Fáradt (342)

Háromszáznegyvenkettedik nap a csodálatos életünkben.
Hulla fáradt vagyok. Néha sajnos azt kívánom, hogy inkább lennék fáradt hulla.
Milyen érdekes, hogy tavaly ilyenkor úgy gondoltam, hogy semmi értelme az életemnek és ma is így gondolom, de teljesen más a tartalom és az energia a két kijelentés mögött.

Egy évvel ezelőtt pont azon keseregtem, hogy elszaladnak a napok úgy, hogy nem tudok értelmet adni nekik. Kurvára szendvedtem ettől. Olyan dolgokon kínlódtam, aminek most nagyon tudnék örülni 🤔

Ezen inkább szórakozom most mint sírok, de tényleg vicc, hogy ha az ember nem tud okosan “kívánni” akkor a szar kívánságai fognak valóra válni. És lám van “értelme” az életemnek, csak éppen most annak örülnék, ha inkább nem lenne.

Az idei évben még nem volt időm gondolkodni azon, hogy mi az élet értelme, viszont már kimondtam, hogy az ember életének az értelme semmi több mint amit akar, hogy az értelme legyen.🤷

Az ember látszólag szabadnak születik. Persze van egy programja és ehhez a programhoz “választja” ki (neki a rendszer) a megfelelő körülményeket, hova milyen világba szülessen és senki nem ad értelmet az életének csak terelgetni a saját elképzelései szerint, ami addig jó, míg építő jellegű és onnantól nem, ahol visszafog, korlátoz vagy tévútra terel..

Az elmúlt 342 nap alatt eljutottam oda, hogy találtam értelmet az életemnek.
Az én életem értelme semmi több, mint vanni.

Sokszor kimondtam, hogy nem vágyom (már) semmire, de ezen kimondott mondatok között üresség és keserűség volt.

Most is kimondom, hogy NEKEM SEMMI NEM KELL MÁR, de ezt most érezd úgy, hogy kurvajó, hogy nekem semmi nem kell. Nem akarok semmit, csak nyugalmat.

Egy 24 órát máshol akarok lenni, ahol senki sincs, nincs ember, sem mobil , sem térerő sem semmi csak én és nem gondolkodni csak lenni és megélni a helyet ahol megadatik nekem a “semmiben levés”.
Soha nem voltam ennyire fáradt mint most.
Nem fizikailag , hanem lelkileg.
Nagyon nehezen viselem a rosszindulatot, a negatívumok felnagyítását, rosszul viselem az agresszív viselkedést, a hangos szót, rosszul viselem azt ha valaki ostoba (ostobább mint én) és azt is ha tudálékos, ha kioktatós. Nem viselem az egoizmust, az önzőséget, a sunyiságot, egyszerűen ki vagyok éhezve a jó szóra, arra, hogy egyszer legalább egyetlen napon ne legyek szar, mert tönkretettem a döntéseimmel a családom életét.
Jogos… persze mindennek oka van.
Az utóbbi 11 hónapban többet “éltem” mint az elmúlt 30 évben.

Az utóbbi 11 hónapban többet bántott az apám a szavaival, mint amennyit vert a 14 évben  amit egy helyen töltöttünk… Ki hitte volna, hogy ennek ellenére magunkhoz veszem és próbálok gondoskodni róla, amennyire tőlem telik, pedig minden nap tesz róla,hogy megkérdőjelezzem mindazt, ami vagyok.

Baromi fáradt vagyok. Ez gondolom anyu ajándéka. Anyu nem volt gonosz ember, sosem akarta volna, hogy megéljem amit ő. De a Sors ezt akarta. Mert ha egy évvel ezelőtt nem a céltalanságban fetrengek értelmelten életem hangoztatva, hanem megpróbálom meghallani amit anyu mondani akar, akkor most ő valószínüleg épp azon kínlódna a telefonban, hogy mit főzzön 24-én délre, mikor ugye majd megyünk, és nem nekem kellene azon gondolkodni, hogy nekem már nem kell az a szent nap és bár már nálunk két hete égnek a fények, mert mindenki vágyja már a CSODÁT nekem már nem kell több családi karácsony, mert az anyuval már örökre eltávozott. Annyiban annyira benne volt az Ünnep, annyira szerette a Karácsonyt,pedig apu minden karácsonyát tönkretette az italozásával.

Csütörtökön elmentem a “Margithoz” a Szigetre.

Megmondtam neki, hogy nem akarok semmit.
csak megköszönni jöttem a mindent is…
És hagytam ott neki egy eldugott sarokban egy kis angyalt.
Furcsa, hogy ezen kis kegyhelyen mindig friss és gyönyörű virágok vannak a vázákban.

És mindig ég egy kis mécses.
Sokan is járnak oda.
Lehet egyszer eltöltök ott 24 órát, 24 csendes órát.
Nyugalmat akarok, jó szót, ha már valakinek muszáj megszólalnia a közelemben,
semmi többet.