“célbaérés”

327 napja minden napom az utolsó… mindenhol..
Ritka alkalmak egyike, ha fordán lévő “javítós” járatot a fordás kocsi végzi, ha ez rám esik kihasználom a lehetőséget, hogy beszaladjak a Lipóti pékségbe kenyérért.
A madocsai kenyér mellett az egyetlen ehető, friss, ropogós héjú kenyér itt kapható a többi szinte ehetetlen, s bár nem eszem sűrűn kenyeret, ilyenkor nyilván bűnbe esek 🙂 A lényeg, hogy veszek friss kenyeret és egy lattét… papírpoharast, buszon szállíthatóst, menőt…

Ma amikor megvettem a lattém, és vártam a gyerekeket, elfogott a hála érzése.
Olyan unalmas lehet ebben a világban ezt mázas “hálás vagyok” dumát olvasni, de ez nem holmi papi prédikáció, üres semmit mondó tartalommal, hanem igazi mély, sírógörcsös hála.
Két évtizedig úgy osztottam tovább a belülről érkező tanításokat, hogy többségét nem éltem meg. A faszbuk tele van sz@rva a sok idézettel, olvassuk, bólogatunk, aztán görgetünk tovább. Persze majd hálás leszek ha ráérek, persze majd meditálok, meg gyakorlom a csendet, aztán semmi nem történik.
És akkor történik valami, amire nem számítunk. Betegség, munkanélküliség, haláleset. Amit nem vártunk, ami csak másokkal fordulhat elő. Arcul csap a tehetetlenség, felszakadnak a múlt képei, jön az önvád, jönnek sorban a figyelmeztető táblák, amik mellett nevetve suhantunk el, nem nem, velünk ez nem fordulhat elő.
Elfordulunk a fájdalom elől, megyünk tovább és megtiltjuk magunknak, hogy tanuljunk mások hibáiból.

Napok ( már hetek azok a napok) óta a Christmas FM rádiót hallgatom. Van három dal, ami meghatározta 2023 szentestéjét.. amikor ez a három dal felcsendül, akkor mindig ugyanaz a kép kerül elő, bennem, ahogy beülök Apa kocsijába, mert feladat adódott ezen a szent napon és messzire utaztunk. Apával töltött éveim legszebb karácsonya volt. Azon a napon remény született bennem arra, hogy vannak még olyan emberek, akik szépen tudnak beszélni, akik tisztelettel vannak kortól, nemtől és végzettségtől függetlenül, egy utazáson vettem részt, aminek a végét egy telefonhívás jelentette, amivel az anyu folytatta az én utazásom immár egy másik világban, talán jobb új élet reményében majd itt a Földön.

Ezen napon értettem meg azt a tanítást, amit én is csak tovább görgettem.
Hogy minden napod úgy éld, hogy úgy kommunikálj, úgy légy része a téged körülvevő világnak, hogy ez a napod az UTOLSÓ, amit itt a Földön ebben a formában töltesz.
És én azóta úgy élek.

Este elmosogatok, ritkán van szennyesruha, az állatok megetetve,a papírok rendben, búcsú videó a telefonon mindig van egy, hogy tudják szeretek Mindenkit ❤️.
Én nem lépek úgy ki a buszból, hogy ne lenne megtankolva, kitakarítva, rendben. Ha holnap reggel már nem tudom felvenni a munkát ott nem talál senki kupit, azt a buszt azonnal munkába lehet állítani bármilyen járatba. Ezen van aki nevet. Van akit zavar, de engem senki nem érdekel, egyik sem volt ott azon az estén, amikor valaki úgy távozott el, hogy nem fejezte be amit elkezdett… üres pezsgős poharak várták , hogy végezzen a másnapi közös ünneplésünk előkészületeivel és lepihenjen.
Lepihent… a hideg idő, apám mindennapi küzdelme az életének értelmetlenségével, a karácsonyvárás rezgése, a “bűvös éj” zenéje figyelmeztet arra, hogy minden nap az utolsó és meg kell élni minden pillanatát és kurvára legyen hálás az, akinek vannak még jó pillanatai, legyen az egy papírpohárnyi tejeskávé a busz kormányán, mert nagyon sokan vannak, akik még ezt sem tehetik meg és az én szeretett Barátaim között is vannak, akik lehet örülnének, ha egyszer meg tudnának inni egy kávét valahol egy papírpohárból nyugodtan, aggodalom nélkül, boldogan, nevetve…. de nem tehetik.
Ma én velük ittam a kávém..
És rájuk gondoltam.
Meg arra, hogy én milyen nagyon szerencsés vagyok.
És ha anyu akkor nem megy el, akkor én még mindig a saját sebeim nyalogatva fekszem a busz padlóján és meditációkat hallagatok az élet értelméről, meg arról, hogyan kell boldognak lenni.
Miért kell valakinek azért elmennie, hogy megtanítson másokat élni?
ÉS MIÉRT NEM TUDNAK OLYAN SOKAN MÉGSEM TANULNI SEMMIBŐL?
😦

Én nagyon hálás vagyok és ha ez volt az utolsó napom, akkor tudd, hogy szeretlek,
tudd, hogy elfogadlak, ha menni akarsz elengedlek, ha jössz örömmel fogadlak.
Tudd, hogy mindig azt mondom, amit érzek és nem akarom, hogy azért szeress, mert azt mondom, amit hallani akarsz.

Minden tanítás akkor válik igazzá, ha a megélés szintjére emelkedik bennünk. Addig csak szép szavak maradnak, melyek várják, hogy egyszer valósággá váljanak.

.