Jó vagy nem jó ez nekünk?

Mesterséges világ…

A Facebookról a figyelem átirányítottam az Instagramra.
Csak kényszermegoldás, mert itt kevesebb a hír, a gumicsont, tematikusabb a szar ami még csak folyik, de mégsem nem ömlik.
Nyilván innen is menni fogok egyszer, nincs garancia arra, hogy a virtuális térben maradok, de már arra sincs, hogy a fizikaiban igen, mert gond van a padláson nem kicsi.
Innen- onnan elér a neheztelés, hogy szó nélkül távoztam. Nem történt szó nélkül, évek óta érett ez bennem, aki figyelt láthatta, hogy kínlódom.
Megléptem. Jobban vagyok.
A hiányom majd megszűnik, akit érdekelt a világom, az követője volt vagy lett az írásaimnak. Érdekes módon azok közül akik a “könyvírásra” bíztatnak egy követőm sincs 😀 ( látom a követők E-mailjét ha épp engedni a WordPress) Akkor minek a nagy duma, meg motiválás? 😀 Vicc az egész.
A blogom biztosan tovább fog élni valamilyen formában, mint ezek a közösségi felületek, mert szeretem. Szükségem van rám. Önző vagyok.. de sokkal jobban érzem magam ezeken a kevésbé látható felületeken. Már semmi olyanom nincs ami másokat megajándékozhatna némi tudással, megélésanyaggal vagy fejlődésre motiváló energiával.. Csak egy egyszerű lélek vagyok a hétköznapi megéléseivel.

De nem erről akartam írni, mégis milyen kurva jól sikerült 😀
A “mesterséges világ képeiről” akartam írni, mert amióta nem csak olykor lapozom, hanem úgymond lakója lettem az Instagramnak , úgy gondolja az algoritmusa, hogy én szeretem a AI által létrehozott képeket.

Ezek a többnyire mozgó képek mind kellemes hangulatot árasztanak.
Első ránézésre örömöt okoznak. Aztán valami miatt a AI elcseszi, például szakadó esős képen repkednek a lepkék.. ez ugye nem reális, de a jó megfigyelőnek mindig feltűnik, hogy túl tökéletes a “fotó”.

Első körben dühített, hogy mesterséges fotókat tolnak elém,
ezzel vajon mi a céljuk?
Másodikban viszont elgondolkodtam.
Hiszen amikor meglátom a képet- és nem vizslatom tüzetesen– tehát az első reakcióm az egy jóleső érzés. Vágykép. Egy csodaszép, vágyott világ részlete.

Szinte mindegyik ilyen képen a Tom és Jerry megy a tévében 😀
És alatta mennek a kommentek, amiből kerül, hogy a nagytöbbség elhiszi amit lát. De akkor ez most jó vagy nem jó nekünk?
Sok írásomba szerepel a “holoszoba” fogalma, amiben ugye program hozza létre a környezetet, például egy teniszpályát, és simán elhiszi az agy, hogy most ott van és játszik.

Ha a AI átveszi a képek és a szavak felett az uralmat, olyan fiktív világot teremt körénk, amilyet akar és aki nem ismerte a valóságnk hitt képeket, az elhiszi, hogy amit lát az valódi.

Vajon amit mi látunk az létezik?
Vagy tényleg csak program?
Ha ez utóbbi, akkor ki készítette, mi a célja ezzel?
Mert az ember lelkületének függvénye, hogy szép, melegséget hozó vágyképeket, vagy a pusztulást kívánja megjeleníttetni a Mesterséges Intelligenciával. Nyilván elém nem tesz negatívumot, mert már “ismer”. Ahol a sok negatívum, onnan elmegyek, mert az én valóságomban bőven van belőle, nem kell ezt rámtukmálni.

Jó érzést hozó képek, rossz érzést keltő gondolatok.
Kell nekünk egy másfajta, általunk létrehozott valóság?
Vajon sikerül-e jobbat létrehozni annál, amit most hozunk létre?
És mikor fogjuk fel, hogy amiben élünk, az senki másnak nem köszönhető, csak magunknak 🙂 ?

Jó vagy nem jó az nekünk, hogy valami ami nem valóság örömöt okoz?
Mi lesz, ha nem akarunk többé a tanult valóságunkban élni?
Elbírunk-e majd kettővel?