe fog jönni valami a nagy találkozó előtt.

És.. ami a leglényegesebb.
Nem kell senkire sem haragudni, ha nem vagyunk kompatibilisek.
Nem az ő hibájuk és nem a miénk.
Így vagyunk összerakva.. menni kell tovább ..