Nem az én generációm volt az, aki megváltoztatta az egymás iránt érzett megbecsülést és tiszteletet, hanem a szüleim generációja. Abban a világban amiben ők kamaszodtak, sokkal nagyobb volt a szabadság iránti vágy,mint a háborúkat megszenvedő szüleiké, sokkal több “suszter hagyta el a kaptafát” megnőtt az igény arra, hogy az utódok kiemelkednek a szüleik mintáiból.
A szüleim nem neveltek az idősek indokolatlan tiszteletére. Anyu sokszor szidta az anyósát, apu is ugyanígy tett az övével. Apu sosem bántotta volna szavakkal sem az édesanyját, de az anyósát és az apósát is megfojtotta volna egy kanál vízben. A saját apjáról nem beszélt. Öregapám igazi sváb ember volt. Morcos, végtelenül nyers, kegyetlen. Mosolyra képtelen, de szorgalmas, dolgos és precíz. Az ő udvara, portája rendes és gondozott volt, míg az anyai nagyszüleim háza a rendezett kupleráj képét keltette. Anyai nagyszüleim egyszerű (végtelenül egyszerű) emberek voltak.
Mindezek ellenére én felnőtt koromig tiszteletem a felnőtteket. Amikor felnőtt lettem és sorban csalódtam a különböző szolgáltatásokat igénybevéve az emberekben,akkor kezdett meginogni bennem a tisztelet nem az idősek, hanem úgy általában a különböző szakmák, majd a diplomák irányába. Mert minket még úgy “nevelt” a kommunista világ, hogy mindenkit tisztelni kell aki “jobb” “tanult(abb) nálunk.
A rendőr korrupt volt, a boltosnéni odaadta a romlott parizert, a tanár hazudott,vádolt,megszégyenített, az orvos cserben hagyott …a diplomás lenézett… Minden megdőlt arról amit belénk neveltek.
Tehát nem jár a tisztelet sem annak, aki tanult, vagy annak aki sokat megélt ha a viselkedése, a kommunikációja ezt kizárja. Nem azzal van a baj, hogy a fiatalok nem tisztelik az időseket, vagy azzal, hogy nem lenne érték az a megélési szint, amit képviselnek, hanem azzal, ahogy ezt megpróbálják kéretlenül is rátukmálni a saját utat járni vágyó fiatalokra.
Emlékszem arra anyu hogy akart megtanítani főzni. Nem együtt, nem jó hangulatban sztorizás közben, hanem csípőre tett kézzel kritikusan. Nem is vagyok hajlandó semmit csinálni úgy, ha néznek. Nagyon sok idő telt el mire a cégnél megtanultam nem meghallani a nyálfröcsögős röhögést a szerelők részéről, mikor érdeklődtem egy-egy műszaki hiba okáról. Mivel én ehhez nem értek. Engem otthon is leszólnak, ha “hülyeséget” kérdezek, pedig csak tanulni akartam.
Vajon miféle tiszteletet érdemel az az ember kortól és nemtől függetlenül, aki nem képes azt viszonozni?
Én is egy teher vagyok. És nem azért mert tukmálom a tudásom, hanem mert saját magam tukmálom oda, ahol igazából nincs rám szükség. Hogy nem vagyok képes ezt elfogadni és visszavonulni és menni abba az irányba,ahol pont ilyen őrültekre van szükség mint amilyen én vagyok.
🍁soulleaderdemon🍄 
Egy hozzászólás a(z) “Mi változott?” bejegyzéshez
Tücsikém, sok minden változott, ez igaz.
DE
Szerintem a tisztelet vagy bennünk van, vagy nincs és nem függ semmitől, se tanultságtól, se származástól, se vagyontól, se egyébtől.
A szüleink valóban tanítottak valamire, amit helyesnek tattottak és plussz példát mutattak. Viszont ez sem a teljes lényege a dolgoknak.
Felnőttként valahogy kialakul bennünk, hogy mi is az a tisztelet és mindenkiben egyénileg az, hogy mit és kit tud tisztelni és miért.
Én valahogy így vagyok vele, csak úgy saját kútfőből.
KedvelésKedvelik 1 személy