“Ne gondolkodj, csináld…”

Apa kétszázadszor nézte meg a  Top Gun: Maverick-et és én ennek legalább a feleszer vele láttam, úgy hogy nem is nézek tévét.
( közös hálószoba előnyei ötven felett)

A filmben többször elhangzik a jótanács, miszerint “ne gondolkodj, csináld” és én egyszer sem éreztem magaménak a mai nap ezelőtt két percelig, mikor rájöttem, hogy az összes feladatot az életemben attól a pillanattól éltem meg problémának, ahonnan egyfolytában a következmények lehetőségein gondolkodom.

Már az utolsó Mavericknél feltettem a kérdést, hogy minek kell nekem ezt ennyiszer megnéznem? Sosem volt Tom Cruise az esetem a vigyora mindig is irritált, ha már az eseteimet kellene latba vetnem, akkor Charlie Sheen lenne az első, a Fantom című filmben lett a szívem csücske.

Volt egy doki a sebészeten, ahogy gyakszin voltam, aki pont így nézett ki fejre, csak kicsit pocakos volt 😛 , hát nagyon tudtam szeretni a közös munkát vele, pedig egy önelégült pacák volt, akinek a kukiján valószínűleg végig rúdtáncolt a sebészet összes üdvöske nővérkéje a viselkedésük alapján, persze mint taknyosorrú tanuló szóba sem jöhettem 😛 , pedig gyúrtam rá, a másik lieblingem meg Kenneth Branagh volt a Sok hűhó a semmiért című filmben 😛 😛 😛 ( meg a Frankensteinben 😛 )

Hát na.. szóval kicsit elkanyarodva a lényegtől, összeszedem a gondolataim, mert meg akarom osztani az örömöm.

Ma oktatáson voltam- ez nem öröm, ez inkább valami kivégzése az agynak- és már odafelé menet jelezte a Belső Hang, hogy nekem ez a nap is egy TESZT lesz. Egy ideje- amióta kisebb ( hatalmas ) segítséggel visszaadtam magamnak a szabadságom – blokkolom azokat a gondolatokat, amelyek az aggodalom rezgése van.

A “de mi lesz ha” jövőbe vetített rémképhívó kérdés már nem hangzik el. Amikor eljutottam oda, hogy képes voltam elfogadni azt ami vagyok, aki vagyok, hogy nem tiltakoztam az ellen, hogy én mindig a legjobb tudásom szerint hozok döntéseket, akkor is, ha ez a döntés mások szerint rossz, onnantól fogva nem aggódom azon, hogy a viselkedésem vagy a döntéseim másoknak kárt okoznának, mert bennem a károkozás szándéka maximum egy gondolatban elkövetett gyilkosság végeredménye, azaz azon kívül, hogy pár embert már kiírtam a történelemből a gondolatok szintjén én mondhatni SOHA nem ártottam ártó szándékkal senkinek. Ha ártottam is, az tudatlanságból vagy balfaszságból adódhatott.

Ma csak ültem és néztem , hogy milyen furcsák is az emberek. Szerencsére olyan Kolléga mellett ültem, akik hasonlóképp érezhette mások megnyilvánulását, és csak néztünk és mosolyogtunk. a tudatos, spirituális utam járván először éreztem, hogy nekem nincs dolgom ezzel. Hogy még csak fel sem kell háborodnom azon, hogy valaki hülye. 😀 Nagyon elfáradok a közelükben, de nem veszem magamra a működésüket.

Sokat gondolkodtam azon, hogy hol csesződik el az ember élete,
miért van az, hogy a gyermeki boldogságot megöli a felnőtt világ felelősségének súlya.
Hova tűnik a boldogság?
Aztán rájöttem, hogy gyerekként addig súlykolják a “tetteid következményét”, hogy nem mersz a végén kockáztatni.
Nekem minden rémálmom az,
hogy azok akiket szeretek megharagudnak rám.
Nagyon szerettem volna nagy családot, de mégis az én lelkemen szárította el ez a nagy család a családi békét. Onnantól fogva rettegtem attól, hogy az igazságérzetem és a szeretetem tukmálása miatt elfordulnak tőlem az emberek.

Igy 50 körül már kicsit másképp gondolom.
Nem tartom magam sokra, de biztosan vannak értékeim. Ha valakinek ez derogál, azt hagyni kell menni. Ha valakinek szüksége van az én őrült és “valóságomhozhű” rezgésemre akkor is marad , ha én nem akarom.
Nekem minden csak jó.
Az is ha megy valaki, mert egy felelősséggel kevesebb és az is ha marad, mert nagyon szeretek szeretni ❤
Igaz, hogy mindig azt mondom, hogy nem tudom hogy kell… de azt tudom, hogy én magamból ha a legtöbbet adom, amit adni képes vagyok, az már szeretet.

Az autó(busz) vezetés megtanítja az embert arra, hogy nincs idő gondolkodni bizonyos (közlekedési) helyzetekben.
Nincs idő fejben előszedni a fizikaórán meg nem tanultakat,
nincs idő matekozni, hanem cselekedni kell és ehhez a legtöbb amit az ember tehet az, hogy hisz magában. Hinni kell, hogy a legjobb döntést hozzuk. Akkor is, ha ezzel lehet, hogy kárt okozunk, akkor is, ha a bíróságon majd a sok szakértő hónapok alatt más eredményre jut, hogy akkor ha akkor ha…

Ha cselekedni hív a Belső hang, akkor nincs sem szabály, sem következmény, csak a cselekvés maga. Az, hogy ezt mások miképpen értékelik majd, az az ő dolguk, de az biztos, hogy ha valaki felettünk a  legjobb tudásunkkal meghozott döntéseink miatt ítélkezik, az akkor is ezt fogja tenni, ha gondolkodunk és nem cselekszünk a várható következmények miatt. Mert következménye mindennek van.
Nem a mi dolgunk ezen merengeni. A következmény új tanítást hoz, és ha éppen életfogytig ülünk egy börtönben miatta, nos az sem egy utolsó megtapasztalása lesz rövidke kis életünknek.

Totál örömteli vagyok most, pedig külső nézőpontból semmi okom rá.
Belülről viszont nagyon is, hogy van..

Ne gondolkodj, csináld!