Most kávét vagy kötelet?

Reggel három.
Készítem össze a papa reggeli indulásához szükséges cuccokat.
több adag kávé, a kupica pálinka, a tea, a gyógyszerek…
Megjelenik az ajtóban, széles vigyor az arcán, majd közli, hogy ő inkább felakasztja magát.
De jó.. most akkor azért lefőzzem a kávét vagy utána tervezte?
Reggelire akkor kötél…
Ja, hogy csomózzam meg és majd lökjem ki a sámlit…
Magyarul vigyem el a balhét mert ő gyáva. Majd leülöm… jogos. Apám mindig is jót akart nekem. A család négyötöde már bent van , akkor teljes lesz a kép, csak én máshol leszek és a másik oldalon.

Kár, hogy max. gondolatban tudnék kinyírni másokat, arra sem vagyok jó, hogy egy nap kihagyjak egy vitamint neki, nemhogy a vérnyomásgyógyszert, még hogy én kössem meg a csomót ( nem tudok amúgy fojtócsomót kötni, ha értenék a csomókötéshez akkor már egy vitorláson lennék a tengeren és szarnék mindenbe, de nem tudom azt SEM, így nem vitorlázhatok) A sámlit sem fogom kirúgni. Milyen mocskos önző dolog ez, hogy valakit arra motivál az apja, hogy ölje meg, tisztába lévén azzal a ténnyel, hogy ez egy életre megnyomorítja. Szerintem nekem karmikus kötésem van az apámmal, és ha hinnék az előző életekben és nem azt tartanám, hogy ez a buzi élet csak egy rossz álom, akkor apám tutira megölt már engem egyszer és most is erre készül. De ezzel azt hiszem elkésett.
Engem senki sem fog megölni 🙂
Kezdem külső nézőpontból nézni ezt a világot.

Tegnap este a kádban feküdtem, amikor hallom, hogy a szomszédban zajlik az “élet”.
A családfő évek óta béna, a többiek meg teljesen belefáradtak ebbe.
Amikor kicsit nyűgös vagyok elég csak balra néznem és befoghatom a pofám, mert nem az a baj ami nálunk van, hanem ami ott. Borzasztó sors és én egyszerre érzem a megbénult ember belső küzdelmét, és a feleségéét akinek azzal, hogy az egész világ magára hagyta ezzel a feladattal teljesen tönkrement az élete.

Mások fájdalma, küzdelme sokkal jobban megvisel, mint a saját nyűgöm, ami nem is nyűg csak egy újabb túra az önismeret tanösvényén.
Apám még mindig tartja a tükröt nekem.
Nagyon hasonlítok rá, hiába nem akarok.
Mindenkiben van valami örökség a nemzőiből, ha akarja ha nem. Van aki büszke erre van aki nem, de semmiképpen nem árt a tudatosság ezt erősíteni vagy épp kioldani, ami másoktól kaptunk ajándékba ( vagy átokba)
Őt is érzem, érzem a helyzetét, a küzdelmet, amit magában vív önmagával.
Nem engedi meg saját magának, hogy jól érezze magát, mert tudja, hogy bűnös anyu halála miatt. Ha most jól tudná érezni magát, akkor megtehette volna ezt anyuval is és most nem két ( gömbbé hízlalat) kutyaszerű lénnyel kellene megosztania az életét, hanem anyuval, aki még él volna.

Apropó a kutyák.
Érdekes dolog ezt megélni ,
hogy öli meg apám a kutyákat a szeretetnek nevezett valamivel.
Az ő kutyája allergiás. Csak és kizárólag neki való tápot ehetne különben nagyon nem érzi jól magát. Anyu mondhatni éveket küzdött apámmal azért, hogy ne etesse a kutyát az asztalról, mert nem győzi orvoshoz hordani. Apu szarik rá és mert ő “szereti” a kutyát, ezért minden neki szánt falat felét,( most, hogy a Tutyi kutya csatlakozott hozzá- ez is érdekes- harmadát) a kutyának adja. A kutya szarul van, én nem fogom orvoshoz hordani, mert felesleges. Ugyanis csak akkor hat a méregdrága gyógyszer, ha mellette olyan étkezést biztosítunk, ami elő van írva.
Ezzel SEM tudok mit kezdeni.
Az én Tutyi kutyám is vagy 10 kilóval nehezebb mióta a papa itt lakik és mivel szegény idegrendszere kicsit sérült, mert idióta amúgy is a viselkedése, szinte megőrül minden falatért amit kikuncsoroghat a papától, de már olyan szinten tele van a kutya, hogy a kertben ássa el ( a virágaim kárára) a kaját amit kap.

Miféle szeretet ez amúgy a papa részéről?
“Ne etesd mert megölöd vele -> nem baj akkor majd elásod”
Ez mi? Miért teszi ezt vele ha szereti?
Miért teszi ezt velem, ha szeret?
Mert neki szar.
Akkor legyen az mindenkinek?!

De mind ilyenek lennénk?
Apát felkelti a kutyám , amit apám enged be, mert apám nem bírja az én kutyám ( mert az bejöhet. Igen, mert 13 éve bent van… had legyen már úgy, ahogy én mondom, az én házam ) szóval a kutya bejön, apa- aki amúgy nem kel fel mindenáron az ágyból, ha fáradt– veszi a fáradságot, és kijön, hogy engem jól leb@sszon, mert apám- aki miattam van itt, mert én nem tudok jó döntéseket hozni– beengedte a Poppyt, aki amúgy bent lakik …
Nehogy én egy nap ne legyen lebaszva apám miatt.
Mert akkor lehet egy nap jó nap lenne?
😉

De nem írom le , hogy elegem van ebből az egészből és annak van igaza, aki soha nem nősül, nem megy férjhez, csak van és vannak haverjai, akikkel elmegy inni, enni, nyaralni, bulizni…majd hazamegy és szarik a világra. Mert ha megöregszik majd nem lesz aki rányitja az ajtót?
Mert annak akinek van családja lesz? 😀
Ugyan már…
Anyám mindig azt vágta a fejemhez, hogy ha majd ő megöregszik én biztosan bebaszom egy otthonba,- ahogy ő az ő szüleit, és erre is volt logikus magyarázat persze- mert nem akarom majd, hogy kolonc legyen a nyakamon.
Hát sajnos nem érte meg ezt az eseményt.
Nem lett kolonc..
Apám sem az otthonban dünnyög a gondozónőknek , hanem nekem jelzi reggel háromkor, hogy ha majd mindenki elhúz a dolgára,. akkor majd ő felkötni magát..de előtte majd ne felejtsem el kikészíteni a kötelet (megkötve), a sámlit, a kampót majd csavarjam be a mennyezetbe és amúgy lehet jó lenne ha ki is próbálnám előtte, nehogy úgy járjon, hogy életben marad, mert neki kibaszott szar sorsa van itt a 17 négyzetméteren, a klímás szobájában, ahol minden elé van téve, hogy legyen mit kritizálnia, ha munka közben hazalépek, hogy megnézzem minden rendben van-e Tücsökfalván..

Itt amúgy minden a legnagyobb rendben van, mert most balra néztem és bazira sajnálom ami ott van. Ott van baj, mert az tényleg tragédia. És ezer helyre nézhetek ahol sokkal nagyobb bajok vannak.
Itt tényeg minden happy!