Kicsit felb@sztam magam…

“-Jól van lányom, tudatosság nulla, leülhetsz egyes!”

Nem szoktam, de mégis kiírtam a Faszbukra a dühöm reggel,
aztán töröltem, de akkor is leírom, mert bennem maradt.

Amióta apu itt él velünk , elég rosszul reagálok arra,
ha valaki utasítgat, vagy kérdés nélkül hoz olyan helyzetbe, amiből relatív vesztesként jövök ki, ha szívességet teszek.🤔

Bár mindig azt keresem, hogyan tudnám mások életét megkönnyíteni,
vannak olyan szituációk, amik még bennem is kiverik a biztosítékot.

Nekem ugyan természetes dolog mások számára a segítségnyújtás, meg is teszem ezt kérés nélkül. Az is természetes, hogy a kényelmüket is figyelembe veszem. De valami miatt nem természetes, hogy ezzel visszaélnek

Van konkrét szituáció, ami napi szintű. Szívességet teszek, és nem mondhatom el, hogy azért tenném mint a legutóbbi “baráti” kapcsolatban, ahol a nárcisztikus rezgésű embertől való félelmemben megtagadtam önmagam, nem félek senkitől és nem várok senkitől semmit, de azt nem tudom kezelni, ha valaki kérdés, kérés nélkül olyan helyzetbe hoz, amiben nem hagy szabad döntést, hanem kiköveteli a saját érdekének az érvényesítését.

Részemről ott a hiba, hogy ha erre azt mondom, hogy NEM, akkor úgy érzem bunkó vagyok. Viszont megdöbbentő megtapasztalás, hogy ha az ember egyszer azt mondja NEM, akkor a másik fél azonnal elfordul és úgy marad

Tegnap azt mondtam nem.
Egész éjjel fent voltam és próbáltam megfejteni,
hogy miért érzem magam egy kupac szarnak ez miatt?

Tegnap  ki lettem “zavarva” a saját házamból.
Nyilván nem vettem zokon apám kommunikációját, de nagyon kezd tele lenni az a bugyor, ő is olyan ember, aki kérni nem tud ( de csak tőlem nem) csak utasítgat.

Nekem nagyon furcsa ha valaki kérés nélkül utasít.
29 éve dolgozom ” utasítás” alapján, de SOHA nem fordult elő, hogy ne kérték volna a feladat teljesítését. Sem a munkahely sem a maganéletem nem zajlik a fegyveres testületek egyikében sem, és nincs ” parancs, értettem” hanem “légyszi,vagy nem lehetne-e megoldani van és persze természetesen igen” van.

Mégis van egy két úriember aki valamiért úgy érzi,
hogy kihagyhatja ezt lépést.
Hát nem…
Mert a gyomrom nem veszi be

Furcsa azt érezni, hogy szégyellenem kell(ene) magam azért,
mert így 50 éves koromra kialakult bennem az igény arra,
hogy ha valaki szeretne valamit, azt közölje és ne hozzon olyan helyzetbe,
amiben nem ad lehetőséget arra, hogy döntsek a saját életem pillanatairól.

Ez van.

Kezdem úgy érezni, hogy kívánok már sokáig semmilyen közösség része lenni,mert a magamfajta ott nem tud más lenni csak kapcarongy.

Akármilyen életét is éltem a múltban úgy érzem elég sokat vezekeltem a bűneim miatt , elég volt ebből.
Nincs tartozásom már senki felé.